2007. november 13. kedd

nov. 13
9:02
Rástartolnak (HírExtra)
Nem javasol áremelést 2008-ra a Gazdasági Minisztériumnak a MÁV Start Zrt., mert ebben az évben már kétszer is volt, ráadásul az utazási kedvezmények is szűkültek - nyilatkozta a Világgazdaságnak Mosóczi László, a cég elnök-vezérigazgatója. A dortmundi vasúti konferencián jelentették be a MÁV Start 7,5 milliárdos kötvény kibocsátását is.
nov. 13
9:03
Korlátozott önkormányzatok (Piac és Profit)
Az önkormányzatok csak a szabad forrásaik erejéig adósodhatnak el. Ha ezen túl költenek fejlesztési célra, akkor a szerződéseik semmisek lesznek.
nov. 13
9:03
Kételyek A milicista halála körül (Spa Trend Online)
A milicista halála című legendás képet hivatalos változat szerint Robert Capa fotózta 1936. szeptember 5-én a férfi halálának pillanatában. A kép a spanyol polgárháború és a sajtófotó ikonjává vált. Negyven évvel később azonban kételyek kezdtek felmerülni hitelességével kapcsolatban. Egy újságíró akkor beszélt először arról, hogy Capa arra kérte: rendezzenek valami katonai mozgást, amiről képet…
nov. 13
9:06
Egy csepp normalitás, két és fél órányira (Privátbankár)
Hétfőn este a világ egyik legjelesebb oktatási intézménye, a London School of Economics diákjai és vendégei hallgatták és faggathatták a magyar miniszterelnököt - Márványi Péter jegyzete
nov. 13
9:06
Kilépnek, vagy csak mondják? (HírExtra)
Januárban dönthet a koalícióban maradásról az SZDSZ országos küldöttgyűlése - értesült a Népszava. A párt ügyvivői testülete erről akár már kedden (ma) határozhat, ám a végső szót az országos tanács mondhatja ki december elején.
nov. 13
9:06
EUR-JPY Változatlan alapkamat, meglepetést okozó GDP (HírTV)
A BoJ változatlanul 0,50%-on hagyta alapkamatát. A japán GDP a 3. negyedévben 2,6%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +1,8%-os elörejelzést. Legutóbb még -1,6%-os értékröl adtak számot. Ha a vártnál nagyobb mértékben emelkednek a fogyasztói árak, az túlkompenzálhatja a csökkenö építési kiadásokat. Az EUR-JPY-t 161,21-en jegyzik, és ezzel több, mint 100 pipes nyereségre tett szert. Ellenállás…
nov. 13
9:08
EUR-USD Erös momentum (HírTV)
Az EUR-USD-t reggel 1,4620-on, és ezzel napi csúcsának közelében jegyzik. A 15 perces chartban töretlennek mondható az emelkedö trend, így tovább emelkedhet az árfolyam. Ellenállás 1,4665-nél található. A javulás tipikus ellenreakció a tegnapi veszteségek után. A veszteségekkel teli napok után jelentös javulás mutatkozik a devizapárnál. In-GFX
nov. 13
9:10
Folytatja háromnapos ülését az Országgyűlés (HírTV)
Folytatja háromnapos ülését az Országgyűlés. Kedden az agrárgazdaság 2006-os helyzetéről szóló beszámoló elfogadása van napirenden, aztán 12 órás időkeretben a 2008-as költségvetés részletes vitája következik.
nov. 13
9:12
Lövöldözés egy svájci mecsetben (HírExtra)
Lövöldözés volt egy svájci mecsetben hétfőn este, jelentette be a helyi rendőrség. Az imádkozókra egy társuk nyitott tüzet, egy ember megsebesült.A nyugat-svájci Crissier városában egy 23 éves svájci állampolgár nyitott tüzet imádkozó társaira.
nov. 13
9:13
Szakadt nadrágban Angelina Jolie (Blikk)
nov. 13
9:17
Nyugdíjas bukta (HírExtra)
Jelentősen csökkenti a 2008-ban induló nyugdíj összegét az, hogy a járandóság alapjául szolgáló jövedelmeket már az egyéni nyugdíjjárulék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj, az egyéni egészségbiztosítási járulék és a munkavállalói járulék összegével is csökkentik - a személyi jövedelemadón kívül.
nov. 13
9:19
Schobert Norbi: Milán egy görény! (BorsOnline)
Zabálóversenyt rendezett A nagy fogyás két résztvevôje, Kriszti és Milán, hogy találkozhassanak rokonaikkal. Milán több édességet tömött magába, ezért ô ölelheti magához édesanyját, amiért Norbi görénynek nevezte ôt, Kriszti pedig lábujját törte dühében és csalódottságában.
nov. 13
9:19
Interneten még lehet rendelni a mérgező játékból (HírExtra)
Tovább forgalmazzák az interneten azokat a játékokat, amelyeket a gyártók súlyos egészségkárosító hatásuk miatt visszahívtak a kereskedelmi forgalomból - jelentette be a MarkMonitor nevű amerikai szervezet keddre virradóra.
nov. 13
9:20
Fideszes belháború Győrben? (Infostart)
Párttársa alpolgármesteri jogköreit vonta meg Győr fideszes polgármestere. Az esetet eddig egyik fél sem kommentálta, de Eredics Imre, a város szocialista frakciójának vezetője úgy tudja Borkai Zsolt polgármester egy hétvégi lapinterjú miatt fosztotta meg alpolgármesteri jogaitól Németh Zoltánt. A helyi Fidesz pedig a polgármestertől együttműködőbb hozzáállásától várja a helyzet megoldását.
nov. 13
9:23
Ennyit ér az üldözés (HírExtra)
A korábbi folyamatosan csökkenő tendencia megállt, immár három éve nem csökken a dohányzók aránya Amerikában. Hét évi egyenletes zsugorodás után 2004-ben megállt a dohányzók arányának csökkenése és 21 százalékon állapodott meg az országos betegségkezelési és -megelőzési központ (CDC) adatai szerint.
nov. 13
9:23
Biztonsági öv - több százan életben maradnának, ha bekötnék (Metropol)
A biztonsági övek használatával a baleseti halálozások száma akár hatvan százalékkal csökkenhetne felmérések szerint, amelyek megállapítják azt is: csak a szigorúbb büntetés hozhat változást a jelenlegi, laza gyakorlatban.
nov. 13
9:24
Éhező István király (Blikk)
BUDAPEST – Rettenetesen nehéz döntés előtt áll Feke Pál (26): István, a király, vagy az anyagi biztonság? Az énekes-színész évtizedes vágya, hogy elénekelhesse a magyar rockopera-irodalom klasszikusát, de úgy tűnik, nem vállalhatja a döntő több hónapos megpróbáltatásait. Ha egyéb munkáit, szerepeit lemondja, éhen hal
nov. 13
9:24
Fideszes buktat fideszest Győrött? (Alternatív Energia)
Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltjeként tisztséget elnyert győri polgármester megvonta fideszes alpolgármestere, Németh Zoltán összes jogkörét - írta keddi számában a Kisalföld. A lap értesülését egyik fél sem kommentálta.
nov. 13
9:25
"Sötétben bújkáló doppingellenőr reszkess!" (HírExtra)
Életveszélyes fenyegetéseket kapnak a magyar doppingellenőrök, amióta gyanúba keveredett Kovács Ágnes olimpiai és világbajnok úszónő - írja a Népszabadság. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjéhez telefonon és e-mail-ben is érkezett már ilyen üzenet.
nov. 13
9:25
Kiváló lesz az idei évjárat Tokaj-Hegyalján (Infostart)
Van, ahol a napokban fejezték be a szüretet, de olyan hely is akad, ahol a múlt héten kezdték el a munkát; ez derül ki a tokaji szőlőbirtokok és pincészetek jelentéseiből, amit a Tokaj Renaissance Egyesületnek küldtek - olvasható az Észak-Magyarországban.
nov. 13
9:26
Magas inflációt mért a KSH (Infostart)
A fogyasztói árak októberben 0,8 százalékkal nőttek szeptemberhez képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 13
9:28
Kirúgás munkahelyi internetezésért (HírTV)
Nagy-Britanniában közel kétezer dolgozó kapott fegyelmit vagy felmondást azért, mert munkaidőben közösségi internetes portálokat böngészett - írja az Inforadio.hu.
nov. 13
9:28
Kifalazott százlábúk (HírExtra)
Százlábúak örökös inváziója ellen falazza el magát egy falu Bajorországban. Obereichsta:ttet minden évben százlábúak ezrei özönlik el ősszelenként már évszázadok óta.
nov. 13
9:28
Vállaltam a gyilkosságot (Blikk)
A rendőröknek hatszor vallotta be a gyilkosságot, a bíróság mégis felmentette
nov. 13
9:30
Nyitó kommentár (HírTV)
A BoJ változatlanul 0,50%-on hagyta alapkamatát. A japán GDP a 3. negyedévben 2,6%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +1,8%-os elörejelzést. Legutóbb még -1,6%-os értékröl adtak számot. Ha a vártnál nagyobb mértékben emelkednek a fogyasztói árak, az túlkompenzálhatja a csökkenö építési kiadásokat. 09.00 órakor teszik közzé az októberi magyar fogyasztói árakat, ahol változatlan +6,4%-os értékkel…
nov. 13
9:30
Annyi az Illatos úti szagosműveknek (HírExtra)
A Fővárosi Bíróság elrendelte Magyarország egyik legrégebbi vegyipari gyára, a Budapesti Vegyiművek (BVM) felszámolását. A cég így nem hívhatja le az Illatos úti telephely kármentesítésére nyert összesen 1,6 milliárd forintos uniós és hazai támogatást - írja a Napi Gazdaság.
nov. 13
9:31
Kedvencüket féltik az ausztrálok (Infostart)
Ausztráliában sokan attól félnek, hogy a japán bálnavadászok megölik a Föld egyetlen fehér színű púposbálnáját. Migaloo ugyanis az ország kedvencévé vált.
nov. 13
9:33
Vádemelés lincselésügyben (HírExtra)
Mind a nyolc korábban előzetes letartóztatásba vett ember ellen vádat emelt az ügyészség az olaszliszkai lincseléssel kapcsolatban. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják a feltételezett elkövetőket.
nov. 13
9:33
Ötvenkét olimpikonunk már kvalifikálta magát Pekingbe (HírTV)
A magyarok közül eddig 39 egyéni sportoló - 28 férfi és 11 nő - foglalta le repülőjegyét a jövő nyári pekingi olimpiára, a csapatok közül viszont egyelőre kizárólag a férfi vízilabda-válogatott (13 fő) biztosította helyét a játékokon. Atlétikában és úszásban 17-en A-szintet, 13-an pedig B-szintet teljesítettek.
nov. 13
9:35
Sztrájkhullám (HírExtra)
Várhatóan egészségügyi és energiaipari dolgozók, valamint buszsofőrök is csatlakoznak a jövő hét szerdára meghirdetett sztrájkhoz - mondta el az RTL Klub Reggeli Híradójában Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.
nov. 13
9:39
Az oroszok már Grúziában vannak? (HírExtra)
Grúzia hétfőn bejelentette, hogy kétszáz orosz katona és nehézfegyverek érkeztek az ország szakadár tartományába, Abháziába. Moszkva provokációnak nevezte a bejelentést, a térség oroszbarát lázadói is tagadták a vádakat.
nov. 13
9:42
Magasabb az infláció a vártnál (Privátbankár)
A fogyasztói árak októberben 0,8 százalékkal nőttek szeptemberhez képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemző...
nov. 13
9:44
Rendőri őrizet a kórházi agyonütőnek (HírExtra)
Még a kórházban van, de folyamatos rendőri őrizet alatt áll az a férfi, aki vasárnap megölte szobatársát a budapesti Szent János Kórházban - mondta Nyulasi Tibor, a kórház orvos-igazgatója az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában.
nov. 13
9:44
Felfüggesztették az olasz bajnokságot (HírTV)
Az olasz rendőrég gondatlan emberölés miatt hétfőn őrizetbe vette azt a rendőrt, aki vasárnap agyonlőtt egy futballszurkolót egy autópálya pihenőben. A Lazio-drukker fiatalember halála miatt zavargások törtek ki Olaszországszerte, a másod- és harmadosztályú bajnokság mérkőzéseit a szövetség hétfőn felfüggesztette.
nov. 13
9:48
Csak a Szűzzel volt baj a Paradicsomban: Nagy Leves-teszt (Privátbankár)
Az egyszemélyes instant-levesek általában nagy népszerűségnek örvendenek az irodai dolgozók között, lévén egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek, mégis a meleg étel illúzióját keltik a gyomorba érve. A zacskós gyorslevesek közül ezúttal a paradicsomleveseket jártuk körbe
nov. 13
9:49
Orbán részt vesz a Washington-díj átadásán (HírExtra)
Orbán Viktor vendégként vesz részt szerdán a George Washington-díj átadásán New Yorkban, de nem szólal fel a Hotel Waldorf-Astoriában rendezendő vacsorán - tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfőn Molnár Ágoston, a díjat odaítélő American Hungarian Foundation (AHF) elnöke.
nov. 13
9:49
Szocialista vezetésű kistérségekbe került uniós pénzek (HírTV)
A szocialista vezetésű térségekbe irányította a politikai lobbi az uniós források nagy részét - ezt állapította meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kérésére készült kutatás.
nov. 13
9:50
Lehetne jobb is az előrejelzés (Piac és Profit)
Mérséklődő gazdasági növekedést vár önmagától az Európai Unió. Ennek oka a pénzpiacok erőteljes ingadozása. Viszont csökken majd a munkanélküliség.
nov. 13
9:51
Zoltán azért lôtt, hogy börtönbe csukják (BorsOnline)
Családi problémák miatt úgy döntött G. Zoltán, hogy rabolni megy. Pénzt azonban nem követelt, a benzinkúthoz belépve csak annyit mondott: Hívják a rendôröket! Amikor az alkalmazottak tétováztak, elôvette a zsebébôl a pisztolyt és lôtt. Igaz, nem a kasszásra, hanem a tôle távolabbi cigarettás polcra.
nov. 13
9:51
Kocsisorba rohant a kamion (HírTV)
Kedden reggel a 36-os főúton, Tiszavasvári közelében egy kisbusz csúszott az árokba. A baleset miatt feltorlódó kocsisort későn vette észre egy Polgár felől érkező kamion sofőrje, és három előtte álló autót összetört.
nov. 13
9:52
Megdőlni látszik a szexuális gyilkosság vádlottjának vallomása (Infostart)
Megdőlni látszik annak az amerikai nőnek a vallomása, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolta Meredith Kercher brit diáklányt. A 20 éves Amanda Knox már többször változtatott vallomásán, legutóbb azt állította, hogy nem volt a gyilkosság helyszínén, amikor azt elkövették. Egy biztonsági kamera felvétele azonban másról árulkodik.
nov. 13
9:53
Chávez nem hallotta a spanyol király szavait? (Privátbankár)
Hugo Chávez venezuelai elnök szerint "ötszáz év gyarmatosítói pökhendisége tört ki" I. János Károly spanyol királyból, amikor "miért nem hallgatsz már!?" szavakkal rászólt az iberoamerikai csúcstalálk...
nov. 13
9:53
Elveszíthetik állásukat az amerikai dohányosok (Vital)
tovább
nov. 13
9:54
Pannon freskó (HírExtra)
Pannon freskó című, az elmúlt években nagy sikerrel játszott előadását átdolgozva mutatja a Magyar Állami Népi Együttes hétfőn este Budapesten, a Művészetek Palotájában - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
nov. 13
9:54
Svéd reklámköltés - az internet megelőzte a tévét (Kreatív Online)
Egy független svéd reklám- és médiakutató intézet, az Institutet för Reklam - och Mediestatistik (IRM) adatai szerint a harmadik negyedévben az internetes reklámköltések megelőzték a televíziós költéseket - számol be a The Business by Design blog. Most fordul elő először, hogy a televízióra kevesebbet költöttek a hirdetők, mint az online megjelenésre.
nov. 13
9:56
Alkalmatlan óvodák (HírExtra)
A szegedi óvodák több mint egyharmadában találtak közegészségügyi hiányosságokat a tisztiorvosi szolgálat szakemberei - tudta meg a lap. Eddig a város óvodáinak a 70 százalékát ellenőrizték.
nov. 13
9:59
Hazaengedték az önbíráskodót (HírExtra)
Börtönbüntetéséből szabadulva kedden hajnalban hazatért Oroszországba Vitalij Kalojev, aki 2004-ben megölte a családja haláláért felelősségre vont svájci légiirányítót. Kalojevet tömeg fogadta a moszkvai Domogyedovó repülőtéren, áldozatát, Pieter Nielsen azóta tisztázták a svájci vizsgálatok.
nov. 13
9:59
Karácsony előtt újra drágul a hús (HírTV)
Sajtóértesülések szerint a nagyobb áruházláncok a sertés és a baromfi hús árát is emelik. Sőt, jövő tavasszal további drágulás várható.
nov. 13
10:01
Elbűvölte Kínát a magyar szépség (Blikk)
Mindenkit elbűvöl a magyar szépségkirálynő! Bodri Krisztina (22) pár nap alatt magába bolondította a kínaiakat
nov. 13
10:05
Borkai lecsap az alpolgármesterre (HírExtra)
Borkai Zsolt győri polgármester megvonta fideszes alpolgármestere, Németh Zoltán összes jogkörét - írja a Kisalföld. A politikus eddig az önkormányzat beruházási és városüzemeltetési ügyeit felügyelte, valamint a gazdasági társaságokkal tartotta a kapcsolatot, hétfőn azonban már a hétindító vezetői értekezleten sem vehetett részt.

Keresés