A más csillagok körüli pályán forgó, a Földnél kétszer-négyszer nagyobb bolygók egyik fő komponense a víz lehet - állítja egy új tanulmány, amelyet a bostoni Goldschmidt konferencián ismertettek a szerzők.
Két agyi terület felelős a halogatásért - állapította meg egy német kutatócsoport, amely azt vizsgálta, mi állhat amögött, hogy egyes emberek inkább halasztanak későbbre tennivalókat ahelyett, hogy azonnal elvégeznék azokat.
Tizennégy órás eredményes műtéten jutottak túl a bangladesi, koponyájuknál és agyuknál összenőtt sziámi iker testvérek, akiket magyar orvosok kezelnek. A műtétsorozat második állomása egy agyi véna szétválasztása volt, és ennek sikere szenzációs eredmény - mondta az InfoRádiónak Csókay András, a Honvéd Kórház Idegsebészeti osztályának vezetője, a C
A sarkvidéki jégtakaró olvadásával még több szén-dioxid és metán kerül a légkörbe, ráadásul olyan rég elfeledett vírusok is felütötték már a fejüket, mint a fekete himlő, a lépfene vagy a pestis.
A fehér gólyák elindulnak, a fecskék pedig nagy számban gyülekeznek, a vezetékeken ülnek esténként. A madárvonulásról Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője beszélt az InfoRádiónak.
A tudósok szerint a galaxisunkban jó néhány vízbolygó létezik. Ezeken különleges állapotok uralkodnak, némelyiken parttalan óceán hullámzik, alatta pedig forró jég található.
Vízjeget fedeztek fel a kutatók a Hold felszínén. A NASA igazgatója szerint a friss kutatási eredmény új alapokra helyezheti az égitest felderítését, és könnyebb lehet majd teljesíteni a Donald Trump által kitűzött célt is.
Hamarosan véget ér a bálnavadász szezon, több ezer állatot ölnek le ilyenkor. Az eddig véltnél jóval több delfint és kisebb bálnát ölnek meg évente, és a listát nem az északi országok vagy Japán vezetik.
Európa legrégebbi erdejeiből és a fiatalabb fákból vettek mintákat a tudósok, és kiderítették: máshogy nőnek, és a szén-dioxid-megkötő képességük is változott.
A nagyszámú kromoszóma lehetett az a genetikai titok, amely lehetővé tette a dinoszauruszok sokféle alakját és méretét - állítják az angliai Kent Egyetem szakemberei.
Újabb mérföldkőhöz értek az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tudósai az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon vizsgálatában: először sikerült bizonyítaniuk a szétbomlását úgynevezett b-kvarkokra.
Egy immár több ezer - vagy talán több százezer - éve az Atlanti-óceán mélyén elnyúló korallzátonyt fedeztek fel a kutatók az Egyesült Államok délkeleti partjainál egy nagyszabású mélytengeri expedícióban.
Az MTA és a pécsi egyetem kutatói elhatározták, hogy – az 500. évfordulóhoz közeledve – az eddigiektől eltérő megközelítésből ad értelmezést az 1526. augusztus 19-én történt mohácsi vésznek.
Ötven éve amerikaiak és szovjetek a Hold meghódításáért versengtek. Most Neil Armstrong szkafanderéért futnak versenyt az idővel az amerikai űrmúzeum kurátorai.