2022. január 11. kedd

jan. 11
14:36
Az Európai Gyógyszerügynökség elégedett a Szputnyik V tesztelésével (Demokrata)
Az EMA szakértői oroszországi látogatásuk során pozitívan értékelték a Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének eljárását.
jan. 11
16:54
Kína jelenti: víz van a Holdon! (Infostart)
Ez az első felszíni mérés, amely kimutatta a víz jelentését.
jan. 11
17:30
Sok tudós kiszállt az Aranybulla-kiállítás szakmai csapatából (Infostart)
Sajtóinformációk szerint új vezetésre bízta az erőforrástárca a 800 éve történtekről szóló kiállítást.
jan. 11
19:42
Fontos közlés: így veszik fel a harcot az omikronnal az oltások (Infostart)
Megerősítették azt is, hogy az új vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az érintettek kórházba kerüljenek.
jan. 11
22:06
Olyan mértékben károsítják a környezetet a nagytestű kutyák, mint egy-egy terepjáró (SzMo)
Nem jár jól a bolygó, ha labrador vagy éppen német juhász a kedvencünk.

2022. január 12. szerda

jan. 12
0:12
A pokol kapuja: eloltanák az 50 éve lángoló sivatagi krátert (hirado.hu)
A Kara-kum sivatagban tüzesen izzó természeti látványosság már kilométerekről látható.
jan. 12
0:16
Rögbilabda-formájú bolygót fedeztek fel (hirado.hu)
A rögbilabda-alakú bolygónak mindössze 22 óra kell ahhoz, hogy megkerülje a Napnál 200 fokkal forróbb csillagát.
jan. 12
7:00
Rekordmeleget mértek az óceánokban (Infostart)
A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés miatt már hatodik éve dől meg a melegrekord a világ óceánjaiban.
jan. 12
7:36
Ilyen alakú bolygót még nem láttak a csillagászok (Infostart)
A WASP-103b tömege másfélszer akkora lehet, mint a Jupiteré.
jan. 12
10:12
A zöldátmenet lehetőség Magyarországnak (Demokrata)
A zöldátmenet lehetőség hazánknak, hogy gazdaságilag újrapozicionálja magát, és élhető környezetet őrizzen meg az utókornak – mondta Steiner Attila.
jan. 12
20:06
A szárítógépek a levegőben szálló mikroműanyagszálak fő forrásai (Demokrata)
Kutatók szerint egyetlen gép 120 millió műanyag mikroszálat bocsáthat a levegőbe évente.
jan. 12
20:24
Több mint négyszáz feltételezett elkövetőt azonosítottak egy németországi pedofilügyben (hirado.hu)
Több mint hatvan kisgyereket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma alól az utóbbi évek legnagyobb szabású németországi gyermekbántalmazási ügyében.

2022. január 13. csütörtök

jan. 13
0:12
Húsz perc alatt elveszti fertőzőképességét a levegőben a koronavírus (Infostart)
Már az első öt percben nagyot esik a fertőzőképesség egy kutatás szerint.
jan. 13
0:16
Szlávik János már "látja a végét" (Infostart)
Az infektológus szerint 2023 lehet a koronavírus-világjárvány halálozásának éve, de ehhez az kell, hogy mindenhol legyen oltás.
jan. 13
6:00
Már a Gmailen keresztül támadnak – figyelmeztet a magyar kibervédelem (Infostart)
Egy új, veszélyes adathalász megoldást azonosítottak szakértők még decemberben.
jan. 13
7:42
Egy jól időzített áttöréses fertőzés védhet az omikron ellen (Infostart)
Japán kutatók szerint ha valaki hónapokkal oltásai felvétele után megfertőződött, az védettebb lehet az omikronnal szemben, mint aki az oltások után nem sokkal lett mégis beteg.
jan. 13
8:18
Zöldálmok és energiavalóság (Demokrata)
Rossz hatásfokuk miatt a nap- és szélerőműveket nem lehet igazán olcsónak tekinteni, ráadásul bizonytalanságot visznek az ellátórendszerbe.
jan. 13
10:12
Egy kilométer széles aszteroida közeledik a föld felé (hirado.hu)
A 7482 (1994 PC1) nevű aszteroida január 18-án 16:51-kor lesz legközelebb bolygónkhoz.
jan. 13
10:36
Védheti a csecsemőket a koronavírustól az anyatej (Infostart)
A kutatási eredmények kiegészítik azokat a korábbi tanulményokat, melyek bizonyították, hogy a fertőzött anyák teje nem tartalmazza a vírust.
jan. 13
14:42
Magyar tudósok kutatása segíthet előre jelezni a váratlan eseményeket (hirado.hu)
Magyar kutatók új matematikai módszert dolgoztak ki.
jan. 13
15:36
Se személyzet, se pénztár nincs az első automatizált budapesti bisztróban (SzMo)
21 kamera figyeli folyamatosan a vásárlást, és a rendszer automatikusan kiszámlázza a végén, amit a kosárba tettünk.
jan. 13
15:48
Azonosították a Covid-19 súlyos lefolyásáért felelős génmutációt (Demokrata)
Lengyelországban azonosították a súlyos lefolyásért felelős, a helyi lakosságnál gyakori génmutációt.
jan. 13
20:12
Egy amerikai sürgősségi orvos leírta, mit tapasztalnak az omikron frontvonalában (SzMo)
Szökőárként nő a fertőzöttek száma, miközben a kórházban dolgozóké csökken, mert ők is tömegesen kerülnek karanténba.

2022. január 14. péntek

jan. 14
0:12
Beszédes adatok mutatják, mennyire mást okoz az omikron (Infostart)
A halálozás kockázata 91 százalékkal alacsonyabb a legutóbbi variáns esetében, mint a deltánál - és ez csak az egyik jelentős szám.
jan. 14
0:16
Azonosították a Covid súlyos lefolyásáért felelős génmutációt (Infostart)
A felfedezés alapján géntesztet állítanak majd elő. Nem minden országban egyformán gyakori a mutáció jelenléte.
jan. 14
0:20
Hihetetlen kincsesládára bukkantak Ausztráliában (Infostart)
Ausztrália úgynevezett „halott szívében” eltemetett különleges fosszíliák, köztük csapóajtós pókok, óriás kabócák, apró halak és egy ősi madár tollai, egyedülálló képet mutatnak arról az időszakról, amikor esőerdők borították a ma már többnyire száraz kontinenst.
jan. 14
0:24
Ez megállíthatatlan: egész Európa vörösbe borult (Infostart)
Megjelent az európai járványügyi központ legfrisebb Covid-térképe.
jan. 14
5:18
Fejlett kémvírus lendült támadásba világszerte (Infostart)
A Kaspersky szakemberei által kiszúrt, PseudoManuscrypt névre keresztelt új kártevő fejlett kémkedési funkciókkal rendelkezik, célpontjai között pedig a kormányzati szervezetek éppúgy megtalálhatók, mint a különféle iparágakban használt ipari vezérlőrendszerek.
jan. 14
7:18
Erekben úszó robotot fejlesztettek ki kínai kutatók a vérrög-képződés ellen (SzMo)
A miniatűr robot a megfelelő helyre úszik, majd a vérrög közelébe érve vérhígítót bocsájt ki magából.
jan. 14
7:48
Új megoldással nézhetjük a YouTube-videókat (Infostart)
Rá sem kell kattintani, máris elindul a lejátszás.
jan. 14
10:48
Francia és svéd tudományos elismerést kapott Karikó Katalin (Demokrata)
A Francia Természettudományi Akadémia külső tagjává választották Karikó Katalint.
jan. 14
10:50
Megjelent a zöld civil szervezeteket támogató Zöld Forrás pályázat (Demokrata)
A pályázati felhívás a kormany.hu oldal dokumentumtárában érhető el.
jan. 14
11:54
Mutatjuk a Gyöngyös felett elhúzó, Vénusznál is fényesebb meteort (hirado.hu)
Zölden izzó tűzgömböt rögzítettek hazánk felett csütörtökön 18 óra után nem sokkal.
jan. 14
12:18
Lassan nem lesz hely a vitrinben: újabb elismerést kapott Karikó Katalin (hirado.hu)
A Francia Természettudományi Akadémia beiktatási ceremóniát június 14-én tartják Párizsban.
jan. 14
13:48
A lézerhárfától az átlátszó kőig (Demokrata)
Muzeális értékű optikai eszközöktől a lézersakkon át a virtuális szemüvegig számos modellt, játékot kipróbálhatnak a Szegedi Tudományegyetem Lézeres Kutatóintézetének látogatói.
jan. 14
14:36
Bizonyíték: van élet a Marson? (hirado.hu)
Egy négy évtizede az Antarktiszon megtalált meteoritban lévő szerves anyag eredetét vizsgálták.
jan. 14
15:12
Az igazi Wall-E: Apró robot barangol és magokat ültet a sivatagban (hirado.hu)
A sivatagot járja egy autonóm robot, hogy zöldebbé alakítsa a kietlen környezetet.
jan. 14
16:00
Apró „szörnyetegre” bukkantak egy törpegalaxisban (hirado.hu)
A most észlelt fekete lyuk 200 ezer naptömegű.
jan. 14
17:36
Robotpincérek leptek el egy fővárosi éttermet (SzMo)
A robotok főleg a cipekedésben és a tányérok összeszedésében segítenek az Alkotmány utcai étteremben, egyikük már nevet is kapott.
jan. 14
22:30
A Föld a vártnál sokkal gyorsabban hűl ki és válik inaktívvá (Infostart)
Miközben az emberiség a klíma melegedése miatt aggódik, a tudósok a mélybe és a távoli jövőbe is tekintenek: a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói megállapították, hogy a Föld belseje valószínűleg sokkal gyorsabban hűl, mint azt korábban feltételezték.

2022. január 15. szombat

jan. 15
0:12
Miközben a klímáért aggódunk, gyorsabban hűl a Föld belseje, mint eddig gondolták (hirado.hu)
A földmag mintegy 3000 kilométer mélységben kezdődik, hőmérséklete 5-6 ezer Celsius-foknak felel meg.
jan. 15
7:48
Fontos információ az omikron elleni "szuperszájmaszkról" (Infostart)
Nem kell eldobni az FFP2-es maszkot az első hordást követően, jóval több órányi viselés is rendben van - feltéve, hogy bizonyos feltételek teljesülnek.
jan. 15
8:30
Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne (Demokrata)
A kutatók között egy évszázada folyik a vita arról, hogy pontosan hol zajlott a sorsdöntő küzdelem.
jan. 15
8:36
Vadonatúj funkciók érkeztek a Google Chrome böngészőbe (Infostart)
Több újdonsággal is bővítette népszerű böngészőjét a Google. A fejlesztések egyike segít eltüntetni a webhelyen hagyott nyomokat.
jan. 15
9:54
Egyelőre hiába "kutatták szét" életért a Mars kőtörmelékét (Infostart)
A tömb az Antarktiszban landolt pár ezer évvel ezelőtt.
jan. 15
10:30
Sírhelyekkel szegélyezett, titokzatos, ősi útrendszert fedeztek fel (hirado.hu)
Az oázisokat összekötő ösvények mellett rengeteg sír fekszik, melyek több ezer évesek lehetnek.
jan. 15
10:48
Franciaország és Svédország is vállára emeli Karikó Katalint (Infostart)
Rangos tudományos elismerést kapott a két országtól.
jan. 15
11:42
Évszázados magyar történelmi vita végére kerülhet pont (Infostart)
Esély nyílik az 1526-os mohácsi csata helyszínének megtalálására.
jan. 15
13:36
Drámai felvételeken egy víz alatti vulkán pusztító kitörése és a szökőár (Infostart)
Hallani is lehet a vulkánkitörést, amelyről műholdas felvételek is készültek. Videón, ahogy autóval menekülnek a helyiek a partról.
jan. 15
13:36
A tudósokat is meglepte, amit az Antarktisz jege alatt találtak (hirado.hu)
Az Antarktiszhoz közeli Weddel-tengerben a tudósok a világ legnagyobb, 240 négyzetkilométeres halfészek kolóniájára bukkantak.

Keresés