Megpróbál eljutni a Los Angeles-i olimpiára az ökölvívó Hámori Luca. Azt mondta, hogy korábban úgy tervezte, hogy Pározs után abbahagyja, de most változtat.
Kiernan Hughes-Masonnek ígéretesen indult a karrierje, hiszen olyan neves klubok, mint az Arsenal és a Tottenham ificsapatában játszott. Később több alacsonyabb ligás angol csapatban is megfordult, legutóbb az Enfield Borough nevű amatőr klubnál edzősködött. Talán nem meglepő ezek után, de a 32 éves exfutballista nem sportolóként került a lapok cím
Az Alpine döntött arról, hogy kié lesz a még kiadó F1-es ülésük 2025-re: Jack Doohan-re esett a választásuk, tehát újoncot avatnak. Pierre Gasly-val már korábban szerződést hosszabbított az Alpine, és csütörtökön közölték, hogy a jelenleg 21 éves ausztrál fogja vezetni a másik autót. Mindez azt jelenti, hogy a márka WEC-programjában versenyző Mick
Az Újpest ma (péntek) 20 órakor a Debrecent fogadja a labdarúgó Nb I-ben. A házigazda vezetőedzője, Bartosz Grzelak szerint nehezebb dolga lesz csapatának, mint a Puskás Akadémia, a Paks vagy a Fehérvár ellen.
Rövid lefolyású, súlyos betegségben, 77 éves korában elhunyt Barabás Zsolt kézilabdaedző - számolt be a szomorú hírről a Szeged férfi kézilabdacsapatának honlapja és a feol.hu.
Az F1-es folytatásra vágyó versenyzők közül többek számára a Sauber/Audi jelentheti az utolsó esélyt 2025-re. A vezetőség cseréje és Mattia Binotto érkezése új helyzetet teremtett – és reményt adott például Valtteri Bottas számára, akin eddig jobbára átnézett a vezetőség
Először jelentkezett a Magyar Kézilabda Szövetség, "Itt a kapitány beszél" című sorozata a párizsi olimpia után. A férfiválogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez már a 9. alkalommal osztotta meg gondolatait a szurkolókkal.
Merész kijelentést tett az amerikai NASCAR egyik versenyzője. Azt állítja, sokoldalúbb versenyző, mint Max Verstappen, és az F1-en kívül bármilyen kategóriában legyőzné őt. A vitába aztán Fernando Alonso is bekapcsolódott
A wokingi székhelyű csapat brit pilótája, Lando Norris szerint a Holland Nagydíjra hozott fejlesztési csomagnak köszönhetően továbbra is az élen tudnak maradni és reméli, hogy életben tudja tartani a bajnoki címmel kapcsolatos álmát.
Csütörtök este rendezték a Konferencia-liga-selejtező utolsó fordulójának odavágóit, ahol többek között a Chelsea is pályára lépett a svájci Servette ellen. A londoniak győztek, de az új igazolás, Marc Guiu hatalmas ziccert puskázott el.
A kardvívó Gémesi Csanád is a párizsi olimpia öt fair play díjra jelölt személye közé került azok után, amit a tunéziai Faresz Ferzsani elleni nyolcaddöntőben tett: a mérkőzés kiélezett pillanatában megadott egy kétséges tust az ellenfelének.
A Magyar és a Nemzetközi Sakkszövetség egyidejűleg jelentette meg saját honlapján a szeptemberi, budapesti sakkolimpia menetrendjét, és tette közzé elnökeinek meghívó levelét.
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester Cityhez visszatérő Ilkay Gündogan szavai arra engednek következtetni, hogy a játékos megbánta, amikor a Barcelonába igazolt.
Az olimpiai bajnok úszó szerint nem látszik, amennyit elköltöttek az úszósportra, Milák Kristóf felkészüléséről pedig hallgatnia kellett volna a szövetségnek.
A háromszoros olimpiai bajnoknő az Eurosport YouTube-csatornáján Szabó Gábornak adott exkluzív interjút. Többnyire csak azt ismételte meg, amit az utóbbi időben már hallottunk/olvastunk tőle, de azért volt egy meglepő kijelentése.
A háromszoros olimpiai bajnoknő az Eurosport YouTube-csatornáján Szabó Gábornak adott exkluzív interjút. Többnyire csak azt ismételte meg, amit az utóbbi időben már hallottunk/olvastunk tőle, de azért volt egy meglepő kijelentése.
A háromszoros olimpiai bajnoknő az Eurosport YouTube-csatornáján Szabó Gábornak adott exkluzív interjút. Többnyire csak azt ismételte meg, amit az utóbbi időben már hallottunk/olvastunk tőle, de azért volt egy meglepő kijelentése.
A RacingNews365 és a Formula.hu információi szerint a Haas korábbi Forma-1-es szponzora, az orosz Uralkali arra kért egy holland bíróságot, hogy még a hétvégi nagydíj előtt foglalják le az amerikai istálló versenyautóit és annak felszereléseit.
A magyar női válogatott első csoportmérkőzésén egy utolsó másodperces kosárral 16-14-re kikapott Lettországtól pénteken a bécsi 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.
Az elmúlt hetekben már igazolt remek futballistákat az Újpest, de a következő napokban tovább erősödhet. A Sportal úgy tudja, jó esély van arra, hogy a magyar válogatott két játékosa, Fiola Attila és Callum Styles a lila-fehéreknél folytatja.