2007. november 28. szerda

nov. 28
17:07
A kormányfő "helyesbíti" a Bloomberg-interjút (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán közleményben foglalkozott azzal, hogy a Bloomberg amerikai hírügynökség vele készített és kedden közzétett interjúja "néhány fontos ponton már olyan idegenül cseng", mintha a leírtakat nem is ő mondta volna. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy egy interjú a szerkesztés során - minden manipulatív szándék nélkül is - változhat, és kétségkívül ez történt a vele…
nov. 28
17:09
Aranyharang Díj (HírExtra)
Reményik László író és Jánoki Márió előadóművész kapja meg a Kárászy Szilvia zongoraművésznő által alapított Nívódíjat, illetve Aranyharang Díjat - tudatta az MTI-vel az adományozó, aki 2001-ben hozta létre ezeket a kitüntetéseket.
nov. 28
17:10
Brutális forinterősödés: 254 alatt járt az euró (Privátbankár)
Radikális forinterősödés jellemezte a bankközi devizapiac szerdai kereskedését. Öt órakor már 254,05/39 volt a forint/euró árfolyam, ami 4 forinttal alacsonyabb, mint a kedd esti érték
nov. 28
17:11
Tűz a Budaörsi úton (HírExtra)
Egy idős asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor a háza kigyulladt a XI. kerületi Budaörsi úton szerdán - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel. Molnár Péter elmondta, egy lángoló hétvégi faház oltására vonultak ki a tűzoltók.
nov. 28
17:14
Életnagyságú betlehem (HírExtra)
Elkészült Törő György fafaragó alkotása, feltehetően az ország legnagyobb szabadtéri betlehemi szoborcsoportja, amelyet vasárnap avatnak óvodások játékával Szekszárdon, a város fenyőfája köré szervezett, hagyományos Garay téri adventnyitón.
nov. 28
17:14
BUX: +3,21 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 767,99 pontos emelkedéssel, 24.667,34 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,21 százalékos erősödés.
nov. 28
17:16
Fidesz: ne a kormányfő jelentse be az uniós fejlesztéseket (Gondola)
A Fidesz szerint nem fogadható el, hogy a miniszterelnök országjárás keretében jelenti be az EU fejlesztéseket, mert ezeket a nyertes pályázóknak kellene közzétenni. Ékes József, a párt parlamenti...
nov. 28
17:17
Szerencsi erőmű: naponta 200 teherautó a világörökségi területen (Infostart)
Lehet-e a világörökséghez tartozó területen csaknem 50 megawatt teljesítményű erőművet építeni, ahová naponta 200 teherjármű szállítja majd a tüzelőanyagot, a szalmát? - kérdezték a létesítmény ellenzői az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának ülésén.
nov. 28
17:20
Rossz körülmények a marhatelepen (HírExtra)
Rendőrségi eljárás indulhat egy drávasztárai állattartó telep tulajdonosa ellen, aki hónapok óta nem biztosít megfelelő körülményeket szarvasmarháinak, amelyek közül több el is pusztult, illetve eltűnt a közelmúltban - közölte Baranya főállatorvosa az MTI-vel szerdán.
nov. 28
17:20
Sztrájkjogot szeretne a Független Rendőr Szakszervezet (Gondola)
Tizenkét pontban határozta meg legfontosabb jövőbeli feladatait háromnapos kongresszusán a Független Rendőr Szakszervezet; a pontok között szerepel a sztrájkjog megszerzése is - nyilatkozta Pongó...
nov. 28
17:21
Geroge Clooney überszexuális? (Index)
A kínossá vált metroszexuálisokat hamarosan überpasik válthatják fel. Egy kis nyelvlecke.
nov. 28
17:25
Oroszország az evolúciós fejlődés útján (HírExtra)
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint mindent megtettek azért, hogy Oroszországot megszabadítsák a belső megrázkódtatásoktól és az evolúciós fejlődés útjára állítsák, s "nem engedik meg, hogy ezt a folyamatot kívülről korrigálják".
nov. 28
17:25
Rendőri készültség Franciaországban (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
nov. 28
17:25
Villámlások a Vénuszon (Gondola)
Villámlásokat észlelt az Európai Űrügynökség (ESA) Venus Express nevű szondája, ezzel több évtized feltételezését igazolta a tudomány számára. Amióta a NASA egyik szondája 1978-ban elektromos...
nov. 28
17:26
Buszbaleset és bomba bénítja Budát (Index)
A Budakeszi úton busz karambolozott, a Hűvösvölgyi úton világháborús robbanószerkezetekkel babrálnak.
nov. 28
17:27
Kármentesítik a repteret (HírExtra)
A Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében tavaly elnyert mintegy 818 millió forint összegű támogatásból jövő év nyár végéig befejeződik a Debreceni Nemzetközi Repülőtér környezeti kármentesítése - hangzott el a helyszínen szerdán tartott sajtótájékoztatón.
nov. 28
17:28
A Sanomához és a Ringier-hez került az előfizetéses lapterjesztés (Index)
A konkurens kiadók újságjait is a két legnagyobb lapkiadó kézbesítené az előfizetőknek, miután kivásárolták a német partnert a monopolhelyzetben lévő cégből.
nov. 28
17:30
Újabb levél Laborc-ügyben (HírExtra)
Levélben kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől Simicskó István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának kereszténydemokrata elnöke, hogy ne nevezze ki Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának.
nov. 28
17:30
Gyurcsány: a Bloomberg interjúja néhány ponton idegenül cseng (Gondola)
Gyurcsány Ferenc közleményben foglalkozott azzal, hogy a Bloomberg amerikai hírügynökség vele készített és kedden közzétett interjúja "néhány fontos ponton már olyan idegenül cseng", mintha a...
nov. 28
17:32
Nyomtalanul eltűnt egy postásnő (Index)
A pénz és a postás felszívódott, a bicikli megmaradt.
nov. 28
17:34
Tudunk újat mutatni Európának (Piac és Profit)
Közép-kelet-európai klasztermegállapodást írt alá 11 régió. A határokon átnyúló együttműködés úttörője lehet a kezdeményezés.
nov. 28
17:34
HIV-vírus: új vakcinát próbálnak ki (Infostart)
Jövőre megkezdi egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina egyéves klinikai kipróbálását egy svájci biotechnológiai cég.
nov. 28
17:36
Tanyaprogramot indítana a Fidesz (HírExtra)
A panelprogramhoz hasonló tanyaprogram elindítását szorgalmazta Balogh József (Fidesz) szerdán az Országgyűlésben, napirend utáni felszólalásában. "Kutya élet van a tanyavilágban", a magyarországi tanyák a mezőgazdaság ellehetetlenült helyzete miatt rendkívül lepusztult állapotban vannak.
nov. 28
17:36
Sólyom László: a bíróságok függetlenségéhez nem férhet kétség (Gondola)
A bíróságok függetlenségéhez nem férhet kétség, mert a lehetséges legnagyobb szervezeti függetlenséget harcolták ki maguknak - mondta a köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság ünnepi teljes ülésén,...
nov. 28
17:36
USD-CAD Az 1-es érték elérése (HírTV)
Tartósan konszolidál az USD-CAD. Kedvezö a hangulat, miután a BoC legutóbb aggodalmát fejezte ki a kanadai dollár erösödését illetöen. Ráadásul egyre inkább úgy vélik, hogy a BoC csökkenti alapkamatát. Ehhez jön még a csökkenö olaj-, és nyersanyagárak is. 0,99-nél támogatás található az órás chartban, mely eddig tartotta magát. Alatta legközelebb 0,9817-nél van támogatás. Ellenállás 1-nél…
nov. 28
17:36
Mi mindenre képes az emberiség! (Piac és Profit)
Az egész évre tervezett egymilliárdnál jóval több fát ültettek a világon november végéig - jelentette szerdán az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP).
nov. 28
17:38
Koalíciós Love-story (HírExtra)
Az MSZP és az SZDSZ kapcsolata még 1994-ben kezdődött egy forró májusi napon. A szegfű virágzott, a madarak csiripeltek, a szocialisták és a szabad demokraták pedig egymásra találtak. A l’amour pedig azóta tart, leszámítva egy kisebb mosolyszünetet, amikor a Fidesz szétválasztotta a meghitt párt.
nov. 28
17:38
Másolt az ötmilliós tanulmány jelentős része (+videó) (HírTV)
Az ORTT elemzéséből másolták ki annak a tanulmánynak a jelentős részét amit a kormány lényegében az őszödi hazugságbeszéd hazai médiavisszhangjáról készítetett ötmillió forintért. A Miniszterelnöki Hivatal nem titkoltan azzal a céllal íratta az elemzést, hogy a kabinet megismerhesse az egyes médiumok híradókészítési gyakorlatát.
nov. 28
17:39
Veres: politikai szlogen a szociális válság (Alternatív Energia)
Veres János szerint politikai szlogen, hogy a jövő év a szociális válság éve lesz és aki mondja, az sem hiszi el. A pénzügyminiszter Varga Mihály, a Fidesz alelnöke előző napi nyilatkozatára reagálva beszélt erről a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A pénzügyi tárca vezetője hangsúlyozta: Varga Mihály szavaival ellentétben jövőre nem lesz szükség adóemelésre. Hozzátette: mind a személyi…
nov. 28
17:41
67 százalékon áll a Fidesz (HírExtra)
A Fidesz kétharmados többséget szerezne, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások - olvasható a TÁRKI az MTI-hez szerdán eljuttatott közvélemény-kutatásában. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll.
nov. 28
17:41
Egy svájci cég elkezdi a jövő évben egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina klinikai kipróbálását (Metropol)
Egy svájci biotechnológiai cég bejelentette szerdán Genfben, hogy a jövő évben elkezdi egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina egyéves klinikai kipróbálásának első szakaszát.
nov. 28
17:41
Marketing és pr a felsőoktatásban (HírTV)
Közös gondolkodásra gyűltek össze Budapesten a felsőoktatás marketinggel, pr-rel és kommunikációval foglalkozó szakemberei a Felsőoktatás új utakon című konferencián. A most már egyre többször elhangzó kérdésekre keresték a választ: Ki a felsőoktatás célcsoportja, hogyan lehet elérni, és milyen üzenetet kell eljuttatni a számára?
nov. 28
17:42
Krokodil miatt késett a gép (Index)
Két órát vesztegelt egy fapados légitársaság milánói gépe a Róma közelében lévő Ciampino repülőtéren.
nov. 28
17:43
Záró kommentár (HírTV)
Megterhelte az euró jegyzéseit, hogy a német GfK-fogyasztói hangulat mutatója 4,8 pontról 4,3 pontra csökkent. Ezzel szemben jól jött a devizának, hogy októberben 12,3%-kal emelkedett az M3-as pénzmennység, meghaladva ezzel a +11,5%-os elörejelzést a legutóbbi +11,3% után. Bár magasnak mondható a pénzmennyiség-emelkedés, a jelenlegi piaci helyzetre való tekintettel nem valószínü, hogy az EKB…
nov. 28
17:46
Közel kilenc millió fontot adtak egy tojásért (HírExtra)
Villámgyorsan és rekordáron, mintegy kilencmillió fontért (3,2 milliárd forint) kelt el egy eddig ismeretlen és ritkaságszámba menő Fabergé-tojás a Christie's aukciós ház szerdai londoni árverésén.
nov. 28
17:46
Radioaktív anyagot foglalt le a szlovák rendőrség (Gondola)
Szervezett bűnbandára csapott le a szlovák rendőrség az ország keleti végein, egy pontosan meg nem jelölt helyen, ahol a magyar hatóságokkal történő együttműködésnek köszönhetően egy kilogramm...
nov. 28
17:48
Veres János: politikai szlogen a szociális válság (Gondola)
Veres János szerint politikai szlogen, hogy a jövő év a szociális válság éve lesz és aki mondja, az sem hiszi el. A pénzügyminiszter Varga Mihály, a Fidesz alelnöke előző napi nyilatkozatára...
nov. 28
17:52
Felújítják a Tiltott város környékét (HírExtra)
Az eddigi legnagyobb szabású felújítási munkálatokba kezdenek a jövő évi ötkarikás játékoknak otthont adó Peking történelmi negyedében. Az egykori tiltott város szomszédságában található mintegy 1474 hagyományos kínai belső udvaros ingatlant kívánják felújítani a kínai hatóságok.
nov. 28
17:52
Mellrákgén férfiakban (Gondola)
Két gén mutációja nemcsak a nők mellrákkockázatát növeli, hanem a férfiakét is - mutatták ki amerikai kutatók. Korábban már bebizonyították, hogy a BRCA2 elnevezésű gén mutációja a férfiaknál...
nov. 28
17:54
Láncfűrésszel támadt a diákokra (HírExtra)
Motoros láncfűrésszel támadt egy budapesti férfi a miskolci Rendészeti Szakközépiskola diákjaira - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az eset még kedden este történt.
nov. 28
17:57
70 éves támadó (HírExtra)
Földmunkásokra támadt egy 70 év körüli férfi szerdán Győrújbaráton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Kocsis Tünde hozzátette: az idős férfit a rendőrök előállították, meghallgatása ezután kezdődik.
nov. 28
17:57
Nagy erőkkel keresik az alsóörsi postásnőt (HírTV)
Nagy erőkkel keresi a rendőrség az észak-balatoni Alsóörs postásnőjét, akinek eltűnését tegnap jelentették be.
nov. 28
17:58
Mellrákgén férfiakban (Metropol)
Két gén mutációja nemcsak a nők mellrákkockázatát növeli, hanem a férfiakét is – mutatták ki amerikai kutatók.
nov. 28
18:03
Veres vadonatúj számai: van még lejjebb is? (Privátbankár)
Idén az eredményszemléletű (ESA"95) államháztartási hiány a GDP 6,2 százaléka lesz a korábban várt 6,4 százalékkal szemben - jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón a kormány által elfogadott, aktualizált konvergenciaprogramot ismertetve Veres János pénzügyminiszter
nov. 28
18:03
Gyurcsány közleményt adott ki (HírExtra)
Természetes, hogy az élőszóban készült interjúk esetében kivétel nélkül, minden esetben szerkesztésre van szükség. Ezt igénylik az élőnyelvi mondatokra jellemző fésületlenségek, hirtelen gondolatváltások, kusza mondatfűzések.
nov. 28
18:05
A lét a tét (HírExtra)
Újabb, talán az eddigieknél is fontosabb csoportmérkőzés előtt áll a Bajnokok Ligájában a Lombard BVSC asztalitenisz-csapata. A Jakab János, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel összetételű együttes pénteken 18 órától Pápán, a Városi Sportcsarnokban fogadja a francia AS Pontoise-Cergy társulatát.
nov. 28
18:05
Tyra Banks kopaszon nem szexel (BorsOnline)
Tyra Banks azért nem hagyja, hogy bárki nála aludjon, mert hihetetlenül szégyelli, hogy le kell vennie a parókáit és egyéb mûhajait.
nov. 28
18:08
Kiheverte a pofont a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 767,99 pontos emelkedéssel, 24.667,34 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,21 százalékos erősödés. A részvénypiac forg...
nov. 28
18:08
Bukik a koalíció? (HírExtra)
Robert Fico az adott körülmények között nem hajlandó tovább fenntartani a jelenlegi kormánykoalíciót - mondta szerdán újságíróknak Vladimír Meciar. A Néppárt-HZDS elnöke a koalíciós pártok elnökeinek tanácskozásáról elrobogva tett ilyen, a koalíció szakadását még korántsem egyértelműen előrevetítő kijelentést.
nov. 28
18:13
Sok kihívásnak kell megfelelni (HírExtra)
Magyarország 2011-es EU-elnöksége miatt több kihívásnak is meg kell felelnie a 2010-es választás után felálló kormánynak, s emellett megfelelő szakapparátus felépítésére is gondot kell fordítani a következő időszakban - mondta az európai ügyek bizottságának elnöke.

Keresés