Kibővítette együttműködését az OTP Garancia Biztosító és a Magyar Ingatlanszövetség, a két szervezet 2002. január 1-je óta kizárólagos megállapodás keretében működik együtt.
Szépnek, vonzónak lenni irigylésre méltó dolog. Vagy mégsem? A szép emberek éppúgy kilógnak az átlagból, mint a nagyon csúnyák, és számos elôítélet sújtja ôket. Nehezen találnak partnert, mert sokan kezdeményezni sem mernek náluk, azt gondolván, hogy úgysem lesznek nekik elég jók. Azt is gyakran feltételezik róluk, hogy buták. Mindezzel önbecsülésüket akarják megóvni a kevésbé szépek, véli a…
Egyre több cég ismeri fel a béren kívüli juttatások előnyeit, hiszen amíg a bérfejlesztés nagy költségekkel jár, és gyakran nem garantál a munkavállalók számára is érzékelhető előnyöket, addig a cafeteria rendszerekben elérhető pénztári juttatásoknak akár a 95 százalékát is megkaphatják a tagok. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról Kulyassa Krisztinát, az Aranykor Nyugdíjpénztár…
A nyitáskor tették közzé a német termelöi árakat, melyek októberben éves szinten 1,7%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel az +1,6%-os elörejelzést a legutóbbi +1,5%-os érték után Rosszul érintette a dollárt, hogy közzétették: az Egyesült Arab Emirátusok és Katar fel kívánják értékelni saját devizáját a dollárral szemben. Hírt adtak a kínaiak devizadiverzifikálási terveiröl is, ami egyet jelentenek a…
Kellemes munkakörnyezet, a vállalat igényeivel összhangban álló belső térkialakítás, megfelelő parkolási lehetőség - néhány domináló szempont irodaház választásakor
Nem szabják át a köztisztviselői illetménytáblát és a bérrendszert, amelyre Draskovics Tibor dolgozott ki javaslatot. A kormány az utolsó pillanatban az MSZP módosító javaslatai mellé állt, így a parlamenti többség leszavazta a tárca nélküli miniszter elképzeléseit. Draskovics Tibor az InfoRádiónak azt mondta: kicsit későn, és az összefüggéseket nem megvilágítva terjesztették elő a javaslatot.
13 éves kamaszlányokról derült ki hétfőn a kiskunhalasi kórházban, hogy mindketten állapotosak. A rendőrök megrontás miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. A két ügyet - egyelőre - külön kezelik, pedig sok a hasonlóság. A rendőrséget a kórház értesítette a lányok terhességéről.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy hagyja békén a szakszervezeteket, és hagyjon fel a kettős beszéddel - így reagált Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes kedden Kövér László vasárnapi nyilatkozatára. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője ugyanakkor megerősítette: az ellenzéki párt minden szinten szolidaritást vállal a szerdán sztrájkolókkal.
Mindene odaveszett egy ötgyermekes családnak, amikor leégett a házuk hétfőn a Békés megyei Kötegyánban. A házaspárnak annyi ideje volt csak, hogy kimentsék a kicsiket, mielőtt felrobbant a konyhai gázpalack és beomlott a ház teteje.
Nem vonult be a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe a Mortimer néven ismertté vált Gy. Mihály, akinek kedden reggel kellett volna megkezdenie az emberölés kísérlete miatt kiszabott három év tíz hónapos szabadságvesztését. A férfit kedd este előállították.
Megszületett az első bírósági ítélet azoknak a futballhuligánoknak az ügyében, akiket a másfél héttel ezelőtti zavargások kapcsán vett őrizetbe az olasz rendőrség.
Egy, spanyol üzletemberekkel való zaragozai találkozása során Bernd Schuster, a Real Madrid futballcsapatának edzôje azt mondta, a nôs futballisták kiegyensúlyozottabbak, mint az agglegények.
Ortodox papok próbáltak megadásra bírni egy orosz szektát, melynek tagjai egy barlangban barikádozták el magukat, és azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják magukat, ha a rendőrök megostromolják őket.
A székelyek és a csángómagyarok önazonosságának megőrzéséért egyaránt síkra szállt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség európai parlamenti jelöltjeinek kampánykörútján. Markó Béla, az RMDSZ-listát vezető Frunda Györggyel és Sógor Csabával együtt Gyergyószentmiklóson hangsúlyozta: sokan küzdenek ma a székelység lelkéért. Markó kedden Csángóföldön is járt,…
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében zajlott le egy úgynevezett flashmob kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség. A flashmob (villámcsődület) lényege, hogy emberek egy csoportja egy előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik,…
Kedden ünnepli 95-dik születésnapját Habsburg Ottó. A Páneurópai Unió elnökével, az utolsó magyar király, IV. Károly idősebb fiával az InfoRádió németországi tudósítója, Vincze András beszélgetett az 1956-os forradalom- és szabadságharcról, valamint annak hatásairól. Előzetes a hétvégén olvasható teljes interjúból.
Menekülés közben karamboloztak a trükkös tolvajok Újfehértónál. A négyfős banda egy idős ember házát fosztotta ki, amikor megjelentek a rendőrök. Azonnal kocsiba ugrottak, a 4-es útra felhajtva azonban karamboloztak. Gyalog akartak tovább menekülni, ám kettejüket elkapták.
A Magyar Honvédség hazai és nemzetközi tevékenységét elismeri a társadalom - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tett látogatása alkalmából kedden Győrött. A tárca vezetője az állomány előtt tartott beszédében egy közelmúltban készült közvélemény-kutatásra hivatkozva hangoztatta: a társadalom érti annak jelentőségét, hogy a hivatásos hadsereg…
A Batthyány-örökmécsesnél mintegy 100-120 újságíró, fotós tiltakozott kedden amiatt, hogy a múlt szombati tüntetésen ugyanezen a helyszínen két újságíró rendőri előállítására került sor. A demonstrálók láthatósági mellényt öltöttek magukra.
Bár a Fidesz örömmel vette tudomásul, hogy a kormány felülvizsgálta a vasútvonal bezárásokkal kapcsolatos álláspontját - ami joggal okozott társadalmi botrányt az elmúlt hetekben, hónapokban -, de a mostanra körvonalazódott megoldást nem tartja megnyugtatónak - mondta a Fidesz szakpolitikusa. Fónagy János szerint a kormány továbbra is lebegteti a kérdést, továbbra is az látható, hogy a kormány…
Félpályás útlezárással csatlakoznak a 7-es főúton nagykanizsaiak a szerdai országos sztrájkhoz - értesült kedden az MTI a szervezőtől. Ladányi Istvánné, a Nagykanizsaiak a Nemzetért Hagyományőrző Egyesület nevében kért és kapott a rendőrségtől engedélyt a demonstrációhoz.
Miskolc, Győr, Debrecen, Pécs és Szeged után Budapesten is megrendezték a K&H üzleti tippek című konferenciát. A hazai kis- és középvállalkozások számára kulcsfontosságú kérdés a pályázati lehetőségek kihasználása, éppen ezért ezúttal ez a téma határozta meg a rendezvény programját.
Visszatért a Real Madrid csapatába Arjen Robben és kedden már edzésre is jelentkezett a spanyol első osztályban szereplő csapatnál. A holland középpályás több mint egy hónapig volt harcképtelen, miután combizomhúzódást szenvedett egy októberi válogatott mérkőzésen.
A romániai magyarságnak meg kell tennie az első lépést az autonómia felé - hangoztatta kedden Marosvásárhelyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, arra buzdítva e közösség tagjait, hogy nagy számban menjenek szavazni november 25-én az európai parlamenti választásokon.
Újságírók, fotósok és operatőrök jelenlétében tartottak úgynevezett flashmobot kedden délután Budapesten, a sajtó munkatársai demonstrációjukon az ellen tiltakoztak, hogy egy be nem jelentett szombati budapesti tüntetésen két kollégájukat is előállította a rendőrség. A BRFK szóvivője az akcióra reagálva azt mondta, a rendőrség elkötelezett abban, hogy az újságírók zavartalanul végezhessék…
Kóka János kabinetfőnöke, Kákosy Csaba lesz az új gazdasági miniszter, a szabad demokrata pártelnök viszont továbbra sem elégszik meg egyetlen pozícióval, Eörsi Mátyás után ő lesz az új frakcióvezető. A szárnyvonalak bezárásának elhalasztását bejelentő Garamhegyi Ábel államtitkárt viszont leváltják.
Kákosy Csabát, a tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli gazdasági és közlekedési miniszternek az SZDSZ; az ügyvivői testület egyhangúlag támogatta a jelölést - jelentette be a testület keddi ülése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM) jelenleg vezető Kóka János. A minisztérium élén történő váltással nem eggyel kevesebben leszünk meghatározó liberális politikusok, hanem eggyel többen…
Nicolas Sarkozy francia államfő a reformok szükségességét hangsúlyozta kedden, és kijelentette, hogy nem enged a tiltakozóknak, miközben országszerte több százezren vonultak utcára a kormány politikája ellen tiltakozva. "Nem fogunk engedni és nem hátrálunk meg... Franciaországnak szüksége van reformokra ahhoz, hogy a világ kihívásaival szembe tudjon nézni. Túl sokat késlekedtünk a reformokkal" -…
Az Országgyűlésnek benyújtott, az egyneműek élettársi kapcsolatát szabályozó törvényjavaslatot a KDNP nem támogatja, annak ellenére, hogy a két legfontosabb követelésük teljesült - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke kedden a Bács-Kiskun megyei Hartán. Annyiban sikeresnek tekinthető a törvényjavaslatról szóló vita, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja…
Újságírók és jogvédők szervezeteit hívta kerekasztal-beszélgetésre kedden Kökényesi Antal, az országos rendőr-főkapitány helyettese a szombaton előállított két újságíró ügyében kialakult álláspontok megvitatására - közölte az ORFK sajtóirodája annak kapcsán, hogy szombaton egy be nem jelentett tüntetésről előállítottak két újságírót. Az érdekvédő szervezetek képviselői észrevételeket fogalmaztak…
Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúlag támogatta Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési miniszter jelenlegi kabinetfőnökének kinevezését a tárca élére - közölte a párt elnöke.
Sikeresnek tartja a BKV két érdekképviselete által meghirdetett kedd hajnali, kétórás, részleges figyelmeztető sztrájkot a Budapesti Közlekedési Szakszervezet vezetője. Szerdán mintegy húsz szervezet tiltakozik munkabeszüntetéssel a kormány egészségügyi és nyugdíjreformja ellen. A szervezők a szerda esti Kossuth téri tüntetésre mintegy 50 ezer embert várnak.
Felkészült a BRFK azokra a szerdán várható fennakadásokra, amelyeket a vasutassztrájk, az esti Kossuth téri tömegdemonstráció és a magyar-görög focimeccs okozhat Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felkészült a sztrájk során tartandó rendezvények biztosítására - közölte a rendőrség az internetes honlapján kedden. A BRFK Közleménye szerint a főváros területén szerdán több olyan kiemelt rendezvény zajlik, amely komoly előkészületet és rendőri intézkedést igényel. Mint írják, a rendezvényekre előre láthatóan több ezren érkeznek vidékről, illetve a főváros…
Hét éve nem volt olyan nagyszabású munkabeszüntetés, mint amilyenre most készülnek a szakszervezetek. Vannak ugyanakkor olyan érdekképviseletek, amelyek, bár a célokban és okokban egyetértenek, nem vesznek részt a demonstrációban, mivel különböző politikai szervezetek támogatják a megmozdulást.
Nem sikerült megegyezni a szerdai vasúti sztrájkot meghirdető szakszervezetekkel a még elégséges szolgáltatásról a keddi egyeztetésen sem - közölte a MÁV kedden este. Ezért a közlemény szerint szerdán reggel 6.00 és 12.00 óra között, illetve a munkabeszüntetést követő időszakban késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. A sztrájk kezdete előtt közlekedő vonatok sem…
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) a regisztrációs adó részleges visszatérítésével kapcsolatosan beérkezett valamennyi kérelmet feldolgozta. - áll a szervezet közleményében.
A Microsoft és a Digital Accessible Information System (DAISY) Konzorcium (www.daisy.org) a héten mutatta be szabványfejlesztési projektjét, amelynek célja, hogy segítő technológia alkalmazásával az írott tartalmak szélesebb köréhez nyújtson hozzáférést a látássérült és az olvasási problémákkal küzdő felhasználók számára.
A spanyolokat teljesen lenyűgözte királyuk, János Károly, amikor megkérte Venezuela elnökét, hogy fogja be a száját - mindenki ezt a mondatot akarja telefonján hallani
Nem volt jele áttörésnek a keddi brüsszeli Koszovó-tárgyalások délutáni szünetében: az eddigi megnyilatkozások szerint a szerbek továbbra is ragaszkodnának ahhoz, hogy a tartomány - bármily lazán is, de - Szerbiához tartozzon, a koszovóiak pedig függetlenségre törekednek.
Gyertyás vonatvárással demonstráltak a vasútért a csongrádiak kedden este. Az Összefogás Csongrádért Egyesület szervezésében csaknem százötvenen vonultak a vasútállomásra, hogy kifejezzék, szükségük van az utazásnak erre a formájára.