2021. augusztus 20. péntek

aug. 20
13:33
Áder Jánosnak és a magyaroknak üzent II. Erzsébet királynő (SzMo)
A királynő a nemzeti ünnep alkalmából fejezte ki jókívánságait augusztus 20-án.
aug. 20
14:51
Orbán Viktor vágott egy szeletet a Szent István-napi kenyérből (SzMo)
A Szent István-napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye elnevezésű kenyere nyerte el.
aug. 20
17:03
Fotók: hosszú évtizedek után újra régi fényében pompázik az Aranyvonat (SzMo)
A különleges vasúti kocsit vasárnapig bárki testközelből megnézheti a Kossuth téren.

2021. augusztus 21. szombat

aug. 21
10:18
Kétszer próbálta elvetetni a babáját, ma már mindennél boldogabb, hogy nem sikerült (SzMo)
A kisfiú vélhetően az abortuszgyógyszerek miatt dongalábbal született, de így is boldog családot tudhat magáénak.
aug. 21
13:00
Akkor kérem meg a kezed, ha lefogysz – mondta barátnőjének egy férfi (SzMo)
A kommentelők szerint hetven kilót alsó hangon tudna fogyni rögtön, ha a bunkó férfitól megszabadulna.
aug. 21
20:30
Elhunyt nagymamája emlékére csináltatott tetkót, a kommentelők szerint egész más sült ki belőle (SzMo)
Az őrangyal helyett teljesen mást látnak bele a kommentelők az ábrába, Bekah Milley szerint most már ő sem tud máshogy nézni a tetoválásra.
aug. 21
21:30
Hazavitte kocsival a barátnőjét egy srác, majd ki akarta fizettetni vele az utat (SzMo)
A srác azzal érvelt, hogy az Uber-sofőrnek is fizetett volna, akkor neki miért nem? A nő igencsak meghökkent a barátja kijelentésén.
aug. 21
21:32
„Gyerekként döbbentem rá, hogy apám szexkönyveket ír” (SzMo)
Sarah ma már kreatív munkatársként segít apjának a könyvekben, igaz, még mindig furcsának érzi, hogy apja egy-egy szexpózzal kapcsolatban az ő tanácsát kéri.
aug. 21
21:36
Apa-lánya párosnak nézik a jegyespárt a közel 20 éves korkülönbség miatt, de ez őket nem zavarja (SzMo)
A nőt aranyásónak, a férfit nagypapának csúfolják az emberek, ám ők boldogabbak, mint valaha.

2021. augusztus 22. vasárnap

aug. 22
13:21
TikTokon osztotta meg a felháborodott feleség, hogy mit csinált a férje az esküvőjükön (SzMo)
Az újdonsült férj a tortának támasztotta a telefonját, hogy az ünnepi vacsora közben is nézhessen egy rögbimeccset.
aug. 22
20:27
Rágyújtotta a lakást egy angol anyuka a Facebookon felszedett szeretőjére, mert azt hitte, a férfi megcsalja őt (SzMo)
A nő a férfi cipőjében rakott tüzet, de nem bánta, hogy az átterjedt az egész lakásra.

2021. augusztus 23. hétfő

aug. 23
10:24
Egy csapat amputált túrázó mászott fel a britek legmagasabb csúcsára, hogy gyerekeknek gyűjtsenek pénzt (SzMo)
Rettenetes időjárási körülmények közt sikerült megtenniük a végtagok nélkül élő emberek számára jóformán lehetetlen utat, ennek köszönhetően hat amputált gyermek nyaralhat jövőre Tenerifén.
aug. 23
15:48
Videón, ahogy egy leguán nekifutásból megharap egy tengerparton jógázó nőt (SzMo)
A jógaoktató dühében homokkal dobálta meg az állatot, amely nem igazán akart elmenekülni tőle.
aug. 23
18:12
A világ legszerényebb baconos szendvicsét szolgálták fel a Ryanair egyik járatán 2000 forintért (SzMo)
Volt, aki a légitársaság védelmére kelt, és azt írta: neki még nem volt rossz tapasztalata a Ryanairnél felszolgált ételekkel, és biztos benne, hogy ezt a szendvicset is kicserélnék, ha szólnak a személyzetnek.

2021. augusztus 24. kedd

aug. 24
18:36
Betörőnek hitte az amerikai férj a felesége szeretőjét, aki valójában már egy éve a házukban lakott a tudta nélkül (SzMo)
A két férfi lövöldözésbe kezdett, ezután derült ki a titok. A balhé kirobbanásában pedig a feleségnek is igencsak nagy szerepe volt.
aug. 24
21:24
30 év és 1000 forgalomban töltött óra után sincs még jogosítványa egy angol nőnek (SzMo)
Szinte biztos, hogy a 47 éves nő gyerekeinek előbb lesz jogosítványa, mint az anyjuknak.
aug. 24
21:36
Újra van erekciója a férfinak, aki levágta a saját péniszét, amit 23 óra múlva varrtak vissza (SzMo)
Még soha senkinek nem működött kifogástalanul a hímvesszője, akinek ilyen sokkal a levágás után varrták vissza.
aug. 24
21:42
A lábára tetováltatta kedvenc reggelijét egy skót férfi, hogy a szendvics eltakarja volt barátnője nevét (SzMo)
A nő ugyan nem, de a kolbásztekercses zsemle egy életre a férfival marad.

2021. augusztus 25. szerda

aug. 25
16:27
Lezárták a világ leggyorsabb hullámvasútját Japánban, mert több utasnak is eltörtek a csontjai menet közben (SzMo)
Az eszköz megfelel a kormány által előírt szabványoknak, így nagyon szokatlan, hogy több ilyen baleset is történjen.
aug. 25
19:27
Az interneten kérdezte meg egy nő, hogy kidobja-e a vőlegényét, mert az titokban sztriptízbárba ment a legénybúcsúján (SzMo)
Akadt olyan is, aki szerint a menyasszony kirohanása igazi vihar a biliben, és nem kellene ekkora feneket kerítenie az ügynek.

2021. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
19:06
Megvan az idei év Szupertanára cím nyertese (SzMo)
Sarkadi Ferenc, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola biológia-testnevelés szakos tanára nyerte el 2021-ben a Lidl és a Dívány közös pályázatán Az év Szupertanára címet. A 32 éve tanító pedagógus a kreatív, fejlesztő feladatok sokasága mellett idén egy virtuális osztálykirándulással is megajándékozta diákjait.
aug. 26
21:18
600 millió forintért eladó Anglia legeldugottabb háza, ahol se internet, se térerő nincs (SzMo)
Aki épp tervezi a kivonulást a társadalomból, annak itt a remek alkalom.
aug. 26
21:54
Ragasztót használt óvszer helyett, belehalt a fiatal indiai férfi (SzMo)
A 25 éves férfi arra jutott, hogy ha ragasztóval vonja be a nemi szervét, akkor nem ejtheti teherbe menyasszonyát.
aug. 26
22:48
Köldök nélkül született, földönkívülinek csúfolták az amerikai nőt (SzMo)
Testvérével még házilag készített köldökpiecringet is szúrtak a bőrébe, hogy úgy tűnjön, mintha lenne köldöke.
aug. 26
22:50
Lefilmezte, ahogy egy pultos siet a segítségére, miközben egy ismeretlen férfi zaklatja (SzMo)
A fiatal nő szerint a kávézó dolgozói nagyon hamar és jól reagáltak, ami megnyugtatta őt a szorult helyzetben.

2021. augusztus 27. péntek

aug. 27
21:06
Kislányával kreálta újra halott felesége emlékére a terhesfotókat egy megözvegyült férfi (SzMo)
A férfi 35 hetes terhes feleségét egy éve ilyenkor ütötte el egy bedrogozott autós, az édesanyát már nem tudták megmenteni, de a magzatot igen.
aug. 27
21:24
Felmondott munkahelyén, hogy főállásban guberálhasson a négygyermekes édesanya (SzMo)
Hetente átlagosan ezer dollárt, azaz közel 300 ezer forintot keresnek mindezzel.
aug. 27
21:42
Le akarták kapcsolni a lélegeztetőgépről a 39 éves édesapát, de felesége nem engedte, végül túlélte a betegséget (SzMo)
A koronavírusos férfi tüdejének 90 százaléka összeomlott, az orvosok nem sok esélyt láttak a felépülésre.
aug. 27
21:54
17 percig volt halott a 28 éves apa, gyerekei szeme láttára esett össze (SzMo)
A család épp egy örömteli eseményről tartott haza az autóban, vidáman énekeltek, amikor a férfi egyszer csak holtan hanyatlott le.

2021. augusztus 28. szombat

aug. 28
21:06
Viccből csináltattak egy DNS-tesztet a gyereknek, kiderült, hogy nem is a férfi az apja (SzMo)
Egy apró hiba csúszott a mesterséges megtermékenyítésbe a klinikán, ezért egy vadidegen férfi spermáját kapta a utah-i nő.
aug. 28
21:48
Derítsd ki ezzel a videóval 10 másodperc alatt, hogy logikus gondolkodó vagy kreatív művész vagy! (SzMo)
Merre sétál a videóban látható ló: hátra vagy előre?

2021. augusztus 29. vasárnap

aug. 29
19:45
Autójában lakik lányával a főbérlő, akinek az albérlői nem tudnak fizetni a járványhelyzet miatt (SzMo)
„Én befektettem ezekbe az ingatlanokba, és soha nem hittem volna, hogy egyszer még földönfutóvá válhatok” - mondta az amerikai nő.
aug. 29
20:03
Húzóra ivott meg egy üveg vodkát, belehalt a 20 éves angol férfi (SzMo)
A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni, a helyszínen halottnak nyilvánították.
aug. 29
20:27
Sokkoló videóban mesélt a családjában található gyilkosokról egy TikTok-felhasználó (SzMo)
Nagymamája például kirángatta az édesanyja holttestét a koporsóból, és addig rázta azt, amíg le nem esett a feje.
aug. 29
21:09
Puszta kézzel szállt szembe egy pumával, hogy megvédje a gyermekét egy kaliforniai nő (SzMo)
Az állat a családi ház előtti gyepen vonszolta végig a kisfiút.
aug. 29
21:27
A Tinderen ismerkedtek meg, kiderült, hogy ugyanaz a kutyájuk (SzMo)
A lánynak korábban örökbe kellett adnia labradorját, amit végül a fiú fogadott örökbe.
aug. 29
21:33
Drog- és szexparti tört ki egy thaiföldi Covid-kórházban, az ápoltak verekedtek és átjártak egymás ágyába (SzMo)
A biztonsági felvételeken látható, hogy a férfi- és nőbetegek is átjártak egymás termébe.
aug. 29
22:03
Idősebb férfiaktól kapott luxusajándékokat a Tinderen egy nő, aki a TikTokon mesélt a „trükkjéről” (SzMo)
Többek közt egy pár Jimmy Choo cipővel, egy Burberry fürdőruhával és egy Chanel táskával gazdagodott.

2021. augusztus 30. hétfő

aug. 30
21:03
Törvénybe foglalja Kína, hány órát játszhatnak a fiatalok online hetente (SzMo)
Jelentősen korlátozzák a 18 év alattiak játékidejét a világ legnépesebb országában.

2021. augusztus 31. kedd

aug. 31
9:09
Egy pénisz alakú répával trollkodta meg a miniszter fia az élő Zoom-interjút (SzMo)
Carmel Sepuloni új-zélandi miniszter most egy életre megjegyzi, hogy ha interjút ad otthonról, akkor zárja be a szoba ajtaját, máskülönben videobomber fia áldozata lesz.
aug. 31
9:57
Egy pénisz alakú répával trollkodta meg a miniszter fia az élő Zoom-interjút (SzMo)
Carmel Sepuloni új-zélandi miniszter most egy életre megjegyzi, hogy ha interjút ad otthonról, akkor zárja be a szoba ajtaját, máskülönben videobomber fia áldozata lesz.
aug. 31
21:27
Válása örömére pont úgy öltözött fel egy nő, ahogy Nicole Kidman, amikor megszabadult Tom Cruise-tól (SzMo)
Féktelen válóbulit is csapott a Los Angeles-i nő a nagy nap örömére.

2021. szeptember 1. szerda

szept. 1
18:33
Mi történik a testünkkel a halál után? Egy temetkezési vállalkozó válaszolt (SzMo)
Victor M. Sweeney a holttestekkel kapcsolatos általános tévhitekre is rávilágított egy kérdezz-felelek videóban a YouTube-on.
szept. 1
19:51
„Az ilyen Budapestnek nincs jövője!” - összefogtak a Határ útiak, hogy megóvják a zöldterületet és a lakókat az autóforgalomtól (SzMo)
Akár napi 50 ezer autó, zaj, por és 1800 fa kivágása: tényleg ilyennek képzeljük a jövő Budapestjét?
szept. 1
21:51
Felnőttek ellen nyert aranyérmet a tízéves súlyemelő kislány, aki elhúzta a két tonnás kamiont is (SzMo)
Amíg a szülei nem engedték rendesen edzeni, Aeryn legósúlyzóval gyakorolt.
szept. 1
21:57
Egyszerre diplomáztak le a négyesikrek ugyanazon az egyetemen (SzMo)
A négy iker olyan közeláll egymáshoz, hogy még az egyetemi szállásukat is megosztották egymással.

2021. szeptember 2. csütörtök

szept. 2
13:09
Élő adásban trollkodta meg a meteorológus kutyája az időjárás-jelentést (SzMo)
A Storm, vagyis Vihar névre hallgató eb egyszer csak besétált a képbe. Gazdája egy másodpercre sem zökkent ki a szerepéből.
szept. 2
21:09
Te is folyton elfelejted mások nevét, miután bemutatkoztok? Íme 10 egyszerű trükk, amivel javíthatod a névmemóriádat (SzMo)
Azzal, hogy előre elnézést kérünk a rossz névmemóriánkért, azt is sugallhatjuk a másik félnek, hogy nem tartjuk fontosnak. Szakértők mondják el, hogyan javítsunk a névmemóriánkon.

2021. szeptember 3. péntek

szept. 3
11:33
„Nagyon jól érzem magam itt!” – képriport egy igazi mesteremberről, Gerő Gyula cipészről (SzMo)
Dolgozhatott volna külföldön vagy nagyobb helyeken, ő mégis a maga ura maradt. Az év 365 napján várja kuncsaftjait VI. kerületi kis cipészüzletében.
szept. 3
20:27
Kiderült, hogyan lehet kiszúrni a rejtett kamerákat a szállodai szobákban (SzMo)
Semmi más nem kell a rejtett kamerák leleplezéséhez, mint egy erős fényű zseblámpa.

Keresés