2024. augusztus 9. péntek

aug. 9
11:18
Muszukajev aranyért megy az olimpiára – a magyaroknak és a balkároknak is (Telex)
Muszukajev Iszmailt nagy igazságtalanság érte, egy 2016-os bajnoki meccsét elcsalták az oroszok – ez volt az utolsó csepp a pohárban, hogy elhagyja az országot. A törökök is hívták, de Budapestet választotta. A világbajnok birkózó nagyon hálás Magyarországnak, miközben nemzeti hős a balkárok földjén.
aug. 9
11:21
Jótékony célra ajánlja fel 15 milliós jutalmát Losonczi Dávid (Infostart)
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid csütörtök este kisebb meglepetésre kikapott dán ellenfelétől, így az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián. A meccs végén láthatóan összezuhant és előbb elment a bemelegítőterembe, jónéhány percre volt ugyanis szüksége ahhoz, hogy nyilatkozni tudjon.
aug. 9
11:27
Pérez visszakapja a korábbi autóspecifikációt? (m4sport.hu)
A Red Bull fontolóra vette ezt a lehetőséget is.
aug. 9
11:30
Krizsán Xénia a tizenharmadik, Nemes Rita a huszadik helyen áll a távolugrás után (Demokrata)
A hétpróbázók a gerelyhajítással folytatják, majd este a 800 méterrel fejezik be kétnapos küzdelmüket.
aug. 9
11:33
Itt láthatjuk majd Szoboszlai Dominik meccseit (Infostart)
Négy éves szerződést írtak alá.
aug. 9
11:33
"Maga volt a csúcs, bejött a két érem, a fiúk tökéletesen csinálták" – Rasovszkyék edzője megjósolta a dupla dobogót (m4sport.hu)
Szokolai László, a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban aranyérmes Rasovszky Kristóf és harmadik Betlehem Dávid edzője szerint a tökéletes fizikai és taktikai felkészültség eredménye, hogy mindkét versenyző ott állt a dobogón a párizsi olimpián.
aug. 9
11:33
Döntőbe jutott mindkét magyar női kajak páros (HírTV)
A döntőt 13.10-kor rendezik.
aug. 9
11:36
Mindkét magyar női kajak páros döntős ötszáz méteren (Demokrata)
A négyesben kiharcolt bronzérem feldobta a magyar női kajakosokat.
aug. 9
11:36
A Bayern 17 milliós igazolása visszatér Spanyolországba (Sportal)
A Bayern München idén februárban igazolta le Bryan Zaragozát, de a szélső máris visszatér Spanyolországba, kölcsönben az Osasunánál folytatja - írja a spanyol klub honlapja.
aug. 9
11:42
Két magyar A-döntős női K2 500-ban (Sportal)
A Csipes Tamara, Gazsó Alida és a hatalmasat hajrázó Pupp Noémi, Fojt Sára kettős is bejutott az A-döntőben női K2 500-on a párizsi olimpián.
aug. 9
11:45
Rasovszky Kristóf a feleségét hívja először a nagy győzelem után (BorsOnline)
Kiderült, kivel beszél először a magyar úszóhős. Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók versenyében a párizsi olimpián.
aug. 9
11:48
Két magyar A-döntős női K2 500-ban (Sportal)
A Csipes Tamara, Gazsó Alida és a hatalmasat hajrázó Pupp Noémi, Fojt Sára kettős is bejutott az A-döntőben női K2 500-on a párizsi olimpián.
aug. 9
11:54
Sajtótájékoztatón esett össze az olimpiai ezüstérmes (Sportal)
Ijesztő jelenetek Dél-Koreában, egy sajtótájékoztatón váratlanul összeesett Kim Je Dzsi.
aug. 9
12:00
Döntős a Nádas, Tótka kajak páros, Kopasz és Varga a B fináléba került (Demokrata)
Döntőbe jutott a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren.
aug. 9
12:06
Sima győzelemmel negyeddöntős a birkózó Ligeti Dániel (Demokrata)
A szabadfogású birkózó Ligeti Dániel 11-0-s technikai tussal nyert.
aug. 9
12:06
Ligeti bejutott a negyeddöntőbe, a riói bajnok vár rá (Sportal)
Ligeti Dániel könnyedén győzte le a szabadfogású birkózók 125 kg-os nyolcaddöntőjében a nigériai Ashton Mutuwát, így bejutott a nyolc közé.
aug. 9
12:09
Rasovszky Kristóf: a Duna jól felkészített a Szajnára, és a gumikacsa is segített (Infostart)
Gumikacsa, számmisztika, valamint a remek felépített taktika és a dunai felkészülés segítette aranyéremhez a magyar nyílt vízi úszót. A friss olimpiai bajnok elmondta azt is, hogy a mentális felkészültség is fontos volt, nyomás nélkül versenyezhetett Párizsban.
aug. 9
12:09
Az aranyérmet szerző Rasovszky mindenképpen a Szajnában akart úszni (444.hu)
Tokióra a hévízi termálban készült, mert lehetett tudni, hogy nagyon meleg lesz a víz. Most Százhalombattán imitálták a Szajnát a két érmet is szerző nyíltvizi úszók.
aug. 9
12:27
Már odafentről szurkol nekik, Benedek Tibor játékosai aranyérmesek lehetnek az olimpián (BorsOnline)
Közel az aranyérem az olimpián.
aug. 9
12:30
Lappi tisztában van nem túl jó helyzetével, de nem aggódik a jövője miatt (Racing)
Esapekka Lappi bár nagyszerűen kezdte az idei részmunkaidős szezonját, a folytatás korántsem sikerült túl fényesre, ennek ellenére nem aggódik a jövője miatt.
aug. 9
12:30
A magyar leleményesség is hozzájárult Rasovszky Kristóf aranyérméhez (Telex)
A Dunán, Százhalombattánál modellezték a Szajna sodrását, Szokolai László edző felhúzott oda egy pályát, ott gyakoroltak a versenyzői. A siker után jöhet a fertőtlenítő barackpálinka.
aug. 9
12:33
Élje át újra Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid csodás úszását! (Infostart)
Parádés teljesítménnyel Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók versenyében a párizsi olimpián.
aug. 9
12:36
A kenus Adolf Balázs bejutott a fináléba, Fejes Dániel pedig B döntőbe került (Demokrata)
Adolf Balázs egy nappal korábban Hajdu Jonatánnal jó kezdés után hatodikként végzett párosban.
aug. 9
12:36
Érzelmes üzenettel búcsúzott az Újpesttől Csoboth Kevin (Sportal)
A magyar válogatott támadó, Csoboth Kevin búcsúüzenetet küldött az Újpest szurkolóinak azok után, hogy a svájci élvonalbeli St. Gallenhez igazolt.
aug. 9
12:36
Először állt két magyar érmes a párizsi olimpia dobogóján (Telex)
Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid már évek óta erre vágyott, de ez a korábbi világversenyeken nem jött össze nekik.
aug. 9
12:48
Rasovszky Kristóf: Azt szokták mondani, a csúcson kéne abbahagyni, de... (Demokrata)
Interjú parádés teljesítményt nyújtó, olimpiai bajnok nyíltvízi úszónkkal.
aug. 9
12:54
Érzelmes üzenettel búcsúzott az Újpesttől Csoboth Kevin (Sportal)
A magyar válogatott támadó, Csoboth Kevin búcsúüzenetet küldött az Újpest szurkolóinak azok után, hogy a svájci élvonalbeli St. Gallenhez igazolt.
aug. 9
13:06
A péntek délutáni kajak-kenu döntők élőben (Sportal)
Négy egységünk is döntőzik péntek kora délután a kajak-kenu versenyszámokban.
aug. 9
13:09
Billie Eilish és Red Hot Chili Peppers is lesz az olimpia záróünnepségén (SzMo)
Az este fénypontjaként még Tom Cruise-t is láthatjuk majd, ahogy a Stade de France stadion tetejéről leereszkedve indul Los Angeles felé.
aug. 9
13:12
Az egyik legkisebb afrikai ország jelentkezett be F1-es versenyrendezésre (Racing)
Végre egy egészen váratlan hír pályafronton: maga Stefano Domenicali erősítette meg, hogy hamarosan Ruandába, a viharos múltú kelet-afrikai országba utazik, hogy egy lehetséges F1-es verseny rendezéséről tárgyaljon.
aug. 9
13:18
A riói bajnok nagy falat volt, Ligeti a vigaszágra kerülhet (Sportal)
A magyar birkózó a szabadfogású 125 kg-os között Ligeti Dániel 8-0-ra kikapott a 2016-os riói olimpiai bajnok török Taha Akgül ellen.
aug. 9
13:21
Alig maradt le a dobogóról a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenukettős (Infostart)
A negyedik helyen végzett Kiss Ágnes és Nagy Bianka a párizsi olimpia női kenu kettes 500 méteres távján.
aug. 9
13:24
A birkózó Ligeti Dániel elveszítette negyeddöntőjét, a vigaszágban bízhat (Demokrata)
Ligeti akkor kerülhet vigaszágra, ha Akgül az esti elődöntőben legyőzi az irániak vb-címvédőjét.
aug. 9
13:27
Mutatjuk a súlylökőt, aki Hulknak képzeli magát (HírTV)
Az amerikai Raven Saunders korábban is ismert volt az extravagáns megjelenéséről, de amit a párizsi olimpia női súlylökő selejtezőjében előadott, az még tőle is szokatlan volt.
aug. 9
13:30
Negyedik lett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes a párizsi olimpián (Demokrata)
Remekül küzdve a negyedik helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó.
aug. 9
13:30
A péntek délutáni kajak-kenu döntők élőben, lemaradt a dobogóról a női C2-es egység (Sportal)
Négy egységünk is döntőzik péntek kora délután a kajak-kenu versenyszámokban.
aug. 9
13:32
Dani Olmo elköszönt Lipcsétől (Sportal)
Az Európa-bajnok Dani Olmo közösségi oldalán elköszönt a Rb Leipzig labdarúgócsapatától.
aug. 9
13:33
Ruandában rendezik az Afrikai Nagydíjat? (m4sport.hu)
Az F1 vissza akar térni a kontinensre, állítólag komoly tárgyalásokat folytatnak a legújabb jelentkezővel.
aug. 9
13:34
Risztov Éva születésnapi ajándékba kapta Rasovszky és Betlehem érmét (Sportal)
Risztov Éva különleges "születésnapi" ajándékot kapott. A kiváló úszó pontosan tizenkét esztendővel ezelőtt, 2012. augusztus 9-én nyerte meg a nyíltvízi úszás történetének első magyar aranyát. Most pedig, az évfordulón Rasovszky Kristóf a másodikat, amit Betlehem Dávid egy bronzzal még meg is fejelt. Nemcsak ők voltak boldogok, de Évát is azzá tett
aug. 9
13:36
Krizsán Xénia kilencedik, Nemes Rita tizenkilencedik a gerelyhajítás után (Demokrata)
A hétpróbázók este a 800 méteres síkfutással fejezik be kétnapos küzdelmüket.
aug. 9
13:36
Dupla kajakérem: Csipes és Gazsó ezüst-, Pupp és Fojt bronzérmes (Telex)
Pupp és Fojt célfotóval, megosztva kapta meg a bronzérmet. Kiss Ágnes, Nagy Bianka negyedik lett a kenusok között 500-on.
aug. 9
13:39
Csipes Tamara és Gazsó Alida ezüst-, Pupp Noémi és Fojt Sára holtversenyben bronzérmes a női kajak párosok 500 méteres versenyében (444.hu)
Nagyon szoros volt a befutó.
aug. 9
13:39
Újabb dupla magyar érem a párizsi olimpián! (BorsOnline)
Pénteken is szurkolhattunk a magyar kajak-kenusoknak a párizsi olimpián.
aug. 9
13:42
A péntek délutáni kajak-kenu döntők élőben, két magyar érem női K2-ben! (Sportal)
Négy egységünk is döntőzik péntek kora délután a kajak-kenu versenyszámokban.
aug. 9
13:44
A riói bajnok nagy falat volt, Ligeti a vigaszágra kerülhet (Sportal)
A magyar birkózó a szabadfogású 125 kg-os között Ligeti Dániel 8-0-ra kikapott a 2016-os riói olimpiai bajnok török Taha Akgül ellen.
aug. 9
13:45
Ezüstérmes Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra, holtversenyes harmadik Pupp Noémi és Fojt Sára (Infostart)
A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kettős a 2, a Pupp Noémi, Fojt Sára duó pedig a 3. helyen végzett a női kajak kettesek A-döntőjében, a párizsi olimpián.
aug. 9
13:45
Újabb két érmet szereztek a kajak-kenusok az olimpián (Ripost)
Éremeső Párizsban.
aug. 9
13:45
Negyedik lett a Kiss, Nagy női kenu kettes (HírTV)
Remekül küzdve a negyedik helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében a párizsi olimpián.
aug. 9
13:48
A péntek délutáni kajak-kenu döntők élőben, két magyar érem női K2-ben, negyedik hely C2-ben! (Sportal)
Négy egységünk is döntőzik péntek kora délután a kajak-kenu versenyszámokban.
aug. 9
13:51
Nádas Bence és Tótka Sándor olimpiai ezüstérmes lett (Infostart)
Ezüstérmes lett a Nádas Bence, Tótka Sándor férfi kajak kettes az 500 méteres távon, a párizsi olimpián. Gyözött a német Jacob Schopf, Max Lemke kettős.

Keresés