Mesterségesintelligencia-alapú központi döntéstámogató rendszer jött létre Magyarországon a stroke-ellátás támogatására – jelentették be pénteken az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) sajtótájékoztatóján.
Világszerte 629 740 541 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 587 818 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint szombat reggeli adataiból.
A következő 5-10 évben kihívások sorozatával kell szembenéznie az emberiségnek, ezért intelligensen kell bánnunk az erőforrásainkkal – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó jövőkutató. Rab Árpád szerint a technológia változásával ugyanakkor egyre több és gyorsabb lehetőség van a tudásmegosztásra.
Tutanhamon sírjának eddig rejtett hieroglifái súlyt adnak annak az elméletnek, miszerint mostohafia sírkamrájából titkos ajtó nyílhat Nofertiti sírjába.
Európa első hidrogén üzemű házaként mutatnak be egy olaszországi épületet. A rendszer igazi újdonsága az, hogy helyben állítja elő a hidrogént, valóban önfenntartóvá téve ezzel a házat.
Egyes kutatások szerint az évszázad közepére megháromszorozódhat a demenciában érintettek száma, pedig az elbutulás már most is jelentős egészségügyi és társadalmi probléma.
A koronavírus-fertőzésen átesett betegek mintegy 80 százalékánál jelentkezik a poszt-Covid szindróma. A tünetek diagnosztizálása és a megfelelő terápia kiválasztása viszont még mindig gyerekcipőben jár. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet legújabb kutatása ebben szeretne változást hozni.
Egy ausztrál űrkutatási cég a Holdon szeretne növényeket termeszteni, de legalábbis megnézni, milyen változást hoz az odavitt növények számára a szokatlan környezet.
Az európai kontinensen a hőmérséklet 1991 és 2021 között évtizedenként átlagosan 0,5 Celsius-fokkal nőtt, miközben a globális növekedés átlagosan 0,2 fok volt évtizedenként.
A Google új mesterségesintelligencia-modellt kíván létrehozni, amelynek segítségével a világon legtöbbek által beszélt 1000 nyelven tervez szolgáltatásokat nyújtani az interneten - jelentette be a kaliforniai vállalat.
Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium az itthon korábban elszigetelten működő kutatócsoportokból állandó készültségű együttműködő hálózatot hozott létre.
Konferenciát rendeznek Karikó Katalin tiszteletére a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, neves kutatók részvételével a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) pénteken.