Méreginjekcióval öltek meg két üstökös makákót egy brit állatkertben. A park vezetői azért döntöttek a majmok elaltatása mellett, mert azok nem jöttek ki egymással, és hiába érdeklődtek, Európa egyetlen állatkertje sem tudta fogadni az emlősöket. Az eset nagy felháborodást keltett, mivel a faj a kihalás szélén áll.
A koalíciós pártok szakpolitikusai szerdán késő estig egyeztettek a biztosítási rendszert átalakító törvénytervezet még vitás kérdéseiről; az MR1-Kossuth Rádiónak csütörtökön nyilatkozó Horn Gábor (SZDSZ) szerint minden nyitott kérdést rendeztek.
A bíróságon próbálják elérni egy milliomos brit nő örökösei, hogy semmisítsék meg Golda Bechal végrendeletét, mert abban egy kínai étterem tulajdonosaira hagyta jelentős vagyona nagy részét.
Elmaradhatnak a beruházások Budapesten 2008-ban, ugyanis 47 milliárdos a főváros jövő évi hiánya. Az állam nem ad több pénzt, Demszky Gábor és helyettese pedig egymásnak ellentmondóan nyilatkozott arról, hogyan faragnák le a büdzsé tetemes hiányát.
Két rendőr hagyta elvérezni egy autószerencsétlenség áldozatát, mert azt hitték, hogy az idős asszony halottnak tetteti magát. Mivel nem hívtak hozzá mentőt, a 66 éves nő meghalt a rendőrségi fogdában.
Hosszú távú kutatási megállapodást kötött csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Debreceni Egyetem, melynek értelmében az MTA 2011-ig támogatja az egyetemen működő akadémiai kutatócsoportokat.
Első fokon jogszerűnek ítélte a bíróság a Budapesti Közlekedési Zrt. két autóbuszos szakszervezetének múlt heti sztrájkját. Az ítéletet a BKV megfellebbezi - mondta a közlekedési vállalat kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettese csütörtökön. Regőczi Miklós hozzátette: az ítéletre a jogerős döntésig a BKV nem kíván reagálni.
A fiatal brit nők kétharmada nem várja el új partnerétől az óvszerhasználatot, holott sokan közülük kaptak már el nemi betegséget, de legalábbis tudják, hogy ez lehet a védekezés nélküli szexuális kapcsolat következménye - derült ki egy felmérésből.
Ötvenmillió forint értékben kap 20 kórház biztonságtechnikai szoftvereket - digitális kórokozók ellen -, ha elég gyorsan jelentkezik egy vírusirtó és biztonságvédelmi szoftvereket előállító cég pályázatára.
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság 12. fordulójában az MKB Veszprém három góllal nyert a Dunaferr otthonában. A találkozón a vendégek a szünet előtt vették át a vezetést, és előnyüket jól tartották - egészen a mérkőzés végéig.
Ismét praktizálhat az a brit orvos, akit felelősnek talált a bíróság egy beteg halálában. Az áldozat egy rutinműtét közben kapott halálos baktériumfertőzést az orvos hibájából.
Finnyás hímek és agresszív nőstények - az embereknél szokásos szexuális szokásoknak éppen az ellenkezője jellemző a topi antilopokra. A hímeket gyakran olyan erőszakosan zaklatják a párosodni vágyó nőstények, hogy azok egyszerűen összeesnek a kimerültségtől.
Nicolas Sarkozy francia elnök szerint a hét elején az egyik észak-párizsi külvárosban kirobbant zavargásoknak "semmi közük a szociális válsághoz, de mindenben közük van a csőcselék uralmához". "A zavargásokra nem az a válasz, hogy még több pénzt adunk, az adófizetők terheit növelve. A zavargásokra adott válasz a zavargásban részt vevők letartóztatása" - tette hozzá csütörtökön a francia államfő…
Sikkasztás miatt hat év börtönre ítélte egy moszkvai bíróság Borisz Berezovszkijt, a Londonban élő orosz milliárdost csütörtökön. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembenálló vállalkozó nem volt jelen a tárgyaláson, az AFP francia hírügynökségnek telefonon adott nyilatkozatában komédiának nevezte az ellene indított eljárást.
Oszama bin Laden terrorista vezér hangja szól azon az üzeneten, amelyet az al-Dzsazíra arab műholdas hírtelevízió tett közzé csütörtökön - közölte egy amerikai hírszerző illetékes. Az üzenetben a rejtőzködő terrorista arra szólította fel az európai országokat, hogy hagyják magára az Egyesült Államokat az afganisztáni háborúban. A hang bin Laden hangjának tűnik - jelentette ki a terrorizmussal…
Nicolas Sarkozy francia elnök népszerűségi indexe először esett 50 százalék alá megválasztása óta - egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés szerint. Sarkozy népszerűsége négy százalékpontot esett októberhez képest és tizenötöt szeptember óta.
Oszama bin Laden terrorista vezér hangja szól azon az üzeneten, amelyet az al-Dzsazíra arab műholdas hírtelevízió tett közzé csütörtökön - közölte egy amerikai hírszerző illetékes.
Szabadon engedték csütörtökön Moszkvában Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnokot, az Egyesült Állampolgári Front ellenzéki szervezet vezetőjét, akit hét társával együtt az Egyet nem értők menete elnevezéssel tartott szombati ellenzéki megmozdulás kapcsán állították elő, és hétfőn elzárásra ítéltek. Szabadulása után Kaszparov otthona előtt újságíróknak kijelentette: fennáll a veszélye annak, hogy…
Az Európai Parlament meghagyná a birodalmi mértékegységek, a pint és a mérföld használatát Nagy-Britanniának és Írországnak - döntött a testület plenáris ülésén csütörtökön Brüsszelben. Az eredeti uniós szabályozás szerint a két szigetországnak 2009-ben le kellett volna mondania hagyományos mértékegységeikről.
Az olasz Gazzetta dello Sport tudni véli, a France Football vasárnapi gáláján a brazil Kaka kapja majd meg az idei aranylabdát. A világszerte ismert és elismert "rózsaszín újság" annyival megy tovább a Milan középpályásának elsőségét megszellőztető laptársak korábbi információján, hogy tudni véli a helyezettek sorrendjét is.