A hagyományokhoz híven, 2025-ben is öt kiváló női sportoló szerepel a Glamour Women of the Year jelöltjei között. Beleértve Telegdy-Kapás Boglárkát, akivel a Duna Arénában beszéltünk ennek a lehetőségnek a kapcsán az életének néhány nagy dolgáról.
Pályafutása 70. dobogós helyezését érte el a Svéd Rally Thierry Neuville, aki ezzel már egyedül áll a vonatkozó örökranglista ötödik helyén. Thierry Neuville a Svéd Rallyn megelőzte Mikko Hirvonent. Persze nem a pályán, hanem a WRC örökranglistáján, ugyanis a két versenyző ezt megelőzően egyaránt 69 dobogós helyezést ért el a pályafutása során. A v
Fucsovics Márton második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, ezzel feljutott a főtáblára a 3,2 millió dollár (1,2 milliárd forint) összdíjazású dubaji keménypályás férfi tenisztornán.
Az úszókkal foglalkozó Jancsik Árpád azt mondta, a többi, paralimpiai aranyérmes sportolót felkészítő kollégája is megérdemelte volna az év edzője díjat. A szakember erről a Magyar Paralimpiai Bizottság (Mpb) szombati gáláján, a Paralimpiai Legendák Estjén beszélt, amelyet a Magyar Parasport Napja alkalmából rendeztek a Puskás Arénában.

Saját rekordját tovább javítva a 100. győzelmét aratta vasárnap Mikaela Shiffrin a női alpesi sízők világkupa-sorozatában. Az amerikai klasszis műlesiklásban bizonyult a legjobbnak az olaszországi Sestriere-ben.
Dárdai Bence a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben is megindokolta, miért döntött úgy, hogy a jövőben a magyar labdarúgó-válogatottban szeretne szerepelni.
Jonne Halttunen ezúttal átült a jobb egyből a sofőrülésbe, és előfutóként indult a hazai versenyén, a Jyväskylä Rallyn, de technikai hiba miatt egy korai etapon ki kellett állnia. A kétszeres rali-világbajnok Kalle Rovanperä navigátora, Jonne Halttunen úgy döntött, maga is vezet egy kicsit, és előfutóként rajthoz állt a hazai versenyén, a Jyväskylä
Saját rekordját tovább javítva a 100. győzelmét aratta vasárnap Mikaela Shiffrin a női alpesi sízők világkupa-sorozatában. Az amerikai klasszis műlesiklásban bizonyult a legjobbnak az olaszországi Sestriere-ben.
Pablo Longoria, az Olympique Marseille elnöke az öltözőfolyóson üvöltözött a játékvezetővel, miután csapata 3-0-ra kikapott az Auxerre-től. A spanyol sportvezető később egy interjúban meglepő kijelentést tett.

Visszavonulni kényszerült, de a jövőben is erkölcsi iránytű lehet a fiatal generációnak. Az FTC ifjúsági olimpiai bajnok tornászával, Balázs Krisztiánnal találkoztunk.
A keddi Formula-1-es évadnyitón egyes nézők többször is kipfújolták Max Verstappent. Édesapja, Jos szerint fiának ez volt az utolsó jelenése ilyen eseményen, az Egyesült Királyságban.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén az Athletic Bilbao 4-1-re nyert a Nikitscher Tamást a 68. percben pályára küldő Real Valladolid ellen, amely az 56. perctől emberhátrányban játszott Stankoo Juric kiállítása miatt.
Az úszókkal foglalkozó Jancsik Árpád azt mondta, a többi, paralimpiai aranyérmes sportolót felkészítő kollégája is megérdemelte volna az év edzője díjat. A szakember erről a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szombati gáláján, a Paralimpiai Legendák Estjén beszélt, amelyet a Magyar Parasport Napja alkalmából rendeztek a Puskás Arénában.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén az Athletic Bilbao 7-1-re nyert a Nikitscher Tamást a 68. percben pályára küldő Real Valladolid ellen, amely az 56. perctől emberhátrányban játszott Stanko Juric kiállítása miatt.
A labdarúgó Nb Ii 18. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein a Kisvárda 2-1-re nyert a Tatabánya ellen, a Békéscsaba és az Ajka is fontos győzelmet aratott.
A magyar válogatott Nikitscher Tamás csapata, a sereghajtó Real Valladolid 7–1-es vereséget szenvedett Bilbaóban vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.
Szoboszlai Dominik bekerült a Liverpool kezdőcsapatába a Manchester City elleni idegenbeli angol bajnoki rangadóra, amely 17.30 órakor kezdődik. A hazaiaknál Erling Haaland kisebb sérülés miatt nem tagja a meccskeretnek. A mérkőzést a Spíler1 közvetíti élőben.
A Kazincbarcika a BVSC-Zugló otthonában ért el gól nélküli döntetlent, míg a szintén a feljutásért harcoló Kisvárda a 81. percben szerzett góllal győzte le a vendég Tatabányát a labdarúgó NB II vasárnapi játéknapján.
A hazai csapatban Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a mérkőzést, utóbbi viszont egy tizenegyest is összehozott az ellenfélnek, és sárga lapot is kapott.
A címvédő Győr első helyen zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, miután az utolsó forduló vasárnapi rangadóján 29–23-ra győzött az Esbjerg vendégeként.
A címvédő Győr első helyen zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, miután az utolsó forduló vasárnapi rangadóján 29-23-ra győzött az Esbjerg vendégeként.
Az Rb Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban kétgólos hátrányból mentette döntetlenre a vendég Heidenheim elleni mérkőzést a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A címvédő Győr első helyen zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, miután az utolsó forduló vasárnapi rangadóján 29-23-ra győzött az Esbjerg vendégeként.