2023. július 18. kedd

júl. 18
14:39
Huszonötször több hőségnap is lehet Budapesten a század végére (Telex)
A zöldfelületek teljes aránya a VII. kerületben 1,1 százalék.
júl. 18
14:48
Nem tudjuk, hogy mit csinálunk, ezért mindannyian meg fogunk halni – mondja a mesterségesintelligencia-szakértő (SzMo)
Eliezer Yudkowsky szerint csak elképzeléseink vannak arról, milyen folyamatok zajlanak a mesterséges intelligenciában, ami végül a vesztünket okozhatja.
júl. 18
15:39
Bemutatták a prototípust – videón az új 18 kerekű terepjáró (hirado.hu)
Minden akadályt leküzd ez az innovatív 18 kerekű jármű. Finnországban fejlesztették ki az elektromos 18 kerekű terepjárót, amely képes sziklákon és fatörzseken is áthaladni. Minden kereket egy felfüggesztési rendszerben helyeztek el, ami különleges mozgási pályát biztosít az eszköznek. A vállalat várhatóan 2023 végén mutatja be a prototípust.
júl. 18
15:57
Szerdán kezdődik Királyréten a Fisz-tábor (Tudás.hu)
Szerdán kezdődik és vasárnapig tart a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) hagyományos tábora, amelyen mások mellett Bánki Évával, Szécsi Noémivel, Kun Árpáddal és Visky Andrással is találkozhat majd a közönség. Az idén huszonöt éves Fiatal Írók Szövetsége tizedik alkalommal rendezi meg nyári táborát, amelynek keretében napközben líra-, próza-, kritika
júl. 18
16:03
Elérheti a 100 milliárd forintot a videojáték-piac idei forgalma egy kutatás szerint (Tudás.hu)
A videojátékkal játszók többsége ingyenes megoldásokat választ, a videojáték piac idén mégis elérheti a 100 milliárd forintot a várakozások szerint a Reacty Digital kutatása alapján. A 18-65 éves felnőtt magyar lakosság 59 százaléka szokott videojátékozni, ami körülbelül 3,5 millió embert jelent. Többségük egyáltalán nem költ erre a hobbijára, de a
júl. 18
16:06
Másfélfok: 25-ször annyi hőségnap lehet Budapesten a század végén, mint napjainkban (SzMo)
A belvárosi kerületekben van a legmelegebb. Akad olyan utca, ahol egy fa sincs. Pedig a zöldfelületek növelése lehet a megoldás az egyre hosszabb forróságra.
júl. 18
17:51
Tanulmányautót mutat be a Bmw a debreceni Campus Fesztiválon (Tudás.hu)
A debreceni Campus Fesztiválon mutatja be a 2040-re előirányzott kompakt modellcsaládját előrevetítő tanulmányautóját, az i Vision Circulart a BMW – közölte a hajdú-bihari megyeszékhelyen épülő autógyár kommunikációs szolgálata. Közleményük szerint a négyüléses, teljes egészében elektromos meghajtással szerelt jármű kiválóan szemlélteti a BMW Group
júl. 18
18:03
Dinoszaurusz elleni támadást megörökítő kövületet találtak (hirado.hu)
A példány mintegy 125 millió éve, a korai kréta időszakban élhetett.
júl. 18
21:57
A Tesla önvezető autóihoz gyártana chipeket a Samsung (Tudás.hu)
A Samsung lehet a Tesla egyik partnere a teljesen önvezető autók járműelektronikai rendszereihez szükséges chipek beszállítójaként. A Samsung és a Tesla vezérigazgatónak májusi találkozója eredményeképpen az elektromos autókat gyártó amerikai vállalat a jelek szerint szorosabbra fűzi az együttműködését a világ legnagyobb memóriachip-gyártójával, a

2023. július 19. szerda

júl. 19
0:21
A CIA vámpírokkal is harcolt a Fülöp-szigeteki kommunista gerillák ellen (Telex)
A brutális gyilkosság mellett más, a helyi hiedelemvilágra építő akciót is indítottak az Amerika-barát kormány védelmében.
júl. 19
6:15
Ami rendkívül idegesítő az internetes létben (Tudás.hu)
Volt valaha egy „internet-penetráció” nevű demográfiai adat: a népesség azon részét jelentette százalékosan, akik legalább napi egyszeri alkalommal használták az internetet. Értéke a legfejlettebb országokban sem ment 80-85 százalék fölé, mert a népesség egy kicsi, de szabad szemmel azért jól látható része nem volt hajlandó internetezni. Aztán jött
júl. 19
7:57
Sötét titkokat árulhat el az ukrán hadszíntéren szerzett hadizsákmány (Infostart)
A britek szétszerelik a zsákmányul ejtett orosz tankokat, hogy jövőbeni támadásokat védhessenek ki.
júl. 19
7:57
Öt magyar utazik a csillagászati diákolimpiára Lengyelországba (Tudás.hu)
Öt magyar – három lány és két fiú versenyző – utazik Lengyelországba a csillagászati diákolimpiára – közölte a megmérettetés magyar projektkoordinátora. A magyar csapat Jászberényben készült a XVI. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA). Ennek során bonyolult elméleti feladatokat oldottak meg, éjszaka távcsöves megfigyelések
júl. 19
8:12
Egy magyar is csatlakozott Elon Musk mesterséges intelligencia-cégéhez, amivel az univerzum valódi természetét fejtené meg (SzMo)
Az xAI a világ leggazdagabb embere szerint erősebb lesz a Google és a Microsoft AI rendszereinél, és segít majd abban is, hogy megvédje az emberiséget a káros mesterséges intelligenciáktól.
júl. 19
8:57
Új adatok érkeztek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról (Demokrata)
Enyhe emelkedés Debrecenben, Szombathelyen és Veszprémben látható, míg csökkenés kizárólag Pécsen jelentkezett.
júl. 19
8:57
A Hunyadi Lászlóval folytatódik az Operaház és az OperaVision együttműködése (Tudás.hu)
A Hunyadi László közvetítésével folytatódik az OperaVision és a Magyar Állami Operaház együttműködése, Erkel Ferenc egyik legnépszerűbb operája július 21-től hat hónapon át érhető el ingyenesen az online platformon. Az európai operatársulatokat és fesztiválokat tömörítő Opera Európa 2017 őszén indította útjára OperaVision elnevezésű internetes port
júl. 19
10:03
Az elektromos autók nyerhetnek az üzemanyagok drágulásából (Tudás.hu)
Az üzemanyagok drágulása miatt a vásárlók 55 százaléka hibrid vagy elektromos hajtású jármű vásárlását tervezi a következő 2 évben – közölte az EY. A tanácsadó cég felmérése szerint egyértelmű az összefüggés az üzemanyagok árának változása és a hajtástípusok kereslete között, a környezetvédelmi okok ugyanis kevésbé ösztönzik a váltást. A megkérdeze
júl. 19
10:21
Velencei filmfesztivál – Orson Welles Gina Lollobrigida-portréját vetítik a megnyitó előtt (Tudás.hu)
Gina Lollobrigida előtt tiszteleg a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál: a megnyitó előtti napon levetítik Orson Welles rövidfilmjét, amelyet az olasz díváról forgatott 1968-ban. A 27 perces Portrait of Gina (Gina portréja) című rövidfilmet augusztus 29-én mutatják be a Lidón. Welles 1968-ban készített interjút Lollobigidával a színésznő villájáb
júl. 19
12:03
Virtuálisvalóság-terápiával fejlesztik a mentális betegek készségeit a Semmelweis Egyetemen (Tudás.hu)
Vakrandit és tengerparti sétát is szimulálnak abban a világviszonylatban is egyedülálló, virtuálisvalóság-alapú terápiában, amellyel a szkizofrén betegek kommunikációs és érzelem-észlelési készségét fejlesztik a Semmelweis Egyetemen – olvasható a felsőoktatási intézmény keddi közleményében. A betegséggel küzdők számára az egyik legnagyobb kihívás,
júl. 19
12:27
Kutatási és könyvtári együttműködési megállapodást kötött az Oszk és az Szte (Tudás.hu)
Átfogó és több területet érintő kutatási és könyvtári együttműködést kötött az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte az OSZK. Mint kiemelik, a két intézmény sokrétű tevékenységét is jelképezi a kedden aláírt megállapodás, amely érinti a humanizmus korszakát, innovatív és korszerű szövegelemzési módokat, va
júl. 19
14:15
Ismét látható Debrecenben a Föld legnagyobb rágcsálója, a kapibara (Tudás.hu)
Ismét látható a debreceni állatkertben a Föld legnagyobb rágcsálója, a kapibara – közölte az intézmény vezetője. Nagy Gergely Sándor emlékeztetett rá, hogy miután elöregedett és elpusztult az állatkert korábbi kapibara állománya, júliusban a németországi Hodenhagen állatkertjéből érkezett egy tavaly februári születésű fiatal hím kapibara a Nagyerdő
júl. 19
15:03
Pollenhelyzet – Nnk: jövő héttől már tüneteket okozhat a parlagfű virágzása (Tudás.hu)
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az NNK az allergiás tünetek erősségének mérséklésére javasolja, hogy a parlagfű virágporára érzékenyek mielőbb ke
júl. 19
15:27
Kortárs kiállítást rendeznek képzőművészeti pályázat alkotásaiból a Mank Galériában (Tudás.hu)
Békét teremtő magány címmel kortárs kiállítást rendeznek a Szent Gellért-emlékév alkalmából a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Szent Mauríciusz Monostor közös pályázatan kiválasztott harmincöt műalkotásból csütörtökön a szentendrei MANK Galériában – közölték a szervezők. A PKÜ közleménye szerint a beérkezett közel kétszáz pályamű közül a szak
júl. 19
17:00
Az atombombát adta a világnak Oppenheimer, a fizikusok közül a legnagyobb humanista (SzMo)
Nyakunkon a várva várt életrajzi film, nem árt felidézni a történelmi alakot sem. A tudós, akinek nem az atombomba volt a legérdekesebb az életében. Portré.
júl. 19
17:03
Szeptemberben a magyar lobogót is felavathatják a Sacrario Militare di Cima Grappa emlékhelyen (Tudás.hu)
Szeptemberben a magyar zászlót is felállíthatják az olaszországi Monte Grappa hegyen, a Sacrario Militare di Cima Grappa első világháborús emlékhelyen – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és hőskultusz igazgatósága a Facebook-oldalán. Azt írták, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkacsoportja Olaszországban egyeztetett pa
júl. 19
17:33
Daniele Sepe és a Dubioza Kolektiv is fellép a Balkan:Most Fesztiválon (Tudás.hu)
A Balkán térség sokszínű arcát mutatja be a veszprémi BALKAN:MOST Fesztivál, amelyen szeptember 7. és 9. között mások mellett Daniele Sepe, a Dubioza Kolektiv és Marina Sattia is fellép. A neofolk, a gipsy hop, a bosnyák blues és az etnojazz műfajok jeles képviselőinek koncertjeit háromnapos konferencia kíséri majd – közölték a szervezők. A fesztiv
júl. 19
19:39
Negyven Nke-s hallgató vett részt egyetemi szintű startup-képzésen (Tudás.hu)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben; négy innováció kapott további támogatást. Az egyetem MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az áll: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2

2023. július 20. csütörtök

júl. 20
0:21
Ritka és különleges együttállás látható csütörtöktől (hirado.hu)
A nem mindennapi ötösfogatot még szombaton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló Csillagkapu eseményén is meg lehet tekinteni.
júl. 20
0:21
Csütörtök este nézzen az égre: ritkán látni egy csoportban ennyi égitestet (Telex)
Naplemente után közvetlenül a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a holdsarló és a Regulus nevű csillag egy bolyban lesz megfigyelhető a nyugati horizont felett.
júl. 20
0:25
Janus-arcú csillag okozott meglepetést a kutatóknak (hirado.hu)
A Janust először a Caltech Palomar Obszervatóriumában található Zwicky Transient Facility (ZTF) teleszkópja észlelte.
júl. 20
0:25
50 év alatt sem derült ki, miért halt meg Bruce Lee (Telex)
A közvetlen ok ismert, agyi ödéma. De az, hogy azt mi váltotta ki, még mindig nem tisztázott, és tavaly is jelent meg tanulmány a témában. A krimibe illő konteókat viszont semmi nem támasztja alá, a hetvenes évek legfittebb filmsztárja szinte biztosan egészségi ok miatt halt meg váratlanul.
júl. 20
6:15
A jövő gyárai egész máshogy festenek majd (Tudás.hu)
Sokszor hallottunk már az ipar 4.0 kifejezést, de a lényegéről legtöbbünknek csak nagyon hézagos ismeretei vannak. Ennek a fejlődési állapotnak egyik fontos eleme a digitális iker nevű módszer, melyet ma már Európa csúcstechnológiai vállalatai is alkalmaznak, ahogy erről a Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja több példát is említ.    A P
júl. 20
7:39
Elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze (Tudás.hu)
Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – tudatta a Nemzeti Színház. Tájékoztatásuk szerint a Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán
júl. 20
8:45
Öt égitest ritka együttállása látható csütörtöktől - itt egy kis útmutató (Infostart)
Naplemente után közvetlenül a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a holdsarló és a Regulus nevű csillag mind egy bolyban lesznek megfigyelhetők a nyugati horizont felett.
júl. 20
8:51
Befektetőkhöz kerülhetnek az Elte-s ötletek (Tudás.hu)
Lezárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) az ELTE-n: a programban közel 180 egyetemista vett részt, az ötletek kidolgozását számos egyetemi programmal segítette az intézményi HSUP csapat, a legjobbakkal már tárgyalnak a lehetséges befektetők – tudatta az egyetem. A Nemzeti, Kutatási és Fejlesztési Hivatal által életre hívott és a Nemze
júl. 20
9:57
Kisvállalkozók tömege kerülhet bajba a Google Analytics átalakulása miatt (Tudás.hu)
A sokak által eddig használt Universal Analytics július 1-től fokozatosan elérhetetlenné válik, így mindenkinek át kell térnie a Google Analytics 4 rendszerre. Gál Kristóf, a Klikkmarketing tulajdonosa szerint ez jó hír a felhasználók számára, hiszen jobban célzott hirdetésekkel találkozhatnak a jövőben, azok a kisvállalkozók viszont, akik nem fris
júl. 20
10:30
Tudtad? Két magasabb hegy is van a Földön a Mount Everestnél (SzMo)
Mindkét óriást Amerikában kell keresni. Hozzájuk képest a Csomolungma éppen csak felfér a dobogóra a legmagasabb hegyek versenyében.
júl. 20
10:45
Mindenki látni akarja Buda új tetőteraszát (Tudás.hu)
A terasszal egy olyan urbanisztikai különlegességet nyújtott át a Magyar Nemzeti Bank a lakosságnak, ami a nyilvánosság előtt – működése közel 100 évében – nem volt látogatható. A kiemelkedően magas látogatószám elérését segítette a Múzeumok Éjszakájának közönsége is, ekkor közel 3000 fő volt kíváncsi az intézményre. Mint ismeretes, 2023 június 16-
júl. 20
12:15
Pénteken kezdődik a nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton (Tudás.hu)
Pénteken kezdődik a Zene határok nélkül elnevezésű nemzetközi muzsikustábor és zenei fesztivál Balassagyarmaton. Ember Csaba karnagynak, a Balassagyarmati Dalegylet által 36. alkalommal megrendezett esemény művészeti vezetőjének szerdai tájékoztatása szerint a csaknem hetven résztvevő fuvola, klarinét, hegedű, zongora és kamarazene tárgyakban széle
júl. 20
14:09
Janus-arcú csillag okozott meglepetést a kutatóknak (Tudás.hu)
Janus-arcú csillagot fedeztek fel csillagászok, amelynek jellegzetességei a tudósokat is meglepték – számolt be róla a The Guardian online kiadása szerdán. A Nature című folyóiratban publikált tanulmány szerint úgy tűnik, hogy a fehér törpe egyik oldala szinte teljes egészében hidrogénből, a másik pedig héliumból áll. Ilyen spontán kialakult kettős
júl. 20
14:21
Felhőkarcoló méretű aszteroida suhant el a Föld mellett (hirado.hu)
Felhőkarcoló méretű aszteroida suhant el a Föld mellett, de a csillagászok csak két nappal az elhaladása után észlelték.
júl. 20
15:15
Öt mutatótípustól függ, mennyire versenyképes egy cég az iparágában (Tudás.hu)
Az egy munkavállalóra számolt mutatók meglepő módon kevésbé, míg a vállalati bevételarányos marzsra vonatkozó jelzőszámok és az országhatás jól előrejelzik egy cég pénzügyi teljesítményét és ágazati versenyképességét – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatása. A visegrádi négyek (V4) országaiból 27 gazdasági szektor iparági átlagait elem
júl. 20
16:09
Öt égitest ritka együttállása látható csütörtöktől (Tudás.hu)
Csütörtökön, a naplemente után közvetlenül a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a holdsarló és a Regulus nevű csillag mind egy bolyban lesznek megfigyelhetők a nyugati horizont felett. A nem mindennapi ötösfogatot még szombaton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló Csillagkapu eseményén is meg lehet tekinteni – közölte az obszervatórium. Elsőként minden bizonnyal a
júl. 20
17:15
Több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat augusztusban a Zempléni Fesztivál (Tudás.hu)
Csaknem 20 település mintegy negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat a Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között. A szervezők közleménye szerint az immár 32. alkalommal megrendezendő fesztiválon többek között fellép a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ), Balázs János és Lackfi János, a Pannon Filh
júl. 20
17:27
Lánchíd – Bkk: tesztelik a díszvilágítást (Tudás.hu)
Jelenleg is tesztelik a Lánchíd díszvilágítását, ezért sokféle színben megjelenhet a híd, de a felújítás végeztével, az átadást követően főleg melegfehér fényben látható majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Közleményük szerint a tesztüzem miatt a híd vagy annak részei hosszabb-rövidebb időszakokra éjjel és nappal különböző színekbe
júl. 20
19:21
Az Agrárminisztérium idén is ott van Campus Fesztiválon (Tudás.hu)
Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el – jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tárca standjának megnyitóján, Debrecenben a tárca közleménye szerint. Az Agrárminisztérium
júl. 20
19:45
Az Eu légi és szárazföldi segítséget nyújt Görögországnak az erdőtüzek megfékezéséhez (Tudás.hu)
Az Európai Unió (EU) négy Canadair tűzoltó repülőgépet küld Franciaországból és Olaszországból, valamint három tűzoltócsapatot Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából a görögországi erdőtüzek megfékezése érdekében – jelentette be az Európai Bizottság szerdán. Görögország kedd reggel aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, amelyen kere
júl. 20
20:15
Koponyadarabokból próbálnak rájönni, milyen betegségtől vesztette el a hallását és halt meg Beethoven (Telex)
De először még igazolni kell a csontok eredetiségét a Bécsi Orvostudományi Egyetemen.

2023. július 21. péntek

júl. 21
5:33
A cellájának köszönheti, hogy túlélte a 20. század legpusztítóbb vulkánkitörését (Telex)
Már napok óta zúgolódott a Mont Pelée, mielőtt 1902. május 8-án kitört. A vulkán közelében fekvő Saint-Pierre városa porig égett. A katasztrófának egy túlélője volt, a bajkeverésről híres Ludger Sylbaris, aki a kitörés pillanatában egy bombabiztos, félig föld alatti magánzárkában tengődött.
júl. 21
5:35
Izlandi vulkánkitörés: minden napra egymillió köbméter friss láva (Telex)
Több mint egy hete tart a vulkánkitörés a Reykjanes-félszigeten, de az intenzitása alig csökkent, másodpercenként 10-13 köbméter magma jut a felszínre.

Keresés