2007. november 20. kedd

nov. 20
8:50
Költözésre kényszerült Kármán Irén (BorsOnline)
Idegenek zaklatták lakásában Kármán Irént, azt az újságírónôt, akit június 22-én megtámadtak és brutálisan összevertek. Az olajügyeket könyvben és dokumentumfilmen, valamint blogjában folyamatosan firtató Kármán Irén ezért lakóhelye megváltoztatására kényszerült. A múlt hét folyamán – azóta, mióta blogjára föltette az olajügyben érintett néhány cég nevét – kétszer is kiszúrták autókerekeit.
nov. 20
8:52
Hazamehetett Balázska (Blikk)
Balázsra vigyázni kell, ezért az egész házat át kellett építenünk
nov. 20
8:52
EUR-USD Német termelöi árak: +1,7%- elörejelzés: +1,6% (HírTV)
Októberben éves szinten 1,7%-kal emelkedtek a német termelöi árak, meghaladva ezzel az +1,6%-os elörejelzést a legutóbbi +1,5%-os érték után. Havi szinten 0,4%-os plusz mutatkozott, miközben +0,3%-os értékre számítottak. Az EUR-USD-t 1,4676-on, és ezzel szimmetrikus háromszögének felsö oldalánál jegyzik. Ha 1,4690 fölé megy az árfolyam, potenciálra tehet szert 1,4720-ig. in-GFX
nov. 20
8:53
A BKV szerint a szakszervezetek megszegték az ígéretüket (Alternatív Energia)
A Budapesti Közlekedési Zrt. szerint a szakszervezetek megszegték az ígéretüket, mert az éjszakai járatok csaknem fele félreállt a sztrájk megkezdésekor - mondta a társaság vezérigazgató-helyettese kedden az MTI-nek. Az egyik szakszervezet vezetője ezt visszautasította, szerinte a vonalak átszervezésekor történhetett probléma.
nov. 20
8:54
Az MSZP megszüntetné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat? (HírTV)
Januártól megszüntetné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat a történelmi mélyponton lévő MSZP. Az egészségbiztosítás törvénytervezethez benyújtott módosító indítványban javasolja ezt Tóth Károly szocialista képviselő.
nov. 20
8:57
Az ellenőrök már karácsonyra készülnek (Metropol)
A hazai vásárlók az év végén az egész évre szánt pénz harmadát fordítják különféle csemegékre, italra és élelmiszerekre, ezért az élelmiszer-biztonsági szakemberek egész decemberben kiemelt figyelemmel ellenőrzik az előállítókat és a kereskedőket - írta a keddi Népszabadság.
nov. 20
8:58
"Gépkoldusok" a kéregetők helyett Pécsett (Privátbankár)
Köztéri adománygyűjtő automaták felállítását fontolgatják Pécsett, hogy kevesebb kéregető zaklassa az állampolgárokat - írja az Új Dunántúli Napló. Az ötletgazda, Tasnádi Péter polgármester elmond...
nov. 20
9:07
Állati üzlet (Adó1százalék)
Eddig két komolyabb érdeklődő jelentkezett a megszüntetett somogysárdi lovas bázis hasznosítására - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
nov. 20
9:07
Pedofil munkás simogatta magát az óvodában (Blikk)
nov. 20
9:09
Tenyérbemászó koleszterin-mérés (Adó1százalék)
Kanadai kutatók olyan módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével a vér koleszterin-szintjének méréséhez nem kell vért venni. Elég néhány percig kézben tartani egy ragtapaszra emlékeztető szövetdarabot. Az új vizsgálati módszer rendkívüli mértékben egyszerűsíti az egyik legfontosabb szív- és érrendszeri kockázati tényező, a vér koleszterinszintjének mérését.
nov. 20
9:12
Ki a jobb? Sampras vagy Federer? (Blikk)
A világ két legeredményesebb teniszezője összecsap
nov. 20
9:18
Kétszáz könyv közül választhat a metrón utazó (Infostart)
Bemutatta új "elektronikus könyvét" az Amazon internetes kereskedőcég. A berendezés neve: Kindle.
nov. 20
9:20
Zöldülne a repülés, ha hagynák (Privátbankár)
Ha azért terhelik a légiközlekedést, mert az még terhelhető, az hamar visszaüthet a forgalomban, olyannyira, hogy a Heathrow új, zöld terminálját sem lehet majd rendesen kihasználni - Márványi Péter jegyzete
nov. 20
9:22
Cipő: nem tudok élni! (BorsOnline)
Különös hangulatváltozások nehezítik meg a Republic frontembere, Cipô életét. A kiváló énekes maga sem érti, hogy néha hirtelen mitôl tör rá a rosszkedv, hiszen mindene megvan az életben: fényes karrier, szép gyerekek és szeretô feleség. Az énekes rossz hangulatára egy gyógyír van csak: a zene.
nov. 20
9:22
Borzalmas vallomás: "nem sikoltott a kislány, ezért fához ütöttem" (Infostart)
Elhunyt Nagy-Britannia leghosszabb ideje börtönben lévő elítéltje, John Straffen. A férfi 55 évet töltött rács mögött, amiért megölt három gyermeket.
nov. 20
9:34
Sms-sel is lehet fizetni majd a prágai tömegközlekedésben (Metropol)
Mobiltelefonos sms-el is lehet majd menetdíjat fizetni januártól a tömegközlekedési eszközökön Prágában - jelentette hétfőn a cseh Euro Online gazdasági hírportál.
nov. 20
9:39
Egyre több a gyűlöletbűntény Amerikában (Blikk)
nov. 20
9:41
Nemzetközi szinten is brutális a magyar adóteher (Privátbankár)
Egy felmérés szerint Belgium és Dánia mellett Magyarország alkalmazza a legsúlyosabb elvonásokat; a családosokat alapul véve a legutolsó helyen végzett az ország
nov. 20
9:41
Csehországban már jegy nélkül is lehet utazni (Kripto Akadémia)
Mobiltelefonos sms-sel is lehet majd menetdíjat fizetni januártól a tömegközlekedési eszközökön Prágában - jelentette hétfőn a cseh Euro Online gazdasági hírportál.
nov. 20
9:43
Még mindíg nagy a rasszizmus Amerikában (Kripto Akadémia)
Egyre több embert támadnak meg bőrszíne vagy nemi identitása miatt az Egyesült Államokban. Az FBI, a Szövetségi Nyomozóiroda hétfői jelentése szerint 2006-ban országszerte 9642 úgynevezett gyűlöletbűntényt regisztráltak. Ez hét százalékkal több mint egy évvel korábban.
nov. 20
9:45
A karácsonyfa veszélyei (Adó1százalék)
A szobában tartott karácsonyfán néhány nap alatt sok penész keletkezik, amely egyértelmű veszélyt jelent az allergiások számára - mutatták ki amerikai kutatók.
nov. 20
9:46
MSZP: mégsem lesz vonalbezárás (Alternatív Energia)
Mégsem állítja le a közlekedést a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Szentes–Kiskunfélegyháza vonalon, és haladékot kapott az Újszeged–Mezőhegyes közötti vasúti közlekedés is - írta keddi számában a Délmagyarország című napilap.
nov. 20
9:49
Becsmérlő e-mailekkel kergette halálba lánya 13 éves barátnőjét egy nő (Infostart)
Egy barátnője édesanyjától kapott internetes üzenetek vezethettek egy amerikai lány öngyilkosságához.
nov. 20
9:49
Fertőző betegségeket terjeszt az óvszerből készült hajpánt (Vital)
tovább
nov. 20
9:50
A karácsonyfa veszélyei (Metropol)
A szobában tartott karácsonyfán néhány nap alatt sok penész keletkezik, amely egyértelmű veszélyt jelent az allergiások számára - mutatták ki amerikai kutatók.
nov. 20
9:50
EUR-USD A Golf-államok gondoskodnak az abszolút csúcsról (HírTV)
Ma reggel ismét gyengének mutatkozott a dollár. A média szerint az Egyesült Arab Emirátusok és Katar is hamarosan felértékelheti devizáját a dollárral szemben. Nem szeretnék a szaúdi monetáris politika irányvonalait követni, hiszen ök még mindig fixen kötik a riyalt a dollárhoz. A Golf-állam követte az USA legutóbbi kamatcsökkentését. A legutóbbi kamat-csökkentésnél már követték az USA-t, de a…
nov. 20
9:52
Mégsem szűnik meg három vasúti szárnyvonal Békésben (Alternatív Energia)
Mégsem szűnik meg a személyszállítás három vasúti szárnyvonalon Békésben - írta a Békés Megyei hírlap keddi száma. Négy szocialista párti országgyűlési képviselő, Karsai József, Veress József, Varga Zoltán és Fetser János ugyanis erről állapodott meg hétfőn Felsmann Balázzsal, a közlekedési tárca szakállamtitkárával.
nov. 20
9:52
Előnyben a használt lakások (Piac és Profit)
A szegedi lakásvásárlók háromnegyede használt lakást keres, az új lakások árai évek óta csak az inflációval növekednek - az adatok a Lakásvásár Kft. felméréséből származnak.
nov. 20
9:54
Balázska elhagyhatta a kórházat (BorsOnline)
Már hétvégén rendkívül izgatott volt Lôrincz Balázska, hiszen alig várta, hogy másfél hónap után végre hazaengedjék a budapesti kórházból a babócsai családi otthonba. A kisfiú október 18-án kapott új szívet, és mivel állapota megengedte, ma már saját szobájában ébredhetett.
nov. 20
9:54
Ullrich EPO-val nyerte meg a Tour de France-t? (Blikk)
Lapértesülés szerint dopping segítségével nyert 1997-ben a német kerekessztár
nov. 20
9:56
Felkészült Pápa a NATO C–17-eseinek fogadására (HírTV)
Nagy eredménynek tekinti Pápa, hogy tizenhét ország úgy döntött, a NATO stratégiai szállítási flottája a város bázisrepülőterére kerül – tudtuk meg Kovács Zoltán polgármestertől. Tájékoztatása szerint a döntés előtt három vizsgálatot is folytattak Pápán, és nagyon sokat nyomott a latban, hogy a város vezetése alaposan felkészült ezekre a vizitekre.
nov. 20
9:57
Eljárás indult a szegedi EHÖK-elnök ellen (Privátbankár)
Fegyelmi eljárás indult a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) elnöke ellen. Török Márkot többek között azzal gyanúsítják, hogy szabálytalanul intézkedett a szociális...
nov. 20
9:59
Az Edda-főnök szextitkai (Blikk)
Pataky őszintén ír szeplőtelennek egyáltalán nem nevezhető életéről
nov. 20
10:00
E-kereskedelem - versenyben az online boltok és aukciós oldalak (Kreatív Online)
A magyarországi e-kereskedelmi site-ok közül az aukciós oldalak vonzzák egyenként a legnagyobb közönséget, az online boltok azonban összességében több ember érnek el - derül ki a Szonda Ipsos és a Gemius Hungary online közönségméréséből, a Gemius Ipsos Audience-ből (GIA). A vizsgált időszakban a legtöbb időt a Teszvesz.hu-n töltötték a felhasználók.
nov. 20
10:01
A Parlament előtt ígéreteivel szembesítették Gyurcsányt (+képriport) (HírTV)
Óriástranszparensen emlékeztetett Gyurcsány Ferenc választási ígéreteire a Parlament előtt a több civil szervezetből létrejött TB Mentők Egyesület. A demonstrálók élőláncot alkotva reggel mutatták föl a munkába vonuló képviselőknek a transzparenst, hogy szembesüljenek Gyurcsány Ferenc a választások előtti mondataival.
nov. 20
10:02
Beidézték a Blackwater embereit (Kripto Akadémia)
Nagyesküdtszék kezd vizsgálatot Washingtonban a Blackwater magán biztonsági cég iraki incidense ügyében - jelentette az ABC internetes honlapján. Szeptemben 16-án a cég emberei 17 iraki civilt lőttek le, miközben egy amerikai követségi konvojt biztosítottak Bagdadban. A Blackwater mintegy ezer embert foglalkoztat az iraki fővárosban az amerikai nagykövetség és a diplomaták védelmére.
nov. 20
10:03
Tizennégy rejtélyes haláleset a Hankook-gyárban (HírTV)
Az elmúlt másfél évben a Dél-Koreában működő Hankook-gyárak tizennégy dolgozója halt meg eddig nem tisztázott okokból – írta a Népszabadság. A magyarországi részleg arra hivatkozik, hogy a dunaújvárosi üzemben nem használják a Dél-Koreában gyanúsnak tartott oldószert.
nov. 20
10:04
Áttörés a génterápiában (Kripto Akadémia)
Amerikai kutatók ma New Yorkban előterjesztik eredményeiket, amelyek igazolják, hogy áttörést értek el a neurológiai betegségek, leginkább a Parkinson-kór gyógyításában. Tucatnyi betegük, akiket génterápiás kezelésnek vetettek alá, jelentős javulásról számolt be, a Parkinson-kóros páciensek mozgásképessége mintegy 65 százalékkal javult.
nov. 20
10:08
Multikulti rendőrbábuk (Kripto Akadémia)
Tizenötezer fontot költ a londoni rendőrség a testületet népszerűsítő rendőrbábukra. Eredetileg egyetlen rendőrruhás figura készült, ám a Scotland Yard több tisztje kifogásolta, hogy hamis képet mutat a rendőrségről, mivel Steve őrmester, ahogy elnevezték, szőke, kékszemű férfi.
nov. 20
10:08
Negyedével csökkent az építőipari termelés (Privátbankár)
Az építőipari termelés 2007 szeptemberében kiigazítatlan adatok alapján 25,7, munkanaptényezővel kiigazítva 24,8 százalékkal csökkent 2006 szeptemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivat...
nov. 20
10:12
GBP-USD Vége a csökkenö trendnek (HírTV)
Miután ismét spekulációk látták meg a napvilágot a dollár más devizákkal szembeni kötés feloldásáról, és az EKB-tag, Guy Quaden azt mondta, hogy a dollár eddigi gyengülése a gyenge amerikai konjunktúrára való tekintettel normálisnak mondható, a zöldhasú gyengült a fonttal szemben. A GBP-USD napi csúcsot ért el 2,0642-nél, és ezzel véget vetett a november 9-i csökkenö trendnek. Ellenállások…
nov. 20
10:13
4 millió az econet nyeresége (Privátbankár)
Az econet.hu Nyrt. 2007 első háromnegyedévében 3,98 millió forint adózott nyereséget ért el, ami 25 százalékkal alacsonyabb a 2006 azonos időszaki 5,31 millió forintos nyereségnél - közölte a társaság...
nov. 20
10:14
A tanárok is sztrájkolnak szerdán (HírTV)
Több száz iskolában sem lesz egy ideig tanítás szerdán - eddig többezer tanár és sok közoktatási intézmény csatlakozott a LIGA Szakszervezetek által meghirdetett sztrájkhoz.
nov. 20
10:16
EUR-CHF Csökkent a svájci kereskedelmi mérleg többlete (HírTV)
Októberben 1,71 milliárdról 1,56 milliárdra csökkent a svájci kereskedelmi mérleg többlete. Míg az exportok éves szinten 5,8%-kal, addig az importok 3,4%-kal emelkedtek. Az elkövektezö hónapokban a frank erösödésére való tekintettel csökkenhetnek az exportok. In-GFX
nov. 20
10:20
Keresik hazánk legszebb vállát! (BorsOnline)
Keresik hazánk legszebb vállát! Hamarosan lehet szavazni azokra, akik úgy gondolják az ô testrészük a legszemrevalóbb. A fôdíj figyelemre méltó: a megasztáros Bocskor Bíborka és zenekara vendégül látja a nyertest egy finom sült kolbászra, majd együtt pálinkáznak a Bosnyák téren.
nov. 20
10:20
Medve támadt a nyakig betemetett férfira (Infostart)
Saját csapdájába zuhant egy medvevadász Kasmír Indiához tartozó területén. A szerencsétlenül járt férfi megsérült.
nov. 20
10:21
StagandDove - társkereső oldal kreatívoknak (Kreatív Online)
Új társkereső oldal indult Nagy Britanniában, kimondottan a fiatal és szingli kreatív- és reklámszakembereknek számára - írja a BrandRepublic. A StagandDove néven jelenleg beta-verzióban működő oldal webkamerás ismerkedésre buzdítja a regisztráló kreatívokat.
nov. 20
10:22
Idegenforgalmi képviseletek prezentációja Egerben (HírTV)
A Eszerházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi Intézet Vállalkozás- Gazdaságtan Tanszéke és a Magyarországon működő Nemzeti Idegenforgalmi Képviseletek Szövetsége november 14-én közös rendezvényt szervezett a főiskolán idegenforgalom, turizmus témában.
nov. 20
10:23
"Vietnam és Kína között fényévnyi távolság van" (Privátbankár)
A kínai piacra szinte lehetetlen magyar termékeket bejuttatni, viszont több magyar társaság helyezi ki gyártását a távol-keleti országba – véli a Tradeland Kft. ügyvezető igazgatója. Forintos Róbert a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: a kínai piacra való belépést az erős verseny mellett a kulturális különbségek is nehezítik, a kínai tárgyalópartnerek ugyanis európai szemmel…
nov. 20
10:24
Előadás a Kanári-szigetek állat-és növényvilágáról a BDF-en (HírTV)
Közel Afrikához - a Timanfaya, a Teide és a Garayonai Nemzeti Parkok természeti értékei címmel tartott előadást dr. Szinetár Csaba zoológus, tanár november 13-án, a Magyar Földrajzi Társaság Nyugat-magyarországi Osztálya előadássorozatának keretében a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán.

Keresés