Sébastien Ogier utóbbi két versenye, Portugáliában és Szardínián teljesen másról szólt, mint amiről a görög Akropolisz Rally fog, ahol eddig mindössze egyszer tudott nyerni.
Az m4sport.hu információi szerint mindkét NB I-es kiesőnél, a Fehérvár FC-nél és a Kecskemétnél is felvetődött, hogy megszerzi a Paksi FC támadóját, Győrfi Milánt.
Hiába a nehézségek, volt főnöke továbbra is hiszi, hogy Lewis Hamilton felett még nem járt el az idő. Toto Wolff ellenfélként is igyekszik barát maradni.
A Magyarország–Új-Zéland barátságos mérkőzés mellett kézilabda, atlétika, kosárlabda, lósport és két focimeccs is szerepel a sportcsatornák keddi élő közvetítéseinek sorában.
A Lionel Messivel felálló amerikai Inter Miami labdarúgócsapata magyar idő szerint kedd hajnalban kétgólos előnyt leadva 2-2-es döntetlent játszott a brazil Palmeirasszal az Egyesült Államokban zajló klubvilágbajnokság csoportkörének harmadik, egyben utolsó fordulójában. A nyolcszoros aranylabdás argentin világklasszis így a nyolcaddöntőben volt eg
Thierry Neuville éppen a tavalyi Akropolisz Rallyn szerezte meg eddigi utolsó győzelmét, az Istenek Versenyén pedig csapattársai is jól szerepeltek. A vb-címvédő egy jó versenyben reménykedik az idei görög verseny előtt.
Ez Európai Kézilabda Szövetség keddi tájékoztatása szerint összesen öt magyar csapat, a One Veszprém HC, az OTP Bank-Pick Szeged, a Győri Audi ETO KC, az FTC Rail-Cargo Hungaria és a DVSC Schaeffler is elindulhat a Bajnokok Ligája 2025–2026-os szezonjában.
Csak egy sima teniszmeccsnek indult, aztán minden idők legnagyobb hírverést kapott mérkőzéseként ért véget. Ráadásul két no name (bocsánat, ez talán túlzás…) teniszező küzdött meg egymással. Éppen ma 15 éve, 2010. június 24-én ért véget a legendássá vált összecsapás.
Fordult a kocka a McLarennél: a számok alapján Oscar Piastri a gyorsabb versenyzőjük. Ez azonban nem csak Lando Norris visszaesésének és problémáinak köszönhető. Így vált gyorsabbá a bajnoki éllovas 2024 után.
Ott Tanak idén egyértelműen kiemelkedik a Hyundai csapatából, és egyedül ő tud harcolni a vb címért, azonban az Akropolisz Rallyn nagyon nehéz hétvégére számít.
A DVSC Schaefflert irányító Szilágyi Zoltán az M4 Sportnak elmondta, nagy motivációt jelent a csapat számára, hogy a következő idényben elindulhat a Bajnokok Ligájában.
Manapság menedzserek irányítják a Forma–1-es csapatokat, és a mindennapok részévé vált az állandó üzengetés is. Christian Horner elmondta, mennyit változott a szakma az F1-ben töltött húsz éve alatt.
Az RB Leipzig a hivatalos oldalán jelentette be új vezetőedzőjét, a 37 éves Ole Werner, aki az SV Werder Brementől érkezik, és 2027-ig érvényes szerződést írt alá.
Amennyiben a Toyota folytatni tudja Görögországban is győzelmi sorozatát, olyan mérföldkövet érhet el, melyet csak egy gyártó tudott eddig elérni a WRC-ben.
Az élet és egy rá kényszerített szakember edzette meg Isack Hadjart annyira, hogy ma az erős mentális oldalának köszönhetően az év újoncaként emlegetik. A melbourne-i csapásról, kétkedésről és egy fontos felismeréséről beszélt.
Lassan egy évvel ezelőtt okozott hatalmas örömöt a magyar sportrajongóknak Gulyás Michelle, aki a párizsi olimpián öttusában nyert aranyérmet. Az olimpiai bajnokunk élete egy szempillantás alatt megváltozott, személyiségének is köszönhetően nagyon népszerű lett. Ahhoz, hogy a népszerűség ne menjen a versenyzés rovására, két ember segítségére is szü
Egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a magyar vívó-válogatott a genovai Európa-bajnokságot. Boczkó Gábor szövetségi kapitány mégis úgy nyilatkozott, hogy vegyesek az érzései a kontinenstornán elért eredmények kapcsán.
Valter Attila csapata, a Team Visma | Lease A Bike hivatalos oldalán jelentette be a francia kerékpáros körversenyen részt vevő keretét – a magyar versenyző nincs ott a névsorban.
Azeri sajtóhírek szerint a diósgyőri távozása után a Sabah-nál kinevezett Valdas Dambrauskas szívesen látná soraiban az ETO FC Győr légiósát, Samsindin Ourót, aki értesüléseink szerint nem zárkózik el az azeri folytatástól, de egyelőre nem bólintott rá semmilyen ajánlatra.
Korábbi sikeredzője, Magyarovits Zoltán szerint olimpiai aranyérmes úszónk, Kós Hubert a szingapúri világbajnokságon 100 pillangón, 200 háton és 200 vegyesen sorolandó a favoritok közé.
Szerdán a labdarúgásé és a vízilabdáé lesz a főszerep: a klub-vb F-csoportjának két mérkőzése mellett megmutatjuk az U21-es Eb elődöntőit, illetve a magyar női vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzése is képernyőre kerül.