A Mihályvári-Farkas Viktória, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar válogatott aranyérmet nyert a csapatversenyben a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának szombati zárónapján a horvátországi Stari Gradban.
Izgalmas versenyekkel kezdődött az idei WRX és ERX-szezon Portugáliában. Az első előfutamokban Timmy Hansen volt a leggyorsabb a WRX-mezőnyben, míg Kiss László az ERX-mezőnyben kezdett nagyszerűen.
A Magyar Úszó Szövetség újraválasztott elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy tavaly "a magyar sport aranyfedezete a magyar úszósport volt", amit jól jelez, hogy a párizsi olimpián és paralimpián nyert 11 magyar aranyból hatot az úszók szereztek. A sportvezető szerint a sportegészségügyi vizsgálatok terén még lehet fejlődni, valamint nagyobb hangs
Oscar Piastri bár a szezon legnagyobb különbséggel megnyert pole-ját húzta be a Spanyol Nagydíjon, mégis rendkívül feszült harcban szerezte azt meg csapattársa, Lando Norris előtt. A második sorba kerülő Max Verstappen és George Russell ezredre azonos időt futottak. A Q1 a valaha volt egyik legszorosabb eredménysorral zárult, hiszen az élen végző
Az első két pozícióért folyó küzdelembe más csapat bele sem tudott szólni. Az utolsó körökre lehűlt az aszfalt, így a két McLaren mögött az utolsó pillanatig változott a pilóták sorrendje.
A Liverpool egykori labdarúgója, az azóta szakkommentátorként dolgozó Jamie Carragher nem csak Szoboszlai Dominikkel nincs jóban. A Psg Bl-győztes sztáredzője, Luis Enrique sem kedveli.
Eyvind Brynildsen szoros csatában szerezte meg karrierje első ERC-futamgyőzelmét a svéd Skandináv Rallyn, ahol a végjátékban Roope Korhonen lett a második Isak Reiersen előtt. Ollé Sasa a veszprémi győzelem után dobogón zárt a Master Cup mezőnyében.
A világbajnoki pontversenyben éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A Paris Saint-Germain történetében először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután szenzációs játékkal – BL-rekordot jelentő – ötgólos sikert aratott az Internazionale ellen. A PSG tavasszal mindent megnyert, amit csak lehetett, a BL-t, a francia bajnokságot és a Francia Kupát is.
Szörnyű pillanatokat élt át Federico Dimarco szombat este. A Psg-Inter labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőben a milánói csapat védője két szörnyű hibát vétett, és csapata elbukta a finálét.
Oktatófilmbe illő döntőt játszott Luis Enrique csapata, a 19 éves Desiré Doué duplájával 5–0-ra ütötték ki az Intert, amelyik mélyen tudása alatt játszott. Ekkora különbség még sohasem volt BL-döntőben.