A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fenntartotta Lü Hsziao-csün négyéves eltiltását, amelyet a háromszoros olimpiai és ötszörös világbajnok kínai súlyemelőre még 2022-ben róttak ki doppingvétség miatt.
Puskás Ferenctől Lőw Zsoltig számos magyar játékos és edző jutott el az európai klubfutball legfontosabb mérkőzéséig. A magyar labdarúgás ezen szereplőit, az általuk megvívott döntőket vesszük sorra. A 2025-ös, müncheni PSG-Inter finálé (Ne feledd, ezt kizárólag az RTL-en és az RTL+ Premiumon láthatod, utóbbin az előfizetés fejében már 19:45-kor el
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi zárófordulójában a Liverpool a friss FA-kupa-győztes Crystal Palace-t fogadja. A 17 órakor kezdődő találkozót a Spíler1 közvetíti.
Fucsovics Márton megkezdte szereplését a Roland Garroson. A magyar teniszező három szettben nyert az ausztrál Tristan Schoolkate ellen a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyében, a főtábla első fordulójában vasárnap.
Bondár Anna vasárnap két játszmában legyőzte a német Laura Siegemundot a francia nyílt teniszbajnokság női versenyében, a főtábla első fordulójában. Fucsovics Márton három szettben nyert az ausztrál Tristan Schoolkate ellen a francia nyílt teniszbajnokság férfiversenyében, a főtábla első fordulójában.
Mint ismert, a Real Madrid lejátszotta utolsó idei mérkőzését a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 38. fordulójában, s 2–0-s győzelmet aratott a Real Sociedad ellen. A klub közleménye szerint, Federico Valverde a mérkőzés után derékfájdalomra panaszkodott, így elvégeztek rajta néhány vizsgálatot. Felépülését továbbra is figyelemmel k
A Nyíregyháza a nyolcadik helyen végzett, miután 0-0-ás döntetlent játszott a közvetlen rivális Zalaegerszeg ellen az OTP Bank Liga 2024/2025-ös idényének utolsó találkozóján.
A polgármester szerint a klub jövője azon múlik, érzi-e még magában a szenvedélyt a tulajdonos-oligarcha. Ha nem, szerinte át kell adnia a stafétát másnak.
Nyíregyháza-Zalaegerszeg mérkőzéssel zárult a magyar labdarúgó-bajnokság, vagyis az OTP Bank Liga 2024-25-ös szezonja vasárnap délután. A találkozónak egyetlen kérdése az volt, hogy a zalai csapat előrébb tud-e lépni a tabellán, és megelőzi-e a szezon végén jelenlegi ellenfelét.
Kilenc év után újra Böde Dániel végzett a góllövőlista élén. A Paksi FC támadója ezzel történelmet írt: 38 esztendősen a magyar labdarúgás históriájának legidősebb NB I-es gólkirálya lett. S jövőre akár meg is döntheti a rekordot…
A "világ legpechesebb versenyzőjét" ismét utolérte a balszerencse. Fernando Alonso nem annak tartja, de ettől még most is elmaradt az idei első pontszerzése
Jack Grealish egyre közelebb áll a Manchester Citytől való távozáshoz, írja a helyi sajtó. A középpályás, akit gyakori alkoholos kilengéseiről és hajnalig tartó bulizásairól ismernek, Kevin De Bruyne búcsúbulijáról is az utolsók között távozott. Hajnali fél kettő után hagyta el a helyszínt, amivel Josep Guardiola menedzser haragját vívta ki.
Nem sokat hozott magával, hogy a szokásos egy helyett két kötelező kerékcserét írtak elő a pilótáknak Monacóban. Norris nyert Leclerc és Piastri előtt, Verstappen a végsőkig kockáztatott, a Mercedes bizarr taktikával állt elő.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma–1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel három pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársával, Oscar Piastrival szemben.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel három pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársával, Oscar Piastrival szemben.
Május 27-én, kedden 21:15-től lesz látható az M4 Sporton a RangAdó Díjátadó gála, melynek keretében a Magyar Labdarúgó Szövetség díjazza az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjának legjobbjait. Kivételt képez az idény legszebb gólja, amelyről a hagyományoknak megfelelően olvasóink dönthetnek.
Fucsovics Márton három szettben nyert az ausztrál Tristan Schoolkate ellen a francia nyílt teniszbajnokság férfiversenyében, a főtábla első fordulójában vasárnap.
Gól nélküli döntetlent játszott egymással a házigazda Nyíregyháza és a Zalaegerszeg a labdarúgó OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjának utolsó, vasárnap délutáni mérkőzésén. A találkozó után mindkét csapat vezetőedzője kiemelte, hogy boldogok a bennmaradás miatt, a ZTE-t irányító Mihalecz István meghatódva értékelte munkáját az együttesénél, míg Szabó
Ha lemaradt volna a legfontosabb sporteseményekről, írásokról és videókról, akkor most itt elolvashatja, megnézheti egy helyen, mi történt a sport világában az elmúlt 24 órában.
Ismét élvezi a játékot és a magánéletben is boldog Gálfi Dalma. A világranglistán a legjobb 100-ba visszatért teniszező tavasszal két tornagyőzelmet aratott, és egy fontos évfordulót ünnepelhetett.
Izgalmasabbá nem, csak abszurdabbá tette a kötelező két kiállás bevezetése a Monacói Nagydíjat. A Williams szinte szégyelli, hogy piszkos taktikázással biztosította be dupla pontszerzését. Alexander Albon még bocsánatot is kért a szurkolóktól.
A finn F-Cup sorozat februári versenyén az 1-es rajtszámot viselő versenyautót még a rajt előtt kizárták, miután a navigátor alkoholszondás tesztje pozitív lett.
Marco Bezzecchi, az Aprilia olasz versenyzője nyerte a királykategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Brit Nagydíját, amely meglehetősen kaotikusan alakult.
A spanyol Carlos Verona bravúros szökéssel megnyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi 15. szakaszát, amely után továbbra is Isaac del Toro viselheti az összetettben vezetőnek járó rózsaszín trikót.
Szándékos szabálytalanságba hajszolta a tehetetlenség George Russellt Monacóban, és fogja a fejét, hogy még a büntetéssel együtt is jobban járt. Hibás a rendszer – és csak egy komolytalan megoldása van rá.
Bár a Chelsea az utolsó fordulóban megelőzte a Newcastle Unitedet a Premier League záró fordulójában, a Bajnokok Ligája-indulásról a „szarkák” sem maradtak le – ellenben az Aston Villával és a Nottingham Foresttel...
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Roma vezetősége az elmúlt 24 órában újabb kísérletet tett, hogy meggyőzze Cesc Fabregast, a Como edzőjét a távozásról, de a fiatal szakember elutasította az ajánlatot. A lap hozzáteszi, hogy Fabregas volt az első számú jelölt Claudio Ranieri utódjának.