Félpályás útlezárással csatlakozik a szerdai országos tiltakozó akciókhoz az M7-es autópálya balatonkeresztúri felhajtó szakaszán a Civilek a Nemzetért Mozgalom siófoki csoportja - közölte Varga László szervező az MTI-vel.
Szabotázsakciókat hajtottak végre az éjszaka a TGV szupergyorsvasút vonalai ellen Franciaországban. A vasúttársaság szerint az elkövetők a sztrájkolókkal való tárgyalásaikat akarják meghiúsítani. Nicolas Sarkozy a tettesek megbüntetését ígérte, és közölte, véghezviszik a tervezett reformokat. A közlekedési sztrájk nyolc napja tart Franciaországban.
Hosszú börtönbüntetés vár Winston Churchill egykori brit kormányfő dédunokájára, akit egy több millió fontos kábítószerügyben ítélt bűnrészesnek a bíróság Ausztráliában. Akár húsz évet is kaphat.
A MÁV a vasutassztrájk befejezését követően, 12 óra után kiemelt feladatként kezeli az elővárosi vonatközlekedés helyreállítását, továbbá a nemzetközi és IC vonatok közlekedésének beindítását; a vasúttársaság szerdai közleménye szerint a vasúti közlekedés a csütörtök hajnali órákra normalizálódhat.
Kecskeméten a vasúti dolgozóknak csak 20 százaléka támogatta a szerdai sztrájkot, ennek ellenére nem indítanak és nem fogadnak vonatot, mert Kiskunfélegyháza és Cegléd nem indít és nem fogad szerelvényeket.A kecskeméti vasútállomás szinte teljesen üres volt reggel hét óra előtt; mindössze egy pénztár volt nyitva, még az újságos pavilon is zárva tartott.
Több ezer ember kitelepítését rendelte el szerdai hivatalos közlés szerint a Fülöp-szigeteki elnök az ország keleti részén trópusi vihar közeledte miatt. Az érintett - a fővárostól, Manilától délkeletre elterülő - térségben az egyik tartomány összes iskolájában szünetel a tanítás.
Öt terroristagyanús külföldit szűrtek ki Japánban az országba való belépéskor vett ujjlenyomatok alapján szerdán, a megszigorított ellenőrzések első napján - közölte az igazságügyi minisztérium.
A Fábry Show történetében talán elôször elakadt Fábry Sándor szava! A holnapi mûsor vendége az országos cigány vajda, Kállai Csaba lesz, aki lapunknak elárulta ô is megdöbbent amikor Fábry hosszan engedte beszélni.
Nem a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt nem szállhat fel karácsonykor a mentőhelikopter a szentesi bázisról, hanem azért, mert az egészségügyi tárca még nem adott fedezeti igazolást a beruházáshoz - írta szerdán a Délmagyarország című napilap. Légimentő Kht. nem tudta kiírni a közbeszerzési felhívást a légimentőbázis felépítésére Szentesen. Túri Péter, a kht. igazgatója arról tájékoztatta…
Dél-Amerikában már a világbajnoki selejtezőket játsszák. Az eddig hibátlanul menetelő argentin válogatott kedd este kikapott Kolumbiában. Venezuela nagyszerű mérkőzésen nyert Bolívia ellen.
Az ukrajnai Dnyipropetrivszkben megrendezték az ukrán chippendale-fiúk első országos megmérettetését. A győztes egy volt testnevelő tanár lett. Az ország minden régióját képviselte egy-egy fiatalember, aki vetkőzésével szűkebb pátriájának kívánt hírnevet szerezni - olvasható a RuPor című ukrán honlapon.
Tizenkét éves unokájától született gyermeke annak a pécsi nagypapának, akit megrontás gyanújával a közelmúltban őrizetbe vett a rendőrség - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense.
Bazsinka Zsuzsannának november elején volt premierje A végzet hatalma Leonórája szerepében, és máris új bemutatóra készül: Richard Strauss Elektrájában Krizothemiszt alakítja, énekli.
A feherorosz Gomelben egy férfi az orosz uralkodócsalád, a Romanov-dinasztia törvényes örökösének deklarálta magát. A férfi, egy bizonyos Szergej Bondarenko, Oroszország nagyhercegének nyilvánította magát.
Szinte minden nap beszél egymással Nagy-Britannia két sztárja: Pete Doherty és Amy Winehouse. Az ünnepelt énekesek egyaránt drogproblémákkal küzdenek, így valószínűleg bőven akad közös témájuk.
A Dallas Mavericks 24 pontos hátrányból fordítva győzött a vendég Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Dallas Mavericks-Toronto Raptors 105-99
Az USD-TWD árfolyama ma visszaesett 32,348-ra. A külföldi befektetök tajvani részvényeket adtak el. Ez megterheli a tajvani dollárt. Ezzel részben túlkompenzálták a dollár gyengeségét. Tovább folytatódhat a dollár gyengülése, ezért nagy dilemma elött áll a tajvani Jegybank. Ha saját devizát ad el, több töke folyhat ki az országból. Ha azonban felértékeli a devizát, az rosszul érinti az…
A 7-es főút 202-es és 203-as kilométerszelvénye között szerda reggel hét óra után félpályás útlezárás kezdődött, amelyet a Nagykanizsaiak a Nemzetért Hagyományőrző Egyesület hirdetett meg a Liga Szakszervezetek országos sztrájkja melletti szolidaritásként. A közúti forgalomban csak néhány perces várakozásra kell számítani - tapasztalta a helyszínen a távirati iroda tudósítója.
Nyoma veszett Nagy-Britanniában két számítógépes adathordozó lemeznek, amelyeken a brit felnőtt lakosság felének minden adó- és bankszámla-adata rajta van; az eset miatt lemondott a királyi adó- és vámhivatal (HMRC) elnöke.
A MÁV a vasutassztrájk befejezését követően, 12 óra után kiemelt feladatként kezeli az elővárosi vonatközlekedés helyreállítását, továbbá a nemzetközi és IC vonatok közlekedésének beindítását; a vasúttársaság szerdai közleménye szerint a vasúti közlekedés a csütörtök hajnali órákra normalizálódhat.
Ez év karácsonyán rendkívüli nagyságrendben adományoz orvosi műszereket a Gyermekrák Alapítvány. A tíz éves évfordulón "csak" karácsonyra összesen 174 millió forint értékben ad át orvostechnikai berendezéseket azon egészségügyi intézményeknek, amelyek kéréssel fordultak a szervezethez.
Novemberben 107,3 pontról meglepöen 107,6 pontra emelkedett az olasz fogyasztói bizalom mutatója, miközben csupán 106,8 pontos értékkel számoltak. Az EUR-USD-t 1,4798.on jegyzik. In-GFX
Meghívásos tenderen választott rendezvényszervező ügynökségeket a Mol. A vállalat összesen 16 ügynökséget versenyeztetett a szakmai és társasági rendezvények lebonyolítására, illetve kiállítás szervezési feladatokra.
Öt terroristagyanús külföldit szűrtek ki Japánban az országba való belépéskor vett ujjlenyomatok alapján szerdán, a megszigorított ellenőrzések első napján - közölte az igazságügyi minisztérium.
Győztes mérkőzésen mutatkozott be az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) Tuukka Rask, a Boston Bruins 20 éves finn kapusa. A Bruins Torontóban győzött 4-2-re, többek között a fiatal hálóőr 30 védésének köszönhetően.
Az európai uniós és az energiapolitikai kérdések mellett a finnugor közös felelősség feladatainak megvitatása szerepel Gyurcsány Ferenc magyar és Andrus Ansip észt miniszterelnök szerdán kezdődött tárgyalásának napirendjén.
Megkezdődött szerdán reggel 6 órakor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) hatórás országos vasutas sztrájkja. Az autóbuszok kétharmada állt le szerdán reggel hat órakor Vas megyében a Vasi Volán szolidaritási sztrájkja miatt. A budapesti főpályadvarok a sztrájk miatt jelenleg nem indítanak és nem fogadnak vonatokat.
Az ENSZ első ízben ítélte el a szeptemberi mianmari (Burma) demokratikus mozgalom brutális leverését. Helyi idő szerint kedden szavazta meg az emberi jogi bizottság 88:24 arányban a határozatot, 66-an tartózkodtak.
Gyurcsány Ferenc kormányfő elfogadta, hogy az SZDSZ Kákosy Csabát jelöltje új gazdasági és közlekedési miniszternek - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán Tallinnban.
Jó állapotban lévő szkíta múmiára bukkantak az Altáji területen egy kurgán feltárása során orosz régészek - a 2300 éve élt hercegnőnek még a manikűrje is megőrződött. Az Altáji Állami Egyetem és a szentpétervári Ermitazs közös régészeti expedíciója a Bugri nevű falucska környékén végzett ásatásokat.
A kiskunhalasi, kőbányai és más helyi botrányokhoz hasonlóan az MSZP országos vezetői struccpolitikát folytattak a budapesti XVI. kerületi pártszervezetet tavaly megrengető, gyanús, tömeges tagtoborzások ügyében is.
A korábbinál tudatosabb marketingtevékenységet és hatékonyabb kommunikációt akar folytatni a jövőben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ). A szakszövetség ennek érdekében létrehozott egy marketingbizottságot, valamint egy nagyközönségnek szóló, kosárlabdával foglalkozó honlapot is elindított.
Bombákat emelnek ki és hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei az Északi összekötő vasúti hídnál. A művelet egyelőre nem befolyásolja a közúti forgalmat.
Nyoma veszett Nagy-Britanniában két számítógépes adathordozó lemeznek, amelyeken a brit felnőtt lakosság felének minden adó- és bankszámla-adata rajta van - fejvesztés lett a vége
– Minden nô álmodik arról, hogy eljegyezzék, én is – árulta el a Borsnak Kiss Ramóna. A Barátok közt Zsófija már három éve él boldog párkapcsolatban kedvesével, Tóth Norberttal, akivel el tudja képzelni jövôjét. A pár egyelôre ingázik, hiszen Norbi Zalaegerszegen focizik, de Rami érzelmeit nem hûti ki a távkapcsolat.
A Tata Motors szuperolcsó autót dob piacra 2008-ban, amely ráadásul a cég állítása szerint környezetbarát is lesz. A Tata Motors népautója százezer rúpiába fog kerülni, ami átszámítva mindössze 438 ezer forint.
A Towers Perrin tanácsadó cég felmérése szerint jövőre nominálisan 6,5 százalékkal reálértékben 2,7 százalékkal emelkednek a fizetések. Lesznek azonban cégek, melyek fizetésemelés helyett a béren kívüli juttatásokkal kompenzálnak - írja a Világgazdaság.
A gyűjtők táborában népes csoport az autogramvadászoké. Gyerekektől idősekig sokan tartják becsben hírességek aláírását, s akad, aki nem röstelli levélben is megkérni egy-egy neves személyiségtől a kézjegyét.
Gyurcsány Ferenc kormányfő elfogadta, hogy az SZDSZ Kákosy Csabát jelölte új gazdasági és közlekedési miniszternek - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán Tallinnban. "A miniszterelnök természetesen korábban egyeztetett a koalíciós partnerrel, és haladéktalanul intézkedett annak érdekében, hogy a jelölési folyamatot elindítsák" - mondta a szóvivő azoknak a magyar újságíróknak, akik…
A Kárpát-medencében minden magyar ügy közös ügy - szögezte le Orbán Viktor Székelyudvarhelyen elhangzott beszédeiben. A Fidesz elnöke - aki az európai parlamenti választásokon független jelöltként induló Tőkés Lászlót kíséri el kampányzáró körútján - hangsúlyozta: minden magyar felelős minden magyarért, csak közös ügyeink vannak.
A budapesti bankközi devizapiacon szerda reggel előző napi záró értékénél gyengébb pozícióba került a forint az euróval szemben. Míg kedden délután 254,80/255,00 forinton jegyezték az európai valutát...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadja az SZDSZ jelölését az új gazdasági miniszter személyére - erről Daróczi Dávid kormányszóvivő beszélt Tallinnban magyar újságírók előtt. Hozzátette: Kákosy Csaba legkésőbb december 17-ig átveheti a gazdasági tárca vezetését Kóka Jánostól.
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz beadott szocialista módosító indítványok még hátrányosabb helyzetbe hoznák a kisebbségi tulajdonosokat, megszűnne az igazgatóságban a többségük és a részvényeiket bármikor visszavásárolhatná az állam.
Egyszeri tételek miatt visszaesett az econet.hu adózott nyeresége az év harmadik negyedében. Az üzemi eredmény, illetve az árbevétel ugyanakkor számottevően javult az informatikai társaság által végrehajtott akvizícióknak köszönhetően. A portfolio.hu elemzője szerint bár a konszolidációs körbe kerülő újabb társaságok megnehezítik az econet.hu idei eredményeinek összehasonlítását a tavalyival, a…