Gyászol a magyar ökölvívás: életének 93. évében elhunyt Fekete Pál többszörös magyar bajnok ökölvívó, a szövetség korábbi szakfelügyelője. A sarkadi születésű egykori klasszis az aktív pályafutása során két Európa-bajnokságon is képviselte hazánkat, mielőtt a válogatott felkészítésében vállalt szerepet. A munkássága során olyan ikonikus legendákkal
A Manchester City norvég világsztárja, Erling Haaland lett a labdarúgó Bajnokok Ligája történtének legfiatalabb 60 gólos játékosa, miután betalált szerdán a vendég, címvédő Paris Saint-Germain elleni, 4-2-re elveszített alapszakasz-mérkőzésen.
Alphadjo Cissé parádés mesterhármasának köszönhetően az AC Milan magabiztos, 4-0-s idegenbeli győzelmet aratott az FC Salzburg felett az Európa-liga alapszakaszában, megszerezve ezzel első sikerét a sorozat idei kiírásában.
Ismét győzött a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-ligában. Borbély Balázs együttese az alapszakasz második fordulójában hazai pályán a cseh Viktoria Plzent győzte le 2-1-re. A Fradinak ezzel a sikerrel már hat pontja van a főtáblán.
Bejárta az internetet az a felvétel, amin állítólag Félix Savón háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó látható, amint az utcán a szemetesekben kutat élelem után.
Kristoffer Zachariassen második félidei duplájával a Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzeň együttesét az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, ezzel zsinórban második sikerét aratta a sorozatban, és a tabella első nyolc helyezettje között várja a folytatást.
Bő másfél éven belül negyedszer csapott össze egymással csütörtökön este a Ferencváros és a cseh Viktoria Plzen az Európa-ligában. A magyar futballcsapat számára az előzmények kevesebb szép emléket adtak, de azt remélték szurkolói, hogy most végre lesz minek örülni. Örülhettek is, hiszen kedvenceik 2-1-re győztek.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) módosítani kívánja fegyelmi szabályzatát, hogy elkerülje az amerikai Folarin Balogun körüli, a nyári világbajnokságon történt vitás eset megismétlődését.
Megvan a Ferencváros labdarúgócsapatának újabb győzelme az Európa-ligában. A lefújás után többek között a két gólt szerző Zachariassen is értékelt. A zöld-fehérek játékosai most abban bíznak, a Viktoria Plzen legyőzése a bajnokságban is beindítja a szekeret.
Az európai labdarúgás vezetői egyre biztosabbak abban, hogy találnak majd olyan jelöltet, aki elindul Gianni Infantino ellen a jövő évi FIFA-elnökválasztáson. Az angol és a német labdarúgó-szövetség elnökei egy három és fél órás tanácsülést követően megkérdőjelezték Infantino alkalmasságát a szervezet vezetésére.
Borbély Balázs vezetőedző kijelölte a kezdő tizenegyét a Viktoria Plzen elleni, este 9 órakor kezdődő Európa-liga-mérkőzésre. A névsor óriási meglepetéssel kezdődik.
A Ferencváros, amely még veretlen a 2026–2027-es nemzetközi kupaidényben, a Viktoria Plzen csapatával játszik az Európa-liga főtáblájának második fordulójában.
Vinícius Júnior elégedetlen azzal, ahogyan a játékvezetők bánnak vele, és nagyobb védelmet követel az olyan tehetséges játékosok számára, mint ő maga, Lamine Yamal vagy Julián Álvarez. Vinícius a Real Madrid szerdai, AS Roma elleni – hátrányból fordítva, 4–3-ra megnyert – Bajnokok Ligája-mérkőzése után nyilatkozott. A brazil támadó elismerte, hogy
Nem kis meglepetésre került be a Ferencváros kezdőcsapatába, de remekül helyt állt a Viktoria Plzen ellen Radnóti Ádám. A 20 éves éves futballkapus a 2–1-re megnyert Európa-liga-találkozó után elárulta lapunknak, milyen tanácsot kapott Dibusz Dénestől.
Hallgatja az ember Talapa Tibor felkavaró élettörténetét, s mintha a rohanó felhők közül Madách gyönyörűséges gondolatai visszhangoznának: ember küzdj és bízva bízzál! S ez most nem valamiféle költői túlzás. Mert aki 67 esztendősen szembenéz a halállal, s folyamatos harcot vív a gyilkos kórral, az pontosan tudja, mit jelent a küzdelem az életben ma
Nemcsak a kosárlabdapályán, hanem azon kívül is képes magára irányítani a figyelmet Luka Dončić. A Los Angeles Lakers szlovén klasszisa a csütörtöki beszámolók szerint egy rendkívül ritka Bugatti W16 Mistrallal érkezett csapata edzésére, miközben a kaliforniai együttes már az NBA-alapszakasz rajtjára készül. A különleges sportautó értékét körülbelü
Gareth Southgate "alig néz" futballt, és nem tervezi a visszatérést a Premier League-be. Az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya legutóbb 2025 májusában járt mérkőzésen. Elmondása szerint az időszak végére már a győzelmek sem okoztak számára tartós örömöt.
Kubatov Gábor elárulta, hogy a már elhunyt édesapja nem hitt abban, hogy Kristoffer Zachariassen gólokat rúghat a Fradiban. Az FTC elnöke a stadionból üzen neki mindig, hogy mégis. A Ferencváros első embere a Viktoria Plzen elleni siker után jelentkezett videóval.
A New York Knicks 122–120-ra legyőzte a Toronto Raptorst az NBA előszezonjának utolsó mérkőzésén, így győzelemmel zárta a felkészülést az alapszakasz előtt. A Madison Square Gardenben rendezett találkozón Jalen Brunson 20 ponttal és 7 gólpasszal vezette a hazaiakat, Karl-Anthony Towns pedig mindössze 1 gólpasszra maradt el a tripla-duplától. A Toro
Nagyszerűen sikerült Kovács Bendegúz bemutatkozása a labdarúgó-Európa-ligában. A 19 éves csatár kezdőként 76 percet kapott az AZ Alkmaarban az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen, és a hajrában kiharcolt egy büntetőt, amivel a csapata 2-1-re nyert.
A megye III-as Rácalmás labdarúgója olyan súlyosan bántalmazta a játékvezetőt, hogy annak csontja is tört. A klubvezető szerint bármi váltotta is ki a fizikai erőszakot, a játékosnak vállalnia kell a felelősséget tettéért.
A nyáron hatalmas átalakuláson ment keresztül a labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC, amely vezetőedzője mellett több kulcsjátékosát elvesztette. A bajnoki címvédő ennek ellenére Efraín Juárez irányításával sem szerepel rosszul. A mexikói szakember hosszabb interjút adott hazája egyik sportlapjának, amelyben a nyomásról és a kihívásokról is szót ejte
Magabiztos győzelemmel zárta az NBA előszezonját a Houston Rockets, amely hazai pályán 116–89-re legyőzte az Oklahoma City Thundert. A texasi csapat már az első negyedben 18 pontos előnyt épített ki, és bár a Thunder a második játékrészben visszakapaszkodott, a Houston a folytatásban ismét átvette az irányítást. A Rockets legeredményesebb játékosa
A Hajduk Split-Ajax Amszterdam labdarúgó Európa Liga mérkőzés előtt a hazai horvát klub fanatikus szurkolói felvonulást, egy gúnyos temetési menetet rendeztek a stadion előtt, amelyen antiszemita és náci jelszavakat kiabáltak, többek között azt, hogy "Auschwitz, Auschwitz" – utalva az Ajax történelmileg kötődésére a zsidósághoz. A horvát kormány gy
Sporttörténelmet írt Terék Gerda. A 21 éves birkózó a Las Vegas-i U23-as világbajnokságon diadalmaskodott 55 kilogrammban. Ezzel ő lett a sportág első magyar női vb-győztese ebben a korosztályban.
Ismét magyarellenes rigmusokat kiabáltak a Dinamo Bukarest szurkolói a Sepsi OSK stadionjában a két csapat labdarúgó-mérkőzésén. A találkozót pár percre félbeszakította a játékvezető, de a drukkerek ezután sem fogták vissza magukat. Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda polgármestere szerint az eset felháborító, ráadásul a Román Labdarúgó Szövetség (FRF)
Tóth Balázs teljesítménye továbbra sem hagyja nyugodni az angolokat. A magyar válogatott kapusának védéseiről már tízezrek látták a videót a Blackburn Rovers közösségi oldalán. A szurkolók szerint Tóth egy polip vagy Isten keze, de az is lehet, hogy ő maga Manuel Neuer.
Október 20-án veszi kezdetét az NBA 2026/27-es szezonja, és a Sport TV bejelentése szerint soha nem látott mennyiségű, 102 (!) alapszakaszmérkőzést közvetít élőben. Sőt, minden eddiginél több európai főműsoridőben zajló meccs kerül majd képernyőre a szezon során, amelynek végén az NBA-döntőt is élőben lehet majd követni a csatornán.
Úgy tűnik, betöréssorozat indult el Spanyolországban. A célpontok élvonalbeli labdarúgók, ugyanis Gulácsi Péter után Antony otthonát pakolták ki ismeretlenek. A Real Betis brazil játékosa üzent az incidens után.
Lekerült a Mirotvorec nevű ukrán adatbázisból Kerkez Milos. A hírek szerint a magyar válogatott futballista törlését a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a külügyminisztérium közbenjárásával sikerült elérni. A Liverpoolban szereplő bekk a legutóbbi válogatott szünetben az édesapjával együtt került fel Ukrajna vélt vagy valós ellenségeit gyűjtő li