Azok, akik eddig a Hold felszínére léptek, csak néhány órát töltöttek el ott: bázist kialakítani óriási kihívás lesz. Újdonság lesz a korábbi expedíciókhoz képest az is, hogy roverrel nagy utat járnak majd be az űrhajósok a Holdon.
Azonnali drasztikus lépésekre lenne szükség, hogy ne lépjük át már a 2030-as évek első felében a 1,5 C fokos küszöböt, ami után vízhiány, alultápláltság, halálos hőhullámok és a tengerszint emelkedése fenyegeti az emberiséget.
Az Eurofins Analytical Services Hungary a víz világnapja (március 23.) alkalmából két olyan fontos területre szeretné felhívni a figyelmet, amik ugyan más módon, mégis ugyanazt a típusú, jelentőségében sajnos rendkívül komoly környezetvédelmi kihívást jelentik az emberiség számára.
A mostani munkában részt vevő kutatók egy több száz millió évvel ezelőtti heves esemény során az űrbe kilökődött és 2011 júliusában a Földre hullott meteoritot vizsgáltak.
Az ayahuasca-főzet erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet.
Itthon természetesnek vesszük, hogy a víz korlátlanul rendelkezésre áll, de be kell látni, hogy ez nincs így – mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
Március 24. a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. Magyarországon orvostörténeti siker, ahogyan a tbc terjedését sikerült megfékezni. Az 50-es években még mintegy 50 ezren betegedtek meg és 10 ezer ember halálát okozta a fertőzés, a 70-es évektől évente 10 százalékkal csökkent, mára pedig 400 alá szorult a megbetegedések száma.
A FaceTime-hívások után a hagyományos mobilhívások is megkapják a Beszédhang izolálása funkciót, ami kizárja a zavaró környezeti zajokat, miközben telefonálunk.
Világszerte 55 millió ember érint a demencia valamelyik formája: gyógyír vagy biztos megelőzési mód nincs az állapotra, de annak rizikója csökkenthető, ah így táplálkozunk.
Március a vastagbélszűrés hónapja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ így igyekszik még inkább felhívni a figyelmet ennek fontosságára. A vastagbélrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon; nincsenek egyértelmű tünetei és igen lassan alakul ki, a szűrés így kulcsfontosságú a diagnosztizáláshoz és az időben elkezdett kezeléshez
Berlin külvárosába érve az urbexelők paradicsomába érkezünk: egy háborús romokból épített hegyre, ahol a lábunk alatt egy náci egyetem romjai fekszenek, előttünk pedig az amerikai-brit kémbázis maradványai.
Közel 200 évvel ezelőtt halt meg, Ludwig van Beethoven halálának okát mégis mindössze a napokban sikerült felfedni DNS-tesztek elvégzésével – számolt be a hírről a Current Biology folyóirat. A tanulmány szerint a zeneszerző genetikailag hajlamos volt a májbetegségekre, mindezt pedig tetézte alkoholizmusa.
Annak, hogy ánégyzet plusz bénégyzet egyenlő cénégyzet, eddig nem volt trigonometriai bizonyítása, mert ahhoz igaznak kellett volna venni magát a tételt, amit bizonyítottak.
Még a kis mértékben szennyezett levegő is okozhat nagy bajt: a kutatók azt találták, hogy a hosszú kitettség ebben az esetben is depresszióhoz és szorongáshoz vezethet.