Különleges háborús filmmel bővült az AppleTV+ kínálata. A Blitz már a történetével is felhívja magára a figyelmet, de emellé még egészen különleges szereposztást is fel tud mutatni.
A 2010-es években egy sor olyan akciófilm készült, amelyben egy alapvetően első ránézésre cseppet sem akciósztár alkatú színész mutatta meg, hogy bizony ő is be tudja darálni a fél alvilágot. Ráadásul mindegyik egészen mást stílusban. John Wick például egy ceruzával is gyilkol, meg úgy általában bármivel, a lényeg, hogy látványos legyen. Viszont Ro
Idris Elba (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) is csatlakozik a Travis Knight által az Amazon MGM számára rendezett Masters of the Universe szereplőgárdájához. A színész Duncan, más néven Man-At-Arms szerepét fogja játszani.
Van 3 csillagjegy, aki mindenkinél különlegesebb. Igazi aranyszívük van. Tele van szeretettel. Ők olyan emberek, akikkel nehéz vitatkozni és akiknek mindig mindenről jó véleményük van. Lehet velük őszintén beszélni és szinte mindig megtalálják a közös hangot a másik féllel, nemre és korra való tekintet nélkül. Még a nehezebb személyiségekkel is kön
Egészen bevállalós és merész krimi-vígjáték érkezett a SkyShowtime-ra. A Szökevény csajokban van minden: lefejezés, leszbikusok, dildók és minden, ami egy kicsit sem szokványos macska-egér sztorihoz kell. És még néhány hollywoodi sztár is.
Három hónappal azután, hogy az Apple bejelentette Jon Watts rendező Két magányos farkas című, George Clooney és Brad Pitt főszereplésével készült krimijének folytatását, törölték a folytatás terveit - erősítették meg a Variety forrásai.
Az In Depth With Graham Bensinger podcastben Josh Brolin (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) nemrég a feszült találkozásról beszélt Denzel Washingtonnal Ridley Scott 2007-es Amerikai gengszter című filmjének forgatásán.
A George Clooney és Brad Pitt főszereplésével készült Két magányos farkas rekordnézettséget hozott az Apple TV+-on, korábban bejelentették a folytatást is, aztán egyszeriben jött a hír, hogy ebből nem lesz semmi, és csak a találgatások maradtak. Most a rendező, Jon Watts (Pókember: Nincs hazaút) tiszta vizet öntött a pohárba.
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók ezúttal is elhozzák nekünk a legfrissebb premiereket. A SkyShowtime jóvoltából otthoni képernyőinkre is megérkezik A kaszkadőr Ryan Gosling és Emily Blunt főszereplésével. Érkezik a Max legújabb sorozata, a Szerelmesek, illetve a Disney+ kínálatában megnézhetjük a Beatles ’64 című dokumentumfilmet, ami a z
Agatha Christie legismertebb alakja, Hercule Poirot az utóbbi években új reneszánszát élő a mozivásznon. Köszönhető ez elsősorban Kenneth Branagh-nak, aki 2017 óta készíti az új Poirot-filmeket. Eddig három készült el, ezek közül kettő érkezett ma meg a Max kínálatába.
Egy kis romantika ma estére? A Netflix a tavalyi év egyik kevésbé felkapott romantikus drámáját hozta el. A Ráadásszerelem valójában egy 2016-os német film amerikai remake-je, de érdemes tudni, hogy a német film is valójában egy regény adaptációja.
Nézz rá a képre és amit legelőször meglátsz az a döntő. Nem szabad gondolkodni, tényleg első ránézésre dönts. Nézzük, mit is jelent az adott képrészlet, mit mond neked ez a teszt! 1. Ha a halat láttad meg először – Ezt üzeni a teszt: Az életed olyan, mint egy nyugodt folyó, fényes, tiszta, de jelentősebb események
Russell Crowe (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában), aki a 2000-es Gladiátorban Maximus ikonikus szerepéért Oscar-díjat nyert, visszatért volna a folytatásban, annak ellenére, hogy a karaktere meghalt az első részben.
A remény rabjai sztárja, Tim Robbins (cikkünk galériájában) elárulta, hogy Ted Turnernek tulajdonítja a sokak által minden idők egyik legjobb filmjének tartott film tartós népszerűségét.
A Wicked, a népszerű Broadway-musical filmadaptációja kiemelkedően debütált, 114 millió dollárral az észak-amerikai jegybevételi lista élén végzett, mellyel a hazai piacán az év harmadik legnagyobb premierjét hozta.
Egy ötgyerekes családanya, a Mom With Five blog szerzője szerint a gyerekneveléshez a titok a józan ész, a humor, a rutin – na meg persze némi tudatosság a fajsúlyosabb témák, mint például a pénzügyek terén. A cikk alján található kvízünkből pedig kiderítheted azt is, hogy te mennyire vagy rutinos szülő!
2006-ban egy bizonyos Adam Green megpróbált a horror műfajának egy új horrorikont megteremteni, méghozzá Victor Crowley személyében, A balta című produkcióval. Vitathatatlan tény, hogy a filmbéli gonoszunk szinte minden tekintetben megállná a helyét a horrorfilmes ikonok közt, hisz kegyetlen, megállíthatatlan, ráadásul karakteréhez még egy helybéli
Szeptemberben debütált a hazai mozikban is Tim Burton "klasszikusának" folytatása, a Beetlejuice Beetlejuice, akik pedig lemaradtak volna róla, azoknak van egy jó hírünk.
Bármennyire is durva belegondolni, e hét végére már decemberre fordítjuk majd a naptárakat! De addig még előttünk áll egy egészen sűrű hét, amely során a Netflix nem kevesebb mint 11 újdonságot hoz el nekünk! Köztük a nagy visszatérő Lindsay Lohan legújabb romantikus komédiáját, A mi kis titkunkat.
A hangod elárulja az igazi személyiségedet, pontosabban megmutatja, hogy extrovertált vagy introvertált vagy. Egy érdekes tanulmányban az emberek számítógéppel generált beszédet hallgattak és megpróbálták beazonosítani azt, hogy vajon milyen típusú ember beszél éppen. Érdekes eredmény született. Az extrovertáltak gyorsabban és hangosabban beszélnek
Hétfő estére itt egy 11 címet tartalmazó lista, amiben főzős műsortól, a tűzoltós drámán át a kaszkadőrökről szóló dokumentum sorozatig mindent is találni.
Próbáljuk szeretni ezt a filmet, mert szerettük a régi Twistert. De igazából semmi hozzáadott értéke nincs, úgyhogy aki Twister-élményre vágyik, inkább nézze újra az elsőt.Persze nem rossz, stílusosan egy esős délutánra, ha kicsit háttérzajba fordul csupán, az sem feltétlenül baj.Hogy mennyire hiteles, azt ennyire távol élve a tornádóktól, nehéz me
A Bridge7 produkciós cég, amelyet a Netflix korábbi vezetője, Swati Shetty a társalapítója, megszerezte a Gettómilliomos folytatásának és televíziós jogait a Celadortól, a 2008-as Oscar-díjas eredeti film mögött álló brit székhelyű cégtől, írja a Deadline.
A Paramount Animation aktívan dolgozik azon, hogy a Ryan Reynolds (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) produkciós cégével, a Maximum Effort Productions-szel együttműködve a nagyvászonra vigye a klasszikus Mighty Mouse karakter történetét.
Párszor néztem a filmet, és Zseniálisan kimagaslóan csodálatos Disney-alkotás. A múzsák elmesélik Herkules történetét, hogy lett átlagos emberből igazi görög Heráklész, avagy Herkules. Hádész kivételével mindenki örül a kisgyermek várakozására, főgonoszunk meg próbálja mérgezni a kiskorú Herkit a löttyel, de erős kezeinek hála összetöri, aznap este
Gőzerővel zajlanak Christopher Nolan Universalnál készülő következő projektjének előkészületei, a már egyébként is impozáns szereplőgárdához pedig egy újabb nagy név csatlakozott.