Szerb testvéroldalunk, a sportal.rs információi szerint a Ferencváros hárommillió euróért vásárolja meg a Partizan Beograd brazil csatárát, Matheus Saldanhát.
"A jövőnk sikere akkor garantált, ha a gyerekek fizikuma és lelke is erős" – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TE) hétfői, jubileumi, 100. tanévnyitó ünnepségén.
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya értékelte a párizsi paralimpián az úszócsapat eddigi teljesítményét, valamint szót ejtett a 100 nap múlva kezdődő, budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságról is.
Illés Fanni rendkívül boldogan nyilatkozott az után, hogy mindössze négy századmásodperccel lemaradva a címvédésről ezüstérmet szerzett 100 méteres mellúszásban az SB4-es kategóriában, a párizsi paralimpia hétfői versenynapján.
A francia szervezők sok mindenre felkészültek a paralimpián, de valakire biztosan nem. Morteza Mehrzadra, aki az iráni ülőröplabda-válogatott legjobb játékosa, "mellesleg" a világ második legmagasabb embere a maga 2 méter 46 centijével. Ha áll vagy éppenséggel ül, azzal nincsen probléma, de valamikor pihennie is kell, ám mint ahogyan arról többször
Pat Cortinának, a világbajnoki élvonalban szereplő magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának tetszett, ahogyan játékosai küzdöttek és beleálltak a meccsekbe a szombaton zárult füsseni felkészülési tornán, amelyet meg is nyertek.
Akárcsak egy éve, ezúttal is Varga Barnabást, a Ferencváros támadóját választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az Nb I-ben a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (Hlsz) szavazásán.
Pat Cortinának, a világbajnoki élvonalban szereplő magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának tetszett, ahogyan játékosai küzdöttek és beleálltak a meccsekbe a szombaton zárult füsseni felkészülési tornán, amelyet meg is nyertek.
Elfyn Evans idén még nem indult annyira jó rajthelyről, mint ahonnan a görög Akropolisz Rally első napján fog, a walesi versenyző pedig szeretne is élni előnyével.
Nehéz napokat él Alaxai Áron, a Spartacus 21 esztendős hátvédje, aki a Ferencváros elleni büntetőt megelőzően a Fehérvár ellen hibázott, amely után az ellenfél gólt szerzett, majd öngólt is vétett.
Az idejét is nehéz megmondani annak, hogy az egyik legeredményesebb magyar edző mikor nyilatkozott legutóbb hosszabban. Az 58 esztendős szakember jobban szereti, ha a tettek beszélnek helyette, de a Sportal megkeresésére igent mondott - a lehetőséget megragadva alaposan kifaggattuk. Kétrészes exkluzív interjú a korábbi 20-szoros válogatott hátvédde
Nehéz napokat él Alaxai Áron, a Spartacus 21 esztendős hátvédje, aki a Ferencváros elleni büntetőt megelőzően a Fehérvár ellen hibázott, amely után az ellenfél gólt szerzett, majd öngólt is vétett.
A párizsi paralimpia hétfő esti úszó döntőiben az Sb4-es kategóriában, 100 mellen volt érdekelt a Magyar Paralimpiai Csapat. A szám címvédője Illés Fanni igazán izgalmassá tette az estét a forduló után, ahova még negyedikként érkezett, és mindössze négy századra maradt csak le az aranyról, amelyet az olasz Ghiratti szerzett meg. Fanni éppen őt győz
Ott Tanak számára a WRC nyári versenyei nem sikerültek elég jól, ezért csak a jó eredménnyel lesz elégedett az Akropolisz Rallyn, ahol korábban kétszer is dobogón zárt a Hyundaijal.
Az Újpest kifejezetten jól kezdte az NB I 2024/2025-ös szezonját, amelyben nagy szerepe van a csapat gólerős játékának. A hétvégén a Kecskemét otthonában sikerült 3-1-es győzelmet aratniuk, így a csapat a negyedik helyen áll a tabellán a szeptemberi válogatott szünet alatt.
Szerb testvéroldalunkhoz, a sportal.rs-hez hasonlóan mi is úgy értesültünk, hogy a Ferencváros már megegyezett a Partizan Beograddal, és hárommillió euróért megvásárolja brazil csatárát, Matheus Saldanhát, aki egy lesifotó szerint már Budapesten, a Fradinál van.
Testének 75 százalékán égési sérüléseket szenvedett a párizsi olimpián szerepelt ugandai maratonfutó, Rebecca Cheptegei, miután barátja leöntötte benzinnel és meggyújtotta.
Testének 75 százalékán égési sérüléseket szenvedett a párizsi olimpián szerepelt ugandai maratonfutó, Rebecca Cheptegei, miután barátja leöntötte benzinnel és meggyújtotta.