Az Egyesült Államok és Irak is megpróbálja elkerülni, hogy Törökország bevonuljon az észak-iraki kurd autonómia területére. Az amerikaiak közölték, hogy hírszerzési adatokat osztanak a törökökkel az irakban rejtőzködő PKK-fegyveresekről. Az irakiak pedig ellenőzőpontokat állítottak fel. Ankara ugyanis invázióval fenyeget, ha nem adják ki a területére átcsapó kurdokat.
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét mindenszentek és halottak napján, eddig komolyabb bűncselekményről vagy balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel csütörtökön délben.
Alkoholt soha nem fogyasztó cukorbetegek vércukra értékelhetően javul, ha a főétkezések alkalmával egy-egy pohár bort is megisznak az étel mellé - mutatta ki egy Izraelben végzett tanulmány.
Öt baleset okoz káoszt az M3-mas autópálya fővárosből kifelé vezető szakaszán. A legsúlyosabb karambol Mezőkövesd térségében történt, ahol egy Polski Fiat és egy motor ütközött össze, mindkét jármű vezetője megsérült. A 27-es és a 36-os kilométerkövek között pedig négy koccanásos baleset okoz hatalmas torlódást.
Az 1994-es San Marinói Nagydíj kapcsán sokan csak arra emlékeznek, hogy azon a versenyen vesztette életét a sport háromszoros világbajnoka, Ayrton Senna. Igen ám, de azon a hétvégén egy újonc pilóta, Roland Ratzenberger is meghalt.
Hárommillió forintot fizettek be a BKV-bliccelők, amióta meghirdette a cég az adósságok kedvezményes rendezési lehetőségét. Az akció még a felénél sem tart. 15 milliárd forintos tartozásának csak töredékéhez juthat hozzá így a közlekedési társaság, ezért januártól behajtókra bízza a követelést.
Súlyos sérüléssel járó baleset történt csütörtökön az M3-as autópálya 138-as kilométerszelvényénél, ezzel egy időben több kisebb baleset okoz komoly torlódást az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető szakaszán Pest megye térségében - közölte az Autópályakezelő Zrt. ügyeletese és az Autópálya-rendőrség szóvivője. Mezőkövesd térségében egy motor ütközött egy kis Polski Fiat személyautóval.…
Cáfolta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Törökország lezárta légterét az iraki Kurdisztánba irányuló polgári repülők előtt. Ali Babacan külügyminiszter pedig kijelentette: nem lesz török invázió Irak északi területei ellen. A légtér lezárásáról szóló információt az NTV török hírtelevízió röppentette fel, de nem sokkal utána egy nevének…
A közhelytől eltérően a nők sokkal jobban vezetnek, mint a férfiak – állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén is tucatnyi programmal rendezik meg a Márton-napi vigasságokat november 11-én délelőtt 10 órától sötétedésig a Nyíregyháza-sóstói Múzeumfaluban - jelentette be az intézmény igazgatója. Páll István elmondta, hogy a libához és az új borhoz kapcsolódó kóstolókat és vetélkedőket szerveznek. Ebben szerepet kap a hagyományos kirakodóvásár éppúgy, mint a kádárok…
Árpa Attila néhány napot kettesben töltött kislányával, mert a felesége Amerikába utazott. A macsó producer hibátlanul megküzdött a ráháruló feladatokkal, inkább az aggasztja, hogy hogyan tud majd felébredni a hajnali órákban, amikor a Mokka stúdiójában kell megjelennie.
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
Németország támogatását kérte csütörtökön Ehud Olmert izraeli miniszterelnök az izraeli látogatáson tartózkodó Frank-Walter Steinmeiertől az Irán elleni szigorúbb szankciókhoz, amiért Teherán a nemzetközi követelések ellenére sem hajlandó felhagyni nukleáris programjával - közölte a kormányfő hivatala. Olmert ezenkívül az Izrael és a palesztinok közötti megbékélési erőfeszítésekről beszélt a német…
Már 90 halálos áldozata van a Karib-tenger térségében pusztító Noel trópusi viharnak. A forgószél eddig a Dominikai Köztársaságban végezte a legnagyobb károkat.
A Balkánról érkezett az a lány és az a fiú, akik elnyerték a maguk kategóriájában "a világ legszebb ülepe" díjat. A Sloggi fehérneműcég által három hónappal ezelőtt, 29 országban, köztük Magyarországon is meghirdetett verseny szerda esti berlini gáláján az első díjat a 19 éves bolgár Krisztina Dimitrova és a 24 esztendős román Andrei Andrei vehette át. A dicsőség mellett fejenként 10 ezer euróval…
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a prágai városi bíróság Ludmila Brozová-Polednovát, aki 1950-ben államügyészként vett részt az egyik legnagyobb korabeli koncepciós perben. A taláros testület bűnrészesnek találta a most 86 éves bírónőt, aki rossz egészségi állapotára hivatkozva nem vett részt a tárgyaláson. Polednová egyike volt azoknak az államügyészeknek, akik kidolgozták a Milada…
Bocsánatkérésre kényszerült Tonis Lukas észt oktatási miniszter, mert a balti köztársaság általános iskoláinak ajánlott olvasmányok idegengyűlölő vicceket tartalmaztak: a durva anekdoták célpontjai az oroszok, a feketék, az örmények és a kínaiak voltak, de a nőkről is megengedhetetlen hangnemben élcelődtek. A botrány azt követően robbant ki, hogy az egyik tallinni elitiskola leánytanulójának apja…
Lát esélyt a sertéságazatban kialakult válság békés megoldására a Magyar Sertéstartók Szövetsége. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tervezett tüntetése mellett a sertéstartók is fontolgatják a demonstrációt, de nem biztos, hogy végül szükség lesz rá. Az érintett szövetségek jövő hétfőn, illetve csütörtökön döntenek a teendőkről.
Újabb Irán elleni büntetőintézkedések meghozatalára kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát az Egyesült Államok. Az amerikai külügyi államtitkár közben arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak külön szankciókat kellene hoznia Teherán ellen.
Kézzel írt és illusztrált könyvritkaságot készített J.K. Rowling. Harry Potter megálmodójának új mesekönyve mindössze hét példányban jelenik meg, és az egyiket jótékony céllal bocsátják árverésre. A Beedle, a bárd meséi című könyv bőrkötésben készült, a kötetet féldrágakövekkel és ezüsttel díszítették.
A McLaren brit újonca, Lewis Hamilton életrajzi könyvében őszintén vall arról, miként alakult a kapcsolata csapattársával, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, aki egyáltalán nem könnyítette meg az életét debütáló évében a Forma-1-ben.
Egy órán belül öt baleset történt csütörtökön kora délután az M3-as autópályán, ezért az egyébként is telített úton nagy a torlódás Debrecen felé. Budapest környékén az autópályákon kifelé és befelé is nagyon sok az autó, de az M3-ason a legrosszabb a helyzet.
Andrej Logovoj orosz üzletember csütörtökön Moszkvába kijelentette: ő és családja vált nukleáris terrorizmus áldozatává egy évvel ezelőtt. Lugovoj, akit azzal vádolnak Nagy-Britanniában, hogy polóniummal megölte Londonban Alekszandr Litvinyenko volt titkosszolgálati tisztet, sajtóértekezletén nem részletezte, hogy mit ért állításán, s hangsúlyozta: csak arra akart újra rámutatni, hogy semmi köze…
Meghalt az első csimpánz, amely képes volt alkalmazni az emberi jelbeszéd 250 szavát. Washoe 42 évesen hunyt el a Washingtoni Egyetem Kutatóintézetében kedden. Abban is különleges volt, hogy át tudta adni tudását fogadott csimpánzfiának, Loulisnak.
Kielégítő az állapota annak az asztriai buszbalesetben megsérült testvérpárnak, akiket szerdán éjszaka szállítottak a miskolci megyei kórházba - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház traumatológiai osztályának ügyeletes orvosa.
Berlin támogatását kérte a Teherán elleni szigorúbb szankciókhoz a német külügyminisztertől az izraeli miniszterelnök, aki üdvözölte azt az amerikai kezdeményezést, amely újabb ENSZ-határozatot sürget Irán ellen.
Folyamatosan emelkedik az olaj világpiaci ára: hordónként már elérte a 96 dollárt. A drágulást elsősorban az amerikai olajkészletek csökkenése és az amerikai jegybank kamatcsökkentése okozta. Szakértők biztosra veszik, hogy már a jövő héten eléri a 100 dolláros árat.
A brit hadsereg a láthatatlanná tevés szupertitkosan kifejlesztett módszereit teszteli, s öt év múlva a technológia a hadászat szerves részévé válhat - olvasható az Ananova brit hírportálon. A brit honvédelmi minisztérium a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy kifejlesztettek egy harci járművet, amely a tesztelések során tökéletes eltűnésre képes.
Hatalmas forgalmi dugó és közlekedési káosz alakult ki csütörtökön kora délutánra a fővárosban az Új Köztemető és a Farkasréti temető környékén. Nagyon sok ember igyekszik a hosszú hétvége első napján a temetőkbe, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A rendőrség kéri, hogy a látogatók inkább a tömegközlekedést használják.
Kolbászfesztivál és Borvigadalom alkalmával világossá vált, hogy a kolbász és a bor párban járnak a gasztronómiában. Az október végén, Békéscsabán megrendezett gasztronómiai fesztiválon a szokásos, már-már klasszikusnak mondható kolbászkészítés mellett, idén a másik főszereplő a bor és a borok közti verseny volt. A zsűri tagja, a Corvinus Egyetem, Borásztai Tanszékének a helyettese, Dr. Janky…
Békéscsabára kerül az eddig ismeretlen Munkácsy-festmény, a Kicsi Jeanne, amelyet egy svájci gyűjtő ajánlott megvételre a Békéscsabai Munkácsy Múzeumnak. A fiatal nőt ábrázoló kép tulajdonosa 27 millió forintot kért az alkotásért, ezt 2 hónap alatt kellett összegyűjteni.
Bejutott a negyeddöntőbe Szellő Imre a chicagói ökölvívó-világbajnokság 81 kilogrammos súlykategóriájában. A magyar öklöző az ausztrál Corbett-et ejtette ki a nyolcaddöntőben, miután a második menetben a bíró beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet és leléptette az ausztrált.
November másodika után is várja a határátlépőket a Jánossomorja-Andau határátkelőhely. A Győri Határőr Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a határátkelő kibővített használatáról szóló magyar-osztrák szerződés eredeti tartalma szerint november 2-án bezárta volna kapuit az említett átkelő, ám egy szerződésmódosításnak köszönhetően továbbra is használhatják azt a 3,5 tonnát meg nem haladó…
Bűnösnek mondta ki a londoni felsőbíróság esküdtszéke csütörtöki végzésében a Scotland Yardot egy terroristának nézett ártatlan külföldi állampolgár két évvel ezelőtti agyonlövése miatt.
A várakozásoknak megfelelően hatalmas a forgalom az autópályákon, gyakorlatilag csak lépésben lehet haladni - tájékoztatta az InfoRádiót az Autópálya-rendőrség szóvivője. Gálik Viktória közölte: a csúcs délután 6-7 óra körül várható.
A boldogság kék madarát keresték, vagy állati ösztön hajtotta vajon azt a párt, mely egy bódé tetején esett egymásnak? Mindamellett, hogy a választ nem tudjuk biztosan, és az alant ácsorgó emberek sem vették észre az aktust egy véletlen szemlélődő lencsevégre kapta a bizarr helyen szexelő fiatalokat.
November 10-én Budapesten ad koncertet az a Joshua Redman, akit korábban a Los Angeles Times a 21. századi dzsessz egyik legenergikusabb képviselőjeként jellemzett. A szaxofonos Omer Avital basszusgitáros, és Greg Hutchinson dobos társaságában érkezik Magyarországra.
Nagy-Britanniában bűnösnek mondta ki a Scotland Yardot a londoni felsőbíróság esküdtszéke egy terroristának nézett ártatlan külföldi állampolgár két évvel ezelőtti lelövése miatt.
Eleinte országszerte túlnyomóan derült, száraz idő lesz, majd pénteken a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Éjszaka foltokban köd képződik, amely néhol csak a kora délelőtti órákban oszlik fel. Éjszakára mérséklődik, majd pénteken napközben a Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai…