Rendőrrel halkíttattak le - teljesen - egy karácsonyi gyermekkórust boltosok Walesben, mert túl hangosnak találták a kicsik produkcióját.A 6-11 év közötti, 29 gyerekből álló kórus tanári felügyelettel és tisztán énekelt a bevásárlóközpont előtt, mégsem nyerte el az üzletek tulajdonosainak tetszését.
Még jóformán véget sem ért a gyorsasági motoros világbajnok Talmácsi Gábor ünneplése, máris csúnya botrány pattant ki körülötte. Menedzsere, az olasz Stefano Favaro és a versenyzô barátja, Böröczky József esett egymásnak egy, még meg sem jelent könyv miatt.
Kisiklott egy 3-as villamos Budapesten, miután egy kamionnal és egy személygépkocsival ütközött péntek reggel 8 óra körül az Üllői út és a Bihari út kereszteződésében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Amerikai sajtóhírek szerint ismét gyermeket vár Britney Spears. Az énekesnő partnere megerősítette a hírt, maga Britney Spears viszont cáfolta, hogy várandós lenne.
Tizenhat évi börtönre ítéltek Sanghajban (Shanghai) korrupció miatt egy kínai építési nagyvállalkozót - közölte az elítélt ügyvédje. Csou Csen-gji (Zhou Zhengyi) éppen csak letöltötte korábbi háro...
Zárt ajtók mögött, szerda éjszaka megegyezett az egészségbiztosítás részleges privatizációjáról az MSZP és az SZDSZ. Horn Gábor koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár megerősítette a hírt.
Elsöprő győzelemre számíthat a Fidesz–KDNP – már ami a népszavazási kérdéseket illeti. A megkérdezettek mintegy kétharmada részt venne a referendumon, a tandíj eltörlésére 81, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetésére pedig 90, illetve 91 százalékuk szavazna igennel; ez derül ki a Nézőpont Intézet által készített felmérésből.
Kissé furcsán hangzik az átdolgozott szólás, de igaz, a legutóbbi hullámban háromnegyedmillió kínai költözött át a fekete kontinensre - Márványi Péter jegyzete
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 403,6 millió euró volt, 293,2 millióval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1.613,1 millió euróval ...
Az advent beköszönte, a karácsonyi ünnepek és a szilveszter közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az ekkor jellemző, de megelőzhető veszélyekre, így a gyertyagyújtással összefüggő tűzveszélyre hívta fel a figyelmet. Advent idején a felügyelet nélkül hagyott, lánggal égő gyertya, irodában vagy lakásban hagyott adventi koszorú tüzet okozhat, ha a gyertya eldől vagy…
Ismét magyarázkodni kényszerült egy, a külföldi sajtóban megjelent miniszterelnöki interjú miatt a kormány. Gyurcsány Ferencet a kancellária szerint a Bloomberg hírügynökség idézte hibásan, igaz helyreigazítást nem kértek. A magyar kormány tagjait feltûnôen gyakran értik félre, amikor külföldön nyilatkoznak.
Az ipari termelői árak az idén októberben az előző havinál 0,3 százalékkal voltak magasabbak, a tavaly októberihez képest viszont 1,4 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (...
Szinte semmit sem alszik, ha véletlenül elbóbiskol, keserves kutyavonítást hall álmában Pongó Krsiztina (21). Az asszony kutyamenhelyét mindenféle értesítés nélkül egy hete dózeroltatták le a hatóságok
Nem volt téma a Mol és az OMV ügye az osztrák-magyar együttes kormányülésen, mind két fél úgy véli, hogy ezt a kérdést a két társaság menedzsmentjének kell megoldania. Az egyeztetésen szó volt az infrastruktúra fejlesztésekről, valamint energetikai és környezetvédelmi kérdésekről is tárgyaltak. Az osztrák külügyminiszter pedig elismerősen nyilatkozott Magyarország felkészüléséről a schengeni…
Lappföldről érkezett Budapestre pénteken délelőtt Joulupukki, vagyis a valódi finn Mikulás. A gyerekek és szüleik a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban találkozhatnak a lappföldi Mikulással november 30-a és december 9-e között.
Japánban újabban bálnából készült étkeket kínálnak a gyorséttermek. Tokió utcáin megjelentek azok a helyek, amelyek dobozban, házhozszállításra is kínálják a curryvel vagy más ínyencséggel ízesített tengeri finomságot.
A magyar cégek nagy része egyáltalán nem veszi komolyan az adatvédelmi előírásokat - mondta a Gazdasági Rádiónak a Montana Információs technológiai és Kommunikációs vállalat elnök-vezérigazgatója. Ugyanis meglepően sok, mintegy 15 kilométernyi személyes és vállalati irat veszett el az elmúlt tizennyolc évben. Nem csak nálunk jelent azonban problémát az adatvesztés, más országokban is küzdenek…
Több mint százezren tüntettek csütörtökön Caracasban a Hugo Chávez elnök által tervezett alkotmánymódosítás ellen. A reformról, amelynek értelmében szocialista államot hoznának létre Venezuelában, és az elnök élete végéig betölthetné tisztségét, vasárnap tartanak népszavazást. A tüntetés kisebb incidensekkel ért véget. A hivatalos televízió egyik operatőrét bántalmazták, Chávez-párti aktivisták…
A gáz árának hosszú távú és jelentős emelkedésére számít a KPMG energetikai tanácsadó partnere. A drágább gáz miatt pedig többet kell majd fizetni az áramért is. A villamos energia árának meghatározását azonban bizonytalanná teszi a jövő évtől liberalizált árampiac. Ettől ugyanis sokan az árak csökkenését várják. A Magyar Energia Hivatal még két hete 5 %-os lakossági gázáremelést javasolt, egyes…
A szeptember 14-én, váratlanul elhunyt Sipos András emlékére tartanak pénteken este héttől jótékonysági koncertet Budapesten. A Djabe zenekar alapítójára zenészek, színészek emlékeznek a Petőfi Csarnokban. A szervezők a koncert teljes bevételét Sipos András családjának ajánlották fel.
A tervezettnél kevesebb megerősített páncélzatú, az aknarobbanásoknak ellenálló harci járművet (MRAP) vásárol az amerikai haditengerészet. Bár ezek a dzsipek életeket menthetnek Irakban és Afganisztánban, túlságosan költségesek és hosszú távon feleslegesnek bizonyulhatnak. Eredetileg 3700 páncélozott padlójú személyszállító jármű beszerzését tervezték, végül csak 2400-at vesznek - darabját…
Az Európa Filmhónap keretében a budapesti Művész moziban szombattól december végéig 11 olyan európai alkotást vetítenek, amelyek közül többet a későbbiekben sem mutatnak be a magyar mozik. A 17. alkalommal megrendezendő mustra nyitónapjának előestéjén, pénteken kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelynek keretében a meghívott filmrendezők és producerek az online filmterjesztés lehetőségeiről…
Életét vesztette egy négyéves kaposvári kisfiú a Kaposi Mór Megyei Kórházban. A kisfiún múlt pénteken végeztek mandulamûtétet, majd két nap múlva hazaengedték. Szülei szerint a gyermek otthon sem enni, sem inni nem akart, ezért visszavitték a kórházba. Ám kedden a déli órákban váratlanul bevérzett a torka, s másnap az újraélesztés ellenére a meghalt.
Sajátos módon vesztegetik meg a választókat a december 23-ára kiírt thaiföldi parlamenti válaszások elott, ingyen Viagrát osztanak az idős férfiszavazóknak. A thaiföldi hatóságok Prathumthani településről kaptak jelentéseket, hogy a képviselőjelöltek úgy osztogatják a kis kék tablettákat, mint a cukorkát.
Sajtóértekezletet tartott 42. születésnapján Akisino herceg, a japán császár kisebbik fia, aki négy évtized után az első fiúutódot nemzette. A büszke apa az újságíróknak elmondta, az egyéves Hiszahito herceg már egyedül jár, s integet a papának, amikor hazaér. Az édesanyja, Kiko hercegnő mellett két nővére, Mako és Kako hercegnő is rendszeresen foglalkozik a bébivel.
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri a parlamenti pártok elnökeit, hogy úgynevezett politikai tanúvallomás aláírásával személyesen vállaljanak garanciát arra, hogy pártjuk sem közvetve, sem közvetlenül nem jutott semmilyen kenőpénzhez a Gripen-beszerzések idején - jelentette be Dávid Ibolya elnök.
Több mint 20 milliárd forint a költségvetési szervek lejárt tartozásállománya, ebből 7,4 milliárd két hónapon túli. A Magyar Államkincstár adatai szerint számos intézmény még a társadalombiztosítási járulékot sem képes időben kifizetni, az elmaradt összeg eléri az 1,3 milliárd forintot.
Budapesten tart előadást a versailles-i palota főigazgatója; Pierre Arizzoli-Clémentel jövő kedden, a "Ha azok a tükrök mesélni tudnának ..." című eseményen beszámol a Tükörterem restaurálásáról és a kastélyban zajlott filmforgatásokról - tájékoztatta a Francia Intézet az MTI-t. A terem történelmének megismerését szolgálja az a három film is, amelyet ingyenes vetítéseken mutatnak be az intézet…
Az árkommunikációra és a szerkesztett tartalomra építő márkamagazinoknak egyaránt az az elsődleges célja, hogy eladják a terméket: a márkaépítés csak másodlagos - hangzott el a 2 in 1 Ütközéspont konferencia Sajtóstól a házba? című, a nyomtatott márkamagazinokról szóló kerekasztal-beszélgetésén. Az eszmecserét Román Balázs, a Kreatív vezető szerkesztője moderálta, Bokor Rita, a Drogerie Markt (DM)…
BUDAPEST – Itt vásárolni lehet, gyönyörködni viszont kötelező! Édeskés illatú forralt bor, frissen sült kolbász, kürtőskalács és az elmaradhatatlan kavalkád teszi próbára érzékeinket a világ egyik legszebb karácsonyi rendezvényének tartott Vörösmarty téri vásáron, amely megnyitotta kapuit.
Eredményt hirdetett a Szerencsejáték az online tenderén. A Népszabadság úgy tudja, hogy az Eastron Kereskedelmi és Fejlesztő Ügynökség kap megbízást az internetre szánt játékok szoftver- és informatikai hátterének fejlesztésére.
Októberben éves szinten 1,4%-kal csökkentek a magyar termelöi árak, miközben -1,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi -2,7% után. A szeptemberi kereskedelmi mérleg többletét 122,8 millióról 143,2 millióra módosították. A 9 havi deficit ezzel 403,6 millióra csökkent. in-GFX
A Malév a legutóbb bejelentett 250 dolgozó elbocsátását továbbiak követhetik. Három év alatt 30 százalékos leépítésére van lehetősége a légitársaságnak a privatizációs szerződése szerint.
Egy büfének használt épület kapott lángra pénteken délelőtt a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikájának udvarán a fővárosi Korányi Sándor utcában.
Tucatnyi mobiltelefon fényénél szült egy asszony Oroszországban áramszünet miatt. Az asszony nem otthon vajúdott, hanem Selehov városának szülészetén. Amikor az egész település sötétségbe borult, bekapcsoltak ugyan a kórház vészaggregátorai, mégsem jutott éppen abba a szobába áram, ahol a kismama éppen szült, méghozzá komplikációkkal. A talpraesett bábák villámgyorsan begyűjtöttek egy halom…
Ösztönözni kell a környezetkímélőbb szállítási módokra - vasúti, vízi szállításra - történő áttérést, és csökkenteni az árufuvarozás által kibocsátott, üvegházhatást okozó gázok mennyiségét.
Az EUR-USD-t 1,4750-en jegyzik, ahol a november 9-i abszolút csúcs áll. A devizapár alig reagált a gyenge német kiskereskedelmi forgalmakra, melyek októberben éves szinten 0,6%-kal csökkentek, miközben -0,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi -2,7% után. Támogatás 1,4720-nál és 1,4705-nél, ellenállás pedig 1,4780-nál található. Ahhoz, hogy véget érjen a devizapár korrekciója, és jelentösen…
A trade marketingesek helye bizonytalan a vállalatokon belül: amellett, hogy sokszor nem világos, hogy a sales-es vagy a marketinges csapathoz tartoznak-e, előfordul hogy még a vállalat felsővezetői sem tudják, pontosan mi a feladatuk - hangzott el az In-store marketing szaklap 2 in 1 Ütközéspont című konferenciáján november 29-én.
A feketegazdaság terjedésének veszélye fenyeget a magas adóterhek miatt, a stagnáló gazdaság pedig az adómorál romlásához vezet - fejtette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára csütörtökön egy salgótarjáni konferencián.
Az advent a karácsonyra való készülôdés idôszaka. A latin szó jelentése: az Úr érkezése. A szentestét megelôzô négy vasárnapon az adventi koszorún mindig eggyel több gyertyát gyújtanak a hívek, mintegy jelképezve a fény növekedését, amint az idô az ünnep felé közelít. Nos, lassan-lassan ismét eltelik egy esztendô, és a mai András naptól elkezdôdik az idei advent. A fenyôkoszorún e hét utolsó…
Döntött az EP: óránként legfeljebb 12 perc reklám lehet majd, a műsorokat pedig félóránként lehet hirdetésekkel megszakítani. Egyes képviselők mégis szomorkodnak: továbbra is ordítani fognak a reklámok