2021. január 29. péntek

jan. 29
9:15
Rasszista tartalom a Disney+-on: Saját klasszikusait blokkolja a szolgáltató (Dumbó, Pán Péter és mások) (Mafab)
A filmtörténetben számos alkalommal előfordultak már rasszista töltetű karakterábrázolások, ez alól pedig a Disney sem kivétel. A stúdió éppen ezért határozott lépésre szánta el magát a napokban, hogy helyrehozza korábbi ballépéseit. Mindez főként a Disney+ gyerektartalmaira vonatkozik, így a streaming szolgáltató műsorkínálatában szülői felügyelet
jan. 29
10:15
A 15 legjobb 2020-as Netflix-film, amit magyarul nézhetsz! (Mafab)
Az elmúlt év egyértelmű nyertese a Netflix volt, amely soha nem látott népszerűségnek örvendett a karantén miatt otthonaikban ragadt előfizetők körében. A legnagyobb streaming szolgáltató számtalan jobbnál jobb filmet, sorozatot és rajfilmet kínál a nézőknek, köztük rengeteg saját készítésű alkotással. Bár a pandémia miatt a filmipar is behúzta a k
jan. 29
11:09
Házhoz jön a japán mozi! (Japán Filmfesztivál) (Mafab)
A Japán Alapítvány Budapesti Iroda minden évben nagy sikerrel mutatja be a japán filmtermés legjavát, ám idén először online formában hozza el a nappalinkba a mozizás élményét. Az eddigi legnagyobb repertoárt kínálva 2021. február 26. és március 7. között az ország egész területén eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenes nézhetünk meg
jan. 29
14:15
Gary Oldman drogos thrillerje tele van sztárokkal, itt a Crisis előzetese (Mafab)
Talán a történelem legnagyobb kábítószer ügye sem okozhat túl nagy problémát, ha Gary Oldman vezeti a nyomozást. Megérkezett a Crisis előzetese. A film története szerint az 1990-es évek vége felé járunk, amikor az Egyesült Államok hatóságai kemény harcot vívnak a kábítószer kereskedelemmel szemben. Az egyik legnagyobb üzletnek a különböző fájdalomc
jan. 29
17:33
Deadpool 3 Rozsomákkal és egy különleges csavarral: Ryan Reynolds felfedte a terveit (Mafab)
Az utóbbi időben meglehetősen csendes a  Deadpool 3 háza tája, ezt a csendet azonban maga Ryan Reynolds törte meg, mindezek ellenére csak reménykedhetünk, hogy nem a teljes sztorit és az eredeti terveket spoilerezte el a színész. Reynoldsról ugyanis köztudott, hogy időnként a rajongóit sem kíméli, ha egy jó kis tréfáról van szó, persze azt is fonto
jan. 29
17:57
Megnéztük Horthy Miklós legendás vasúti étkezőkocsiját (SzMo)
A vagon restaurálását az Istvántelki Gőzösműhelyben már el is kezdték.
jan. 29
20:33
Szemet szúrt valami a lány Tinder-profilján, tapintatlanul rá is kérdezett (SzMo)
Az első megdöbbenés után még a lány is elismerte, hogy teljesen jogos a kérdés.
jan. 29
21:57
Egy hónappal születésük után ölelhette magához először koraszülött ikreit egy amerikai anya (SzMo)
Az ikerpár egyik tagja három hónapon át küzdött az életéért, ám most már boldog családként élnek.

2021. január 30. szombat

jan. 30
4:03
Világpremierrel együtt jön a magyar HBO GO-ra a Zack Snyder: Az Igazság ligája (Mafab)
Az HBO Max bejelentette, hogy a Warner Bros. Pictures által gyártott egész estés, eredeti HBO Max film, a Zack Snyder: Az Igazság Ligája premierjére március 18-án, csütörtökön kerül sor a platformon.  A Zack Snyder: Az Igazság Ligája a WarnerMedia és a DC többi platformjának támogatásával debütál: a Watertower Music kiadja a film zenéjét, a WB Gam
jan. 30
4:57
Botrányosan rossz: 10 film, amit a Marvel legszívesebben letagadna (Mafab)
A Marvel képregényfilmjei kétségtelenül a renszánszukat élik, mindez azonban nem mindig volt így. Még jóval azelőtt, hogy Kevin Feige a stúdióhoz került volna a Marvel számos szuperhős megfilmesítési jogait kiárusította, az “eredmény” pedig önmagáért beszél. Bár akadnak köztük gyöngyszemek, némely produkciót némi jó szándékkal kultikusnak is lehetn
jan. 30
5:51
Bíborhegy: Véres mese pillangókkal és kísértetekkel (Mafab)
A napokban, ahogy a Netflix kínálatában keresgéltem, bukkantam rá a Bíborhegyre. A rövid ismertetőt elolvasva érdekesnek találtam, és a Bridgerton család után amúgy is rá voltam hangolódva a kosztümös filmekre, így meg is néztem. A 19. század vége felé járunk. Edith (Mia Wasikowska) kislánykorától szenved spiritiszta képességeitől, ugyanis látja a
jan. 30
6:39
Monster Hunter - Szörnybirodalom: A tápláléklánc alján (Mafab)
A Kaptár-filmek mérsékelt sikere után Paul W. S. Anderson ismét nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis ezúttal egy másik zseniális videójáték-széria, a Monster Hunter filmvászonra való átültetésére vállalkozott. A castinggal most is biztosra ment; a főszerepben ismér Milla Jovovich látható. A Szörnybirodalom erős felütéssel indít. Egy katonai csapat,
jan. 30
7:33
Harcos: San Francisco bandái/Volt egyszer egy San Francisco (Mafab)
Ritka az a sorozat, ami kinövi magát, márpedig a Bruce Lee írásain alapuló sorozat sokkal többet rejt magában, mint ami első nézésre látszik. Az eleinte csihi-puhi ázsiai akciófilmként induló cselekmény (ami az 1. évad közepére ellaposodik) csak előkészíti a talajt olyan eseményeknek és cselszövéseknek, amik inkább jellemzők egy komplikáltabb, jól
jan. 30
8:27
Hideg préda 2.: Visszatér a hófödte gyilkos (Mafab)
A 2006-ban bemutatásra került norvég horrorfilmnek kimondottan pozitív volt a fogadtatása mind a kritikusok, mind a nézők körében, ezért nem szolgált nagy meglepetésként, hogy két évvel később elkészülhetett a folytatása is. Tulajdonképpen az első rész történeti lezárása korrekt volt, de ha már a norvégok megteremtették a saját slasher műfajú gyilk
jan. 30
10:09
Két férfi a városban: Újrakezdés (Mafab)
A film igazi európai lüktetésű mozi, amit nem fertőzött meg trutyivúd. A két főszereplője Alain Delon (Gino Strabliggi), a notórius bűnöző, és az igazságszolgáltatástól, vagyis annak képmutató rendszerétől megcsömörlött nevelőtiszt, akit Jean Gabin (Germain Cazeneuve) alakít. Germain kihozza Ginot a börtönből azzal a feltétellel, hogy nem esik viss
jan. 30
11:03
10 film, melyet a szexjeleneteik miatt tiltottak be (Mafab)
Hogy mi fér bele egy adott társadalom értékrendjébe ha a szexualitásról van szó, azt elsősorban a kulturális normák határozzák meg. Persze, ha a cenzorok még azelőtt betiltanak egy filmet, hogy azt a nagyközönség láthatná, már ez az érv sem állja meg a helyét. Még ma is, amikor az interneten pár perc alatt bármilyen tartalom elérhető, előfordul, ho
jan. 30
13:51
Mostohafiától született gyereke egy ismert orosz influenszernek (SzMo)
Hétéves kora óta nevelte a fiút, és még az apja felesége volt, amikor viszonyba kezdtek.
jan. 30
17:27
Még ma is több vagonnyi arany lehet a Balaton mélyén (SzMo)
Mai árfolyamon több, mint 1000 milliárdot ér a kincs, de sajnos a megtalálásához sivataggá kéne változtatni a tavat.
jan. 30
19:51
A bírósági meghallgatás nyilvános videóhívása közben szexelt egy ügyvéd Peruban (SzMo)
Elfelejtette kikapcsolni a kamerát, így egy egész ország nézhette végig élőben, ahogy teljesen meztelenül az íróasztalánál szeretkezik egy nővel.
jan. 30
21:09
Megtalálhatták az első AIDS-es beteget, aki egy éhező világháborús katona lehetett (SzMo)
A Sherbrooke-i Egyetem epidemiológusa szerint a katona csimpánzokra vadászott Kamerunban, de eközben megsérült. Amikor az elejtett állatot levágták, a majom vére a sérülésen keresztül bejuthatott a férfi szervezetébe.
jan. 30
22:03
Záridő: Botorkáló történet (Mafab)
A minap láttam ezt a kis játékfilmet az M5-ön, a története alapján ígéretesnek tűnt, viszont számomra elég nagy csalódást eredményezett. Az alapötlet nem lett volna rossz, viszont azért még lehetett volna csiszolgatni úgy a történet kidolgozásán, mint a jellemeket. Értem én, hogy kétségtelenül egy izgalmas és szellemes alapötlet megfilmesítésére go

2021. január 31. vasárnap

jan. 31
4:03
Sean Connery valójában James Bondot alakította A sziklában? (Mafab)
Visszatekintve a kilencvenes évekre nem lehet nem észrevenni, hogy Hollywood hány és hány kultikus filmet termelt ki, különösen az akciófilmek műfajában. Ezek közül kétségkívül az egyik legemlékezetesebb produkció Michael Bay mozija, az 1996-os A szikla, melyben Sean Connery, Ed Harris és Nicolas Cage felejthetetlen triójáért izgulhattak a nézők. D
jan. 31
4:57
Nyiszatolás és humor: Az év horrorja az év vígjátéka is lesz? (Mafab)
A tavasz legviccesebb nyiszatolós filmjének ígérkezik a Freaky, amelyben egy vérengző sorozatgyilkos (Vince Vaughn) és egy gimnazista lány (Kathryn Newton) egy mágikus fordulatnak köszönhetően testet cserél, amiből természetesen számos bonyodalom származik. Miközben az egy jelenetre eső áldozatok száma igen magas – csak a film első perceiben négyen
jan. 31
5:45
Hideg préda 3.: A felesleges előzményfilm (Mafab)
Szűk négy év leforgása alatt a norvégok trilógiává bővítették saját kis slasher horrorjukat, a Hideg prédát. Pontosabban a második rész után két évvel érkező harmadik felvonásnál nem folytatták a történetet, hanem jó hollywoodi szokás szerint visszatértek a kezdetek előtti időszakhoz, hogy bemutathassák a nézőknek az előzményeket, hogy mi vezetett
jan. 31
6:33
A közvetítő: Tragikus coming of age sztori, avagy tiltott szex a századfordulón (Mafab)
Az L. P. Hartley regényéből (magyar címe: A szerelmi postás) készült film egyszerre adja vissza a századfordulós vidéki Anglia nyári hangulatát, és tár a nézők elé egy velős társadalomkritikát a korról; mindezt igencsak minimalista forgatókönyvvel teszi. A történet szerint egy alacsonyabb társadalmi osztályból származó 12 éves fiú, Leo osztálytársa
jan. 31
8:57
Thor 4 - Ezeket a karaktereket biztosan láthatjuk a Marvel szuperhősfilmjében! (Mafab)
Miközben a WandaVision elindította az MCU negyedik fázisát a tévék képernyőin, a rajongók továbbra is várják, hogy végre a mozikba kerüljön a Fekete Özvegy, melyet az eredeti tervek szerint már 2020 tavaszán látnunk kellett volna. A Marvel mindenesetre nem áll le, a napokban megkezdődött a  Thor: Szerelem és mennydörgés (tervezett premier 2022) for
jan. 31
11:03
A 40 legjobb sci-fi, amit magyarul nézhetsz az HBO GO-n (film és sorozat) (Mafab)
Bírod a sci-fiket? Jöhet film és sorozat is? Akkor jó helyen jársz, íme 40 sci-fi, amit most nézhetsz magyarul az HBO GO-n. Bár a mozik sajnos továbbra is zárva tartanak, a streaming szolgáltatók alaposan betáraztak a karanténos időszakra, és ez alól az HBO sem kivétel.  Listánkban összegyűjtöttük nektek az HBO GO-n magyarul elérhető sci-fi műfajú
jan. 31
15:33
Kuhár Bence: „Az volt az egyik legnépszerűbb videóm, amiben megmutattam, hogy szívják le egy vonat vécétartályát” (SzMo)
Három év alatt építette fel a YouTube csatornáját a népszerű videós, ma már több, mint 33 ezer feliratkozója van. Elmondta, miért ilyen kedveltek a vonatos videók, mi kell ahhoz, hogy valaki megélhessen a YouTube-ból, és hogyan tudott interjút készíteni Gyurcsány Ferenccel.
jan. 31
21:39
Hekkerek törték fel egy férfi okos-erényövét, majd pénzt követeltek tőle, hogy kiszabadíthassa a nemi szervét (SzMo)
A péniszmentő akcióban végül egy kalapács és egy csapszegvágó játszotta a főszerepet.
jan. 31
21:45
Burritót és csilis babot készített saját méhlepényéből egy brit anya (SzMo)
Jótanácsok kezdő méhlepényevőknek: a csilis babhoz kissé száraz a placentahús, ezért célszerű lassú tűzön, sokáig főzni.

2021. február 1. hétfő

febr. 1
4:03
Kiszivárgott a Mátrix 4 címe, nem vagyunk meglepve a címválasztáson (Mafab)
Izgalmas évnek nézünk elébe, pusztán amiatt is, hogy 2021-ben érkezik a Mátrix 4, és bár az utóbbi időben meglehetősen csendes a produkció háza tája, szinte bombaként robbant a hír, hogy kiszivárghatott a film hivatalos címe. Bármennyire is különösen hangzik, a címet egészen véletlenül szivárogtatta ki egy bizonyos Shunika Terry, aki vezető haj sty
febr. 1
4:57
A Thor 4 lesz a Bosszúállók 5, ezt vehetjük készpénznek (Mafab)
Már javában zajlanak a Szerelem és mennydörgés munkálatai, ráadásul úgy tűnik, hogy Chris Hemsworth izmai mellett a film sztorija is igencsak masszív lesz majd. Ebben biztosak lehetünk, hiszen maga James Gunn is megerősítette, hogy a Thor 4-ben A galaxis őrzői is komolyabb szerephez jutnak majd. Az már egy ideje tudható volt, hogy Chris Pratt Auszt
febr. 1
5:45
Előttem az élet: Sötétségből a fénybe, és azon is túl... (Mafab)
A fantasztikus Sophia Loren visszatért. Amikor egy olyan ikon/díva tér vissza a filmvászonra, mint most ő, hosszú kihagyás után (86 évesen!), kérdéses lehet, vajon méltó lesz-e a film hozzá, az eddigi pályafutásához, hiszen az elegancia királynője áll újra kamera elé. A válasz igen. Bár biztos közrejátszott a visszatérésében a rendező személye, aki
febr. 1
6:39
Hasznos holmik: A lelkedért bármit megkaphatsz (Mafab)
Bizony nem túl hosszú azon filmek sora, melyek a sziporkázóan realisztikus horrorokat kiötlő Stephen King tollából származó művek adaptációi, s valóban nívósak is. Természetesen tagadhatatlan az a miliő, amelyet akkor érez az ember, ha egy vaskos King regényt a kezébe vesz. Az általában terjengősre sikerült művek ritkán olvashatók ki egy nyaralás a
febr. 1
8:15
Rákattantak a hazai nézők Ralph Fiennes új Netflix-filmjére (meg is tudjuk érteni) (Mafab)
Csak a minap debütál a Netflix kínálatában, máris fél Magyarország ezt a filmet nézi. Egy világháború-idei történet, amely egy kis történelmet, egy kis misztikumot és sok-sok izgalmat rejt magában. Mindezt Ralph Fiennes főszereplésével. Nagyon erősen nyitott az Ásatás. Pénteken, vagyis január 29-én debütált a Netflix kínálatában Simon Stone rendező
febr. 1
9:45
A Bridgerton család - Magyar sztárokkal képzeltük el a szereposztást (Mafab)
Vajon kik alakították volna A Bridgerton család főszerepeit, ha a Netflix sikerszériája Magyarországon készült volna hazai színészekkel? Galériás összeállításunkban erre kerestük a választ. Egyetértetek a választásainkkal?
febr. 1
11:39
Hoppá, Johnny Depp mégis visszatér A Karib-tenger kalózaihoz? (Mafab)
Ha Karib-tenger kalózai, akkor mindenkinek egyetlen karakter ugrik be és az nem Will Turner, nem is Elisabeth Swann, de még csak nem is az egyébként igencsak zseniális Barbossa kapitány. Hanem bizony Jack Sparrow. Bármennyire is igyekeztek őt a Disneynél kezdettől fogva egyfajta fontos mellékszereplőként feltűntetni, valójában az ő karaktere az, ak
febr. 1
12:57
Melyik az a 10 thriller, amit biztosan láttál az életedben? (Mafab)
Megannyi zseniális thriller, megnézendő film és felfedezendő történet De hol is kezdjük? Idén épp 25 éve, hogy Magyarországon bemutatták David Fincher Morgan Freeman, Brad Pitt és Kevin Spacey főszereplésével forgatott kultfilmjét, a Hetediket, melynek kapcsán listánkban ezúttal 10 olyan thrillert gyűjtöttünk össze, amelyet egész biztosan láttál m
febr. 1
20:33
80 éve él boldog házasságban egy 100 éves férfi és egy 98 éves asszony Angliában (SzMo)
A férfi 16, a nő pedig csak 14 éves volt, amikor először találkoztak, és rögtön, első látásra egymásba szerettek. Elárulták, mi a hosszú házasságuk titka.
febr. 1
20:45
A postásnő mentette meg egy idős amerikai néni életét, aki elesett otthon és nem tudott segítséget hívni (SzMo)
A 89 éves asszony már napok óta nem ürítette ki a postaládáját, ami nyugtalanította a postást. A segítsége nélkül az idős nő meghalhatott volna.

2021. február 2. kedd

febr. 2
4:03
A Gyűrűk Ura - Észbontó Guinness-rekord született (Mafab)
Egy kínai csapatnak sikerült megvalósítania mindazt, amiről A Gyűrűk Ura és a Lego játék rajongói álmodhattak. Az 50 tervezőből álló csapatnak ugyanis sikerült Lego játékból megépíteniük J.R.R. Tolkien legendás világának, Középföldének ikonikus helyszíneit. A hatalmas makett közel 150 millió építőkockából készült el, méreteit tekintve pedig csaknem
febr. 2
4:57
Végzet: A Winx Saga: Ahhoz képest... (Mafab)
Nem tudom, mivel kezdjem, azzal, ami tetszik benne, vagy azzal, ami nem. Még csak négy részt láttam, de a véleményem már biztosan nem fog változni. Azt hiszem, jobb azzal kezdeni, amiből kevesebb van. Tehát mi tetszik Egész jó a sztori, bár milliónyi kliséből van összerakva, és végre a Netflix nem spórolt a látvánnyal. Azt hiszem, kb. ennyi tetszik
febr. 2
5:45
Harcos: A pusztulás kíméletlenül részletes és pontos ábrázolása kelet és nyugat ütközésénél (Mafab)
Haladjunk kívülről/általánosságokból kiindulva a konkrétumok/részletek felé! A sorozat zsánere: amcsi vadnyugati, valamint keleti/kínai kung-fu harci/akciófilmek egzotikus, de az eklektikusságban szerencsére nem túlgondolt/túlfeszített elegye pörgős, modern, 2021-ben "megkövetelt" tempóban prezentálva. Vadnyugat őszinte, ösztönös esetlensége, adhoc
febr. 2
6:36
Az őrültek: Egy morbid és kiábrándító film (Mafab)
George A. Romero (1940–2017) számomra – és nagy valószínűséggel a filmtörténelemben is – elsősorban a zombifilmjeivel híresült el. Erre 1973-ban, munkássága még korai szakaszában elkészített egy olyan filmet, ami csak részben hordozza magán a zombis műfajú filmek sajátságosságát, viszont olyan erős és kegyetlen társadalomkritikát fogalmaz meg, amit
febr. 2
8:12
Brutális testhorror a láthatáron: Itt a Tentacles első előzetese (Mafab)
A Hulu és a Blumhouse teljesen más Valentin-napi hangulatban gondolkodik az idén. Megérkezett ugyanis A sötétség titkai következő felvonásának, a Tentacles előzetese! Bár Tentacles a története nem áll valójában távol a szerelem témától, ettől függetlenül már az előzetes alapján sem annak a "tipikus" romantikus filmnek ígérkezik. A film szinopszisa
febr. 2
9:12
A John Wick 2 valójában a Mátrix folytatása lenne? (Mafab)
Keanu Reeves neve a XXI. században tulajdonképpen két mozis franchise-zal forrt össze visszafordíthatatlanul. Természetesen az ezredforduló környékét lázban tartó Mátrix trilógiáról és a mögöttünk hagyott évtized talán legnagyobbat durranó akciótrilógiájáról, a John Wick filmekről van szó. Igazán egyiket sem tudnánk elképzelni Keanu Reeves nélkül.
febr. 2
10:00
A kigyúrt Chris Hemsworth új jelmezét még emésztenünk kell (Thor 4 forgatási fotó) (Mafab)
Aligha lehetne most izgalmasabb eseményt felhozni a filmes világból, mint a Thor 4 forgatását, amellyel kapcsolatban szinte egymás után látnak napvilágot kulisszatitkok és persze részletek. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Szerelem és mennydörgés története igencsak epikus lesz majd, hiszen a sztoriban felbukkanak majd A galaxis őrzői, illetv
febr. 2
11:42
A Titanic kivágott jelenete oldja meg a film legnagyobb rejtélyét (Mafab)
A világ leghíresebb hajókatasztrófája a világ egyik legsikeresebb filmjét is megteremtette. Az RMS Titanic pusztulását James Cameron egyik legnagyobb filmjében dolgozta fel, amely számtalan díjat sepert be nem érdemtelenül. A rendező igyekezett ügyesen egyensúlyozni a történelmi hűség, a látvány, a dráma és a romantika határain, de ez néha egyik-má
febr. 2
12:54
Csaknem 370 ezer virágos növényfaj közül világszerte mindössze 200-at használunk élelmiszerek előállításához (SzMo)
Ezen a tendencián kíván változtatni az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet – a magyar konyha egyik kedvenc alapanyagaként ismert – a paradicsom tájfajtáinak kutatásával és elterjesztésével. A kiváló tájfajták töretlen népszerűségét mutatja, hogy a Highlights of Hungary jelöltjei között is üdvözölhetjük őket.
febr. 2
13:36
Tönkretett gyerekkor: A Reszkessetek betörők Kevinje nem más, mint Jigsaw a Fűrészből? (Mafab)
Tovább folytatjuk az érdekes és vicces, de gyakran egészen elgondolkoztató rajongói teóriák boncolgatását. Most két olyan filmes karakter kerül a középpontba, akik első ránézésre nem is állhatnának távolabb egymástól. Ha viszont elkezdünk egy picit jobban a dolgok mögé nézni, máris közelebb kerülnek egymáshoz. A végére pedig szinte már nem is tudju

Keresés