A Micro Focus szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a megfelelő tudással felvértezve a munkavállalók a fejlett elemző eszközökkel együtt hatékonyan erősíthetik az infrastruktúra védelmét. Az it-biztonsági szakemberek hosszú ideje úgy tekintenek a felhasználókra, mint az egyik legnagyobb veszélyre. A biztonság területén tapasztalatlan kollégák
Az afrikai országban magas az analfabéták aránya és rengeteg törzsi nyelvet használnak. Az akadályok leküzdésére egy helyi vállalkozás speciális okostelefont dobott piacra.
Több mint 110 millió éves dinoszaurusznyomokat találtak egy kiszáradóban lévő folyó medrében Texasban, az amerikai állam dinoszauruszokról elnevezett nemzeti parkjában. A Dinoszaurusz-völgyi Állami Park (Dinosaur Valley State Park) közleménye szerint a súlyos aszály nyomán a folyómeder szárazra került több pontján is találtak a földtörténeti őskorb
Mikor érkeznek meg a digitális élményeket kereső vendégek? Lehet, hogy már itt is vannak, csak még nem látjuk őket? Az idén májusban megrendezett Futourism konferencia panelbeszélgetése.
A világ legnagyobb PC-gyártója cím után a szerverek, tárolóeszközök és egyéb adatközponti hardverek piacán is az első hely a cél, nyilatkozta a Nikkeinek a Lenovo ISG globális vezetője.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A tervek szerint a Starlink műholdas internethálózat második generációja az amerikai T-Mobile ügyfeleit is kiszolgálja majd, hogy utóbbiak bárhol kapcsolatban maradhassanak a világgal.
A Szerencsejáték Zrt nevével és arculati elemeivel visszaélve adathalász tevékenységet folytatnak ismeretlenek — közölte a nemzeti lottótársaság. A közlemény szerint a megjelenésében az ötöslottóra utaló weboldalon nyereményjátékot hirdetve, a játékosokat megtévesztő módon bankkártya-adatokat kérnek el, amellyel utána visszaélhetnek. Az ismeretlene
Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 2022. szeptember 15-től a Deutsche Telekom Csoportnál folytatja karrierjét Senior Vice President pozícióban. A Deutsche Telekom vezetősége az európai tagvállalatok b2c szegmensének növekedéséért felelős pozícióval bízta meg Szabót, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesét. A kinevezé
Az oktatástechnológiával foglalkozó magyar társaság, a Redmenta Edutech Kft. (Van egy Redmenta Nonprofit kft. is ugyanarra a címre bejegyezve. A -szerk- megj.) 140 ezer eurós befektetést kapott angyalbefektetőktől. A befektetéssel a társaság felskálázza a hazai értékesítést, és megkezdi a nemzetközi piacra lépést is. “Jó alap számunkra, hogy már mo
Novemberben a Christie’s árverésén lehet majd licitálni Paul Allen, a Microsoft néhai társalapítójának mesés műgyűjteményére, amely értékét mintegy egymilliárd dollárra (413 milliárd forintra) becsülik. A Christie’s közleménye szerint a bevételt Allen végrendelete szerint jótékony célra fordítják – írta meg a BBC News. A műgyűjtemény kalapács alá k
Az idegrendszer fejlődési és a felnőttkori zavarait vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és hat partnere által életre hívott Transzlációs Idegtudományi Nemzeti Laboratórium (TINL) keretein belül. Azt írták, hogy az Európai Unió és a magyar kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő t
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Suombat, 13:45. Informatikai rendszerprobléma okoz gondot szombaton 13 órától a közúti határátkelőhelyeken és a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, ezért hosszabb várakozásra kell számítaniuk az utazóknak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) . A szakemberek megkezdték a hiba elhárítását. A külföldre utazóknak azt javasolták, hogy elind
Újabb, a korábbiaknál komolyabb kibertámadás érte a montenegrói kormányzati szerveket pénteken, a helyzet még nem állt helyre – közölte a montenegrói közszolgálati televízió. A kormány tájékoztatása szerint pénteken több kormányzati szerv szerverét is lekapcsolták elővigyázatosságból, a lakosság és a vállalatok adatai nem kerültek veszélybe. A bizt
Mark Zuckerberg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmeztetésével magyarázta a Facebook azon döntését, hogy közvetlenül a 2020-as elnökválasztás előtt korlátozta Joe Biden akkori elnökjelölt fiának, Hunter Bidennnek a számítógépéről származó kompromittáló adatokra vonatkozó sajtóértesülés közlését. A Meta (korábban Facebook) alapítója, elnök-vezé
A Magyar Telekom igazgatósága 2022. december 1-i hatállyal a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Pereszlényi Zoltánt nevezi ki. A Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi pozíciójára a Deutsche Telekomtól érkezik Pereszlényi 2022. december 1-től. Érkezéséig átmenetileg Rékasi Tibor vezérigazgató látja el a kereskedelmi vez
A pirolízis, a hőbontás lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére, mert kiválthatja a hulladéklerakást és az égetést – állítja a Roland Berger tanácsadó cég. A probléma súlyát mutatja, hogy miközben az elmúlt öt évben az Európai Unió lakossága mintegy 33 millió tonna műanyaghulladékot termelt, ennek kevesebb, mint negyven százalékát
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A német családi tulajdonban lévő Balluff vállalatcsoport Veszprém és Csetény után Budapesten nyitott új, fejlesztéssel foglalkozó irodát, ahol tíz magas képzettséget igénylő munkahely jön létre – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a Balluff vezetősége egy évvel ezelőtt döntötte el, hogy bővíti fejlesztési tevékenységét Magyarországon. A dön
A Xiaomi, a világ egyik vezető mobilgyártója egyike lett a Forbes által megnevezett 50, ESG tekintetében legjobban teljesítő kínai nagyvállalatnak a China ESG 50 listáján. A Forbes a Xiaomi környezetvédelem, társadalmi felelősségvállalás, és a korszerű vállalatirányítás terén elért eredményeit ismerte el a besorolással. A Forbes az ENSZ fenntarthat
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy csatlakozott a Home Connectivity Alliance-hez (HCA). A 2022-ben alapított, számos intelligens otthoni megoldásokat gyártó céget tömörítő szövetség célja, hogy biztonságos és egymással kompatibilis eszközökből álló, összekapcsolt okosotthon-ökoszisztémát hozzon létre. Az LG mellett mintegy 13 globális márka,
Több tízezer it-szakember hiányzik a magyar munkaerőpiacról. A HR KOPÓ Tanácsadó Csoport összegyűjtötte, hogy milyen problémák állhatnak a háttérben. Annak ellenére, hogy a kormány támogatja az átképzéseket, nincs elegendő it-szakember a magyar munkaerőpiacon. A HR KOPÓ Tanácsadó Csoport tagjai informatikusok toborzásával is foglalkoznak, így kellő
Hiába a sok célzott reklám és az alapos fogyasztói kutatás, a cégek gyakran mellé nyúlnak mind a hirdetési kampányok, mind az új termékek esetében. Ezen változtatna egy dán startup platformja, amely az ígéretek szerint képes kitalálni, mire vágynak az emberek.
A német kormány több más intézkedés mellett az üzletekben elhelyezett kijelzők és digitális reklámfelületek működési idejét is szabályozza, hogy minél kevesebb legyen az ország gázfogyasztása.
A Rheinmetall által telepített rendszerekkel önvezető módban és távoli irányítással is szállíthatják az ellátmányt vagy a sebesülteket, szükségtelenné téve az emberi sofőrök biztonságának kockáztatását.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az LG Electronics (LG) a 2022-es berlini IFA kiállításon mutatja be legújabb prémium kategóriás monitorait, amelyek közül is kiemelkedik a 45GR95QE típusú UltraGear OLED gaming kijelző. Az LG első 45 hüvelykes, hajlított, 240 Hz-es képfrissítési frekvenciájú ívelt OLED-kijelzője 21:9 képaránnyal és WQHD (3440×1440) felbontással rendelkezik. A 240 H
A Magyar Posta Zrt negyven elektromos meghajtású zárt áruszállító gépjárművet vásárolt. A meghívásos tenderen nyertes ITE Bus&Truck Kft., az ITK Holding Zrt leányvállalata húsz Mercedes-Benz eVito és ugyancsak húsz Mercedes-Benz eSprinter járművet szállít a társaságnak. A vállalat tájékoztatása szerint a járművek nyertes ajánlati összértéke megköze
Az amerikai -belső és külső kibervédelemmel foglalkozó- BlueVoyant 2021 elején nyitotta meg budapesti kiberbiztonsági műveleti központját — ennek bejelentését most tartották időszerűnek. Az amerikai it-biztonsági társaság szerint a leggyakoribb zsarolóvírusos (ransomware) támadások a szoftverek sebezhetőségét használják ki, akár a teljes szervezet
A világ leggazdagabbjai összesen több mint harmincmilliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után – állítja a Forbes. A közel tíz percig tartó beszédben a Fed vezetője jelezte, hogy a jövőben további jelentősebb mértékben emelkedhetnek az amerikai kamatok az infláció megfékezése cé
A gyártó szerint ez egy lépés az egyenlőség és az empátia irányába, mások szerint nem éppen ez lesz a vége, ha gépi segítséggel kell úgy beszélni, mintha mindenki fehér amerikai lenne.
A NASA műszaki rendellenesség miatt péntekre halasztotta az Artemis I misszió óriás holdrakétájának kilövését a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontból. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közleménye szerint a kilövésen dolgozó szakemberek a négy hajtómű közül az egyikben szivárgást fedeztek fel. A Space Launch System (SLS) elnevezésű rakéta
A céget négy éve perelte be egy csoport a Cambridge Analytica-botrány miatt. A szeptemberben esedékes tárgyalási kör azonban elmarad, mert a felek peren kívül megegyeztek.
A Reuters értesülése szerint az Európai Bizottság nem is fellebbezi meg az Európai Unió Bíróságának azt a döntését, amely eltörli a Qualcomm közel egymilliárd eurós büntetését.
A speciális algoritmust a francia hatóságok vetették be, hogy be nem jelentett magánmedencékre vadásszanak. Az egyelőre tesztként funkcionáló akció teljes sikert hozott.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Szó szerint tízezrével azonosította a francia adóhatóság az eltitkolt úszómedencéket a mesterséges intelligencia segítségével. Mint arról a BFMTV francia hírtelevízió is beszámolt, az adóhatóság kilenc ügyosztályán futtaták le a Google és a Capgemini által kifejlesztett rendszert, egybevetve a légifelvételek adatait a különféle földtulajdonokról re
Távozott a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) az az ügynök, akit egy informátor politikai elfogultsággal vádolt. Értesülések szerint Timothy Thibault különleges ügynök már nem dolgozik a szervezetnél, a hétvégén távozott a szolgálattól. Thibault neve a sajtóban állítólagos politikai elfogultsága miatt merült fel azzal a gyanúval, hogy megpróbált bea
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) három tagozatának, az informatikai, a telekommunikációs és a nagyvállalati tagozatnak választottak új vezetőket. A szavazások végeredményeként az informatikai tagozat élén Vityi Pétert (Kürt Akadémia) Jakab Roland, az Ericsson Magyarország regionális igazgatója váltja. A te
A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett – írta az Il Messaggero napilap. A cikk írója megjegyezte, hogy a társadalombiztosítási adatokat tartalmazó kártyák mikrochip nélkül használhatatlanok,
Musk legújabb ígérete szerint már az idén megjelenik a gyártó fullos önvezető technológiája, 2030-ra pedig olyan eladási volumeneket tervez, amelyeket egyelőre fizikailag is nehéz elképzelni.