Szombaton a Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzését néhány perc elteltével piros zászlóval kellett megszakítani, miután a helyi élővilág hírhedt képviselője, egy varánusz megjelent a pályán.
A ralivilágbajnok Petter Solberg teljesen új sorozatban próbálja ki magát, a Defender Rally Series utolsó előtti fordulóján áll rajthoz. A 2003-as ralivilágbajnok Petter Solberg sokféle autót vezetett már sok helyen, speciel Land Rovert Írországban még egyáltalán nem, de ez október elején megváltozik. A norvég legenda október ötödikén rajthoz áll a
Daniel Dubois megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki övéért kiírt szombat esti nehézsúlyú mérkőzést a telt házas Wembley Stadionban, miután ötször is padlóra küldte honfitársát, Anthony Joshuát.
A biztonsági személyzet futva üldözte a fürge állatot. Percekig állt a futam. Nem ez volt az első alkalom, hogy gyík miatt kellett megállítani az edzést Szingapúrban.
India sportminisztere megerősítette, hogy országa meg akarja rendezni a 2036-os nyári olimpiát, egyszersmind el akarja érni, hogy az ötkarikás játékok éremtáblázatán a legeredményesebb tíz nemzet közé kerüljön.
Hat futammal a szezon vége előtt 52 pontra csökkent Verstappen előnye. Norris, Verstappen, Piastri lettek dobogósok az első olyan Szingapúri Nagydíjon, amin nem jutott szerephez a biztonsági autó.
Lando Norris a Szingapúri Nagydíj megnyerésével csökkentette lemaradását a mögötte befutó Max Verstappenhez képest a tabellán, Oscar Piastri révén pedig a másik McLaren is dobogón végzett. Daniel Ricciardo a hajrában kisegítette a testvércsapatot, elvéve a leggyorsabb körért járó egy pontot Norristól. A rajthoz a közepes keverékű abroncs volt a leg
Élete végéig tervez új párjával Ralf Schumacher. A melegségét július óta nyilvánosan felvállaló korábbi Forma–1-es versenyző ugyan a közösségi médiában már többször is tett ki közös képet partnerével és egyben menedzserével, Étienne Bousquet-Cassange-zsal, a kapcsolat leleplezése óta még csak most mutatkoztak együtt egy hírportálnak, méghozzá nem i
A Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese női kajakkettős aranyérmet, míg ugyanebben a számban a férfiaknál Boros Adrián és Erdélyi Tamás bronzérmet nyert a horvátországi Metkovicban rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Lando Norris a Szingapúri Nagydíj megnyerésével csökkentette lemaradását a mögötte befutó Max Verstappenhez képest, Oscar Piastri révén pedig a másik McLaren is dobogón végzett.
Nem újszerű lépéssel, ám felettébb szokatlan kivitelezéssel gondoskodott róla a Szingapúri Nagydíj végén a Red Bull, hogy Lando Norris eggyel kevesebb ponttal csökkentse hátrányát Max Verstappennel szemben a tabellán.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ezzel hét pontot hozott az összetettben élen álló, címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappenen, a Red Bull holland pilótáján.
A legjobb magyar férfi és női csapat is Spanyolországgal találkozott a budapesti sakkolimpia 11., utolsó fordulójában, előbbi döntetlent ért el, utóbbi viszont simán kikapott.
A Puskás Akadémia magabiztos, 3-0 arányú győzelmet aratott a vendég Fehérvár felett vasárnap, az OTP Bank Liga 7. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán.
George Russell a 4., Lewis Hamilton a 6. helyen ért célba a Szingapúri Nagydíjon, amit követően a csapatnál csalódottan értékelték az eredményt – ami részben egy hibás stratégiai döntés miatt nem lehetett jobb.