Nagyon megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, ami azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket, és azt is, hogy védekezhetünk. Ismerje fel a kókler webáruházakat! Az elmúlt év
A dél-koreai vállalat az idén mutatta be a Samsung Galaxy Tab S8 Ultra készüléket a Samsung Galaxy S22 széria mellett, ami jelenleg a vállalat valaha volt legjobb táblagépe. A napokban egy strapa tesztnek vetették alá, mutatjuk, hogyan bírta a gép. A Samsung Galaxy Tab S8 Ultra itthon is megvásárolható a hivatalos forgalmazóknál 8GB/128GB-os kiadás
A világ egyik vezető távközlési cége a svéd Ericsson felfüggesztette oroszországi tevékenységét. Az Ericsson bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét Oroszországban, munkavállalóit pedig fizetett szabadságra küldi. A svéd cég közleményében emlékeztetett arra, hogy február végén az Ericsson már felfüggesztette az összes száll
A dél-koreai vállalat újabb okostelefont dobott piacra, ezúttal Samsung Galaxy M53 5G néven. Mutatjuk, hogy mit tudunk a készülékről. A Samsung M sorozata az európai régióban nem túl elterjedt, mégis akard 1-1 olyan modell, amit online felületen be lehet szerezni, hivatalos formában is. A dél-koreai vállalat a napokban bővítette ennek a szériának a
Az Oppo okoseszközgyártó áprilistól három új okostelefonnal bővíti kínálatát Magyarországon. Néhány nap eltéréssel kereskedelmi forgalomba kerül a márka februárban bemutatott felsőkategóriás csúcskészüléke, a Find X5 Pro, valamint a népszerű Reno széria két legújabb modellje, a Reno7 5G és a Reno7 Lite 5G. Az Oppo okoseszköz márka Find X5 Pro, Reno
A pandémia lecsengése az élelmiszer-kiszállításban is megváltoztatja a piaci körülményeket, a vállalkozásoknak egyre inkább a vertikális fejlődésre kell koncentrálniuk.
A kínai vállalat hamarosan egy új OnePlus 10 elnevezésű készüléket dobhat piacra, legalábbis a spekulációk szerint. Mutatjuk, hogy mit kell erről tudni. A OnePlus egyre jobban növekszik a világpiacon, a termékei pedig már Magyarországon is elérhetővé váltak az utóbbi években. A forrás is kiemeli, hogy 2019 óta úgy mutatják be a csúcskészülékeiket,
Az ELTE TTK Anyagfizikai Tanszékén végzett mikromechanikai kísérletek során kiderült, hogy a fémek maradandó alakváltozása során lejátszódó mikroszkopikus deformációs lavinák tökéletes analógiát mutatnak a földrengésekkel. Az ELTE közleménye szerint a felfedezést az egyetem egyedülálló kísérleti berendezése tette lehetővé, mely képes érzékelni a né
Napjainkban rengeteg csaló jelenik meg az interneten, akik az adatainkra vagy a pénzünkre pályáznak. Mutatjuk, hogy mire kell odafigyelj, hogy ne verjenek át. Manapság szinte mindent az interneten csinálunk. Itt vásárlunk, itt beszélgetünk stb. A bűnözés is alkalmazkodott ehhez, hiszen az online térben próbálnak minket megkárosítani vagy az adatain
Ki ne ismerné ezt a régi mondást? Az igazságtartalmára azonban sokan lakberendezés során döbbennek rá. Szinte hihetetlen, hogy egy-egy aprónak tűnő részlet mennyire sokat jelent. A textíliák megjelenése olykor többet nyom a latba, mint a bútordarabok stílusossága. Szóval tényleg megtérülő stratégia odafigyelni azokra a bizonyos, sokat emlegetett ré
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Twitter alapítója tavaly közel 3 millió dollárért értékesítette a közösségi hálózat első üzenetét. Az NFT tulajdonosa 50 millióban reménykedve most árverésre bocsátotta. Az eredmény finoman szólva sem váltotta be a reményeit.
Nagyon megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, ami azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket, és azt is, hogy védekezhetünk. 2. Ne dőljön be a csaló fizetési felületeknek! E
A Yettel korlátlan üzleti mobilcsomagokat jelentett be. Három, az üzleti piac számára fejlesztett csomaggal jelentkezik a Yettel. A kis- és középvállalkozások igényeire szabott, Business Prime nevű teljesen új tarifaportfólióban a fő hangsúlyt a korlátlan szolgáltatások, a gyorsított ügyfélkiszolgálás és az összevonható készülékkedvezmény kapják. A
Az amerikai nagyvállalat hamarosan bemutathatja legújabb rendszerét okos eszközeire, egy konferencián. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az Apple hamarosan bemutathatja az iOS 16 rendszerét, amit iPhone készülékekre tervez. Minden bizonnyal számos újítást fog megkapni a rendszer, ami segíti a felhasználók mindennapjait. A konferencia, amin megjelenh
Az Oppo okoseszközgyártó áprilistól egy vezeték nélküli fülhallgatóval is bővíti kínálatát Magyarországon. Az Enco X2 az Oppo Bluetooth fülhallgató kínálatának csúcsmodellje. A hallójárati kialakítású eszközben a természetes és valósághű zenereprodukciót a dán Dynaudio hangszórógyártóval való együttműködésben fejlesztett SuperDBEE akusztikus rendsz
A kínai vállalat hamarosan egy újabb okostelefont dobhat piacra, ezúttal Oneplus Ace néven. A szivárgást egy Geekbench teszt is bizonyítja, ami érdekes dolgokat mutat meg nekünk. A Oneplus Ace okostelefon, valamikor a napokban jelenhet majd meg, legalább is a szivárgások erre utaló jelet adnak. A készülék nagyon hasonló specifikációkkal lesz felsze
A világ egyik vezető távközlési cége, a finn Nokia (mely társaság az illusztrációnk ellenére sem tévesztendő össze a Nokia telefonokat gyártó HMD Global Oy-jel) bejelentette, hogy végleg hátat fordít az orosz piacnak az Ukrajna elleni orosz invázió miatt. A Nokia szerint az, hogy kivonul az orosz piacról, “nem befolyásolja a
Egy nemzetközi kutatócsoport megvizsgálta a gyűjtögető életmódról az élelemtermelésre való áttérést. Eredményeik szerint ez a folyamat kezdetekben a népesség növekedése mellett az egészségi állapotuk romlásához vezetett. Az ELTE Természettudományi Kar ( ELTE TTK) Embertani Tanszékének közreműködésével készült tanulmány a PNAS (Proceedings of the Na
Hogy miért annyira izgalmasak a sportmérkőzések? Túl a sportág iránt érzett rajongáson vagy épp a játékosok tiszteletén? Azért, mert megunhatatlan. Még akkor is, ha valaki gurunak érzi magát, ha már komoly tapasztalattal rendelkezik, találkozhat egy olyan meccsel, ami aztán minden papírformát felborít. A Bajnokok Ligájában ez rendszeresen előfordul
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Akadozik a Magyar Telekom televíziós szolgáltatása bejegyzés legeslegelőször -n jelent meg. És még ez is...: Kerül, amibe kerül: segítene a kisvállalkozásoknak a Magyar Telekom Mi az? Otthon és az autóban csináljuk a leggyakrabban Lesz ez még jobb is: a 4iG a második legnagyobb távközlési cég Magyarországon
Nagyon megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, ami azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket, és azt is, hogy védekezhetünk. Óvakodjon az adathalász sms-ektől! Az utóbbi éve
Lezárult a Digitális Témahét 2021/2022-es tanévi programja, amelyben 811 iskola és 115 ezer diák vett részt. A Digitális Témahét az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kezdeményezésére a 2015/2016-os tanévben indult el, az idei programban a pedagógiai projektek mellett az elmúlt évhez hasonlóan újra meghirdették a pedagógusoknak és oktatókna
A napokban egy új olcsó Xiaomi okostelefon jelent meg, ami vízállósági tanúsítvánnyal is fel van szerelve. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Xiaomi Redmi Note 10T 5G a napokban jelent meg Japánban és már meg is vásárolható fekete, zöld és kék színben durván 90.000 Ft-os áron. Egy ilyen elnevezésű termék már kapható az indiai piacon,
Idén kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mások mellet a webáruházakra — közölte az EY. A nemzetközi tanácsadó cég szerint a NAV közzétette a 2022-re vonatkozó ellenőrzési tervét, amelynek értelmében a hatóság a jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységekre koncentrál, ezért vizsgálják egyebek mellett a webáruháza
Az Apple idén újabb okostelefonokat dobhat piacra, de a legújabb szivárgás azt mondja, hogy a kamerák tekintetében az igazi áttörés majd a következő évben jöhet csak. Az amerikai nagyvállalat tavaly év vége fele dobta piacra az iPhone 13 sorozatot, ami azóta is nagy népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy nem sok mindenben változtattak rajta, a
Változatlanul érvényes az OTT-ONE Nyrt. részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése, mert a kibocsátó könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2019-es éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az OTT-ONE rendkívüli tájékoztatása szerint könyvvizsgálója április 12-én visszavonta a kibocsátó 2019-es év
A kínai vállalat hamarosan újabb okostelefont mutathat be, ezúttal Xiaomi Civi S néven. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk az újdonságról. A Xiaomi tavaly év vége fele dobta piacra az első Xiaomi Civi elnevezésű okostelefont, aminek a következő hónapban megérkezhet az utódja, Xiaomi Civi S néven. Ez a sorozat leginkább Kínai specifikus, tehát nem nagy
Egy kevés testedzés, mint az intenzív séta is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát. Az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) szerint az Egyesült Államokban az ajánlott testmozgás heti 2,5 órás, mérsékelt szintű aerob edzés, például élénk séta, valamint az összes fő izomcsoport heti kétszeri edzése. Ez helyettesíthető
Már több éve szólnak pletykák arról, hogy az Apple hamarosan piacra dobhat egy AR headsetet, viszont erre még mindig várnunk kell a legújabb jelentések szerint. Az Apple cégtől megszokhattuk, hogy semmilyen fejlesztésénél nem kapkod a piacra dobással, ellenben mindig nagyon magas áron kínálja termékeit és meg is veszik a vásárlók. Ilyen lehet a már
Tegnap este hírt adtunk arról, hogy a Magyar Telekom televíziós szolgáltatásában fennakadások voltak. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott. Az ország legnagyobb távközlési társaságának szakértői éjt nappallá téve nagy erőkkel dolgoztak a hiba javításán, és mostanra sikerült a tévészolgáltatást teljes mértékben helyreállítani. Már a www.telekomtvg
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nagyon megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, ami azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket, és azt is, hogy védekezhetünk. Ne vegyen át semmit, amit nem Ön rendelt! Előfor
A Forbes The Cloud 100 listáján szereplő amerikai cégek összértéke tavaly megduplázódott, míg a Gartner prognózisa szerint a felhőszolgáltatásokra fordított globális kiadások 2022-ben várhatóan hatvan százalékkal fog nőni. Az amerikai Forbes 2021-es The 100 Cloud listáján szereplő cégek együttes piaci értéke elérte az 514 milliárd dollárt, ami kéts
Balesetek vagy rosszullét esetén hasznos útbaigazítást adhat a napokban elindult ügyelet- és gyógyszertárkereső weboldal, a surgossegi.info. Németh Franciska, a honlap ötletgazdája és elindítója ápolóként dolgozik egy budapesti kórház gyermeksebészeti és traumatológiai osztályán. Ügyeletes munkanapjai során szembesült azzal, hogy a szülők sokszor
Országos hálózatfejlesztést jelentett be a Yettel. A telekommunikációs társaság a szolgáltatások javításával indokolta a fejlesztéseket, amelyek új lehetőségekkel bővítik az intelligens eszközök közötti kapcsolatot. Csaba Tamás hálózati stratégiai tanácsadó kifejtette, hogy az IoT (“Internet of things”, internetre kapcsolódó eszközök hálózata) sokf
Egy friss kutatás szerint kétszer valószínűbbek most az extrém atlanti hurrikánszezonok, mint a nyolcvanas években. A klímaválság szuperviharokat teremt, melyek a parti régiókban életeket és anyagi javakat veszélyeztetnek – idézte a The Guardian online kiadása a tanulmányt. A Weather and Climate Dymanics című tudományos lapban közzétett munka szerz
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nagyon megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, ami azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket, és azt is, hogy védekezhetünk. Ne nyugodjunk bele, ha nem azt kaptuk, amit várt
A Dell Technologies a Precision márka bevezetésének 25. évfordulóján bemutatta a Precision 5470-et, amely nem csupán az eddigi legnagyobb teljesítményű 14 hüvelykes laptopot, hanem a legkisebb és legvékonyabb is a világegyetemben. A Precision 5470 csak 1,47 kg, 12. generációs Intel Core H sorozatú processzoron alapuló laptopja. A készülék megfelel
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) konferenciája, a SMART 2022 nyitó előadásán Vinnai Balázs, a szövetség elnöke kiemelte, hogy ha lehet, a mostani körülmények miatt a digitalizációt még inkább a fókuszban kell tartani. A rébuszokban (IS) erős szakember hozzátette, hogy a digitalizáció minden ágazatban fonto
Bár az 5G kapja a nyilvánosság oroszlánrészét, a Wi-Fi 6 készülékek csendben nagy fölénnyel előzik meg az 5G eszközöket, és a trend a következő néhány évre is jellemző lesz — áll a Deloitte friss tanulmányában. A Wi-Fi 6 az 5G-hez hasonlóan jelentős szerepet játszik a vezeték nélküli összeköttetés jövőjében, nem
A biológiai kor és a kognitív képességek serdülőkori összefüggéseit mutatták ki magyar kutatók. Az MTA-PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport Kovács Ilona akadémikus vezetésével a kamaszok fejlődésének eddig feltáratlan területével, a biológiai kor és a kognitív képességek összefüggésével foglalkozik. Legújabb tanulmányukban rámutattak arra, hogy
Karintia kifejezetten aktív régió a sportolási lehetőségeket tekintve! A kerékpáros úthálózata rendkívül fejlett, egyedülálló kerékpárkölcsönző hálózata 50 állomással rendelkezik, ahol mindenféle típus foglalható, akár online is. Remek kerékpáros kalandok várnak itt mindenkire! Élmények, adrenalin, Karintia! Karintiát talán sokan a téli oldaláról i