2022. január 19. szerda

jan. 19
12:18
„Isten tenyerén élünk” (Demokrata)
Az autonóm épület lényege, hogy a közművektől függetlenül működik, nincs bekötve sem a víz, sem a gáz, sem az áram, mégis lehet benne modern életet élni.
jan. 19
13:30
Együttműködési megállapodást írt alá a Digitális Jólét Program és a Magyar Bankszövetség (Infostart)
A két szervezet közösen dolgozik azon, hogy a pénzügyi szektorban is előmozdítsák a digitális szolgálatatások fejlődését.
jan. 19
14:12
Konzorciumot hozott létre a három erdélyi magyar egyetem (Demokrata)
A három egyetemen képezik a magyar nyelven tanuló romániai egyetemi hallgatók harmadrészét.
jan. 19
16:00
Az orosz-ukrán konfliktus közelebb hozhatta a végítélet óráját (Infostart)
Csütörtökön válik nyilvánossá, mennyivel kerültünk közelebb éjfélhez az elmúlt egy év során: az Atomtudósok Közlönye minden évben közli, becslése szerint milyen közel járunk az emberiség teljes pusztulásához.
jan. 19
16:24
Fény derült két invazív faj versengésének a titkára a Balatonban (Infostart)
Az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) két munkatársa, Balogh Csilla és Serfőző Zoltán a lengyelországi Nicolaus Copernicus Egyetem kutatójával, Jaroslaw Kobakkal együttműködésben vizsgálták az invazív kagylók versengését és ezzel összefüggésben a ponty táplálékválasztási preferenciáit a Balatonban.
jan. 19
19:00
Mobilnet: új sebességbajnokot avattak a hazai piacon (Infostart)
A vezetékes fronton viszont nincs új a Nap alatt.
jan. 19
19:54
A retinánk árulhatja el a valódi biológiai korunkat, és azt is, mekkora a kockázat a halálunkra (SzMo)
Egy kutatás szerint a retinánk többet árul el a testünk életkoráról, mint bármely más testrész.

2022. január 20. csütörtök

jan. 20
7:24
Feltárták, hány életet vesznek el a szuperbaktériumok – rengeteget (Infostart)
Az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók az öt év alatti gyerekekre a legveszélyesebbek.
jan. 20
8:00
Csaknem 1,3 millió ember halálát okozta antibiotikumoknak ellenálló kórokozó (Demokrata)
Különösen sokan haltak meg vérmérgezés és vakbélgyulladás következtében.
jan. 20
9:48
Madárpókokat ölő hermafrodita fonalférget neveztek el Jeff Danielsről (Infostart)
„Miért, hasonlítunk?” – jutott először a színész-komikus eszébe a hír hallatán. Tarantobelus jeffdanielsi a neve a fajnak.
jan. 20
11:00
Pókgyilkos férget neveztek el Jeff Daniels színészről (SzMo)
A Tarantobelus jeffdanielsi nevű parazita tarantulákat öl, éppúgy, mint Daniels az 1990-es Aracnophobia - Pókiszony című filmjében.
jan. 20
14:12
Elon Musk fényfüzére suhant át a magyar égen (Infostart)
A SpaceX műholdjai vonultak el jócskán látótávolságon belül.

2022. január 21. péntek

jan. 21
6:00
Ezek a mobilok sugároznak a legerősebben - lista (Infostart)
A szakemberek vitatkoznak azon egyelőre, hogy az elektromos háttérsugárzás hogyan mérgez, mindenesetre a német hatóság adatai nyilvánosak.
jan. 21
8:00
Vietnami tudományos díjat kapott Karikó Katalin (Demokrata)
Karikó Katalin kapta a VinFuture Grand Prize-t, az első ízben átadott vietnami tudományos elismerést.
jan. 21
9:18
Komoly összeggel járó díjat kapott Karikó Katalin (Infostart)
Első alkalommal adták át a vietnami tudományos elismerést.
jan. 21
12:18
Meghalt Meat Loaf (Infostart)
Az amerikai rockénekes, színész 74 éves volt.
jan. 21
15:24
Az omikron ellen az emlékeztető oltást javasolja az uniós gyógyszerügynökség (Demokrata)
Az emlékeztető oltás csökkenti a kórházi ápolás szükségességét – közölte az Európai Gyógyszerügynökség.
jan. 21
17:18
A dominó, amit nem akarunk felborítani – Éghajlati átbillenési pontok (SzMo)
Bár pici változások, de visszafordíthatatlan következményei lehetnek. A károk költségei jóval magasabbak lesznek, mint amit a klímabarát gazdasági átalakulásra kellene költeni.
jan. 21
18:06
Őrzi elsőségét az Apple (Infostart)
A tavalyi év végén ismét cupertinói cég kerekedett felül a globális okostelefon-piac első helyéért folytatott harcban.
jan. 21
18:30
Karikó Katalin a Debreceni Egyetemnek ajánlotta fel a pénzjutalmat (Demokrata)
A Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalom összege 10 ezer euró.
jan. 21
19:30
Négyszer annyian is belehalhattak a koronavírusba, mint amit a hivatalos számok sugallnak (Infostart)
Két év alatt ötmillió halottat jelentettek világszerte, a szakértők szerint viszont a valós adatok ezt jóval meghaladhatják.
jan. 21
20:30
Hangágyúval lőnék szét a szmogot lengyel kutatók (Infostart)
A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek.

2022. január 22. szombat

jan. 22
7:48
Új megoldás jön a SIM-kártyák helyett (Infostart)
Az eSIM-ek után a következő években fokozatosan feltűnhet az előfizetőket a mobilhálózatokon azonosító áramkör új generációja, az iSIM (Integrated SIM).
jan. 22
8:18
Deltakron: a variáns, amely sosem létezett (Infostart)
Híre gyorsan elkezdett terjedni, de a kutatók szerint laborhiba okozta "felfedezését".
jan. 22
9:18
Már egészen fiatalok is „szórakoznak” a kibertámadással (Infostart)
Egyre nagyobb problémát jelent a hatóságoknak, hogy már annyira egyszerű túlterheléses támadást indítani az interneten, hogy általános iskolások is elkezdtek ezzel szórakozni. A brit kiberbűnözéssel foglalkozó rendőrök már kilencéves fiatalokat is célba vesznek, hogy megpróbálják lebeszélni őket arról, hogy ilyesmivel kezdjenek el foglalkozni.
jan. 22
10:00
Immár tudományos tény, hogy nem okoz meddőséget a Covid-oltás (Infostart)
A fertőzésen átesett férfiak esetében azonban rövid ideig csökken a termékenység.
jan. 22
12:12
Visszatérhet a kanyaró, nagy lehet a baj (Infostart)
2020-ban 22 millió gyermek nem kapott kanyaróoltást, hárommillióval több, mint 2019-ben, a szám húsz éve a legmagasabb.
jan. 22
13:00
Bécsben mostantól napelemeket telepítenek a középületek, önkormányzati hivatalok, iskolák és uszodák tetejére is (SzMo)
Még több zöldáramot termelnek, ezzel is szeretnék elérni, hogy minél közelebb kerülhessenek a klímasemlegességhez.
jan. 22
18:30
Merkely Béla: két oltás 630 százalékkal csökkentette az intenzív osztályra való kerülést (Infostart)
A Semmelweis Egyetem rektora friss adatokat osztotta meg a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban.
jan. 22
18:54
2022-ben végre vége lehet a járványnak, optimisták a kutatók (SzMo)
A koronavírus azonban valószínűleg soha nem fog teljesen eltűnni. Az azonban még kérdéses, hogy a következő változat a lakosságnak súlyosabb tüneteket okoz majd, vagy meg sem fogja érezni.
jan. 22
20:24
Titokzatos, az élet jelenlétére utaló lila sziklákat talált a marsjáró (SzMo)
A különös kőzetek olyan titkokat rejthetnek, amelyek feltárják előttünk a vörös bolygó múltját.

2022. január 23. vasárnap

jan. 23
7:30
A klímaváltozáshoz hasonló veszélyt jelent a műanyagszennyezés (Infostart)
Vészhelyzet alakult ki a műanyagszennyezés miatt, egyes nagy gyártó és alapanyaggyártó országok azonban becsukják szemüket.
jan. 23
8:36
A Pentagon is érdeklődik egy magyar fejlesztés iránt (Demokrata)
A cég a fejlesztését idén a Consumer Electronics Show-n is bemutathatta.
jan. 23
9:30
Óriási, érintetlen korallzátonyra bukkantak (Infostart)
Hatalmas, három kilométeres, érintetlen korallzátonyt fedeztek fel 35-70 méteres mélységben a Francia-Polinéziához tartozó Tahiti partjainál.
jan. 23
14:54
Génszerkesztéssel eltüntették az apró szálkákat egy kárászból a tudósok (Infostart)
Kínai biológusok génszerkesztéssel olyan új széleskárászfélét tenyésztettek ki, amelyben nincsenek a fogyasztását megnehezítő apró szálkák.
jan. 23
16:18
Bionikus szemimplantátummal láthat ismét egy brit nő (Infostart)
Elsőként kapott bionikus szemimplantátumot egy 88 éves nő Nagy-Britanniában, az úttörő eszköz lehetővé teszi, hogy megvakulása óta először észleljen vizuális jeleket.
jan. 23
18:42
"Homokszem" utasította maga mögé az eddigi világrekorder csigát (Infostart)
Magyar vezetésű kutatócsoport ért el sikert.
jan. 23
20:30
Már a következő évtizedre berobbanhat a dróntaxik kora (Infostart)
De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindítására a különböző országok, térségek? Erre is kereste a választ a KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Indexe, amely négy pillér köré csoportosítva értékeli az egyes államok felkészültségét.

2022. január 24. hétfő

jan. 24
5:00
Ez lehet a Covid legelső tünete (Infostart)
Az enyhébbek közé mintegy húsz tünetet sorolnak, de ezek nem egyidőben jelennek meg.
jan. 24
5:54
Elképesztő összefüggésre bukkantak az elhízást vizsgáló tudósok (Infostart)
Egy úttörő kutatás generációs kapcsolatot talált a dohányzás és a testzsír mértéke között. Nők és férfiak nem egyformán lehetnek érintettek.
jan. 24
6:12
Megvan, mitől terjed olyan gyorsan az omikron (Infostart)
Annak ellenére történik ez így, hogy az omikronos fertőzöttek szervezetében a vírusterhelés a deltával fertőzöttekével megegyező, vagy akár még alacsonyabb is.
jan. 24
6:30
Megvizsgálták, meddig fertőznek a koronavírusos betegek (Infostart)
Arra voltak kíváncsiak tudósok, hogy a különböző hosszúságú karanténidőszakok milyen hatással vannak a koronavírus fertőzőképességére.
jan. 24
7:06
WHO: véget érhet a járvány Európában az omikron hulláma nyomán (Demokrata)
Valószínű, hogy a régió a járvány végső fázisához közelít – jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet európai részlegének vezetője.
jan. 24
9:06
Több ezer hektárral bővült a hazai erdőállomány (Demokrata)
A fával borított területek növelése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – közölte Nagy István.
jan. 24
11:06
Kisokos: így működnek a koronavírus-gyógyszerek (Infostart)
A Merck és a Pfizer tablettái a súlyos megbetegedések kialakulásának megelőzésére alkalmasak eltérő hatékonysággal: a gyógyszerek ugyanakkor nem mindenkinél használhatók és hozzájuk jutni sem egyszerű jelenleg.
jan. 24
12:18
Áder János újabb öt magyar innovációt elevenített fel (Demokrata)
Az államfő elsőként a magyar vízipar múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett legújabb podcastjában.
jan. 24
14:54
WHO: idén véget érhet az egészségügyi vészhelyzet (Demokrata)
2022-ben lezárulhat a világjárvány akut szakasza – vélekedett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.
jan. 24
18:12
Elvégezték az első robotsebészeti beavatkozást az onkológiai intézetben (Demokrata)
Kásler Miklós fordulópontnak nevezve a sebészetben a robot használatát.
jan. 24
20:00
Kovalenko-medállal ismerik el Karikó Katalin és kutatótársa munkáját (Demokrata)
Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman kapja meg közösen az idei Kovalenko-medált.

2022. január 25. kedd

jan. 25
0:12
Minden adott az újabb variánsok felbukkanásához, de idén így is fordulóponthoz érhetünk (Infostart)
Száz új koronavírusos esetet diagnosztizálnak minden három másodpercben az elmúlt héten a WHO főigazgatója, Tedrosz Gebrejeszusz szerint.

Keresés