Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között az Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása szerint. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen tértek vissza az üzletekbe, a vállalat árbevétele végül közel ötödével, rekordszintre nőtt. Bár drágultak a termékek, így
Az LG Electronics (LG) az offline térbe visszatérő szakkiállításon mutatja be a technológia, életstílus és élmény hármas újragondolására épülő vízióját… Az LG a világ minden tájáról várja azokat a fogyasztókat, akik testközelből is megismernék legújabb innovációit Berlinben, a szeptember 2-6. között zajló IFA 2022 kiállításon. A Life, Reimagined (Ú
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter MTI-n megjelent közleménye szerint a magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében.
A hatóság sűrű bírságolással és két marokkal szórt figyelmeztetésekkel igyekszik megakadályozni, hogy az orosz állampolgárok olyasmit találjanak az interneten, ami nem vág egybe a Kreml narratívájával.
Végre magunk mögött hagytuk az irodai stresszt, és elindulunk a régen várt nyaralásra. Az idő jó, és a repülő is időben indul. De mikor már azt hisszük, hogy minden rendben, akkor eltűnik a poggyászunk. Ami pedig még rosszabb, hogy az összes utazási csekk és irat a bőröndben volt. Ez minden
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A humanoid robotok régóta a popkultúra szerves részét képezik, de egyre közelebb az idő, amikor már nem csupán a filmvásznon és a képregények lapjain találkozhatunk velük.
Sikerült elhárítani az informatikai hibát, amely több magyar határátkelőhelyen órákon át tartó fennakadást okozott hétfőn. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata korábban azt közölte: Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, Hajdú-Bihar megyében, Békés megyében, Csongrád-Csanád megyében és Bács-Kiskun megyében délután probléma keletkezet
A Vodafone Group megállapodott a 4iG Nyrt.-vel és a Corvinus Zrt-vel a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt (Vodafone Magyarország) 100 százalékának eladásáról, összesen 715 milliárd forintért (1,8 milliárd euró). A Vodafone Group közleménye szerint a Vodafone Magyarország az egyik vezető konvergens hálózatüzemeltető Magyarországon, és a 4iG-vel va
Egy kibertámadás komoly zavart okozott a francia főváros körüli régió egyik legnagyobb kórházi központjának működésében – erősítette meg a BFM hírtévé értesülését az intézmény, a Centre hospitalier Sud Francilien (CHSF). A támadás vasárnapra virradó éjjel történt. A hackerek tízmillió dolláros váltságdíjat követelnek angol nyelven – tájékoztatták r
A Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO Group nevű vállalat meneszti 100 dolgozóját, és távozik Salev Hulio, a cég vezérigazgatója is – jelentette a Haarec. A visszalépett vezérigazgató, a három alapító egyike, a lap szerint vevőt keres a cégnek. Hulio helyét Jaron Sohat, az eddigi operatív igazgató veszi át a helyét.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 24 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki három magánszemélyre a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértése miatt. Az érintettek bizalmasan egyeztettek a Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökével a Kulcs-Soft részvénnyel kapcsolatos kereskedésről. Az MNB piacfelügyeleti eljárást f
Új szabályozással és állami támogatással pörgetnék fel a dolgokat, hogy 2025-re széles körben megjelenjenek a magas autonómiaszintű járművek az Egyesült Királyság útjain.
A technológiai és ipari miniszter azonnali hatállyal felmentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét. A Technológiai és Ipari Minisztérium a közleményében azt írta: a szervezet irányítási jogát gyakorló Palkovics László augusztus 22-ével mentette fel Radics Kornéliát és Horváth Gyulát. Az új ve
Alig tették közzé a MetaGuard nevű megoldást, rögtön kiderült, hogy a virtuális valóság is csak a felhasználók adatainak minél hatékonyabb lenyúlásáról szól.
Legalábbis így gondolja a Gartner által megkérdezett felső vezetők elsöprő többsége. A mesterséges intelligencia sikeres bevezetése ugyanakkor messze nem triviális feladat a szervezeteknél.
Egyelőre a vállalat új álláshirdetéseiből következtetnek erre, de amúgy is kézenfekvő továbblépésnek tartanák a tavaly szinte észrevétlenül működő mobilos játékoktól.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A szolgáltatóktól gyűjtött adatokat elemző NMHH-jelentés szerint a forgalom megkilencszereződött 2016 és 2021 között, miközben a mobilnetet használók tábora közel duplájára nőtt.
Egy gyerekről átlagosan 107 kép kerül fel az internetre még azelőtt, hogy járni tudna – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A szervezet által működtetett Biztonságosinternet Hotline első félévének adatai szerint a szolgálat hotline-jához beérkező bejelentések 88 százaléka pedofil, hét százaléka pedig erőszakos tartalom. Rasszista, idegengy
Kibertámadás érte a montenegrói kormány és az állami szervek szervereit – közölte a podgoricai kormány. A tájékoztatás szerint ez az ország történetének eddigi legkifinomultabb és legösszetettebb internetes támadása, és egyelőre nem tudni, mekkora kárt okoztak a hackerek. A kormány közleménye szerint időben észrevették a támadást, ezért a kulcsfont
Másfél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Corvinus Egyetem. Az elnyert forrás hozzájárul a Ménesi úti campus digitális fejlesztéseihez, újjászületik az egyetem online oktatási rendszere és bővülnek, frissülnek a digitális tananyagok is. Az egyetem közleménye szerint az 1,49 milliárd forint uniós támogatásból négy terül
Rosszindulatú csatolmánnyal küldenek emailt a VII. kerületi rendőrkapitányság nevében – közölte a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt tanácsolta: aki ilyen üzenet kapott, ne nyissa meg a csatolmányt, és törölje az emailt. Mint írták, “Ajánlatkérés, szám: 22-0822-0391” tárggyal többen kaptak olyan megtévesztő emailt, melyne
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a hétfő esti ellenőrző vizsgálat után bejelentette, hogy óriási holdrakétája készen áll a jövő hétfői kilövésre. A Space Launch System (SLS) elnevezésű rakéta szállítja az Orion nevű űrkapszulát, amely az Artemis-program első, legénység nélküli küldetésén megkerüli majd a Holdat. Az SLS a floridai Kennedy Űrköz
A közösségi hálózat egykori biztonsági vezetője által benyújtott terjedelmes feljegyzés szerint a cég tudatosan félrevezette a hatóságokat és a felhasználói bázis növelését hajszolva hanyagolta a biztonsági szempontokat.
Ázsiai lapértesülések szerint a dolgozóknak küldött vezérigazgatói levél a nehéz gazdasági időszak miatt a növekedés helyett a pénztermelést és a nyereséget helyezi a fókuszba.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az orosz Google-nek is nevezett vállalat élelmiszer-kiszállító szolgáltatásra cseréli el honlapját és híraggregátorát, hogy megszabaduljon a teljesen átpolitizált üzletektől.
A magyar cégek többsége, 62 százaléka innovatívnak látja magát, a legpozitívabban pedig a kereskedelemben tevékenykedők értékelték a működésüket e szempontból. Lényegesen kisebb összeg ment azonban fejlesztésekre: átlagosan az árbevétel még tizedét sem költötték innovációra az idei félévet megelőző időszakban – derült ki a K&H innovációs indexből.
Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő problémákról számolt be a Twitter közösségi oldalt üzemeltető vállalat elbocsátott biztonsági vezetője az általa kiszivárogtatott jelentésében, amely szerint fennáll a veszélye annak, hogy külföldi ügynökök dolgoznak a cégnél, a hiányosságok pedig a felhasználók személyes adataira is kockázatot jelentenek. A kisz
Öt év alatt kilencszer több gigabájtot használtunk el internetezésre: egyre többet böngészünk, videocsetelünk és nagyobb felbontásban élvezzük a streamelt médiát – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága. A hatóság szerint ha egy jelentős technológiai fejlődést kell megemlíteni a 2000-es évekből, akkor az in
Az Android 13-on alapuló vadonatúj ColorOS 13 lényegre törő és kényelmes Aquamorf dizájnt, intelligens többeszközös csatlakoztatást és általános teljesítményjavításokat kínál. Az OPPO hivatalosan is kiadta Android-alapú operációs rendszere, a ColorOS 13 globális verzióját nemzetközi felhasználói számára. Az ColorOS verzió Android 13-on alapul, és a
Bizonyos lepkefajok szárnyát cink-oxiddal bevonva környezetkímélő módon és olcsón állíthatók elő fotonikus nanoszerkezetek, amelyek lehetővé teszik a napenergia közvetlen hasznosítását kémiai folyamatok előidézésére – állapították meg az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi, valamint Energia- és Környezetbiztonsági Intéz
Akkora a vízhiány, hogy az egyik jelentős brit vízszolgáltató elkezdte vizsgálni, hogy mennyi vizet is szívnak el a szolgáltatási területén működő adatközpontok.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Többi között digitális eszközfejlesztésre kapott 1,329 milliárd forintos támogatást a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Széchenyi Terv Plusz Programban. Az egyetem közölte, hogy a támogatást idén június és 2026 áprilisa között – az Európai Unió nyújtotta Helyreállítási Alap finanszírozásával – egyebek mellett digitális eszköz-, tananyag- és készs
A pandémia alatt itthon is megnőtt a gyermekek online szexuális kizsákmányolása, az internet egyik legsötétebb jelensége ellen csak nemzetközi összefogással lehet felvenni a harcot — állítja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az NMHH internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline adatai szerint a 2021-es bejele
Tavaly a Facebook Marketplace felhasználóinak száma átlépte az egymilliárdot. Az egymás közötti adásvételt lehetővé tévő platform ingyenes és könnyen használható, a felhasználók pedig biztonságosnak érzik, mivel az eladók profilját is meg tudják nézni. Sajnos azonban ez a biztonságérzet gyakran hamis, figyelmeztetnek az ESET szakértői. Mint minden