A Svájci Legfelsőbb Bíróság nem adott igazat az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása, illetve anyagi tartozása van Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé.
A Svájci Legfelsőbb Bíróság elutasította az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás fellebbezését, ezzel jogerőssé vált a doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása. Az úszónak emellett anyagi tartozása is van a Magyar Antidopping Csoport (Hunado) felé.
A versenytáv helyett egy-egy időmérős kör és rajt hoz döntést a mai F1-es versenyeken? George Russell szerint Austinban is kiderült, mennyire szomorú az előzéshelyzet.
A Ref Watch című műsorban Dermot Gallagher, korábbi Premier League-játékvezető értékelte az angol bajnokság legutóbbi fordulójának vitatott pillanatait, köztük a Liverpool–Manchester United mérkőzést.
A legutóbbi alkalom, amikor a Liverpool ilyen gyenge formát mutatott, még Brendan Rodgers idején történt, amikor a klubvezetés már a leváltásáról suttogott. Akkoriban, 2014 novemberében, a csapat a Luis Suárez távozását követő kudarcos átépítés árát fizette meg. Mario Balotelli, Rickie Lambert, Alberto Moreno és Lazar Markovic nem tudták pótolni az
Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője nyilvánosan sajnálkozott a Girona elleni feszült hangulatú derbin elszabadult érzelmei miatt. A német szakembert percekkel Ronald Araújo utolsó percben szerzett győztes gólja előtt kiállították, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy euforikusan ünnepeljen, és heves mozdulatokat tegyen a levegőbe.
A Toyota a Közép-Európa Rallyn sorozatban ötödik, WRC-történetének kilencedik vb-címét szerezte. Akio Toyoda örül a sikernek, de emlékeztetett, hogy egy gyártó ennél is nagyobb sikert tudott korábban elérni.
Négypontos szakadék tátong a Fizz Liga mezőnyében a 7. és a 8. hely között, ami 23 fordulóval a vége előtt még messze nem áthidalhatatlan, de tendenciákat abszolút megmutat.
A Gróf Dávid által ellökött újpesti labdaszedő hétfőn a felnőttcsapat edzésén is ott lehetett, szerdán pedig épp a zöld-fehérek korosztályos együttese ellen lép majd pályára.
Arne Slot elismerte, hogy kihívás most felrázni a Liverpool labdarúgócsapatát, amely sorozatban négy vereséget szenvedett el, ugyanakkor úgy véli, a kudarcok ellenére a keret továbbra is magabiztos.
A Manchester United a hírek szerint fontolóra vette Mason Greenwood visszaszerzésének lehetőségét, és egy ajánlat előkészítésén dolgozik a Marseille számára.
Csaknem három hónap után újra együtt készülnek a vb-ezüstérmes férfi pólósok, igaz, a szövetségi kapitány ezúttal nem számíthat a külföldön játszókra. A szakvezető az InfoRádióban elmondta: nagyon sok játékos neve szerepel a figyelőlistáján, akik közül többen a mostani összetartáson is bizonyíthatják, érdemes velük számolni a jövőben.
A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies értékelte Max Verstappen győzelmét az Amerikai Nagydíjon, és elismerően nyilatkozott a holland pilóta teljesítményéről.
Jannik Sinner diadalmaskodott a rijádi Six Kings bemutató tornán – a döntőben a „Golden Racket” és 6.000.000 dollárért vívott csatában legyőzte legnagyobb riválisát, Carlos Alcarazt.
Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke magyarázatot vár arra, mi alapján bírságolta meg a marosvásárhelyi csendőrség a labdarúgóklubot a kifüggesztett magyar és székely zászlók miatt.
A négyszeres világbajnok az elmúlt fél évben határozottan kerülte az olyan kérdéseket, amelyek azt firtatták, van-e esélye a címvédésre, most azonban felcsillant a remény, és már ő is azt érezteti a sajtóval és a környezetével, lehet még keresnivalója a McLaren pilótáival szemben – mondta az InfoRádióban a motorsportol.hu főszerkesztője.
A Budapest Honvéd 2–1-re kikapott a Kozármisleny otthonában a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. A lefújást követően a kispestiek vezetőedzője, Feczkó Tamás értékelte a látottakat.
Október közepén rendezték a lombardiai körversenyt, melyet szintén Tadej Pogacar nyerte meg, ezzel lezárultak a komoly európai versenyek ebben a szezonban. Szóba kerül a jövő évi Tour de France útvonala is, amely a tervek szerint Barcelonából indul. Ami viszont biztos, hogy a jövő évi Tour-t a közmédia felületein lehet majd követni.
Olaszország a legnagyobb sztárja nélkül védheti meg Davis Kupa-címét. Jannik Sinner, a világranglista második helyezettje és a 2024-es trófea megszerzésének kulcsfigurája úgy döntött, nem vesz részt az idei kiírásban, amelyet november 18. és 23. között rendeznek Bolognában.
Folyamatosan csökkenti ponthátrányát Max Verstappen, ezúttal Austinban, az Amerikai Nagydíjon állhatott a dobogó tetejére. A Boxutca podcast legfrissebb epizódjában Bereznay Dániel és Zsoldos Barna beszélgetett Pattantyús-Ábrahám Lőrinc műsorvezetővel.
Kalle Rovanpera jövőre már a japán Szuper Formula bajnokságban fog versenyezni, azonban a Közép-Európa Rallyn új pletyka kelt szárnyra pályaversenyzői karrierjével kapcsolatban.
Jürgen Klopp beszélt arról, miért utasította el a Manchester Unitedet, a The Diary Of A CEO podcastben. A jelenleg Red Bullnál dolgozó, vezetői szerepet betöltő német közel tíz évet ült a Liverpool kispadján és mondhatni mindent megnyert velük, a Premier League-től a Bajnokok Ligájáig. Klopp azonban 2013-ban a Uniteddel tárgyalt.
Tyiskov Mihály, a férfi kézilabda-bajnokságban jelenleg 13, helyen álló Budakalász csapatkapitánya volt az M4 Sport Kézilabda magazinjának vendége a bajnokság kapitányait bemutató sorozatában. A 35 esztendős beálló elmondta, kellemetlen ellenfélnek tartja magát, és bár nem fiatal, de álmodik még magasabb polcon lévő együttesről. ha lesz lehetősége,
A 2024-es Le Mans-i 24 órás verseny győztese, a Ferrari pilótája , Antonio Fuoco a hétvégi Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén a Scuderia színeiben fog versenyezni Lewis Hamilton helyett.
Bár a westmonti állomáson csak a második helyen végzett, Kós Hubert két verseny után is vezeti a Világkupa-sorozat abszolút összetettjét. Világbajnokunk ismét megnyerte mindhárom hátúszó számot, 100 méter vegyesen bronzérmet szerzett, és két országos csúcsot is úszott, mégis kevésbé volt elégedett, mint egy héttel korábban.