Az emlőrákos esetek nemcsak előrehaladottságuk szerint térhetnek el egymástól, de abból a fontos szempontból is különböznek, hogy egyesek kedvezőbb, mások kedvezőtlenebb lefolyásúak, és a különféle daganatok más és más kezelésre reagálnak, hangzott el a vasárnap végetérő háromnapos Második Szegedi Emlőrák Szimpóziumon.
Félmillió nő szenved fejfájástól Nagy-Britanniában - akiknek a fájdalmát éppen azok a tabletták okozzák, amelyeket ennek elkerülésére szednek be - figyelmeztetnek a szakértők.
Nagyobb a vetélés veszélye az olyan asszonyoknál, akiknek a szülei dohányoznak - derítették ki amerikai kutatók, akik 2200 nem dohányzó kismama terhességét követték figyelemmel.
Kiállították a világ valaha élt legnagyobb krokodilját, a Sarcosuchus imperator nevű 12 méteres hüllőt a dél-franciaországi Pierrelatte-ban lévő krokodilfarmon - igaz, hogy csak műanyagból megformálva, mivel az eredeti 110 millió évvel ezelőtt élt.
Elveszett birodalmat találtak az Északi-tenger mélyét tanulmányozó brit tudósok. A valaha emberek által benépesített tájat tavak, sós mocsarak és folyók tagolták, most azonban több mint száz méterrel a tenger felszíne alatt található.
Megérkeztek hétfő reggel Bükkábrányba azok a járművek, amelyek a nógrádi Ipolytarnócra szállítják a két hónapja megtalált nyolcmillió éves mocsárciprusokat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
Brit kutatók egy olyan gént azonosítottak, amely kapcsolatba hozható a testmagassággal, működése pedig a rák egyes fajtáinak kialakulásával is összefügg.
Nógrád megyébe, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre szállítottak hatot azok közül a nyolcmillió éves mocsárciprusok közül, amelyek Bükkábrányban kerültek elő; a leleteket októbertől már a nagyközönség is megtekintheti.
A nyelvtanulási lehetőségek sokszínű palettájába kaphatnak betekintést az érdeklődők szeptember 7-e és 9-e között a fővárosban rendezendő Nyelvparádén - közölték a szervezők az MTI-vel.
A kiadós alvás zsírégető hatású, ezt bizonyítják a téli álmot alvó állatok. Arra a kérdésre, hogy az embernél is működik-e ez a mechanizmus, amerikai kutatók most keresik a választ.
Őskori leletekre, a római és a kelta korból származó tűzhelymaradványokra és egy középkori temető részleteire bukkantak a régészek az augusztusban lebontott Budai Skála parkolójában.
Magyarországon évente ezer új limfómás, a nyirokrendszer daganatos megbetegedésében szenvedő embert diagnosztizálnak, ez a betegség az ötödik leggyakoribb rákos megbetegedés - mondta el Udvardy Miklós professzor kedden, a Magyar Rákellenes Liga budapesti rendezvényén.
Korrupció ellenes telefonvonalat állított szolgálatba a francia tulajdonban lévő Carrefour üzletlánc kínai hálózata, miután mintegy húsz vezetőjét és beszállítóját őrizetbe vették Pekingben.
Az ember génkészlete csak 95 százalékban azonos a csimpánzokéval, vagyis 4 százalékkal kisebb az azonosság, mint korábban gondolták - mutatták amerikai kutatók.
A 2007 évi Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívással kapcsolatos részletes tudnivalók megtalálhatóak a www.novofer.hu honlap alapítványi oldalán az aktuális felhívások között.
Ugyanaz az orvosi beavatkozás akut szívprobléma esetén egy férfi számára életmentő, ám egy nő számára káros is lehet, bár a különbség okai még feltáratlanok - hangzott el az Európai Kardiológusok Társaságának Bécsben tartott konferenciáján hétfőn.
A Tour de France erősebbé teszi a kerekeseket, fokozza az állóképességüket - és akár negyven százalékkal is megnöveli a szívük méretét - állapították meg francia kutatók.
A dezodor-használat és a mellrák kialakulása közötti potenciális összefüggésre figyelmeztetnek brit tudósok, akik az emlőamputáción átesett nők ráksejtjeiben magas alumínium-koncentrációt találtak.
A bükkábrányi mocsárciprusok őslénytani-földtani vizsgálatára az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Magyar Természettudományi Múzeum részvételével konzorcium alakult, amely pályázatot nyújtott be az Országos Tudományos Kutatási Alaphoz - mondta Kázmér Miklós, az ELTE Őslénytani Tanszékének docense kedden az MTI-nek.
Riasztóan sok a vashiányosok száma az elhízott kisgyerekek között - állapították meg amerikai kutatók, akik figyelmeztettek: a vashiány lassíthatja a mentális fejlődést, magatartási zavarokat okozhat.
A határon túli magyar nyelv kutatásának időszerű kérdéseit tekintették át a szakemberek a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában kedden befejeződött kétnapos tanácskozásukon - tájékoztatta az MTI-t a helyszínen Szoták Szilvia, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza.
Néhány náci vezető azt tervezte, hogy egy egész tengeralattjárónyi drágakövet és aranyat juttat Argentínába, ahol a Németország bukása utáni jövőjét akarta biztosítani - derül ki a brit kémelhárítás egyik iratkötegéből, amelynek titkosítását a közelmúltban oldották fel.
A nők szívbetegségeit másképpen kell kezelni, mint a férfiakét - hangzott el az európai kardiológiai társaság bécsi tanácskozásán. A nemek közötti különbség olyan jelentős, hogy a férfiaknál sikeres eljárások könnyen végzetesek lehetnek, ha nőknél alkalmazzák.
Idén először Miskolcon, részben a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának szervezésében rendezik meg a IV. Nemzetközi Tudományos Konferencia a Kárpát-medence ásványvizeiről című kongresszust - tájékoztatta az MTI-t Szűcs Péter egyetemi docens.
Október végéig lehet jelentkezni a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetében induló képzésekre, az idén újdonságként egészségügyi biztosítási szakértői és versenyszakértői szak is indul - közölte Gáspár Péter Pál, az intézmény igazgatója az MTI-vel.
Biológiailag lebomló rágógumi kifejlesztésén dolgoznak ír tudósok. A gabona alapú proteinből készített anyaggal már hatodik hónapja kísérleteznek a Cork egyetem munkatársai.
A kóros személyiséget csak nagyon ritkán tekinti mentő vagy enyhítő körülménynek a bíróság - írja a Népszabadság. A pedofília, a pirománia és a játékszenvedély például olyan pszichés elváltozás, amely nem enyhít a büntetés mértékén, ilyenkor ugyanis a társadalom védelme a legfontosabb.
Két, eddig ismeretlen bödönhajót találtak a régészek a Drávában, augusztusban. Ezzel a lelőhely magyar oldalán 27 rönkhajó vált ismertté - mondta Tóth János Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal régésze.
Magyarországon évente több mint kétezren halnak meg szepszisben, vagyis az egész szervezet gyulladásos megbetegedését okozó fertőzésben, többen az uniós átlagnál. Ennek ellenére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a betegek kezelésének mindössze egyharmadát finanszírozza - hangzott el a Magyar Szepszis Fórum tájékoztatóján.
A Duna áramlási sebességével szinkronizálva hullámzik a legújabb budapesti szálloda, a Lánchíd 19 hotel homlokzata, amely kis ikonokkal megfestett üveglamellákból áll, de az épület képe állandóan változik a szél hatására is.
Felmondta a szolgálatot a japán környezetvédelmi minisztérium szervere a McDonald's félárú Big Mac-akciója következtében, amelyet az amerikai multinacionális cég japán leányvállalata "a föld megmentésére" hirdetett meg.
Egy brit cég olyan hordozható vegyi kereső alkalmatosság fejlesztésén dolgozik, amelyben a detektor szerepét élő méhek töltik be. A fullánkosok drogot vagy akár bombát is föl tudnak deríteni - közölte a BBC szerdán. David Grant, a vállalat egyik kutatója elmondta: a méheket bizonyos illatokkal ingerlik, közben cukrot kapnak.
J. Edgar Hoover, az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) igazgatója az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb és legjobban informált embere volt majd ötven éven keresztül, de egy levél sorsa bizonyítja, hogy fogalma sem volt arról, milyen címre írjon a brit titkosszolgálatnak.
A korábban a muslicáknál azonosított gén az egerekben is szabályozza az elhízás mértékét - állapították meg amerikai kutatók. Ez az eredmény azért lényeges, mert ha a gén ekkora evolúciós szakadékot "ugrott át", akkor jó esély van arra, hogy az emberben is betölti ezt a szerepet, szabályozásával pedig megelőzhető lehet az elhízás és a cukorbetegség.
Hogyan támadt vajon az európai embernek az a gondolata, hogy sertést tartson istállójában háziállatként? Jelek szerint a Közép-Keletről érkezett bevándorlók voltak a kezdeményezők. A magukkal hozott házi sertések azonban rövid idő alatt kipusztultak. Úgy tűnik, hogy - ki tudja, milyen okból - az európai fajta nagyobb népszerűségnek örvendett.
Ha bekapcsoljuk a tévét, ömlenek belőle a felcímben szereplő és hasonló szavak. A politikusok beszédét néha nehéz megérteni, holott elvileg hozzánk, a néphez szólnak. A politika nyelvezete, mint a nyelv maga, folyamatosan változik: új szavak, kifejezések születnek, régiek halnak el.
Azáltal, hogy hegedülünk, vagy bármely más hangszeren játsszunk, új idegkapcsolódások jönnek létre, amelyek lassanként finom hálót képeznek agyunkban. Soha nem késő elkezdeni a muzsikálást: húsz perces gyakorlás után már kimutathatók új idegkapcsolódások az újdonsült zongoristánál.
Egy ausztrál szeizmológus szerint a Bengáli-öböl északi részét földrengés okozta cunami fenyegeti. A tudós szerint a környéken élő több mint 60 millió ember élete veszélyben forog.
Gaál Gábor magyar geológus kapta a Finn Geológiai Társaság kitüntetését, az Eskola Medált. Gaál Gábor, a földtudomány professzora számos lemeztektonikai elméletet dolgozott ki, amelyek alapjaiban változtatták meg a Fenno-Skandináv pajzs kialakulásáról alkotott tudományos vélekedéseket.
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság ellenőrzi annak a brit jelentésnek a megállapításait, amely szerint egyes élelmiszer-adalékok hiperaktivitást válthatnak ki a gyerekeknél.
Sok szülő és ápolónő ellenzi a cumi használatát, a legújabb eredmények szerint azonban ezt rosszul teszik, mert a cucli segíthet megelőzni a bölcsőhalált.
A feldolgozott élelmiszerekben és az üdítőitalokban lévő adalékanyagok fogyasztása kapcsolatba hozható a figyelemhiányos tünetegyüttes kialakulásával - állapította meg a brit élelmiszerminőségi intézet jelentése.
A murénák egy második állkapocs segítségével továbbítják áldozataikat a torkukba, méghozzá halálos hatékonysággal - állapították meg amerikai természettudósok.
Brit tudósok olyan módszeren dolgoznak, amelynek révén vérvizsgálattal kimutatható a rák még jóval az előtt, hogy a betegség első jelei megmutatkoznának.
Nem aranyat, hanem szívbetegséget lel, aki korán kel. Japán tudósok kiderítették az ősi bölcsesség nem igaz; a korán kelőket a lustáknál jobban veszélyezteti a szívbaj kialakulása.