Kóka János szerint, az elmúlt időszak vitás kérdéseit nézve, nem a koalícióban van feszültség, hanem a szocialista párton belül vannak nézeteltérések. Az SZDSZ elnöke a párt Országos Tanácsának (OT) szombati ülése után többször megismételte, valamennyi elindított reformot a koalíciós szerződésben rögzítették, így az SZDSZ bízik abban, hogy „sikerül visszatérni a közös koalíciós kormányzás me...
A betegek őszinteséget és bátorítást várnak el az egyházaktól - mondta Faragó Artúr kórházlelkész szombaton Budapesten, a Katolikus Karitász által szervezett konferencián, amit az egészségügyben dolgozóknak tartottak.
A német bajnokság rajtja elôtt sokan irigyelték Ottmar Hitzfeldet, mondván olyan erôs keret jött össze Münchenben, hogy garantált a bajnoki cím, s a bajor együttesnek jó esélye van arra, az UEFA-kupa megnyerésére is. Most kiderült, hogy mindezek ellenére, az egyébként rendkívül fekészült szakember a siker érdekében a 21. század technológiáját is igénybe veszi.
Főként közlekedési problémákat vetettek fel a résztvevők szombaton Lentiben, ahol Zala és Vas megye, valamint a magyar-szlovén határtérség legfontosabb régiófejlesztési, környezetvédelmi és szociális kérdéseiről rendezett élénk érdeklődést kiváltó állampolgári fórumot az Európai Parlament (EP) budapesti tájékoztatási irodája.
Gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Budapest Honvéd az újonc Nyíregyházával. A listavezető fővárosi csapat végig fölényben játszott, több helyzetet is kidolgoztak, azonban egyiket sem tudták gólra váltani. A Nyíregyháza jól védekezett, így megérdemelten szerezték meg az egy pontot. NBI 14. forduló: Budapest Honvéd - Nyíregyháza 0-0
A Magyar Szocialista Párt politikájának átfogó megújítását szorgalmazza a párt Szocialista Platformjának közgyűlése szombaton elfogadott állásfoglalásában - tudatta a platform közleményben. Mint írták, az állásfoglalást megküldik a párt országos elnökségének azzal a kéréssel, hogy a testület vitassa meg; emellett kezdeményezik az MSZP országos platformjai tanácskozásának összehívását, azért, hogy…
Pénzen vesztek össze, ezért verte agyon Etele úti lakásában egy volt munkatársa a pénteken holtan talált fiatalembert. A rendőrök fél nap alatt kinyomozták, hogy ki volt a gyilkos. Mint a független Hírügynökség korábban hírül adta, a XI. kerületi Etele úti lakásában pénteken édesanyja talált rá 32 éves fia holttestére.
A születéskori magas testzsírszint - ami a baba pufókságán látható - meghatározhatja a gyerek jövőjét, a későbbi, akár felnőttkori - egészségi állapotát
Vasárnap megismételt szavazás lesz az egyik várpalotai szavazókörben. November 11-én, vasárnap újra voksolnak a várpalotai 2-es számú szavazókörzet 4-es szavazóköréhez tartozó választópolgárok.
XVI. Benedek pápa elfogadta Keresztes Szilárd görög katolikus püspök életkorhatár elérése miatt benyújtott lemondását a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspöki és a Miskolci Apostoli Exarchátus kormányzói megbízatásai alól - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.
Már több mint ötven neonácit tartóztattak le szombaton Prágában, akik részt akartak venni a szélsőjobboldali Fiatal Nemzeti Demokraták hatóságok által nem engedélyezett felvonulásán a régi zsidó negyedben - közölte a rendőrség. A hatóságok a neonácikat nem engedték be a városközpontba. A Ceskomoravská metróállomás közelében a rendőrök mintegy 200-250 fős bőrfejű csoportot körülzártak, s egyenként…
Élesen bírálta hazugságáért Michael Rasmussent, a Tour de France-on vezető helyről visszaléptetett országúti kerékpárost Pat McQuaid, a nemzetközi szövetség (UCI) elnöke.
Lezárta a cseh rendőrség a régi prágai zsidó városrészbe vezető legfőbb utcákat, miután a Vysocany negyedben több száz neonáci gyűlt össze, hogy részt vegyen a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták által tervezett, de a hatóságok által nem engedélyezett felvonuláson. A metró Vysocany megállóját lezárták. A régi zsidóvárosban, ahol több százan vesznek részt a hírhedt kristályéjszaka…
A magyar miniszterelnök első alkalommal találkozik a hivatalosan nemrég kinevezett brit kollégájával, Gordon Brown-nal - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő szombati tájékoztatóján Budapesten.
Mintegy 200-an tüntettek Orosházán a vasúti szárnyvonalak megszüntetése ellen. A demonstráción ellenzéki és kormánypárti politikusok közösen tiltakoztak. Battonya szocialista polgármestere, Karsai József kijelentette: összefogás kell ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy egy egyszázalékos párt bezárja a vasútvonalaikat.
Halálos baleset történt szombat kora délután a 83-as számú főúton, Gyarmat közelében. A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy fának ütközött.
Már több mint ötven szélsőségest tartóztattak le szombaton Prágában, akik részt akartak venni a szélsőjobboldali Fiatal Nemzeti Demokraták hatóságok által nem engedélyezett felvonulásán a régi zsidó negyedben - közölte a rendőrség.
Hét neonácit letartóztatott a cseh rendőrség szombaton délután Prágában, ahol hatóságok által nem engedélyezett felvonulást akar tartani a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete.
A grúz államfő hívei és az ellenzék vezetői szombaton, a rendkívüli állapot kihirdetése óta első ízben találkoztak egymással.A megbeszélést a grúz ortodox pátriárka rezidenciáján tartották, jelezve az egyház fontos társadalmi szerepét. A találkozón Nino Burdzsanadze parlamenti elnök - Mihail Szaakasvili államfő hű szövetségese - azt a reményét fejezte ki, hogy a két fél az ország javára váló…
A környezetvédelmi tárca tervei szerint biztosítékként egy elkülönített kárelhárítási kerettel kellene rendelkeznie a jövőben azoknak cégeknek, amelyeknél felvetődhet a környezetszennyezés lehetősége - jelentette ki Fodor Gábor szakminiszter szombaton Gyöngyösön.
Az interneten tartják a kapcsolatot azok a fiatalok, akik példának tekintik az 1999-es columbine-i iskolai mészárlást. Köztük lehetett az a 18 éves finn fiú is, aki szerdán nyolc embert ölt meg.
Kurdok tüntettek szombat délután az osztrák főváros szívében Törökország "inváziós politikája" ellen. A rendőrség becslése szerint a békésen lezajlott, az Operától induló és a belvárost körülvevő Gyűrűn végigvonuló menetben mintegy ezerháromszázan vehettek részt. Egyfelől tiltakoztak az ellen, hogy Ankara a kurdok megsemmisítésére törekszik, és támadást tervez "Dél-Kurdisztán" (az észak-iraki kurd…
A Fidesz továbbra sem támogatja az ingatlanadó bevezetését Magyarországon, ezért újabb módosító javaslatot nyújtanak be a jövő heti zárószavazás előtt, amelyben lényegében lehetetlenné tennék azt, hogy központilag lehessen beszedni az ingatlanok értéke alapján számított közterhet.
A globális kihívásokra helytelen leszűkítve, csupán gazdasági keretek között válaszokat adni, mert a megoldás a széles értelemben vett társadalmi versenyképességben keresendő - hangoztatta Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli a Tudomány Világfóruma - World Science Forum (WSF) -rendezvényén szombaton, a parlamentben.
Egy hétig tartó kutyamentési akciót hirdetett meg több civil szervezet; a Pest megyei Inárcson lévő ideiglenes kutyamenhely 200 lakója helyzetén igyekeznek segíteni, az ebeket ugyanis az állatvédelmi törvényben előírtakkal ellentétes körülmények között tartják - közölte a Csillagszem Alapítvány aktivistája szombaton az MTI-vel.
Magyarázatot vár a temelini magyarellenes incidensek számának növekedésére a vajdasági város magyar képviselőinek a vezetője. Csorba Béla elmondta: októberben 2 magyarverés is volt Temelinben.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a globális felmelegedés sarkvidéki következményeiről tájékozódott a hatodik kontinensen. Személyében most tett először hivatalos látogatást ENSZ-főtitkár az Antarktiszon. "Ha a nemzetközi közösség most cselekszik, akkor megállíthatjuk a globális felmelegedést" - hangsúlyozta Ban Ki Mun az Eduardo Frei sarkvidéki kutatóállomáson helyi idő szerint pénteken. Az ehhez…
Támadásra készül az Al-Kaida az Egyesült Államokban. Pánikkeltésre és a gazdaság romba döntésére készül a terrorszervezet- figyelmeztet az FBI, mely szerint még a karácsonyi ünnepek elôtt Los Angeles-i és a chicagoi bevásárló központokat vesznek célba Oszama bin Laden hívei.
Az MDF szerint a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy nem sikerül az ország gazdasági mutatóin érdemben javítani, ezért a párt országos választmánya számára elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés tervezete - mondta a testület elnöke szombaton, Budapesten.
Megnyílt Jasszer Arafat mauzóleuma a ciszjordániai Ramallah városában. Az egykori palesztin vezető emlékhelyét Mahmud Abbasz elnök nyitotta meg. A politikus szerint, Arafat a palesztin függetlenségi harc jelképe volt, aki mártírhalált halt a leendő országért. Arafat 2004-ben, betegségben halt meg. A közel-keleti békéért tett erőfeszítései miatt, Jicak Rabin izraeli elnökkel együtt Nobe...
Több mint ötven személyt tartóztattak le szombaton Prágában, ahol a rendőrségnek az esti órákig sikerült megakadályoznia, hogy a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete megtartsa a hatóságok által nem engedélyezett felvonulását a régi zsidó negyedben. "A rendőrség legutóbbi információja szerint a letartóztatottak között 44 neonáci, és 10 anarchista van" - számolt be Petr Hejma,…
Sikeres a Regionális Partnerség, az érintett országoknak tovább kell mélyíteniük az együttműködést és bizonyos kérdéseket közösen kell képviselniük az Európai Unióban - derült ki a házelnökök közösen tartott sajtótájékoztatóján, a Regionális Partnerség Parlamenti Elnökeinek konferenciáján szombaton Budapesten.
Afganisztánban hat amerikai NATO katona meghalt, amikor fegyveresek támadtak egy konvojra az ország keleti felében. A támadásnak három afgán áldozata is volt. A katonák egy gyakorlatozásról tértek vissza a bázisukra, amikor a milicisták rakétavetőkkel tüzet nyitottak rájuk. hírTV
Elhunyt Norman Mailer Pulitzer-díjas amerikai író és rendező. 1923. január 31-én született a New Jersey állambeli Long Branch-ben és New York Brooklyn negyedében nőtt fel. Repülőgép-mérnöki diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, majd 1944-ben bevonult, és 18 hónapig a csendes-óceáni hadszíntéren harcolt.
Festményekből kirakott hatalmas, Magyarországot ábrázoló térképpel fedte le a Parlament előtti teret a Magyar Természetvédők Szövetsége. A KlíMAvédelmet! kampány záróakcióján a természetvédők radikális éghajlatvédelmi stratégiát sürgetnek.
A Fővárosi Bíróság első fokon hatályon kívül helyezte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) emlékezetes március 9-i tisztújító küldöttgyűlésén hozott határozatokat.
A MSZP-frakció várja a Gripen-jelentés nemzetbiztonsági kabinetben történő megtárgyalását, ezt követően pedig kezdeményezni fogja az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában a jelentés és a nemzetbiztonsági-kabinet következtetéseinek napirendre tűzését, a politikai felelősség lehetőség szerinti megállapítását - közölte Keleti György, a bizottság szocialista alelnöke szombaton.
Kettős hazai sikert hozott az alpesi sí Világkupa-sorozat Ausztriában rendezett női műlesikló versenye: a győzelmet Marlies Schild szerezte meg honfitársa, Nicole Hosp, valamint az olasz Chiara Costazza előtt.
Lengyelországban szombaton aláírta a koalíciós megállapodást az előre hozott parlamenti választások győztese, a Polgári Platform (PO) és a centrista Lengyel Parasztpárt (PSL). A hivatalos aktus a sajtó jelenlétében zajlott le. A két párt együttesen 240 (209 + 31) képviselői hellyel rendelkezik a 460 fős parlamentben, a szejmben.