A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool nagyon simán, 3-0-ra nyert a Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
A monzai versenyen is tetemes, több mint félperces hátrányban végzett a győztes mögött Max Verstappen. A 6. helye után csalódottan nyilatkozott. Ugyanazt a nótát fújja a legutóbbi F1-es verseny után is Verstappen, amit hónapok óta: amikor a Sky Sports riportere megkérdezte tőle, a Red Bull mindent kihozott-e a versenyéből, hiányérzetről számolt be.
Győzelemmel mutatkozott be az Allianz Aréna közönsége előtt a Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany. A bajorok a Freiburgot múlták felül vasárnap délután.
Bár korábban a Debrecen és a Zalaegerszeg elleni mérkőzését is elhalasztotta a Ferencváros, az eddig lejátszott három bajnokiját egyaránt megnyerte, s még gólt sem kapott.
Nagy lépést tett a címvédés és hatodik Európa-bajnoki címe felé Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb csehországi Mostban rendezett fordulójának vasárnapi napján, amelyen az első futamot megnyerte, a másodikon pedig második lett.
A párizsi paralimpia negyedik napján két magyar döntős is volt az úszóknál a La Défense Aréna azonban most nem a mieink sikereinek tapsolhatott. Száraz Evelin 100 méter mellen hetedik, míg Pap Bianka 100 méter gyorson nyolcadik lett az úszóversenyek vasárnap esti magyar érdekeltségű fináléjában.
Mint ismert, a Liverpool 3-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a Premier League 3. fordulójában, az 1 gólt és 2 gólpasszt kiosztó Mohamed Szalah sejtelmesen válaszolt a jövőjéről, miután a szerződése utolsó évébe lépett.
A hazai közönség előtt szereplő Pablo Castrillo nyerte vasárnap a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszát, melyen az összetett élcsoportjában nem változott a sorrend, Valter Attila pedig a 17. helyen ért célba.
Majoross Gergely, a pozsonyi olimpiai selejtezőn negyedik magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jó kezdés után az osztrákok ellen egy kiegyenlített mérkőzést veszítettek el.
Győzelemmel mutatkozott be az Allianz Aréna közönsége előtt a Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany. A bajorok a Freiburgot múlták felül vasárnap délután.
Majoross Gergely, a pozsonyi olimpiai selejtezőn negyedik magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jó kezdés után az osztrákok ellen egy kiegyenlített mérkőzést veszítettek el.
Mint ismert, Charles Leclerc nyerte a monzai Formula 1-es versenyt, a világbajnoki címért küzdő Lando Norris a harmadik lett, Max Verstappen csak a hatodik helyen ért célba. A holland a futam után érthetően negatív látta a jövőt.
Most van miben reménykedni. Az elmúlt napok után újabb biztató híreket osztott meg az Egyesült Államokból olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznőnk, Ónodi Henrietta állapotáról nővére, Ónodi-Klausler Barbara.
"A bunkóságnak is van határa" – írta az egyik kommentelő, amikor meglátta azt a videót, amin a US Open női tenisztornájának 3. fordulójában a kazah Julija Putyinceva flegmán, tudomást sem véve a labdaszedő lány segítségéről, megalázza őt.
Bár korábban a Debrecen és a Zalaegerszeg elleni mérkőzését is elhalasztotta a Ferencváros, az eddig lejátszott három bajnokiját egyaránt megnyerte, s még gólt sem kapott.
Kilenc helyen megváltoztatott kezdőcsapattal fogadta a Ferencváros az élvonalba a nyáron visszajutó Nyíregyházát, s bár kétgólos előnyre tett szert, a Spartacus szorossá tette a mérkőzést, s akár döntetlent is elérhetett volna.
Az Újpest 3–1-re nyert a Kecskemét otthonában az OTP Bank Liga 6. fordulójában vasárnap, a mérkőzést követően a két vezetőedző mellett a hazaiak részéről az első NB I-es gólját szerző Katona Levente, míg a vendégeknél a debütáló Horváth Krisztofer és a szintén először eredményes Mucsányi Márk értékelt.
A Nyíregyháza vezetőedzője nem szeretne a szimpatikus vesztes szerepében tetszelegni, sőt úgy érzi, megszorongatták az erejével elkészülő Ferencvárost.
A negyedik helyen végzett a magyar férfi jégkorong-válogatott a pozsonyi olimpiai selejtezőben, miután a vasárnapi tét nélküli mérkőzésen háromgólos vezetést követően szétlövés után 4-3-ra kikapott az osztrák csapattól.
Márton Viviana olimpiai bajnok és családja a szó legszorosabb értelmében úszik a boldogságban, hiszen a 18 éves magyar tekvandós a "magyar tengeren" pihente ki az elmúlt időszak fáradalmait.
Módosította az I. kerületi Czakó utcai sportpálya házirendjét az intézmény új igazgatója. A szabályok értelmében a férfiaknak tilos póló nélkül, míg a nőknek topban sportolniuk.
A Bayern München hazai pályán 2–0-ra legyőzte Sallai Roland együttesét, a Freiburgot a német labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Az olasz élvonal (Serie A) 3. fordulójában nem bírt egymással a Juventus és az As Roma, a Fiorentina az utolsó percben mentette döntetlenre a Como elleni mérkőzést.
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool nagyon simán, 3-0-ra nyert a Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Sorozatban hét győztes bajnoki után kikapott a Puskás Akadémia, vasárnap 2–1-es vereséget szenvedett a kupagyőztes Paks otthonában az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A lefújás után az M4 Sportnak értékelő vezetőedzők egyetértettek abban, hogy a csütörtöki Konferencia-liga-selejtező nagyban befolyásolta a két csapat teljesítményét. Bognár György szer
Valter Attila a 17. helyen ért célba a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszán vasárnap, mellyel öt pozíciót javított összetett helyezésén, és jelenleg a 29. helyen áll. A Visma-Lease a Bike kerékpárosa a verseny királyszakasza után értékelt az M4 Sportnak.
Jelenleg nem rendelkezik a bajnoki címek megszerzésére alkalmas autóval a Red Bull Max Verstappen szerint. Ő elmondta, mi a probléma, most a csapaton a sor, hogy cselekedjen.