2025. október 29. szerda

okt. 29
22:00
Idegenben sem tudta legyőzni a Flammes Carolót a Sopron Basket (Mirage)
A magyar csapat bő egy félidőn át tartotta a lépést a franciákkal, ám a harmadik etap második felében olyan hátrányt szedett össze, amelyet a hátralévő időben már nem tudott ledolgozni. Egy hazai akció végén 2+1-gyel kezdtek a franciák, amihez egy triplát is hozzátettek, ekkor azonban megrázta magát a Sopron és három sikeres távoli kísérlettel átve
okt. 29
22:00
Idegenben sem tudta legyőzni a Flammes Carolót a Sopron Basket (kvizzi.hu)
A magyar csapat bő egy félidőn át tartotta a lépést a franciákkal, ám a harmadik etap második felében olyan hátrányt szedett össze, amelyet a hátralévő időben már nem tudott ledolgozni. Egy hazai akció végén 2+1-gyel kezdtek a franciák, amihez egy triplát is hozzátettek, ekkor azonban megrázta magát a Sopron és három sikeres távoli kísérlettel átve
okt. 29
23:30
Egy trader 5 700 dollárból 1,6 milliót csinált napok alatt – Vajon ez a 3 altcoin képes lehet hasonlóra? (FreeMix)
Képzeld el, hogy valaki két nap alatt annyit keres, mint más egy egész élet alatt! Nemrég pontosan ez történt: egy kereskedő 5 700 dollárból életre szóló, 1,6 millió dolláros nyereséget ért el. Természetesen ez a hihetetlen teljesítmény sokakban felvetette a kérdést: honnan jöhet a következő, életet megváltoztató hozam?
okt. 29
23:32
Bejelentette a kormány: indul az új otthonteremtési támogatás (FreeMix)
Hétfő este hozta nyilvánosságra a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt a tervezetet, amely a közszolgálatban dolgozókat célozza.
okt. 29
23:34
Tényleg megtörtént: alvó exe közelében bújt ágyba mással az Exek csatája szereplője (FreeMix)
Az Exek csatája egyik legváratlanabb fordulatát hozta Fenyvesi Barna és Zsíros Linda párosa: már a harmadik este megtört a jég. A hír igaz, a két szereplő a gyanútlanul alvó Noé Viktortól nem messze bújt ágyba egymással. A színésznő azonban másnap már bizonytalanságról beszélt, vajon megbánta a döntését?
okt. 29
23:36
Kiadták a riasztást! Pillanatokon belül lecsap az apokaliptikus vihar (FreeMix)
Borzalom, ami megérkezett.
okt. 29
23:38
Ligakupa: megint kikapott a Liverpool a Crystal Palace-tól, a Chelsea hétgólos meccsen jutott tovább a Wolves ellen – eredmények (FreeMix)
Az Arsenal és a Manchester City hozta a kötelezőt
okt. 29
23:40
Hivatalos a Nothing Phone (3a) Lite (FreeMix)
A Nothingnak van egy almárkája, ami kifejezetten olcsóbb termékekkel házal, ez a CMF. Így aztán egy kicsit érthetetlen, hogy miért kellett a saját nevük alatt is belépőszintű okostelefont megjelentetni, Carl Pei cége azonban mégis így döntött. Ebből az elhatározásból fogant a Nothing Phone (3a) Lite, amely az első saját néven futó alsóházas készülé
okt. 29
23:42
Lemondott az Orbán-fóbiás Frans Timmermans: Brüsszel után Hollandiában is leszerepelt a baloldali politikus (FreeMix)
A Zöldek és Munkáspárt szövetségének jelöltje azonnal távozott a gyenge szereplést követően.
okt. 29
23:44
Testre szabott táplálkozás: mikor mennyi fehérje, zsír, szénhidrát kell? (FreeMix)
Minden szervezet más, de vannak tudományos alapelvek, amelyek mentén meghatározható az optimális tápanyagbevitel. A MATE új epizódja segít eligazodni ebben.
okt. 29
23:46
A gasztroenterológus elárulja, mikor van a legjobb idő a WC-re menni székletürítésre - Minden más veszélyes emiatt (FreeMix)
Mikor a legjobb időpont a WC-re menni? Szakértők válaszolnak!
okt. 29
23:48
3–0-ra kikapott, kiesett a Ligakupából a Liverpool (FreeMix)
Hazai pályán szenvedtek vereséget a Crystal Palace-tól. Szoboszlait a keretbe se nevezték.

2025. október 30. csütörtök

okt. 30
0:24
Miért olyan nehéz túllépni az elveszett szerelmeken? (Mirage)
Fájdalmas és kijózanító élmény lehet látni, hogy valaki, aki iránt erős érzelmeket tápláltunk, továbblép.
okt. 30
0:24
5 kérdéses tudáskvíz: ha mind az ötre jó válaszolsz, akkor nagyon okos vagy (Kérdések és kvízek)
Ez az 5 kérdéses tudáskvíz a legjobb módja annak, hogy leteszteld, mennyire széleskörű a tudásod. Történelem, földrajz és tudomány váltják egymást, így minden kérdés más készségedet méri fel. A feladat látszólag egyszerű, de sokakat megtréfál. Ha mind az öt válaszod helyes lesz, az bizonyíték arra, hogy kiemelkedő műveltséggel rendelkezel – készen
okt. 30
0:28
Gyakori szokás, ami minden másnál jobban előrejelzi a válást (Mirage)
A megvetés az a szokás, amely a legpontosabban és legkövetkezetesebben jelzi előre a válást.
okt. 30
0:28
Végre megérkezett a mai vegyes kvíz: Tízből csak egy ember lesz hibátlan (Kérdések és kvízek)
Egy újabb izgalmas kvízcsokor, ami azonnal próbára teszi a tudásod! A kérdések között ott van a görög mitológia, a magyar kultúra, sőt még a sport is, tehát nem elég egyetlen területen jónak lenni. A legtöbben elbuknak valahol a harmadik kérdés környékén, de Te talán kivétel leszel. Ha hibátlanul végigviszed, akkor kétségtelenül a legjobbak közé ta
okt. 30
0:32
Napi horoszkóp 10.30.: Légy ma óvatos a pénzügyekkel! (Mirage)
Óvatosnak kell lenned a pénzügyi és üzleti ügyeid intézésekor. Szerencsére a Szaturnusz megkönnyíti majd, hogy elkerüld a súlyos hibákat.
okt. 30
0:32
Nehéz agykarbantartó kvíz: Már a 3/5 is csodás eredmény, sorra buknak el a játékosok (Kérdések és kvízek)
Ez az agykarbantartó kvíz igazi agytorna: rövid, mégis tele van trükkös kérdésekkel. Lesz itt mitológia, földrajz és irodalom, mindegyik más szinten teszi próbára a figyelmedet és a tudásodat. Sok játékos már a harmadik kérdés után elbizonytalanodik, de ha sikerül legalább három helyes választ adnod, az már nagyszerű eredmény. Próbáld meg, és nézd
okt. 30
9:06
Wrochna Fannival is lehet találkozni a 23. Olasz Filmnapokon (FilmHu)
November 7-15. között a 23. MittelCinemaFesten 11 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség a Puskin és Tabán moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényére Budapestre érkezik az idei Velencei Filmfesztiválon díjazott Egy iskolaév rendezője, Laura Samani, a Locarnóban több díja
okt. 30
9:42
Műveltségi kvíz: Szinte lehetetlen hibátlanra megoldani ezt a feladatsort! (Kvízkuckó)
Ez a kvíz nem hétköznapi! Itt minden kérdés alapos tudást, logikát és figyelmet kíván. A legtöbben már a felénél elakadnak, hiszen szinte lehetetlen hibátlanra megoldani ezt a feladatsort! Készen állsz bebizonyítani, hogy te a kivételek közé tartozol? A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak rád, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem remekül edzi
okt. 30
9:54
Most komolyan, ilyen nevű magyar települések tényleg léteznek? Földrajz kvíz! (kvizzi.hu)
Ebben a játékos kvízben belecsempésztünk egy pár kitalált magyar településnév közé igaziakat is. Te rájössz melyik falu létezik tényleg? Földrajz
okt. 30
11:18
Igaz-hamis kvíz: Otthon vagy a konyhai mozzanatok fogalmaival? (Kvízkuckó)
Most kiderül, mennyire vagy otthon a konyha világában! Ebben a kvízben különféle konyhai fogalmakat és mozzanatokat hozunk, neked pedig el kell döntened, hogy igazak vagy hamisak. Egyszerűnek hangzik? Vigyázz, a részletekben rejlik a csavar! Unatkozni itt nem fogsz — rengeteg kvíz vár rád, hogy alaposan megdolgoztassa a gondolkodásodat! Böngéssz ke
okt. 30
11:36
Miyawaki-minierdő ültetésével ért véget Pajer Róbert filmjének forgatása (FilmHu)
Véget ért Pajer Róbert 1954-ben játszódó tévéfilmjének forgatása. A Bélyeg stábja és alkotói a forgatás utolsó napján Miyawaki-minierdőt ültetettek Budapesten, ezzel szimbolikusan is lezárva az ország egyik első, teljes körűen fenntartható szemlélet szerint készült filmjének gyártását.
okt. 30
11:54
Matek Kvíz: Ha 3 katona 6 nap alatt 6 fát vág ki, akkor X katona Y nap alatt hány fát vág ki? (kvizzi.hu)
Készen állsz egy kis agytornára? Matek kvíz következik Friss kvízek minden nap a kvizzi.hu oldalán! Feladványaink nem csak szórakoztatnak, hanem
okt. 30
14:54
Helyesírás kvíz klasszikus: Hogyan írjuk? muszály vagy muszáj? (kvizzi.hu)
Mindig megnézzük és mindig el is felejtjük! Helyesírás kvíz A kvizzi.hu oldalon nap mint nap friss és izgi kvízekkel találkozhatsz,
okt. 30
15:48
Filmkört indít Kárpáti György Mór és a STEREO AKT (FilmHu)
A STEREO AKT független színházi társulat és Kárpáti György Mór 2026 januárjától fél éves, kétheti rendszerességű filmes klubot indít STEREO Filmkör néven. A program nem filmiskola, sokkal inkább közösségi tér és tudásmegosztó platform: beszélgetések aktuális filmes kérdésekről, 2000-es évekbeli rövidfilmek vetítései, találkozások meghívott szakmai
okt. 30
17:00
Napi kvíz: Mi az a jelenség, amit Einstein "kísérteties távolhatásnak" nevezett? (kvizzi.hu)
Napi műveltségi kvíz! Én sokszor próbálkoztam már az univerzum megértésével, vagyis inkább az ezzel foglalkozó tudósok megértésével. Einstein ezen felfedezése
okt. 30
19:00
Beszélnünk kell Jeremyről (FilmHu)
Sophy Romvari, bemutatkozó egész estésében – a Volt egyszer egy nyár rendezőjéhez, Charlotte Wellshez hasonlóan – saját gyermekkori emlékeinek mélyére merül, és azok tükrén keresztül láttat egy mentális nehézségekkel küzdő közeli családtagot, a cselekményt egyetlen kritikus nyárba sűrítve. A recept ezúttal is működik: a vakáció és a felhőtlenség év
okt. 30
21:18
„Tiéd a mérték!” – Nyílt levél a felelős borfogyasztásért (FreeMix)
Ez a bejegyzés eredetileg a FreeMix oldalon jelent meg.
okt. 30
21:48
Amit először meglátsz ezen a képen, az felfedi a rejtett éned (FreeMix)
Ez a bejegyzés eredetileg a FreeMix oldalon jelent meg.
okt. 30
23:00
19-től 45-ig húztak történelmi számokat a hatos lottón, mutatjuk, melyeket (SzMo)
45 millió forintot nyerhetett volna az, aki mind a hat számot eltalálja. Csüggedni azonban nem érdemes: vasárnap jön az újabb sorsolás.

2025. október 31. péntek

okt. 31
0:24
3 legjobb vitamin a hosszú életért az orvosok szerint (Mirage)
Az orvosok szerint három vitamin különösen fontos a mindennapi egészségmegőrzéshez – mutatjuk, melyek ezek, és hogyan segíthetnek a szervezetnek.
okt. 31
0:24
Mai matek agytorna: sikerül kiszámolnod helyesen? (Kvízkuckó)
Készen állsz egy kis fejtrenírozásra? Ez a feladat nemcsak az észjárásodat teszi próbára, hanem a logikádat is megmozgatja! Nézd meg alaposan a kérdést, és próbáld meg fejből kiszámolni. Vajon neked sikerül elsőre a helyes megoldás? A Kvízkuckóban nap mint nap friss kvízjátékokkal találkozhatsz, amelyek játékos formában fejlesztik az emlékezetet, t
okt. 31
0:24
Történelmi kvíz: Csak nagyon kevesen tudják hibátlanra megoldani ezt a kihívást (Kvízguru)
Ez a kvíz most a történelmi tudásodat teszi próbára. A kérdések nem egyszerűek és csak nagyon kevesen tudják hibátlanul megoldani őket. Egy kis történelemrajongás és jó emlékezet most előnyt jelenthet. Vajon te hány pontot szerzel?
okt. 31
0:24
Friss vegyes kihívás – 5 kérdés, amit kevesen tudnak hibátlanul megoldani (Kérdések és kvízek)
Ez a friss vegyes kvíz igazi tudáspróba! Rövid, de annál trükkösebb kérdéseket tartalmaz. Van benne egy kis mitológia, egy kis földrajz, sőt még természettudomány is, így mindenki talál benne valami olyat, ami elgondolkodtatja. A legtöbben már a harmadik kérdésnél elbizonytalanodnak, de ha Te végigviszed hibátlanul, azzal bizonyítod, hogy az általá
okt. 31
0:28
Mi árulja el azt, aki titokban irigyel téged? (Mirage)
Az irigység csendben kúszik be a kapcsolatokba: a barátiba, a munkahelyibe, néha még a családiba is. És te csak azt veszed észre, hogy valami nem stimmel.
okt. 31
0:28
Földrajz kvíz: Tudod melyik város melyik országban található? Lássuk! (Kvízkuckó)
Most kiderül, mennyire vagy otthon a világban! Ebben a kvízben városokat hozunk, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy megmondd, melyik országban találhatók. Egyszerűnek hangzik, igaz? De vigyázz — néhány kérdés alatt még a legjobb térképrajongók is elbizonytalanodnak! A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak rád, amelyek nemcsak szórakoztatóak,
okt. 31
0:28
Agykarbantartó kvíz: Nagyon büszke lehetsz magadra, ha sikerül legalább a 6/8 (Kvízguru)
Ez az agykarbantartó kvíz most igazán próbára teszi a tudásodat. Ha sikerül legalább hat helyes választ adnod a nyolcból, igazán büszke lehetsz magadra. A kérdések nem könnyűek, de pont ez benne az izgalmas. Készen állsz a mai szellemi edzésre? A Kvízgurun minden nap vár rád egy új szellemi élmény! Pár perc játék, ami nemcsak szórakoztat, […]
okt. 31
0:28
Napi agytorna kvíz: 3 pont felett már vered az átlagot (Kérdések és kvízek)
Ez a napi kvíz tökéletes választás, ha szeretnéd egy kicsit megmozgatni az agyad és felmérni, mennyire vagy formában ma. A kérdések változatosak: van köztük történelem, fizika és földrajz is. Ha legalább három helyes választ adsz, már jobban teljesítesz, mint az átlag. Szóval ne habozz, próbáld ki, és nézd meg, hány pontig jutsz ma!
okt. 31
0:32
Napi horoszkóp 10.31.: a Szűz lassítson, a Mérleg vegye könnyebben a dolgokat (Mirage)
Járd a saját utadat, csináld a saját dolgaidat, és nevess azokon, akik azt mondják, hogy amit szeretnél, az lehetetlen.
okt. 31
0:32
Történelem kvíz: Magasan vered az átlagot, ha maximum 1 hibával megoldod ezt a tesztet! (Kvízkuckó)
Készen állsz, hogy próbára tedd a tudásodat? Az Agykarbantartó kvízsorozat minden részében más-más területre fókuszálunk — legyen szó történelemről, földrajzról vagy épp logikáról. Színes, játékos feladványok várnak, amik nemcsak szórakoztatnak, hanem észrevétlenül edzik az agyadat is. Nézzük, hány helyes választ sikerül összegyűjtened!  A Kvízkuck
okt. 31
0:32
Itt egy újabb vegyes kvíz neked – Csak az emberek 10%-a oldja meg hibátlanul (Kvízguru)
Itt egy újabb vegyes kvíz, amit kár lenne kihagyni. A legtöbben elakadnak útközben, hiszen csak az emberek tíz százaléka oldja meg hibátlanul. Változatos, elgondolkodtató kérdések várnak rád. Nézzük, neked sikerül-e bekerülni a legjobbak közé! A Kvízguru kvízei tökéletesek, ha szereted a könnyed, mégis gondolkodtató kihívásokat. Egy kis agytorna na
okt. 31
0:36
Műveltségi kvíz – Csak a profik tudnak elérni legalább 7 pontot ebben a kihívásban (Kvízguru)
Ez a műveltségi kvíz nem hagy teret a tippelésnek, itt tényleg tudni kell a válaszokat. Csak a profik érik el a hét pontot, de ez nem lehetetlen, ha figyelsz. A kérdések több témát lefednek. Próbáld ki, és tudd meg, mire vagy képes! A Kvízgurun mindig találsz valami érdekeset, ami megmozgatja a gondolataidat. Néhány perc játék, […]
okt. 31
0:40
Vegyes kvíz: Csak a legprofibbak tudják teljesíteni ezt a kihívást (Kvízguru)
A vegyes kvíz ezúttal sem lesz egyszerű, mert csak a legprofibbak tudják teljesíteni. A kérdések között lesz néhány igazi fejtörő is, ami megmozgatja az agyad. Egy kis logika, egy kis tudás, és máris közelebb vagy a sikerhez. Készen állsz a kihívásra? A Kvízguru az a hely, ahol a szellemi frissesség és a jókedv találkozik. Minden […]
okt. 31
0:44
Vegyes napi kvíz – 8 kérdés, ami minden területről tartogat meglepetést (Kvízguru)
Ez a vegyes napi kvíz nyolc változatos kérdést tartogat, amik minden területről érkeznek. A cél, hogy minél több helyes választ adj. Vajon hány pontot szerzel ma? A Kvízgurun minden nap más kihívás vár. Néhány perc játék, ami feltölti az elméd, és kicsit kiszakít a hétköznapokból.
okt. 31
0:48
Általános műveltségi kvíz: 10-ből 8 magyar elbukik ezen a kvízen, Neked menni fog? (Kvízguru)
A legújabb általános műveltségi kvíz nem véletlenül hírhedt a nehézségéről. Tízből nyolc magyar elbukik rajta, mert a kérdések alattomosan nehezek. De ha szereted a kihívásokat, ez neked való. Vajon neked sikerül jobban teljesítened, mint a többieknek? A Kvízguru vegyes kvízei nemcsak szórakoztatnak, hanem segítenek, hogy a gondolkodásod lendületbe
okt. 31
0:52
Zsenik kvíze: 8 izgalmas kérdéssel mozgatjuk meg az agytekervényeidet (Kvízguru)
A zsenik kvíze most nyolc izgalmas kérdéssel mozgatja meg az agytekervényeidet. Minden kérdés egy kis szellemi kaland, ami próbára teszi a tudásodat. Aki végig jól teljesít, joggal érezheti magát igazi zseninek. Te hány helyes választ adsz? A Kvízguru kvízei segítenek, hogy naponta egy kis szellemi kihívással tartsd ébren a gondolkodásod.
okt. 31
0:56
Napi matek feladat: Neked menni fog ez a trükkös kihívás? (Kvízguru)
Ez a példa első ránézésre egyszerűnek tűnik, de valójában igazi agykarbantartó feladvány! Te vajon elég gyorsan és pontosan tudsz számolni, hogy elsőre jól oldd meg? Próbáld ki, és derítsd ki, mennyire vagy penge fejben számolásból! A Kvízguru oldalán minden nap új matekos, logikai és műveltségi kihívások várnak, tölts el pár percet hasznosan és sz
okt. 31
1:00
Vegyes napi kvíz: Aki a 8 kérdésből 8-ra tudja a jó választ, egyszerűen zseni (Kvízguru)
A vegyes napi kvíz most mindenkit próbára tesz, aki szereti a szellemi kihívásokat. Aki a nyolc kérdésből mind a nyolcra tudja a jó választ, az egyszerűen zseni. A feladatok változatosak és elgondolkodtatók, de épp ettől olyan szórakoztatóak. Mutasd meg, hogy te is köztük vagy! A Kvízgurun minden nap egy új apró kihívás vár. Pár kérdés, […]
okt. 31
7:18
Agykarbantartó kvíz: 10 kérdésből minimum 8-ra csak a legokosabb emberek tudnak jó választ adni! (Kvízkuckó)
Ez a kvíz igazi kihívás még a legélesebb elméknek is! Logika, figyelem és műveltség – mindháromra szükséged lesz, ha sikerrel akarsz járni. A statisztikák szerint a 10 kérdésből legalább 8-ra csak a legokosabb emberek tudnak helyesen válaszolni. Készen állsz, hogy bebizonyítsd, te is közéjük tartozol? Rengeteg kvíz vár rád nálunk, amelyekkel edzhet

Keresés