Több mint tizenhárommillió, vagyis a korábbi becsléseknél jóval több amerikai veszítheti el az otthonát a század végére a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés miatt - figyelmeztettek a szakemberek.
A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójaként azonosították a 2007 OR10 jelű égitestet a Kepler és Herschel űrtávcsövek mérései alapján magyar csillagászok.
A neandervölgyi ember étrendjének 80 százalékát a mamutokhoz és gyapjas orrszarvúkhoz hasonló nagytestű növényevők húsa, maradék 20 százalékát pedig zöldségek tették ki - állapították meg a tübingeni Senckenberg Központ emberi evolúciót és ősi környezetet kutató tudósai, akiknek elsőként sikerült számszerűsíteniük, hogy pontosan mekkora arányban fogyasztottak zöldséget a mai ember mintegy 40 ezer…
Megerősítették japán szakemberek, hogy Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjának falai mögött létezik két, eddig feltáratlan kamra, amelyek egyike Nicholas Reeves brit régész szerint a gyönyörű mellszobráról híres Nofertiti királynő maradványait rejtheti.
Az idei volt a legmelegebb február a Földön a hőmérsékleti feljegyzések 1880-as kezdete óta, és február volt a tizedik egymást követő hónap, amikor megdőlt a globális melegrekord az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint.
Több, csúcstechnológiát képviselő magyar alkatrész kerül az űrfelvételeket készítő uniós Sentinel műholdakba, miután egy hazai cégekből álló beszállítói kör a miskolci Admatis Kft. vezetésével újabb szerződést kötött Európa legnagyobb űripari cégével, az Airbus Defence&Space multinacionális vállalkozással - tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a kft.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szombaton a Föld körüli pályán keringő űrlaboratórium új, háromfős személyzete, köztük Jeff Williams veterán amerikai asztronautával, aki mostani küldetésével az élre tör majd a legtöbb időt az űrben töltő amerikai űrhajósok között.
Két üstökös követi egymást szokatlanul rövid idő alatt: az egyik hétfőn, egy másik kedden húz el a Föld mellett - olvasható az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai laboratóriumának honlapján.
Több évszázados matematikai sejtés megoldásáért, a Fermat-tétel bizonyításáért kap Abel-díjat Sir Andrew J. Wiles brit matematikus. A matematikai Nobel-díjnak is nevezett elismerésről és a Fermat-tétel legendájáról Szamuely Tamás matematikus beszélt az InfoRádiónak.
Újabb húsz területet nyilvánított bioszféra-rezervátummá, vagyis a fenntartható fejlődés modellterületévé az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a perui fővárosban tartott negyedik bioszféra-világkongresszus keretében a hétvégén.
Soha nem volt ilyen magas a szénkibocsátás mértéke a Földön az elmúlt 66 millió évben, a dinoszauruszok kihalása óta egy hétfőn megjelent tanulmány szerint, amelynek szerzői apró tengeri élőlények megkövült maradványai kémiai összetételének vizsgálata alapján vonták le következtetésüket.
A Tanácsköztársaság politikai rendőrségének parlamentbeli működését fedi fel B. Müller Tamás Vörösterror az Országházban - 1919 című könyve, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten.
Az emberi tevékenység drámai mértékben befolyásolja a Föld klímáját - mondta Áder János kedden Szekszárdon, a víz világnapján. A köztársasági elnök az 1956-os dunai jeges árvíz emlékére rendezett konferencián hozzátette: ennek világszerte egyre gyakrabban látható következménye a vízkörforgás felgyorsulása, a hosszú, száraz időszakokat követő felhőszakadások, villámárvizek.
Az emberi tevékenység okozta klímaváltozás megváltoztatja Franciaországban a jó bor termeléséhez szükséges időjárási körülményeket egy tanulmány szerint.
Az általános iskolásoktól az egyetemistákig minden korosztály közelebbről megismerkedhetett a természettudományok alapjaival a tavalyi fény nemzetközi éve sorozat magyarországi programjai révén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint.
Kínában továbbra is a világátlagnál gyorsabban emelkedik a tengerszint, 1980 és 2015 között évi 3 millimétert mértek - tájékoztatott az állami óceánfelügyeleti hivatal Pekingben.
Farkas Eszter, a Szegedi Tudományegyetem agyi keringést kutató orvosa személyében magyar pályázó is átvehette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L'Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díja fiatal tehetségeknek szóló elismerését.
A kormányoknak világszerte dekriminalizálniuk kellene a kábítószerrel való kisebb visszaéléseket, mivel a jelenleg mérvadó tilalmi stratégia káros a közegészségre - hangsúlyozta jelentésében a The Lancet brit orvosi folyóirat és a Johns Hopkins Egyetem vezette, nemzetközi szakemberekből álló bizottság.
Magyar fejlesztésű szoftver is működik azon az űrszondán, amelyet a hét elején bocsátottak fel, és amely októberben érkezik meg a Marshoz. A magyar fejlesztés a jövőbeni leszállási helyek feltérképezésében nyújt majd segítséget - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának professzora.
Tíz egymást követő hónapban mértek rekordmagas átlaghőmérsékletet a Földön. 2016 februárja a mérések 1880-as kezdete óta a legmelegebb február volt. A folyamatos melegrekordokban a globális felmelegedésen túl az El Nino jelenség is szerepet játszhat - mondta az InfoRádiónak Lakatos Mónika, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója.
Példátlanul gyors ütemben öregszik a világ lakossága, 2050-ig a jelenlegi 8,5 százalékról 17 százalékhoz közeli szintre emelkedhet a 65 éven felüliek aránya - állapította meg hétfőn közzétett jelentésében az amerikai népszámlálási hivatal.