Giorgos Lanthimos Szegény párák rendezése számos szakmai elismerést bezsebelt, idén nyáron pedig már érkezik a rendező következő filmje, a Kinds of Kindness, amelyhez befeutott az első előzetes.
A Reacher sztárja, Alan Ritchson (cikkünk galériájában) lesz a főszereplője a Netflix akció sci-fijének, a War Machine-nek, amelyet Patrick Hughes rendez és ír.
Szerdán már megszokhattátok, hogy jelentkezünk a Netflix előző heti nézettségi adatai alapján összeállított kis listánkkal. A hagyományok azért vannak, hogy őrizzük őket, így most sem hagyunk cserben benneteket. Az aktuális listán van meglepetés, hiszen nem áll az élén, akire valószínűleg mindenki számított.
Rebel Wilson (legutóbbi szerepei cikkünk galériájában) nyíltan beszélt arról, hogy 35 évesen vesztette el a szüzességét, osztotta meg a People magazinnal.
A streaming szolgáltatók ezen a héten olyan címeket hoznak, mint a friss Oscar-nyertes Szegény párák, a különös film noir hangulatú Utolsó éjszaka a Sohóban vagy épp egy finoman Steven Spielberg egyik korai munkáját is megidéző filmet, A félelem bére című új francia-belga Netflix eredetit.
A Vaskarom Sean Durkin harmadik egész estés filmje. Az A24 produkció, a felszínen a pankrációból karriert építő Von Erich család valós pillanatait mutatja be, ám a történet ennél sokkal többről szól. Egy munkaközpontú, elnyomó hierarchiába nyerhetünk bepillantást, amely a fiúgyermekek majdnem mindegyikét felőrli, és végül tragédiába torkollik. Egy
Tiszta hülye vagyok, hogy letöltöttem. Valójában a feleségem kedvéért tettem, ő persze nagy életművész és mázlista, elaludt már úgy 10 percnél, én meg itt nézem. Nem adom fel könnyen, mindjárt vége.25 percnél kezdtem mélyen érdektelenné válni, 28-nál leesett a sorozat ikonjaként működő öreg repülő, na mondom, juhúúú, nem lesz több rész, zsír. De va
Komoly sci-fi rajongók számára megkerülhetetlen és kihagyhatatlan sorozat A 3-test probléma, mely valósággal tarol most a Netflixen. A sztorit a kínai Liu Ce-hszin írta valamikor 2000 körül és szinte azonnal (néhány éven belül) világsiker lett a három regényből álló regényfolyama. Most meg is filmesítették egy 8 részből álló első évados sorozat kép
Egy kultikus történetet sikerült levinni egy átlagos sorozat szintjére.Aki nem ismeri, és csak egy kis kikapcsolódást keres, annak érdemes megnézni, tetszeni fog. Cixin Liu felvetései, fordulatai biztosítják ezt.Sajnos a Netflix alkotói, bár becsületesen próbáltak nyomvonalon maradni, amit "hozzátettek", az komolytalanná tette a végeredményt.Fiatal
Kristen Stewart (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) szkeptikusan nyilatkozott a Marvel Moziverzumhoz való csatlakozásról, és elsősorban a stúdiórendszer korlátaira hivatkozott.
Április 2-án, az autizmus világnapján a Különleges életek című film vetítése lesz az ADS Filmforgalmazó és a Sugár Mozi jóvoltából. A filmvetítés teljes bevétele az Autistic Art Alapítványt támogatja.
Alex Pettyfer (cikkünk galériájában) elmesélte, hogy az új Guy Ritchie-film, a The Ministry of Ungentlemanly Warfare forgatása során, hogyan mentette meg őt Henry Cavill, mikor majdnem leesett egy hajóról, és így megmenekült a fulladástól.
Guy Ritchie sorozata, az Úriemberek továbbra is tarol a Netflix előfizetők körében, ugyanakkor a múlt hét folyamán szoros verseny alakult ki az első helyezésért.
Gőzerővel zajlik a Mennydörgők forgatása, Florence Pugh pedig egy videóval jelentkezett be a helyszínről, amelyet az Instagramon osztott meg a követőivel, amelyet fenti galériánkban tudtok megtekinteni.
Ezen a csütörtökön sem hagyunk benneteket az egyik kedvenc toplistátok nélkül. Ilyenkor mindig összeállítjuk nektek, hogy elmúlt héten mely filmekre voltatok ti a legtöbben kíváncsiak. Ehhez a Mafab adatbázisát hívjuk segítségül, ahol megnézzük, mely adatlapokat néztétek meg a legtöbben. Ez alapján pedig úgy tűnik, már nem Petőfi az elsőszámú sláge
Áprilisban két Russell Crowe film is érkezik, jönnek a Hemsworth-fivérek egy kis akciózásra (nem, sajnos Chris nem), rendezőként is bemutatkozik Dev Patel A Majomember című bosszúfilmmel és végre megérkezik a várva-várt Amy Winehouse biopic, a Back to Black is.
A két lány közül Abby volt az, aki elcsavarta egy veterán katona, Josh Bowling fejét annyira, hogy a férfi feleségül kérte és vette a lányt. De mi lesz Brittanyval?
A Paramount+ közzétette a Kingstown polgármestere 3. évadának első kedvcsináló előzetesét. Az új szezonban Jeremy Renner karakterének, Mike McCluskynak szembe kell néznie az orosz maffiával.
Ma a Sors egy olyan embert sodort az utamba, akivel élvezetes volt minden pillanat! Mint kiderült, nagy horrorfilm rajongó, de nem ez a lényeg! Egy kedves és jó szándékú ember, és most jön a lényeg: csípőből lövi a nem gyenge poénokat, ráadásul mindezt komoly arccal előadva. Fantasztikus és üdítő volt számomra. (Azt mondják, hogy az intelligens emb
Alig mutatták be, az új lengyel film, a Tűzrőlpattant máris a legfelkapottabb film lett a magyar nézők körében, ezzel Az ír kívánságot és A Casagrande család - A filmet is maga mögé utasította.
Itt a húsvét hétvége és a filmipar/streamingszolgáltatók most sem tétlenkednek! A mozikban nézheted Godzilla és Kong legújabb kalandját, a Netflixen Bill Nighy új, szívszorító sportdrámáját vagy a Disney+-on a friss Oscar-díjas Szegény párákat.
Joey King (legutóbbi szerepei a galériánkban) saját bevallása szerint semmi probléma nincs az úgynevezett method acting-gel, csak épp úgy érzi, nem neki való.