A fehérorosz Arina Szabalenka nyerte a női egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a hazai kedvenc Jessica Pegulát, s ezzel megszerezte pályafutása harmadik Grand Slam-trófeáját.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a németektől elszenvedett szombati 5-0-s vereség során a csapat az első félidőben elfogadható teljesítményt nyújtott, a másodikban viszont "eltűnt a pályáról".
A Magyar Paralimpiai Csapatban egyetlen olyan sportoló van, aki a dobogó mindhárom fokára felállhatott, ezzel pedig a teljes éremkollekciót magával viheti haza Párizsból. A La Défense Arénában Pap Bianka egy bronzzal kezdett, majd címét megvédve bezsebelt egy aranyat is, hogy az utolsó döntőjében az ezüsttel elérje azt, ami másnak nem jött össze a
Ha nullára veszítünk, az már baj, de ha 5-0-ra, az szégyen, mondta a szövetségi kapitány. Szerinte ha a következő meccsen nem sikerül megfelelően reagálni, mindenkinek el kell tűnnie a színről.
Osztálykülönbség mutatkozott a házigazda Németország javára, 5-0-ra maradt alul a régen látott gyenge játékot nyújtó magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája nyitányán. Kedden hazai pályán a bosnyákok ellen több lesz a tét a győzelemnél...
Kedden a válogatott Bosznia-Hercegovina ellen javíthat. Ha nem sikerült, az a szövetségi kapitány szerint komoly konzekvenciákat kell, hogy maga után vonjon.
Nem volt teljesen elégedett a magyar válogatott elleni magabiztos győzelem után Julian Nagelsmann, a németek szövetségi kapitánya. Az edző szerint van még mit javítania csapata játékán.

Bolla Bendegúz, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint a németektől elszenvedett 5-0-s vereséggel záruló szombat esti Nemzetek Ligája-mérkőzésen az első 10 perc kivételével "semmi nem működött", de ennek az okait még meg kell keresniük.
Mint ismert, a Nemzetek Ligája A-divíziójának 3-as csoportjában szombat este Németország hazai pályán 5-0-ras kiütötte a magyar válogatottat. A találkozó után a mérkőzés első gólját szerző Niclas Füllkrug nyilatkozott.
A szaúdi bajnokságban szereplő al-Hilal brazil támadója, a 32 éves Neymar közel egy éve nem lépett pályára tétmérkőzésen, de már serényen dolgozik a visszatérésen.
Mint ismert, a magyar válogatott 5-0-ra kikapott Németország ellen Düsseldorfban a Nemzetek Ligája nyitó fordulójában. A mérkőzés után a helyi lapok csak dicsérték Julian Nagelsmann csapatát.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (Nfl) szereplő Buffalo Bills 26 éves játékosa, Damar Hamlin kis híján a pályán vesztette életét két éve, viszont a mostani idényt már csapata kezdőjében indítja.
Mint ismert, a magyar válogatott 5-0-ra kikapott Németország ellen Düsseldorfban a Nemzetek Ligája nyitó fordulójában. A mérkőzés után a helyi lapok csak dicsérték Julian Nagelsmann csapatát.
Mint ismert, a magyar válogatott 5-0-ra kikapott Németország ellen Düsseldorfban a Nemzetek Ligája nyitó fordulójában. A mérkőzés után a helyi lapok csak dicsérték Julian Nagelsmann csapatát.
Mint ismert, a Nemzetek Ligája A-divíziójának 3-as csoportjában szombat este Németország hazai pályán 5-0-ras kiütötte a magyar válogatottat. A találkozó után a mérkőzés első gólját szerző Niclas Füllkrug nyilatkozott.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Atalanta nigériai támadója, Ademola Lookman még egy Serie A-s bajnokin sem lépett pályára a jelenlegi kiírásban, viszont hazája válogatottjában duplázni tudott.