Szoboszlai Dominik és a Liverpool a 2025/26-os Premier League-idényt címvédőként a Bournemouth ellen kezdi meg, ahol a legutóbbi idényben Kerkez Milos futballozott. A meccsen Kerkez talán már a Liverpool színeiben játszhat, Szoboszlai csapattársaként, ugyanakkor a Liverpool holland középpályása, Ryan Gravenberch biztosan kihagyja a meccset.
A magyar női röplabda-válogatott újabb bravúrokban és éremszerzésben bízva utazik el az Európa-liga arany divíziójának hétvégi, ängelholmi négyes döntőjére, amelynek elődöntőjében az alapszakaszgyőztes románokkal találkozik szombaton.
Egyszer (valójában többször is) úgy mosolyog, mint aki már alá is írta a szerződését, másszor utalgat rá, hogy a Mercedes Max Verstappennel is egyeztet – mi lesz George Russell sorsa?
A Merkantil Bank Ligába kiesett Fehérvár FC tovább folytatja a keret átalakítását, ezúttal két teljesen új és egy régi-új játékos érkezését jelentette be.
Versenyzőként sajnálja Carlos Sainz, hogy édesapja végül letett az FIA-elnökválasztáson való indulásról. Szerinte a mostani lehetett volna az ideális pillanat erre.
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-9-re kikapott pénteken a holland csapattól, így nem jutott negyeddöntőbe az Ulánbátorban zajló világbajnokságon.
Úgy tűnik Sébastien Ogier-nak mindegy, hogy hányadikként rajtol a pályákon, mindig kimagasló tempóra képes, azonban péntek déli vezető helyéhez az Akropolisz Rallyn a riválisok drámáira is szükség volt.
A Red Bull fejlesztési csomagja az eredeti tervekkel ellentétben nem Silverstone-ban, hanem már hazai pályán, Ausztriában debütál, amiből sokat profitálhat a vb-címvédő – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője arról is beszélt, hogy kulcsfontosságú versenyek következnek Lando Norris számára, akinek most kell nagyot
A bajnoki címvédő Ferencváros péntek délelőtt 4–0-ra győzte le az NB II-es Mezőkövesdet első nyári felkészülési mérkőzésén, az ellenfél otthonában rendezett négynapos edzőtáborának utolsó felvonásaként. A gólokat Zachariassen, Joseph (2) és a lengyel Rakówtól visszatérő Baráth Péter szerezte.
Közel egy év után még mindig benne volt Andrea Kimi Antonelliben a múlt évi monzai nagy bukás. A Mercedes újonca reméli, a kanadai dobogó egy fordulópont a szezonjában.
Az Fc Liverpoolnál a tavalyi, igencsak óvatos költekezést követően idén már három játékosra kiadtak több mint 200 millió fontot. További igazolásokat terveznek, ráadásul a tulajdonosok a spanyol Getafe csapatát is megvásárolnák.
Ott Tanak és Adrioen Fourmaux csökkentette hátrányát Sébastien Ogier mögött az Akropolisz Rally ötödik szakaszán, ahol defekt miatt kiszállt a dobogóért vívott csatából Thierry Neuville.
Babos Tímea és Luisa Stefani negyedik helyen kiemelt párosa az elődöntőben búcsúzott a németországi Bad Homburgban zajló, egymillió dollár (364 millió forint) összdíjazású füves pályás női tenisztornán.
A Ferencvárost elkerülte, így a címvédő és bajnok Győrt a Debrecennel sorsolták egy csoportba a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki, bécsi sorsolásán. A férfiaknál a Szeged a három magyart is foglalkoztató Plockkal került egy csoportba, míg a Veszprém Rosta Miklós csapatával mérkőzhet meg a csoportkörben.
A Gurulj be lassítva is! adásában természetesen Kerkez Milos Liverpoolba szerződése volt a fő téma, a 21 éves balhátvéd öt évre kötelezte el magát a vörösöknél, és Szoboszlai Dominik és Pécsi Ármin csapattársa lesz. Szóba kerül a költözés előtt álló, és komoly célokat kitűző Újpest, de terítékre kerül a női labdarúgó Európa-bajnokság is, amely júli
Max Verstappen sokáig magában tudja tartani a sérelmeit, hogy aztán a pályán eressze rá ellenfelére. Sergio Pérez a korábbi konfliktusukról nyilatkozott – amire aztán a holland is reagált.
Egykori csapata, a Milan ellen lesz az első meccse Liverpoolban vagy már korábban megmutathatja tudását új csapata színeiben a magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos?
A múlt heti, racicei kajak-kenu Európa-bajnokság után frissültek az egyes szakágakban idén még csak tesztjelleggel bevezetett világranglisták: férfi kajakban Varga Ádám immár egyedüli éllovas Kopasz Bálintot megelőzve, míg női kenuban Csorba Zsófia lépett fel a vezető pozícióba. Női kajakban Csikós Zsóka, férfi kenuban Adolf Balázs a második.