2023. július 7. péntek

júl. 7
17:09
Akadoznak a Meta alkalmazásai (Infostart)
A hirtelen népszerű Threads okozhatja a fennakadást.
júl. 7
17:27
Mesterséges intelligenciával működő robotok tartottak sajtótájékoztatót (Demokrata)
Kilenc, mesterséges intelligenciával felvértezett humanoid robot tartott sajtótájékoztatót Genfben.
júl. 7
19:15
Az újszülötteknek életveszélyt jelentő vírus bukkant fel három európai országban (Infostart)
Az enterovírus újszülöttekre jelenthet igen nagy veszélyt. A legtöbb ilyen kórokozó enyhe tüneteket okoz, de néhány esetben súlyos tünetekkel jár. Egy variánsára most nagyon odafigyelnek.
júl. 7
21:51
Újabb vulkánkitörés előjelei Izlandon (Infostart)
Közel egy évvel a legutóbbi izlandi vulkánkitörés után ismét a figyelem középpontjába került a Reykjanes-félsziget. Néhány nap alatt több mint 6000 földrengést regisztráltak pontosan azon a területen, ahol 2021-ben, majd 2022-ben is vulkánkitörés zajlott. A fejleményekről Harangi Szabolcs, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár írását közöljük.

2023. július 8. szombat

júl. 8
7:21
Ijesztő videó került elő a felrobbant Titan egyik útjáról (Infostart)
Egy BBC-videóból kiderült, hogy már korábban is volt gond a merülőhajóval.
júl. 8
7:51
Súlyos tüneteket okoz a Magyarországon felbukkant gyomnövény (Infostart)
A kaukázusi medvetalp rákkeltő méreganyagot tartalmaz, és már érintésre is súlyos égési sérülésekhez vezető tüneteket mutat.
júl. 8
10:33
Kiszáradás - Európa már most egészen más, mint amilyennek ismertük (Infostart)
Jelenleg a kontinens harmadán van életben aszály miatti figyelmeztetés, 10 százaléknyi területen pedig súlyos aszállyal küzdenek az Európai Aszálymegfigyelő Központ adatai szerint.
júl. 8
12:54
A Magyar Herkules, aki az amerikai birkózás nagy sztárjai közé emelkedett (Telex)
Virág-Ébner Ede Európa-bajnok volt 1935-ben, de a berlini olimpián csalódást okozott, Amerikába ment, és a profi birkózók közt lett kivételesen sikeres, legyőzte a világbajnok Lou Theszt is. Itthon Pubi volt a beceneve, kint Ed Virag néven futott be nagy karriert. 40 éves sem volt, amikor autóbalesetben meghalt.
júl. 8
16:21
Meglepő részletek derültek ki a kávé kedvező hatásáról (Infostart)
Portugál kutatók vizsgálták meg, hogy vajon csak a koffeinbevitel segít abban, hogy a kávéfogyasztók élénkebbnek érezzék magukat, vagy esetleg a kávéfogyasztás szertartása is részt vállalhat ebből.
júl. 8
17:27
Nem a ChatGPT használatát kell betiltani, hanem a számonkérést kell újragondolni (Infostart)
Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a munakerőpiacot, és erre fel kell készíteni a hallgatókat is.

2023. július 9. vasárnap

júl. 9
11:51
Roppant fontos molekulát talált az űrben a James Webb űrteleszkóp (Infostart)
A metil-kationnak (CH3+) nevezett vegyületet a NASA beszámolója szerint egy fiatal csillagrendszerben, a Földtől 1350 fényévre található Orion-ködben találták meg. A szénvegyületek az általunk ismert és megértett élet alapjául szolgálnak.
júl. 9
12:39
Szegedi végzős gimnazistát delegál a MISZ a Nobel-díj átadási ünnepségére (Infostart)
Idén egy szegedi végzős gimnazistát, Viczián Dánielt delegálja a Nobel-díj átadási ünnepségére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
júl. 9
14:39
Edzés vagy alvás? Nem ez a kérdés (Infostart)
Azok a középkorúak, akik keveset alszanak, hiába mozognak, ugyanolyan mértékű kognitiv hanyatlást szenvednek el, mint passzív életmódot élő társaik.
júl. 9
15:54
Nagyon aggasztó: a héten háromszor dőlt meg minden idők legmelegebb napjának rekordja a Földön (SzMo)
Egy 2016-os rekord lett a múlté a hét elején – majd gyors egymásutánban még kétszer. Egy csomó negatív hatással járhat ez.
júl. 9
16:39
A madarak is szakíthatnak egymással – ez lehet az ok (Infostart)
A monogám életmódot folytató madarak ugyanazon okokból hagyják el partnereiket, mint az emberek.
júl. 9
20:09
Ennél sokkal ijesztőbb betegséget már nem terjeszthetnének a szúnyogok (Infostart)
Szörnyű bőrbetegséget okozhat a kórokozó, melyet a rovarok vihetnek át az emberekre.
júl. 9
20:24
A világbajnok, aki kiszökött a halálos ágyáról, hogy megverje Kaszparovot (Telex)
Mihail Tal virtuóz volt a tábla mellett, függőségei szabályozták a karrierjét. 60 éve, az első hullámvölgye után Miskolcra jött játszani, és majdnem tökéletes mérleggel nyerte meg a tornát.

2023. július 10. hétfő

júl. 10
5:24
A brit pub, ami a német bombákon és az izraeli befektetőkön is kifogott (Telex)
A Carlton Tavern volt az egyetlen épület az utcájában, ami nem omlott össze London bombázásakor, és a tulajdonos hiába rombolta le illegálisan, tégláról téglára újra kellett építenie.
júl. 10
13:33
Az univerzum sötét anyagának térképével már a sötét energiát vizsgálják (Infostart)
A magyar CSFK kutatója részvételével zajlik az Euclid projekt, melyben egy július 1-jén űrbe bocsátott európai műhold térképezi fel az univerzumot kitöltő sötét anyagot és sötét energiát.
júl. 10
14:54
Nem is létezhetne a fényvisszaverő fémfelhőkkel körülvett bolygó, az univerzum legnagyobb tükre (Telex)
Az exobolygónak van olyan része, ami 2000 fokos, a csillagából ráeső fény 80 százalékát visszaveri, és 260 fényévre van a Földtől.
júl. 10
15:12
Sajtótájékoztatót tartottak a robotok és elmondták, hogy nem akarják elvenni az emberek munkáját (SzMo)
És az alkotóik ellen sem akarnak fellázadni. A világ legfejletteb humanoid robotjai szerint nem kell félni a mesterséges intelligenciától sem.
júl. 10
21:24
Hat nap és 12 ezer földrengés után megindult a vulkánkitörés Izlandon (Telex)
Úgy néz ki, ez egy akár évtizedekig is eltartó, kisebb-nagyobb szünetekkel folyó vulkáni ciklus kezdete.
júl. 10
23:06
A szénből készült szintetikus vaj olyan jó volt, hogy Hitler árját csinált a félig zsidó feltalálójából (Telex)
A kémikus végzettség nélküli, zsidó származású Arthur Imhausen által feltalált és gyártott művaj állítólag pont olyan volt, mint a valódi, de végül így is eltűnt a történelem süllyesztőjében.

2023. július 11. kedd

júl. 11
6:09
Fura élőlények a Balatonban (Infostart)
Most kezdik vizsgálni a zöld hidrákat.
júl. 11
6:30
Új távlatok: megölik az öregedésért felelős zombi-sejteket azok a molekulák, amelyekre mesterséges intelligenciával találtak (SzMo)
Mindössze 5 perc kellett egy speciálisan képzett mesterséges intelligenciának, hogy hatékonyabb molekulát találjon a jelenleg ismert legjobb öregedésgátló gyógyszernél.
júl. 11
6:33
Megindult a vulkánkitörés Izlandon (Infostart)
Helyi idő szerint hétfőn, 16:40-kor 6 napon keresztül zajló, több mint 12 000 földrengés után a magma áttörte a felszínt és elkezdődött a vulkánkitörés az izlandi Reykjanes-félszigeten, Reykjavík közelében.
júl. 11
8:18
Az USA területének csaknem feléről látható lesz a sarki fény a héten (Demokrata)
Az Egyesült Államok 17 államában lesz megfigyelhető az aurora borealis jelensége.
júl. 11
9:03
Egy sor okoseszközre érkezik egy várva várt frissítés – lista (Infostart)
Tovább bővült azon Samsung-készülékek listája, amik megkapják a Google új operációs rendszerét.
júl. 11
9:30
Kétszer annyi hőhullámot kell majd átélnie élete során egy mai hatévesnek, mint nekünk (Telex)
A Másfélfok három generáció példáján keresztül nézte meg, mi történik, ha nem mérséklik az országok a kibocsátásokat.
júl. 11
11:03
Valóban tengeralattjárót rejthet a föld egy város szívében (Infostart)
Az alig ötezer lakosú Dartmouthban régóta beszédtéma, hogy az angliai kikötőváros szívében egy tengeralattjáró van elföldelve. A külvilág sokáig szkeptikus volt a mendemondával kapcsolatban, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a történet igaz.
júl. 11
11:39
Olyan exobolygóra bukkantak, aminek nem is kellene léteznie (Infostart)
A fényvisszaverő fémfelhőkkel körülvett LTT9779b nevű exobolygó az eddig ismert legfényesebb bolygó a Naprendszerünkön kívül – jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA) hétfőn.
júl. 11
17:00
Végre: akár arcról is meg lehet mondani, hogy kinek mekkora a pénisze (SzMo)
Japán férfiak holttestét vizsgálva jutottak arra a tudósok, hogy igaz a városi legenda: minél nagyobb az orr, annál hosszabb a pénisz.
júl. 11
18:12
Magyarország jól halad a klímavállalások teljesítésével (Demokrata)
A magyar kormány hosszú évek óta elkötelezett a természet- és környezetvédelem ügye mellett – jelentette ki az energiaügyi miniszter.

2023. július 12. szerda

júl. 12
0:15
Mesés kincset rejtett a kukoricaföld (Infostart)
Egy csapásra milliomos lett a szerencsés farmer.
júl. 12
3:21
Kiderült, mekkora hőséget visel el legfeljebb az emberi szervezet (Infostart)
Kutatók szerint van egy határ, aminél melegebbet már nemigen tud tolerálni hosszú távon az emberi szervezet.
júl. 12
5:18
A hullámvasút, amely nem titkolja a célját: végezni az utasaival (Telex)
Az Euthanasia Coastert egy litván művész találta ki 2010-ben, és bár a valóságban sosem építették meg, elméleti szinten egészen újszerű megoldást kínál az asszisztált öngyilkosság végrehajtásához.
júl. 12
9:42
„Régebben előfordult, hogy a betegeim temetésére is elmentem – na, ilyet nem szabad csinálni, mert előbb-utóbb felemészti az embert” (SzMo)
Dr. Bánhegyi Róbert az elsők között kezdte el kutatni itthon a rák és a cukorbetegség összefüggéseit. Komoly áldozatokat is hoznia kellett érte, de úgy tűnik, jó úton jár: munkásságát nemrég rangos díjjal ismerték el.
júl. 12
11:42
Újabb tudóscsoport javasolja, hogy kezdjünk új földtörténeti korszakot (Telex)
Az emberi tevékenység miatt lehet szükség az új elnevezésre, az antropocénre.
júl. 12
17:06
Impresszionista mesterművekre emlékeztető képet küldött első évfordulóján a Webb űrteleszkóp (Telex)
Ötven csillag születik a Rio Opiuchi csillagközi felhőben a szerdán kiadott felvételen.
júl. 12
20:24
Kutatás: Az óceánok színe is változik a globális felmelegedés miatt (SzMo)
A tudósok szerint a jelenséget a világ óceánjainak több mint 56 százalékában észlelték, ez pedig nagyobb, mint a Föld teljes szárazföldje.
júl. 12
21:30
Bezöldülnek az óceánok, és erről az ember okozta klímaváltozás tehet – állítja egy friss kutatás (Telex)
A kutatócsoport szerint a világ óceánjainak több mint fele olyan mértékben változtatta meg a színét, ami már nem magyarázható a természetes változékonysággal.

2023. július 13. csütörtök

júl. 13
0:15
Elképesztő csodaüveget sikerült előállítani (Infostart)
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói LionGlass néven kifejlesztettek egy olyan üvegtípust, ami nem csak tízszer jobban ellenáll a törésnek, de még az előállítás is 30 százalékkal kevesebb energiát igényel.
júl. 13
5:24
Miért kell többet pisilini, ha vízben vagyunk? (Telex)
De ami még ennél is fontosabb kérdés: belepisiljünk-e a vízbe?
júl. 13
6:45
Lépéselőnybe kerültek a kínaiak az űrversenyben (Infostart)
Azon a rakétafejlesztési területen sikerült elsőséget elérnie Kínának, ahol gyilkos harc folyik az államok és a magánvállalatok között.
júl. 13
9:48
Franciaország fizet a ruhajavításért (Demokrata)
Arra akarják ösztönözni a lakosságot, hogy javíttasa meg és használja tovább régebbi ruházatát.
júl. 13
9:50
Percenként 140 fővel többen (Demokrata)
Az elmúlt 11 év alatt egymilliárd fővel nőtt bolygónk lakossága, így 2022 novembere óta már nyolcmilliárdan élünk a Földön.
júl. 13
10:15
Antropocén – így hívják a földtörténet új korszakát (Infostart)
Egy geológus tudóscsoport szerint az ötvenes években az emberi tevékenység következtében új geológiai kor kezdődött a Földön.
júl. 13
22:30
Itt a válasz: hogyan függ össze a sok pénz a pénisz méretével? (SzMo)
Nem biztos, hogy az az összefüggés, amire elsőre gondolnál.

2023. július 14. péntek

júl. 14
5:18
A versenyló, aminek sebességénél csak a neve volt pusztítóbb (Telex)
Pedig szegény Potoooooooo tulajdonosa még viccelni sem akart.
júl. 14
8:33
Felrobbant a japán űrügynökség Epsilon kis rakétahajtóműve (Infostart)
Teszteléskor felrobbant a japán űrügynökség Epsilon S kis rakétahajtóműve pénteken – közölte a japán űrkutatási hivatal (JAXA).

Keresés