A Williams és a McLaren volt kolumbiai pilótája szerint George Russellnek túl nagy rizikó lenne egy évre hosszabbítania a Mercedesnél, úgy, hogy a csapata Max Verstappenre hajt.
Vinícius Júniornak már csak két év van hátra a jelenlegi szerződéséből a Real Madridnál, az esetleges hosszabbításról viszont még továbbra sem született megállapodás.
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.
Görögtűzzel a kézben, jó hangulatban vonultak a Qarabag szurkolói a Groupama Aréna felé, amelyben 21 órától a Ferencváros fogadja szeretett csapatukat a Bajnokok Ligája playoffjának odavágóján. A Sportal az Albert Flórián úton kapta lencsevégre a kalandozó azerieket.
Thomas Bach eredményeit, sikereit, sportolói és sportvezetői kvalitásait a világ minden pontján elismerik, életműve magáért beszél - mondta Sulyok Tamás államfő, mielőtt átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) örökös tiszteletbeli elnökének kedden a Sándor-palotában Budapesten.
A Metz kézilabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Faluvégi Dorottyát foglalkoztató HB Ludwigsburgtól újabb játékost szerződtetett. A 168-szoros svéd válogatott kézilabdázó, Johanna Bundsen 2026-ig szóló szerződést írt alá a francia együttessel.
A manchesteri Operaházban tartott PFA-díjátadón kiderült, hogy a Liverpool magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos bekerült a Premier League angol profi labdarúgók által megszavazott Év csapatába.
A Bournemouth-nál nyújtott teljesítménye újabb egyéni elismerést ért az immáron liverpooli Kerkez Milosnak, aki bekerült a Profi Labdarúgók Szakszervezeténél 2025 legjobb csapatába.
Német sajtóhírek szerint a Bayern Münchenen belül egyet nem értés uralkodik Uli Hoenessék és Max Eberlék között. Míg a tiszteletbeli elnökök csupán játékosok kölcsönvételét szorgalmazzák, addig a sportigazgatóság végleges átigazolásokkal szeretne mélyíteni a kereten.
Holland korrekord dőlt meg az Eredivisie második fordulójában lejátszott Telstar–Zwolle mérkőzésen. Jadiel Pereira da Gama a 16. születésnapja előtt mutatkozhatott be.
A Ferencváros kedden este a Qarabagot fogadta a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első felvonásán. A Fradi hiába szerezte meg a vezetést, vereséget szenvedett.
Pénteken kezdetét vette a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2025-2026-os idénye. A La Liga első fordulójának keddi zárónapján a Real Madrid hazai pályán 1–0-s győzelmet aratott az Osasuna ellen.
A Bajnokok Ligája rájátszásának első felvonásán a Ferencváros hiába vezetett az első félidő után, végül 3–1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól. A visszavágót jövő szerdán rendezik Bakuban.
Fucsovics Márton a második helyen kiemelt holland Tallon Griekspoor legyőzésével bejutott a legjobb 16 közé a 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású észak-karolinai keménypályás tenisztornán.