Hírarchívum - Sport - 2026 október 12.

2026. október 12. hétfő

okt. 12
0:12
Az úszószövetségben már nem is egy, hanem két világverő férfiváltóról álmodnak, a terv is kész (Infostart)
Az olimpiai bajnok Kós Hubert az egyéni számaiban és akár két váltóban is folytathatja sikersorozatát Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint, aki az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a Texasban tanuló sportoló saját maga legnagyobb kritikusa.
okt. 12
0:12
Lionel Messi olyan vagyont focizott össze, hogy talán még ő sem tudja, mije van (Blikk)
Elbúcsúzott hazája válogatottjától a futballvilág valaha volt egyik legjobb játékosa, az argetnin Lionel Messi. A 39 éves, könnyekig meghatódott világbajnok játékos Benin ellen lépett pályára – több, mint 21 évvel azután, hogy 2005-ben, tehetséges tinédzserként bemutatkozott a magyar válogatott ellen. Bár még szerződés köti klubjához, az Inter Miam
okt. 12
0:12
Leclerc ráijesztett Verstappenre, de aztán a holland erőt demonstrált a Szingapúri Nagydíjon (Racingline)
A Red Bull négyszeres világbajnoka tükörsimán nyert, és legfeljebb az okozhatott neki nehézséget, hogy nem működött a rádiója.
okt. 12
0:16
Szoboszlai kihagyja a mai rangadót, sérülés áll a háttérben (Infostart)
Szoboszlai Dominik sérülés miatt kihagyja a Manchester City elleni csúderbit.
okt. 12
0:16
Szoboszlai nélkül szenvedett megalázó vereséget a Manchester Citytől a Liverpool (Blikk)
Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának rangadóján a Liverpool a Manchester Cityt fogadta. A hazaiknál Szoboszlai Dominik ezúttal kisebb sérülés miatt kimaradt a meccskeretből, Kerkez Milos viszont a kezdőcsapat tagja volt. A sokáig kiegyenlített mérkőzésbe Ryan Gravenberch kiállítása hozta meg a fordulópontot, a vendégek végül 3-0-s sikert ar
okt. 12
0:16
Gyorsabban eljött, mint bárki gondolta: így lehet Antonelli világbajnok már a következő futamon (Racingline)
Max Verstappen már a tabella második helyétől is kartávolságra van, miközben Kimi Antonelli már tényleg a vb-címről álmodhat.
okt. 12
0:20
Jubileumi holland öröm (Infostart)
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában.
okt. 12
0:20
"Meg lehetett volna nyerni a találkozót..." – Szélesi Zoltán nem volt elégedett a Honvéd elleni döntetlen után (Blikk)
A labdarúgó NB I 9. fordulójának vasárnapi rangadóján a Kispest-Honvéd 1-1-es döntetlent játszott az Újpest ellen a Bozsik Arénában. A feszült hangulatú mérkőzésen az újpesti Glefilo Vlijter góljára gyorsan válaszolt Pinte Patrik. A lefújás után a két vezetőedző, Maurizio Jacobacci és Szélesi Zoltán értékelt.
okt. 12
0:20
Bulega közelmúltbeli, a Ducati több évtizedes rekordot döntött meg az újabb tökéletes hétvégével (Racingline)
Nicolò Bulega hibátlan hétvégét teljesített Estorilban, Iker Lecuona rendre második, Alberto Surra pedig harmadik lett mögötte.
okt. 12
0:24
Nincs Szoboszlai, nincs gól – nagy verést kapott a Liverpool (Infostart)
A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben játszó, listavezető Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi rangadóján.
okt. 12
0:24
A listavezető Puskás nyert a címvédő Eto otthonában (Blikk)
A labdarúgó-NB I 9. fordulójának vasárnap esti zárómeccsén a címvédő ETO a listavezető Puskás Akadémiát fogadta. A felcsútiak Lukács Dániel korai góljával nyerték meg 1-0-ra a rangadót. Babó Levente együttese így növelni tudta előnyét a tabella élén.
okt. 12
0:24
Norris a sprint után a futamon is benézett egy előzést, majd összekapcsolta a két esetet (Racingline)
Lando Norris úgy érzi, többet is tehetett volna a harmadik hely megvédéséért Kimi Antonelli ellen.
okt. 12
0:28
"Utálom ezt" – tényleg Hamilton hagyta cserben a Ferrarit, és nem fordítva? (Racingline)
Továbbra sem látni tisztán, hogy mi is történt a Szingapúri Nagydíj alatt Hamilton és a Ferrari között. Utóbbi nem nyilatkozott a verseny után.
okt. 12
0:32
Antonelli most rettegne, ha Verstappen közel lenne hozzá a bajnokságban (Racingline)
Kimi Antonelli nehéz futamon szerzett dobogót, ezzel pedig újabb óriáslépést tett a világbajnoki cím felé.
okt. 12
0:36
A hősiesen motorozó Raúl Fernández az Indonéz Nagydíj után fedte fel, súlyosabb volt a sérülése, mint azt tudni lehetett (Racingline)
Raúl Fernández elmondása szerint a nulláról volt kénytelen újratanulni mindent a sprintfutamon elszenvedett sérülése miatt.
okt. 12
6:03
A barátai gyűjtöttek a rákkal harcoló Vasas-futballistának, hogy legyen áram és víz a házában (Blikk)
A sors fájdalmakkal, nélkülözésekkel teli utolsó fejezetet írt neki. Megküzdeni a gyilkos kórral embert próbáló feladat. Feldolgozni az orvos által szenvtelen arccal kijelentett halálos diagnózist. S ha a betegséggel való egyenlőtlen küzdelem közben még áram és víz sincs a házban, s betevőre is alig jut, az bizony már-már kilátástalanná teszi az él
okt. 12
7:03
Így beszélgetett kódnyelven Verstappen és mérnöke a meghibásodott rádión (Racingline)
Max Verstappen egy régóta üldözött győzelem megszerzése után talán utoljára ünnepelt együtt a dobogón jelenlegi versenymérnökével.
okt. 12
7:21
110 millió dollárt kapott Podziemski, a Warriors hosszú távra tervez vele (nbanews.hu)
Fontos döntést hozott a Golden State Warriors a 2026–27-es NBA-idény rajtja előtt: a klub ötéves, a hírek szerint 110 millió dollár értékű szerződéshosszabbításban állapodott meg Brandin Podziemskivel. A 23 éves hátvéd az előző szezonban mind a 82 alapszakasz-mérkőzésen pályára lépett, és pályafutása eddigi legjobb statisztikáit produkálta. A Golde
okt. 12
8:03
Vagy Hamilton hazudik, vagy a Ferrari csapatfőnöke jogtalanul varrt a nyakába mindent (Racingline)
Amennyiben minden úgy történt, ahogy Hamilton állítja, elég furcsa csakis őt hibáztatni azért, hogy a Ferrarinak nem jött össze a kettős dobogó.
okt. 12
9:09
"Nem értem, mi ütött az FIA-ba" – Sainz úgy érzi, kipécézték őt maguknak a felügyelők (Racingline)
Pikkelnek az FIA sportfelügyelői Carlos Sainzra? A spanyolnál a szingapúri hétvége után betelt a pohár az utóbbi hetek döntéseivel.
okt. 12
9:27
Foci, lósport, sőt baseball is lesz – sport a tévében (Infostart)
Nem fognak ma unatkozni a sport szerelmesei, ugyanis többféle közvetítés közül választhatnak.
okt. 12
9:45
"Kérlek, bocsáss meg nekem" – Újabb nagy csapás érte Vinícius Júniort (Blikk)
Ismét a címlapokra került Vinícius Júnior. A Real Madrid labdarúgója a Villarreal elleni piros lapja után ezúttal azért került a figyelem középpontjába, mert szakított a barátnőjével, Virginia Fonsecával. A különválást a modell menedzsmentje is elismerte.
okt. 12
10:03
Nehéz lesz bevethető állapotba hozni: az edzője újabb részleteket árult el Szoboszlai Dominik sérüléséről (Blikk)
A Liverpool vasárnap délután Szoboszlai Dominik nélkül sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Manchester Cityvel szemben az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A magyar középpályás a válogatott szünetet követő rangadón túlterheltség miatt még csak a keretbe sem került. A vörösök edzője, Andoni Iraola a mérkőzést követően további részleteket árul
okt. 12
10:05
Liu Shaoang nem bánt meg semmit, bevallotta, mi várta a magyar utcákon az országváltás óta (Blikk)
A korábban magyar színekben számos nagy eredményt elérő rövid pályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang ismét hazánkban pihen. A 28 éves sportolót többek között a jövőbeli terveiről is faggatták. A klasszis emellett arról is őszintén mesélt, hogyan reagálnak az emberek, amikor meglátják őt Budapest utcáin.
okt. 12
10:39
Edzője rossz híreket közölt a sérült Varga Barnabásról: "Okos döntést kell hoznunk" (Blikk)
Az előző héten még arról szóltak a hírek, hogy Varga Barnabás felépülése jól halad, és hogy a magyar válogatott labdarúgó hamarosan visszatérhet a pályára. Az AEK Athén vezetőedzője, Marko Nikolics szerint viszont lehetséges, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt. A csapat következő két mérkőzése a Bajnokok Ligájában lesz.
okt. 12
10:39
Alonso megidézte klasszikussá vált rádióüzenetét, majd dühösen püfölni kezdte autóját Szingapúrban (Racingline)
Fernando Alonsónak nehéz futama volt Szingapúrban, ám bizonyos szempontból így is emlékezetessé tette azt.
okt. 12
10:45
Befagyasztotta a tárgyalásokat a Knicks, négy játékos jövője is kérdéses (nbanews.hu)
Különös helyzet alakult ki a New York Knicksnél alig másfél héttel az NBA 2026–27-es alapszakaszának kezdete előtt. A címvédő klub hivatalosan bejelentette, hogy egyelőre minden szerződéshosszabbítási tárgyalást felfüggeszt, és csak az idény későbbi szakaszában tér vissza a kérdésre. A döntés több meghatározó játékost is érint, köztük Karl-Anthony
okt. 12
11:03
Szörnyű hírt közölt Fucsovics Márton: "Nem így akartam befejezni" – Véget ért az idény számára (Blikk)
Véget ért a teniszidény Fucsovics Márton számára aki vállproblémák miatt legutóbb augusztusban versenyzett. A világranglistán a 134. helyre visszacsúszott játékos augusztus végén sima vereséget szenvedett a US Open nyitókörében a spanyol Daniel Meridától, majd közölte, hogy le kell állnia egy időre. Ez az időszak azonban lehet egy hónap vagy akár e
okt. 12
11:27
Ritkán látott ámokfutás: az ütője szétverése után magának is ártott a klasszis teniszező (Blikk)
Alekszandr Bublik valóságos dührohamot kapott. A kazah teniszező az első szett elvesztése után ripityára törte az ütőjét, aztán magának is ártott. Mindezek ellenére végül így is sikerült továbbjutnia.
okt. 12
11:29
Rekordidejű kiállítás az Nfl-ben: a meccs lényegi része el sem kezdődött, amikor... (Blikk)
Döbbenetes jelenetek vezették fel a hétvégi NFL-forduló londoni mérkőzését. A mérkőzés ugyanis a Philadelphia Eagles játékosának, Jeremiah Trotter Jr-nak és a Jacksonville Jaguars védőjének, Bryan Thomas Jr-nak még gyakorlatilag még el sem kezdődött, máris véget ért. A két amerikai focista mindössze 13 másodperccel a kezdőrúgás után kezdett földhar
okt. 12
11:39
"Olyanok voltunk, mint a szamarak" – Acosta kifakadt a gyűlölt szabály miatt (Racingline)
Pedro Acosta bírálta a guminyomásszabályt, miután az Indonéz Nagydíjon rengeteg időt veszített az előírás miatt.
okt. 12
12:03
Amerikaiként indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Fazekas-Zur Krisztina (Telex)
A 46 éves sportoló júniusban állt újra edzésbe.
okt. 12
12:15
"Tiltsák be a válogatott szüneteket!" – Szoboszlai sérülése után a Liverpool-szurkolóknál is elszakadt a cérna (rtl.hu)
Szoboszlai Dominik sérülés miatt kihagyta a Manchester City elleni rangadót, amelyet a Liverpool 3–0-ra elveszített. A magyar középpályás 11 nap alatt 347 percet játszott a válogatottban. A szurkolók dühöngenek, a szakértők a drága igazolásokat bírálják, az Anfielden pedig a City pénzügyi botránya is indulatokat szított.
okt. 12
13:09
Hamilton barátnője kiköszörülte a csorbát, feledtette a kínos jelenetet (Racingline)
Martin Brundle ismét összefutott a rajtrácson Kim Kardshiannal, és ezúttal egy rövid beszélgetés is lezajlott közöttük.
okt. 12
13:21
Amerikai színekben indulna a 2028-as Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai aranyérmes kajakos, Fazekas-Zur Krisztina (444.hu)
Már nem aranyérmes, dobogós álmai vannak, de a Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van az otthonától.
okt. 12
13:45
180 millió dollárt kapott Reaves, most kiderült, milyen játékosért engedné el a Lakers (nbanews.hu)
Hiába költött a Los Angeles Lakers a nyáron 180 millió dollárt Austin Reaves megtartására, az NBA-ben egy ekkora szerződés sem jelenti feltétlenül azt, hogy egy játékos minden körülmények között érinthetetlen. Jovan Buha, a Lakers ügyeivel rendszeresen foglalkozó NBA-riporter friss értesülése szerint azonban a klub rendkívül magasra tette a 28 éves
okt. 12
14:15
Jön a csapatutasítás a MotoGP bajnoki hajrájában? – az egyik érintettnek nincs kétsége efelől (Racingline)
David Tardozzi szerint az Aprilia csapatutasítást fog alkalmazni Jorge Martín érdekében, de hozzátette, ő maga pontosan ugyanezt tenné.
okt. 12
15:27
Alexander Zverev lesz a férfi tenisz új világelsője (444.hu)
A német játékos legkorábban november 2-án léphet a világranglista élére.
okt. 12
15:45
Ellenfele is sportszerűtlenül próbálta helyzetbe hozni magát Schumacher egyik piszkos húzása előtt (Racingline)
Két héttel később Michael Schumacher minden idők egyik legnagyobb botrányát okozta, elhomályosítva a Szuzukában történteket.
okt. 12
15:57
Tatum elárulta, milyen érzés volt végre Paul George oldalán játszani (nbanews.hu)
Jayson Tatum számára nem csupán a Philadelphia 76ers elleni fölényes győzelem tette emlékezetessé a Boston Celtics első hazai előszezonbeli mérkőzését. A 144–106-ra végződő találkozón először lépett pályára a TD Gardenben új csapattársával, Paul George-dzsal, akinek játékát már hosszú évek óta nagyra tartja. A Celtics sztárja a mérkőzés után arról
okt. 12
16:03
Az MLSZ is megszólalt Szoboszlai Dominikról (Infostart)
Komoly terhelést követően, de sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához Szoboszlai Dominik – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség. Andoni Iraola, a Liverpool vezetőedzője szerint ugyanakkor játékosának meghúzódott a combhajlító izma, nincs százszázalékos állapotban, ezért nem játszhatott vasárnap a Manchester City ellen.
okt. 12
16:33
Visszautasította Havas Henrik döbbenetes kijelentését Kubatov Gábor (Demokrata)
Megdöbbentő beszélgetésrészletet tett közzé a Facebookon Kubatov Gábor.

Keresés