2008. július 27. vasárnap

júl. 27
14:39
Ötven éves a NASA - a világ egyik leghíresebb kormányhivatala (Infostart)
Ötven éve, 1958. július 29-én Eisenhower amerikai elnök aláírta az Országos Légügyi és Űrhajózási Igazgatóság (NASA) létrehozásáról szóló törvényt. Amerikát szorította az idő, a szovjetek egy évvel korábban a Szputnyikkal sarokba szorították az űrversenyben lemaradni látszó Egyesült Államokat. Az űrtörvény aláírása után két hónappal már "élesben" kezdte meg működését a világ egyik leghíresebb…
júl. 27
20:57
Megfejtették a nílusi csuka titkát - új fejezet a fegyverek történetében (Infostart)
96 millió éve védik apró pikkelyei a nílusi sokúszós csukát (Polypterus senegalus) a nagyobb ragadozók és a fajtársak harapásaitól. Amerikai kutatók végre megfejtették a titkát. A szerkezet tulajdonságainak a többségét dokumentáltuk - a tartós felületektől az energia-szétszóró mechanizmusig - így az egész átfordítható az emberi fegyverzetek hasznára - mondta a kutatás vezetője.

2008. július 28. hétfő

júl. 28
6:51
Korai védőoltással megelőzhetőek lennének a kanyarójárványok (Infostart)
Csökkenthetőek lennének a kanyarójárványok a fejlődő országokban, ha a gyermekek már négy és fél hónapos korukban is megkapnák a védőoltást a jelenleg ajánlott, kilenc hónapos korban adott védőoltás mellett egy, a British Medical Journalban megjelent tanulmány szerint.
júl. 28
14:03
A szójatermékek csökkentik a spermaszámot (Infostart)
Még a kis mennyiségű, ám rendszeres szójafogyasztás is felére csökkentheti a férfi ivarsejtek számát - állítják amerikai kutatók, akik vizsgálati eredményeikről a Human Reproduction című szakfolyóiratban számoltak be.
júl. 28
18:33
Kettős karátültetést végeztek egy német férfin (Infostart)
Németországban a világon eloször hajtottak végre kettős karátültetést.
júl. 28
20:21
Bemutatták a világ első űrturista-repülőgépét (Infostart)
Kaliforniában bemutatta a magán űrutazásokhoz tervezett űrrepülőgépét Richard Branson. A brit milliárdos cége, a Virgin Galactic már négy éve dolgozik a projekten.
júl. 28
20:57
Alzheimer-kór megelőzése vérnyomáscsökkentő gyógyszerrel (Infostart)
Bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszerek csökkentik az Alzheimer-kór kialakulásának lehetőségét, sőt azoknak is segíthetnek, akiknél már kialakult az időskori, gyógyíthatatlan betegség.

2008. július 29. kedd

júl. 29
10:45
Rákveszély: Óvják a gyerekeket a wifitől (Infostart)
Felfüggeszthetik a brit iskolákban a vezeték nélküli internet kiépítését és használatát, ugyanis a tanárok attól tartanak, a gyerekeket rákveszélynek teszik ki.
júl. 29
11:03
Ismerje meg a világtörténelem tíz legőrültebb tudósát! (Infostart)
Volt közöttük enyhén bogaras, de egyenesen bolond is - a livescience.com által a történelem tíz legőrültebbjének választott tudós azonban megváltoztatta a tudományt és a világról alkotott elképzeléseinket.
júl. 29
12:30
Elérte a Bajkál-tó legmélyebb pontját az orosz minitengeralattjáró (Infostart)
Elérte a Bajkál-tó fenekének legmélyebb pontját és ezzel édesvízi merülésrekordot állított fel kedden két orosz minitengeralattjáró.
júl. 29
12:48
Az agydaganat kezelésében is hatásos a Viagra (Infostart)
A rákgyógyszerek célhoz juttatásában hatékony szernek bizonyult állatkísérletek során két potencianövelő szer is. A Viagra és a Levitra a rosszindulatú agydaganat kezelésénél vethető be.
júl. 29
21:12
A házastárs cigarettázása is agyvérzést okozhat (Infostart)
Nagy az esélyük az agyvérzésre azoknak, akiknek a házastársuk dohányzik, de maguk nem cigarettáznak - derül ki egy kutatásból, amelyet a Harvard Egyetem munkatársai végeztek. A széleskörű felmérés szerint akár 72 százalékkal is nagyobb lehet esetükben a stroke veszélye.

2008. július 30. szerda

júl. 30
17:36
Baleset miatt felfüggesztették a Bajkál-expedíciót (Infostart)
Baleset miatt felfüggesztették szerdán a Bajkál-tavat mélytengeri mini-tengeralattjárókkal feltáró orosz expedíciót, vezetői pedig visszavonták keddi közlésüket, amely szerint elérték a tó legmélyebb pontját, és ezzel megdöntötték az édesvízi merülés világrekordját.
júl. 30
20:00
Tudja, mi okozhat fogászati allergiát? (Infostart)
Az utóbbi időben egyre gyakrabban keresik fel a fogorvost a páciensek olyan szájüregi betegséggel, melyet valamilyen fogászati allergia okozott. Ha a beteg fogászati anyagra allergiás, a kezelését csak akkor támogatja az Országos Egészségügyi Pénztár, ha allergológiai szakvéleménnyel rendelkezik.
júl. 30
21:30
A robot, aki lélegzik, és dobog a szíve - képekkel! (Infostart)
Tudósok kifejlesztettek egy olyan robotot, ami képes érzelmileg reagálni arra, ahogyan bánnak vele: megnyugszik, ha kedvesek vele, megrándul, ha rákiabálnak. A "Szívrobot" a londoni Tudományos Múzeum sztárja.

2008. július 31. csütörtök

júl. 31
8:18
Egy biztos módszer a cápatámadás kivédésére (Infostart)
Megtalálták a hatékony védekezési módszert a cápák ellen: vizsgálatok bebizonyították, hogy a félelmetes tengeri ragadozót távolt tartja a potenciális áldozatoktól az elektromágneses mező.
júl. 31
8:36
Megfejtették a transzszexualitás titkát (Infostart)
Osztrák kutatók rájöttek, mitől érzik úgy a női transzszexuálisok, hogy rossz testben születtek. Kiderült, hogy ezért egy génvariáció lehet a hibás.
júl. 31
9:48
A vallás tényleg megvéd a betegségektől (Infostart)
A vallás védte meg eleinket a pusztító betegségektől - ezzel a forradalmian új evolúciós elmélettel állt elő két amerikai kutató, akik szerint ezzel magyarázható, miért hisznek többféle vallásban a trópusokon élő emberek, mint a hideg égöviek.
júl. 31
10:06
A földigiliszta az új kanári (Infostart)
Súlyos hatással van a földigiliszták szaporodására, ha a talaj, amelyben élnek, szennyezett. A szakértők szerint itt az ideje elgondolkodni azon, az emberek szervezetét vajon hogyan teszik próbára a különböző kémiai anyagok.
júl. 31
12:30
Megtalálták a HIV-vírus elleni halálos fegyvert (Infostart)
Reményt adhat a HIV-fertőzötteknek amerikai kutatók eredménye: egy houstoni laboratóriumban olyan módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével "le tudják fegyverezni" a vírust.
júl. 31
16:06
A Tyrannosaurus rex ősének maradványai Lengyelországban (Infostart)
Lengyelország területén 200 millió évvel ezelőtt teropodok, a rettegett Tyrannosaurus Rex ősének tekintett kétlábú ragadozók éltek - erre a következtetésre jutottak azok a paleontológusok, akik az ország délkeleti részén talált fosszíliákat megvizsgálták.
júl. 31
22:06
Törékenyebbek a mesterséges megtermékenyítéssel fogant babák (Infostart)
A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekek sokkal nagyobb eséllyel halnak meg a születés előtt vagy után, mint a természetes úton fogantak, ráadásul gyakrabban jönnek világra idő előtt, a normálisnál kisebb súllyal - derül ki egy új kutatásból.
júl. 31
23:00
Vizet talált a Marson a NASA Phoenix-szondája! (Infostart)
Van víz a Marson - jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA, miután a bolygó felszínét kutató Phoenix szondának sikerült tapaszatalati úton megerősítenie a víz marsi jelenlétét. Most sikerült első ízben megérinteni és "megízlelni" a marsi vizet. Az eredeti határidőhöz képest öt hónappal - szeptember 30-ig - meghosszabbították a Mars-kutató programot.

Keresés