Kifejlesztettek egy vértesztet, amelynek segítségével már a terhesség első tizenkét hetében ki tudják mutatni a pre-eklampsziát, egy, a terhes nőkre leselkedő veszedelmet. Eddig ez csak a huszadik hét után volt lehetséges.
A stressz ellen való védekezésként a bőrben összegyűlnek az immunsejtek. Ennek a következménye pedig viszketés is lehet, és súlyosbodhatnak a bőrbetegségeink. A megoldás két fehérje blokkolása - és a stressz elkerülése.
Hetvenkilenc ország együttműködésével elkészült a Föld első internetes hozzáférésű, digitális földtani térképe. A Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a térkép segítségével nemcsak topográfiai adatokat, hanem azt is megtudhatják az érdeklődők, hogy milyen kőzet van a lábuk alatt, vagy merre találhatók természeti erőforrások.
Takarmány lesz az óceánokból kifogott halak egyharmadából, holott jelentős részük közvetlenül emberi fogyasztásra is alkalmas volna. Van, hogy kétszer-háromszor annyi takarmányhalból tenyésztenek ki fél kiló halat.
Elsősorban a komoly segítő háttérrel rendelkező és nagyon motivált drogfüggőknek lehet hasznos az az oltóanyag, amely megakadályozná, hogy a kokain kifejtse élvezetkeltő hatását a szervezetben - mondta az InfoRádiónak az ELTE Addiktológiai Tanszéki Szakcsoportjának adjunktusa. Demetrovics Zsolt reményt keltőeknek minősítette az ezzel kapcsolatos gyógyszerkísérleteket, de hozzátette: a nem…
HIV-pozitív donortól származó vesét ültettek át egy HIV-pozitív vesebeteg szervezetébe a Dél-afrikai Köztársaságban. A szeptemberi, fokvárosi transzplantáció volt az első a világon, amelynél a donor és a befogadó egyaránt az AIDS-et okozó vírussal fertőzött volt.
Több dinoszaurusz leletének összehasonlítása után azt találták tudósok, hogy a hírhedt Tyrannosaurus Rexnek igen érzékeny szaglása volt. Ebből többen azt a következtetést vonták le, hogy az állat dögevő lehetett. Az egyik kutató szerint ez nem igaz, mivel ma is vannak olyan dögevők, amelyek inkább a látásukra hagyatkoznak.
Elterjedt a britek körében, hogy egy, a mumpsz, a kanyaró és a rubeola ellen beadott kombinált oltás következtében sokan váltak autistává, illetve sokaknál lépett fel az anafilaxisnak nevezett tünetegyüttes, ami akár halálhoz is vezethet. A legújabb tanulmányok azt mutatják: éppen az ezen betegségek ellen kapható egyszerű oltások azok, amelyek veszélyesebbek, nem pedig a kombinált vakcina.
Az E-vitamin és a szelén prosztatarák megelőző hatását vizsgálták amerikai kutatók, az eredmények azonban kiábrándítóak: ugyan a statisztikai hibahatáron belül, de ezen összetevők fogyasztói közt még nőtt is a rákosok száma.
Brit orvosok végrehajtották Nagy-Britannia első olyan tüdő-transzplantációját, amelynek során az átültetendő szervbe géppel pumpálták az oxigént és a vért, hogy élő maradjon a beültetésig.
Hirtelen megugrott a légkör metánszintje tavaly. A tudósok még vizsgálják, hogy ez trend-e vagy csak kivételes eset. Azt sem tudják, miért nőtt meg az egész légkörben a metán mennyisége, amikor a főbb gázkibocsátó területek az északi féltekén vannak.
Egy egyszerű vérvizsgálattal megállapítható a pontos időpontja annak, mikor lép egy nő a változó korba. Mindez a nyugati világban nagy segítség lehet azoknak a nőknek, akik egyre későbbre hagyják a gyermekvállalást: az eljárás segítségével nem csúsznak ki a termékenységi ciklusukból.
Hatszáz évente csapnak le a szökőárak - állapította meg az Indiai-óceán üledékeit vizsgáló tudóscsoport. Az előző cunami hat-hétszáz éve csapott le, az azelőtti ezerkétszáz évvel ezelőtt, egy még korábbi pedig kétezer éve.
Megtalálták az okát, miért válik sok mellrákos ellenállóvá az egyik leghatásosabb gyógyszerrel, a tamoxifennel szemben. Ugyancsak jó hír, hogy egyes, a kezeléssel során jelentkező fájdalmas mellékhatások a kezelés sikerét jelzik.
Brit kutatók vizsgálatai szerint a gyűlölet két agyterületen is osztozik a szerelem érzésével, a félelem és a düh kialakulásáért felelős agyterület azonban máshol keresendő.
Új-Zélandon egy hidasgyík-fészekre, és benne négy tojásra bukkantak a wellingtoni Karori-rezervátumban; az elmúlt 200 évben ez az első ilyen lelet az országban.