A Holland Nagydíj első edzésének csak a második felét tudták valamennyire értelmesen kihasználni az F1 csapatai, addig ugyanis túlságosan vizes volt a pálya. Bár előzetesen inkább szombatra várt esőt a meteorológia, a Holland Nagydíj már az első edzésnapon vizes pályával fogadta az F1 mezőnyét, amihez erős szél és párás, borús idő is társult. Emiat
Tízezer dollár értékben támogatja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász rehabilitációját Békéscsaba városa - közölte Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester.
A WRC-történetében több nagy fordításra is sor került a bajnoki pontversenyben, ilyen volt az 1991-es szezon is, amikor Juha Kankkunen 40 pontos hátrányt dolgozott le Carlos Sainz ellen.
A magyar női válogatott első csoportmérkőzésén egy utolsó másodperces kosárral 16-14-re kikapott Lettországtól pénteken a bécsi 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.
Hetvenhat esztendős korában rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt Barabás Zsolt, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Az Aranycsapat balszélsőjére, a 95 évvel ezelőtt ezen a napon született Czibor Zoltánra emlékeztek pénteken a kiváló labdarúgó sírhelyénél, a komáromi temetőben.
Időszerű volt már Lando Norris szerint a McLarentől fejlesztéseket hozni. Miami óta nem újult meg olyan mértékben az autójuk, mint most. Szakemberük nagy előrelépést vár a zandvoorti csomagtól.
Hetvenhat esztendős korában rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt Barabás Zsolt, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
A háromszoros világbajnok Max Verstappen tömören reagált Kyle Larson kijelentésére, míg Fernando Alonso azzal tréfálkozott, hogy az F1-hez képest másfajta versenyautókhoz neki jobbak a képességei. A nyári szünetben a NASCAR Cup egyszeres bajnoka, Kyle Larson hangzatos kijelentése úgy szólt, hogy jobbnak tartja magát Verstappennél. Az amerikai szeri
A délutáni elő- és középfutamokból további négy magyar hajó biztosította a helyét a hétvégi döntőkben az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.
A WRC-történetében több nagy fordításra is sor került a bajnoki pontversenyben, ilyen volt az 1992-es szezon, amikor Carlos Sainz visszatudott vágni Juha Kankkunennek az előző évi vereségért.
Mindhárom nemzetközi kupában szereplő csapat döntetlent játszott csütörtökön. Miközben a Paks csehországi 2–2-jére senki sem kapta fel a fejét, a Puskás Akadémia firenzei 3–3-át igazi meglepetésként értékelhetjük, a Ferencváros Banja Luka elleni hazai 0–0-s eredménye inkább csalódást jelentett.
A Sportal információi szerint "jó esély van rá", hogy hamarosan két magyar válogatott játékos, Fiola Attila és Styles Callum is az Újpestnél folytatja a pályafutását.
Szinte hihetetlen a hír, amit a Krone című bécsi lap pénteken délután közölt. A hamarosan induló alpesi sí világkupa-szezonban magyar színenben indul majd az osztrák Richard Leitgeb. Ez körülbelül olyan, mint ha egy magyar pólós szerződne az osztrák vízilabda-bajnokságba.
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a Hamburg kölcsönadta Németh Andrást a szintén német másodosztályban szereplő Preuben Münsternek - jelentette be utóbbi a hivatalos oldalán.
A Holland Nagydíj második szabadedzésén szoros állás alakult ki az F1 tabellájának élén, George Russell volt a leggyorsabb Oscar Piastrit és Lewis Hamiltont megelőzve. Az első gyakorlás első felét jellemző borús égboltnak és vizes aszfaltnak nyoma sem volt, rögtön ideális körülmények fogadták az F1 mezőnyét. Az első negyedórában nem az időjárás, ha
Nagyon is bajnoki szintet képvisel Lando Norris a McLaren főnöke szerint, de nem kétséges, hogy még érnie kell. Andrea Stella kiemelte, a csapat felelőssége is, hogy 78 pont a lemaradása Max Verstappennel szemben.
Lipcsei Péter a ferencvárosi legendák egyike. Futballistaként nála senki sem játszott többet a zöld-fehérek között és részese volt nagy sikereknek is. Az m4sport.hu-nak adott interjúból az is kiderült, hogy soha nem akarta elhagyni az Üllői utat (még akkor sem, amikor halálfélelme volt), de azt is elmondta, hogy az ő nevével nem egyszerű edzőként e
Sébastien Ogier nagy feladat előtt áll, hiszen 27 pontos hátrányt kellene ledolgoznia Thierry Neuville mögött, ahhoz, hogy megszerezze kilencedik vb címét.
Toto Wolff elárulta, a nyári szünetben egyeztetett Max Verstappen menedzsmentjével. 2025-re nem valósul meg az együttműködésük, ám meggyőződése, hogy fognak még együtt dolgozni. Eközben lényegében megerősítette Lewis Hamilton utódját is.