A 2023-as szezon váratlan felívelését szerette volna meglovagolni idén az Aston Martin, ehelyett viszont visszazuhant a középmezőnybe a csapat. De mit szól ehhez a brit gyártó erőskezű vezetője, Lawrence Stroll?
Ha a versenypályán nem is remekel, az átigazolási piacon továbbra is igazi "nagypályás" az Aston Martin. Az elmúlt hónapok nagy fogásai után is maradt még hely náluk Adrian Neweynak?
Ahogy arról beszámoltunk, Armand Duplantis hétfő este világcsúcsot döntött rúdugrásban a párizsi olimpián. A svéd világsztár ünneplés közben az interneten mémmé vált török sportlövő, Yusuf Dikec előtt tisztelget.
Úgy tartják, negyediknek a legrosszabb lenni. Pedig vannak, akiktől ez a helyezés óriási bravúr. Akkor is, ha picin múlott, hogy még előrébb végezzen...
Gyulay Zsolt ugyanakkor leszögezte, maximálisan büszke minden magyar sportolóra, Hámori Lucára pedig különösképpen. Egyúttal azt is elárulta, mi a következő lépés sportdiplomáciai szempontból.
Távozik a Dvsc-től, és hazájában, az Alcorcon együttesében folytatja pályafutását a spanyol Christian Manrique - tudatta az Nb I-ben szereplő klub a hivatalos oldalán.
Olasz lapértesülések szerint a Ferrari megtalálta távozó technikai igazgatójának utódját, aki Lewis Hamiltonhoz hasonlóan a Mercedesnél eltöltött több mint egy évtized után érkezhet Maranellóba.
Xavi Pascual, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint rendben volt a magyar válogatott teljesítménye a párizsi olimpián. A spanyol szakvezető szerint Chema Rodríguez jól felkészítette a csapatot, sok játékidőt biztosított a fiataloknak, amiből a következő években profitálhat a magyar válogatott. A Xavi Pascuallal készült beszélget
Kevés alvással teltek az olimpiai bajnok magyar párbajtőrözők legutóbbi napjai Párizsban. Koch Máté azt mondta, nagyon vigyáznak az aranyéremre, nehogy baja essen, Andrásfi Tibor pedig híres énekesnek érezhette magát a Bajnokok Parkjában.
Elfyn Evans a Finn Rallyn aratott tavalyi győzelem után idén is bízott a jó szereplésben, azonban végül pont nélkül fejezte be a versenyt, így hatalmas hátrányba került az egyéni bajnokságban.
Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét és bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a párizsi olimpia keddi versenynapján.
Mindenki tisztában van vele, hogy az immár kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf kerüli az újságírókat, hosszú ideje nem kommunikál a nyilvánosságban. Ugyanakkor a párizsi olimpia alatt aktív lett egy, a nevét viselő Facebook-oldal, amely bár első ránézésre gyanúsnak tűnhet, a Magyar Nemzet úgy értesült, mégis az úszóklasszishoz kötődik.
Az olimpiai egyik első celebsztárja volt a paraguayi Luana Alonso, aki a 100 méteres pillangóúszásban 29. lett, két nappal később bejelentette, hogy a közeli jövőben influenszer lesz, a távolabbiban pedig hazája sportminisztere. Egyelőre azonban Paraguayban még nem ő fújja a passzátszelet...
Az Nb I-ben szereplő Fehérvár a hivatalos oldalán tudatta, hogy kölcsönvette a Vasastól a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filipet. Az már az angyalföldiek közleményéből derült ki, hogy Holender a jelenleg futó idényre kerül kölcsönbe a Vidihez.
Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét és bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a párizsi olimpia keddi versenynapján.