Hétfőig jelöli ki a LIGA elnöksége az egészségbiztosítási- és nyugdíjrendszer tervezet elleni további tiltakozó akciók kezdőnapját. Célja, hogy hatásos legyen a december 17-ei végszavazás előtt, amikor az Országgyűlés dönt a kérdésben.
Hétfőn 254-257/euró között várják a forintot, különösen, ha a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésével nem csökkenti tovább, hanem változatlanul hagyja alapkamatát, az immár többségi várakozásnak megfelelő...
Gáspár Bea egy romantikus vacsorával és szenvedélyes éjszakával végleg visszahódította urát szeretôjétôl. Ennek örömére kedden Jamaicába utaznak édeskettesben, és Gyôzi reményei szerint hármasban térnek vissza.
Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő szerint különösen fontos a romániai magyar erők összefogása. A szabad demokrata politikus erről azután beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy az RMDSZ elnöke egy nyilatkozatában azt mondta: Romániában a magyar nyelvű oktatás felszámolására készülnek a román parlamenti pártok.
Csaknem két és fél milliárd forint értékben, ingatlancserével és -felújítással ellentételezi Magyarország az Egyesült Államoknak, hogy papíron hat évtized után visszakapjuk Táncsics Mihály budavári börtönének épületét az amerikaiaktól.
Tihanyi László magyar zeneszerző Anyaisten (Genitrix) című operájának ősbemutatóját tartották vasárnap a bordeaux-i operaházban a zeneszerző vezényletével. A Francois Mauriac kisregényéből készült operát Christine Dormoy rendezte. Mauriac (1885-1970) a kisregényben Félicité és egyetlen fia, Fernand közötti fullasztó viszonyt mutatja be. Fernand fiatal felesége, a birtokló természetű anya által…
A svájci nemzeti bank alelnöke szerint a pénzügyi piacok válsága augusztus óta számottevően mélyült, és a helyzet igen "komoly". Amerikai szakértők ugyancsak úgy vélik, hogy a hitelválság következményeit tekintve a "neheze még hátravan".
Összeroppant a Toldi család, miután Vikit elbúcsúztatták a nézôk a Csillag születik szombat esti adásában. Az énekes mellett Pál Zoltán humorista is kiesett, aki – bár alaposan lehúzta a zsûri – Fábry Sándor bíztatása miatt még reménykedhet abban, hogy beindul a karrierje
Csodával határos módon maradt életben B. Károly, aki Volkswagenjével gyorsvonatnak hajtott Rábapatonán. Nem lenne ember a földön, aki a 47 éves családapa gépkocsijának maradványait látva azt mondaná, hogy abból bárki is élve kiszállhatott. Károly azt mondja, hogy ôrangyalai vigyáztak rá.
Fiatal bevándorlók támadtak rendőrökre Párizsban, mert két társuk meghalt vasárnap este, amikor rendőrautóval karamboloztak. A feldühödött tömeg felgyújtott egy rendőrőrsöt, a hatóságok hét embert letartóztattak.
A távozó horvát kormányfő és az ellenzék egyaránt bizonyos a vasárnapi parlamenti választáson aratott győzelmében. Ivo Sanader leköszönő kormányfő újságírók előtt hangsúlyozta: a végeredmény kihirdetéséig nem jelenti be a győzelmét, de "egyértelműen nyertek".
Magyarország évente százhatvanezer tonnával járul hozzá az európai e-szemétdombhoz - elképesztő mennyiségű mobilt dobunk ki évente, az akkumulátorok pedig rendkívül károsak
14 éves amerikai börtönbüntetését letöltve vasárnap hazatért Görögországba Steven Lalas, a hírhedt görög kém. Az Athénnak dolgozó férfi az amerikai hadsereg boszniai akcióiról jelentett, az évek során 700 oldal titkos anyagot másolt le és juttatott haza.
Bár mindent megoszt egymással, nem ír újabb közös duettet Caramel és Bartók Eszter. A Megasztár szerelmespárja két és fél éve él egy fedél alatt, de zeneileg már külön utakon jár.
Újabb botrány borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában, miután a múlt héten 25 millió brit adófizető adatai tűntek el. Lapinformációk szerint ezúttal az ország vezető bíróinak, Tony Blair volt miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmasának és sztárügyvédeknek az adatai kerültek veszélybe, amikor az egyik kormányszerv közönséges postán küldte el az azokat tartalmazó CD-ket.
Húsz év után újra színpadra lép a legendás brit rock együttes, a Led Zeppelin. A csapat mindössze egy alkalomra áll össze, december 10-én egy londoni jótékonysági koncerten láthatják őket a rajongók.
Magyar kisebbségi képviselő is lesz a vasárnap újraválasztott horvát parlamentben Sója Dénes személyében. Sója Dénes a szavazatok 54, 24 százalékával került be a horvát törvényhozásba.
Magyarország második lett a legjobb ár-érték arányú üdülőhelyek világranglistáján, ahol hazánkat csak Thaiföld előzte meg. Vendégcsalogató minősítés, vagy elapadt nyereség?
Az idén nem kapnak a kormánytagok jutalmat az ország nehéz helyzete miatt – döntött a miniszterelnök. Noha Gyurcsány Ferenc szerint többen kiemelkedô munkát végeztek az idén, neveket mégsem közölnek.
Komoly mesterségnek számít és általában bíróságok fordulnak hozzájuk, bár az utóbbi időben gyakran magánszemélyek is. Családfakutatók, levéltárosok járják a világot, városokban, eldugott falvakban keresik fel a temetőket, parókiákat, anyakönyvi hivatalokat végrendeletben örökösként szereplő személyek után kutatva.
Sikerült visszaszorítani a kaliforniai erdőtüzek nagy részét - jelentették be a helyi illetékesek vasárnap este. Malibuban hazatérhetett otthonába a több mint 10 ezer kitelepített, köztük Jennifer Aniston, Mel Gibson, Sting, Robert Redford, Barbra Streisand, Cher és Richard Gere.
Sikeresen "túlélt" egy országos sztrájkot, a nemzetközi sajtó mégis Nicolas Sarkozy ügyeitől hangos. De nem arról írnak, hogy a tömegközlekedési dolgozók ismét munkabeszüntetésbe kezdenek-e. Sokkal inkább az érdekli őket: milyen viszony fűzi a francia elnököt egy szőke újságírónőhöz.
Magyarország évente százhatvanezer tonnával járul hozzá az európai e-szemétdombhoz – írta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének adataira hivatkozva hétfői számában a Magyar Hírlap.
Saját bevallása szerint nem érzi jól magát az Egyesült Államokban az utóbbi évek egyik legsikeresebb kórházsorozata, a Doktor House címszereplője. A brit Hugh Laurie-nak elsősorban otthon maradt családja hiányzik. A hiányérzetet sajátosan próbálja megszüntetni.
Átalakítaná a kormány az egyházak egyszázalékos támogatási rendszerét, de a felekezetek kérésére nem jövőre, csak 2009-től térnek át az új finanszírozásra – olvasható a Népszava hétfői számában.
Magyarország évente százhatvanezer tonnával járul hozzá az európai e-szemétdombhoz - írta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének adataira hivatkozva hétfői számában a Magyar Hírlap.
Az arany iránytű (The Golden Compass) című díjnyertes fantasyregény egy időre lekerült az Ontario tartománybeli Halton körzetében lévő könyvtárak polcairól, miután panasz érkezett a szerző ateista nézetei miatt.
A francia állami Areva atomenergia csoport hétfőn Pekingben - Nicolas Sarkozy francia államfő ottani látogatása közben - megállapodást írt alá arról, hogy két reaktort szállít a dél-kínai Taisan közel...
Egy nagy-britanniai elit magániskola megbünteti a diákjait, ha azok nem tartanak be bizonyos viselkedési szabályokat. Az intézmény a többi mellett arra tanítja a fiatalokat, hogy azonnal álljanak fel, ha a terembe felnőtt lép, a fiúkat pedig arra, hogy az autó ajtaját nyissák ki a nők és az idősebbek előtt.
Végtelenül megnyugtató a három magyar képviselő bejutása, node igazából ezt a ragyogó eredményt a romániai románság döbbenetes érdektelensége tette lehetővé. Márványi Péter jegyzete
Önmaga felszámolására, összeolvasztására vállalkozik az a két országos szervezet, amelyik - egy harmadik "szomszédságában" - felzárkóztatni, az uniós forrásokkal megerősíteni akarja a vidéket, a kistérségeket.
Zimány Linda a modelszakmában elért sikerei után a popzene világában is kipróbálja magát. Az ifjú szépség Tóth Gabi, Mark és a feltörekvô Anti Fitness oldalán debütál a VIVA-n futó A stáb címû új valóságshowban.
Újabb nagy erejű földrengés történt hétfőre virradóra Indonéziában, a vasárnap esti szumbawai földmozgást követően, legkevesebb három ember meghalt, negyvenöten megsérültek - közölte az egészségügyi m...
Miután az EUR-USD pénteken új abszolút csúcsot ért el 1,4967-nél, fordulat következett be. A devizapár ma reggel viszonylag keskeny sávban mozgott, 1,4806 és 1,4839 között. Az elmúlt években a hálaadás idején általában gyenge volt a dollár, ami most sem volt másképp. Az EUR-USD árfolyama, heti szinten 180 pipet emelkedett. Támogatások 1,4757-nél és 1,4680-nál, míg ellenállások 1,4862-nél és…
Hullámvasutazva bár, de tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon. Az irányzatot kisebb mértékben az időjárás-jelentések, nagyobb mértékben a dollár árfolyamváltozásai szabják meg
Az Irak Iszlám Állama nevű iraki szervezet vasárnap közzétett egy videó-felvételt, amelyen kivégeznek kilenc iraki állampolgárt. Az áldozatok belügyminisztériumi alkalmazottak, akiket az elmúlt napok szövetséges offenzívája során ejtettek foglyul az iszlamista szélsőségesek.
Hugo Chávez venezuelai elnök vasárnap bejelentette, hogy befagyasztotta az országa és Spanyolország közötti kapcsolatokat, amíg II. János Károly spanyol király, aki egy chilei csúcstalálkozón rendreutasította, bocsánatot nem kér tőle.
Az EUR-USD vasárnap este 1,4819-en nyitott, majd erösödést mutatott, és zárta a gapet 1,4837-nél. Ma reggel 33 pipes sávban mozgott az árfolyam, 1,4806 és 1,4839 között. Ellenállás 1,4939-nél, 1,5044-nél és 1,5121-nél, míg támogatás 1,4757-nél található. Az USD-JPY 66 pipes sávban mozgott, 108,13 és 108,79 között. Miután pénteken 2,5 éves minimumot értek el 107,54-nél, sikerült visszahódítani a…
A rendôrökkel dulakodásba keveredett Kósz Zoltán elismeri, hogy nem sportemberhez méltóan viselkedett múlt péntek hajnalban egy közúti ellenôrzés során. Az olimpiai bajnok vizilabdakapus továbbra is kitart azon állítása mellett, hogy a szonda esetében többször is negatív eredményt mutatott.
Az elsődleges vizsgálatok szerint közepesen ittas volt Kósz Zoltán, annak az autónak a vezetője, amelyet pénteken hajnalban állítottak meg a járőrök az I. kerületi Alagút utcában, és amelynek két utasa dulakodott a rendőrökkel. Az olimpiai bajnok vízilabdázó a Nemzeti Sportnak adott interjúban részletesen beszámolt a történtekről és azt is beismerte, hogy hibázott.
Régen volt annyira egységes a jegybanki alapkamat ügyében a piac szereplőinek várakozása, mint most. Elsöprő többségük arra számít, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa (MT) hétfőn ismét változatlanul hagyja a 7,5 százalékos alapkamatot.
Nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát hétfőn hajnalban. Hárman meghaltak, negyvenöten megsebesültek az eddigi adatok szerint - mondta az indonéz egészségügyi minisztérium illetékese az AFP francia hírügynökségnek.