Több tízezer lelet került elő az egykori szolnoki vár területén, azaz a Szolnoki Művésztelepen a 2017 októberben kezdődött és a közelmúltban lezárult régészeti feltáráson - közölte a feltárásvezető régész kedden a helyszínen tartott beszámolón.
Perui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon.
Minden feltétel biztosított, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat szeptember 1-től megkezdje működését - erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen.
A bánsági Egresen (Igris) végzett ásatások során a kutatók feltételezhetően megtalálták annak a két sírépítménynek az alapját, amelyben egykor II. András magyar királyt és második feleségét, a konstantinápolyi császárlányt, Courtenay Jolántát temették el.
Eddig úgy tudtuk, hogy a Csele-patakban lelte halálát az 1526-os mohácsi csata után II. Lajos magyar és cseh király - ehelyett új eredményekkel álltak elő a korábban a szigetvári Szulejmán-sírkomplexumot is feltáró szakemberek.
Ismét kitört az olaszországi Stromboli vulkán, amely tüzes rögöket lövellt a magasba - az eseményekről videó is készült. A vulkánkitörés hátteréről Harangi Szabolcs, az MTA levelező tagja, az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője írt elemzést.
Robban a karbonbomba, csak a vízszintemelkedés miatt 280 millió ember válik menekültté, és akkor még nem számoltak azokkal, akiket a legrosszabbul érint az édesvíz mennyiségének jelentős csökkenése.
Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat és a Tesla alapítója, valamint Jack Ma, az Alibaba nevű online kereskedelemmel foglalkozó kínai óriáscég alapítója beszélgetése nyitotta meg csütörtökön a 2019-es Mesterséges Intelligencia Világkonferenciát (WAIC) Sanghajban.
Petőfi Sándor nem szavalta el a Nemzeti Dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Ennek ellenére az ilyen "tényeket" ugyanúgy a mai napig tanítják az iskolákban, mint azt a napokban megcáfolt ismeretet, hogy II. Lajos király a Csele patakba fulladt a mohácsi csata után. Lőrincz László történelemtanár beszélt ennek hátteréről az InfoRádióban.
Napról napra javul az állapota, már mankó nélkül közlekedik és gyógytornászhoz jár az a beteg, akin februárban mágneses végtaghosszabbító készülékkel végzett sikeres beavatkozást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján Dr. Domos Gyula egyetemi tanársegéd. Magyarországon ez volt az első ilyen műtét, amit magyar orvos végzett.
Több évtizeden át kutatták a jelenséget világszerte, de a történet még mindig nem ért a végéhez. Kiderült például, mivel akadályozzuk a tavak öngyógyítását.
Személyre szabottan lehetne előrejelezni a szívinfarktust egy CT és egy vérminta alapján, ha a Semmelweis Egyetem docensének kutatása a vártak szerint halad. A szakértő másodszor nyerte el a Lendület pályázatot, így folytathatja a rizikóbecslésre irányuló vizsgálatokat.
Amerikai geológusok felfedezték, hogy egy Los Angeles alatt húzódó, eddig alvónak vélt törésvonal valójában aktív, és a következő évszázadokban akár 6,4 erősségű földrengéseket is okozhat.
Tudósok szerint egy hatalmas angolna lehet a skóciai Loch Ness tóban élő állítólagos gigantikus szörny, erre utal szerintük a tóból vett vízminták átfogó DNS-elemzése, amelyet csütörtökön mutattak be.
Nemcsak osztályon felüli dolgokat művel, nemcsak sakkozni vagy pókerezni tud, hanem arra is készül a mesterséges intelligencia, hogy részt vegyen a mindennapi életben.
Felfedeztek egy 72 millió éve élt óriási, növényevő dinoszauruszfajt Japánban. Ez a legnagyobb dinoszauruszcsontváz, melyet valaha találtak a szigetországban.