2024. augusztus 11. vasárnap

aug. 11
15:27
Martinek János a csúcson búcsúzik (Infostart)
Versenyzőként 1988-ban két aranyérmet nyert, most pedig szövetségi kapitányként élte át Gulyás Michelle olimpiai bajnoki címét Martinek János. A női döntő után elmondta, ennél nem lehetett volna tökéletesebb a nap, egyúttal bejelentette, hogy szerződése lejártával leköszön.
aug. 11
15:36
Gulyás Michelle elárulta, mi járt a döntő alatt a fejében és mikor érezte azt, hogy meglesz az aranyérem (HírTV)
A párizsi olimpia zárónapján nagyszerű győzelemmel aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle azt mondta, hogy volt benne dac az elmúlt hónapok nehézségei és az őt ért kritikák miatt, de ezeken mindig felül tud kerekedni.
aug. 11
15:39
Tizenkettedszer lett magyar versenyző világcsúccsal aranyérmes nyári olimpián (Infostart)
Legutóbb az öttusázó Gulyás Michelle-nek a párizsi játékokon sikerült ez a különleges bravúr.
aug. 11
15:42
Győzelemmel tért vissza a Liverpool, Szoboszlai Dominik gólpasszt adott (Sportal)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool lejátszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését, amelyen 4-1-re győzte le a spanyol Sevillát.
aug. 11
15:44
Varga Dénes egy pici ajtót még nyitva hagy (Sportal)
A magyar vízilabda-válogatottban biztosan, de lehet, hogy összességében is utolsó mérkőzését játszotta Varga Dénes, a párizsi olimpián negyedik helyen záró együttes ötkarikás bajnok.
aug. 11
15:48
Gulyás Michelle csak egy titkos szavazásnak köszönhetően jutott ki az olimpiára (SzMo)
Az öttusázó olyan gyengén szerepelt a vébén, hogy nem kvalifikálta magát Párizsba. Végül rendhagyó módon az elnökség döntött úgy, hogy mégis inkább őt nevezik.
aug. 11
15:48
Gulyás Michelle a világ tetején (Demokrata)
.
aug. 11
15:48
Óriási dán fölény, Mikkel Hansen olimpiai arannyal búcsúzott (Sportal)
A dán férfi kézilabda-válogatott fölényesen, 13 góllal kerekedett a német csapat fölé a fináléban vasárnap, a párizsi olimpia utolsó versenynapján.
aug. 11
15:50
Máris búcsúzunk a bréktánctól, de jönnek az új őrültségek (Sportal)
A konzervatív sportrajongók nehezen fogadnak el új sportágakat, már amennyiben némely olimpiai arannyal jutalmazott testmozgást sportnak lehet nevezni. Szerencsére a bréktánc egyetlen olimpiát ért csak meg.
aug. 11
16:00
Párizs 2024 - Dán aranyérem férfi kézilabdában (HírTV)
A dán férfi kézilabda-válogatott fölényesen, 13 góllal kerekedett a német csapat fölé a fináléban vasárnap, a párizsi olimpia utolsó versenynapján.
aug. 11
16:00
Szem nem maradt szárazon: videón a női öttusa verseny éremátadója (Demokrata)
A világrekorddal győztes Gulyás Michelle a magyar küldöttség hatodik aranyát szerezte meg Párizsban.
aug. 11
16:00
Élő eredménykövető a Győr-MTK összecsapáshoz (Sportal)
Az Nb I harmadik fordulójában az Mtk a Győr otthonában lép pályára.
aug. 11
16:12
Csipes Tamaráé a legnagyobb olimpiai jutalom, három éremmel 110,9 milliót keresett (Telex)
Milák és Gazsó a jutalomlista dobogóján még.
aug. 11
16:15
Háromszoros olimpiai bajnok lett a Ferencváros pólósa (Infostart)
Dusan Mandics megszerezte harmadik olimpiai aranyérmét, wlőkelő társaságba került. Miként Nikola Jaksics is.
aug. 11
16:27
Gulyás Michelle: mentálisan úgy készültem, mint még soha (Infostart)
A lovaglás után lekerült róla a teher, aztán feldobta a hangulat, mégha a közönség nagy része nem is neki szurkolt, és taktikus futással lett aranyérmes - így összegezte párizsi olimpiai bajnoki címét Gulyás Michelle. A 23 éves öttusázó beszélt arról is, hogyan tudott erőt meríteni a nehézségekből is.
aug. 11
16:30
100 milliónál is többet kap a párizsi szereplése után az egyik magyar olimpikon (SzMo)
Csipes Tamara három érme közel 111 millió forintot ért. Milák Kristóf nem sokkal maradt le tőle a két olimpiai éremmel.
aug. 11
16:36
Sorozatban harmadszor olimpiai aranyérmes a szerb férfi vízilabda-válogatott (HírTV)
A szerb együttes véghez vitte azt, amelyre a Kemény Dénes vezette magyar válogatott (2000, 2004, 2008) volt képes, azaz hogy három egymást követő olimpián diadalmaskodott.
aug. 11
16:48
"Büszkék vagyunk rád!" – Gulyás Michelle-nek a rendőrség is gratulált az olimpiai aranyhoz (SzMo)
A friss olimpiai bajnok öttusázó már jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mester szakára, és a kiberbiztonsággal foglalkozik majd.
aug. 11
16:48
Olimpiát rendezne Egyiptom új fővárosa 2036-ban, egy óriási stadiont már fel is építettek (Telex)
Afrika az egyetlen kontinens, ami még nem rendezett olimpiát, de az egyiptomiak ezen változtatnának.
aug. 11
17:00
Rejtélyes jutalomban részesültek Milák Kristófék; tettlegességig fajult az olimpia döntője (BorsOnline)
A Bors heti legolvasottabb olimpiai híreiből válogattunk.
aug. 11
17:00
Kokó az olimpiai bajnok Helifről: Sokak szerint szegény áldozat, számomra egy csaló (Sportal)
Mint ismert, a korábban - a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (Iba) szerint - nemi teszten megbukott algériai Iman Helif Hámori Lucát is legyőzve olimpiai bajnok lett a női ökölvívótorna 66 kilogrammosok mezőnyében, Párizsban. Sokan, sokféleképpen nyilatkoztak már Helifről és a győzelmi menetéről, szombaton pedig a szintén olimpiai bajnok Kovács "Kokó"
aug. 11
17:18
Az amerikai férfi kosarasok aranyérmük után egyből odaszóltak Noah Lylesnak (Sportal)
Mint ismert az amerikai férfi kosárlabdacsapat 98-87-re legyőzte a házigazda Franciaországot a párizsi olimpia döntőjében, a finálé után Stephen Curryék egyből beleálltak honfitársuk, a sztársprinter Noah Lyles korábbi nyilatkozata miatt.
aug. 11
17:30
80 évesen száguldozik Michael Schumacher F1-es Ferrarijával a gazdag német (Racing)
Michael Schumacher 1997-es Ferrarijának tulajdonosa tavaly vezetett először formaautót, de az idén már F1-es torpedóval körözget.
aug. 11
17:30
Az amerikai kosarasok beszóltak az őket kritizáló sztáratlétának (Sportal)
Mint ismert az amerikai férfi kosárlabdacsapat 98-87-re legyőzte a házigazda Franciaországot a párizsi olimpia döntőjében, a finálé után Stephen Curryék egyből beleálltak honfitársuk, a sztársprinter Noah Lyles korábbi nyilatkozata miatt.
aug. 11
17:32
A kapitány arról, hogy Erdős helyett Gulyást vitték az olimpiára: Nem volt rossz döntés (Sportal)
Martinek János, az öttusa-válogatott szövetségi kapitánya Gulyás Michelle vasárnapi diadalával elmondhatja magáról, hogy versenyzőként és szakvezetőként is olimpiai bajnok lett.
aug. 11
17:36
Az amerikai szövetség beszólt a honfitárs sztáratlétának (Sportal)
Mint ismert az amerikai férfi kosárlabdacsapat 98-87-re legyőzte a házigazda Franciaországot a párizsi olimpia döntőjében. A finálé után az amerikai kosárlabda-válogatott szövetsége egyből odaszúrt honfitársának, a sztársprinter Noah Lylesnak a korábbi nyilatkozata miatt.
aug. 11
17:42
Női kosárban is nagyot küzdöttek a franciák, ám zsinórban nyolcadszor Amerikáé az arany (Sportal)
Elképesztően izgalmas mérkőzést hozott a női kosárlabda döntője a párizsi olimpián. Igaz, meglepetés nem született, ezúttal is az Amerikai Egyesült Államok ért csúcsra, mégpedig a házigazda Franciaország ellen.
aug. 11
17:42
Tesz-Vesz várost csinált egy fotós az olimpiából (Telex)
A tökéletes összhang maga a tökéletes káosz Hector Vivas csodálatos olimpiai fotóin. A 100 méteres síkfutással már korábban is bejárta a világsajtót, most viszont minden sportágra rávettette magát.
aug. 11
17:44
Kiderült, mennyit kapnak az érmekért olimpikonjaink: van, aki több 100 milliót kap (Sportal)
Nagy pénzjutalmat kapnak a magyar olimpikonok, akik érmet szereztek Párizsban. Egy lista szerint Csipes Tamara járt a legjobban, két ezüst- és bronzérme után több mint 100 millió forintot kap majd.
aug. 11
17:48
Kiderült, mennyit kapnak az érmekért olimpikonjaink: van, aki több 100 milliót keresett (Sportal)
Nagy pénzjutalmat kapnak a magyar olimpikonok, akik érmet szereztek Párizsban. Egy lista szerint Csipes Tamara járt a legjobban, két ezüst- és egy bronzérme után több mint 100 millió forintot kap majd.
aug. 11
17:54
Kiderült, mennyit kapnak az érmekért olimpikonjaink: van, aki több mint 100 milliót keresett (Sportal)
Nagy pénzjutalmat kapnak a magyar olimpikonok, akik érmet szereztek Párizsban. Egy lista szerint Csipes Tamara járt a legjobban, két ezüst- és egy bronzérme után több mint 100 millió forintot kap majd.
aug. 11
17:54
Amerikáé az utolsó párizsi arany, 40-40 a nagy USA–Kína-aranyharc vége (Telex)
Az amerikai női kosarasok kiszenvedték a győzelmet, sorozatban nyolcadszor olimpiai bajnokok. Az aranycsata döntetlennel zárult, minden érmet nézve Amerika megint egyeduralkodó volt. Magyarország 14. az éremtáblán.
aug. 11
18:00
Nagy küzdelemben ugyan, de sorozatban nyolcadszor olimpiai aranyérmes az amerikai női kosárválogatott (HírTV)
Az Egyesült Államok sorozatban a nyolcadik olimpiai aranyérmét nyerte meg a párizsi játékok női kosárlabdatornáján.
aug. 11
18:06
Élet az olimpia után: a Tour de Pologne első szakasza és Budafok–Vasas rangadó hétfőn élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Bár az olimpia véget ért, nem maradunk élő közvetítések nélkül: visszatér szokásos hétfő esti focicsomagunk Góóól!2-vel és NB II-es meccsel, előtte pedig a lengyel kerékpáros körverseny első szakaszát mutatjuk.
aug. 11
18:09
A magyar sport útja Tokiótól Párizsig (Infostart)
Véget értek a 33. nyári olimpiai játékok, gazdára talált 329 aranyérem. A magyar sport megőrizte a helyét a világelitben, egyszersmind majdnem teljesen lemásolta tokiói produkcióját.
aug. 11
18:12
Összesen 62 kilométert versenyzett 9 nap alatt a női maraton győztese (444.hu)
A holland Sifan Hassan amellett, hogy megnyerte a vasárnapi maratont, dobogóra állt 5 ezer és 10 ezer méteren is.
aug. 11
18:12
Usain Bolt, Maximus és magyar arany Versailles-ban (Demokrata)
Magyar himnusz szólt a versailles-i kastély parkjában. Az olimpiai bajnok Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Martinek János szövetségi kapitány nyilatkozott honlapunknak.
aug. 11
18:12
Az olimpiai bajnok elárulta, hogy miért döntött a szétugrás mellett (Sportal)
Szombat este az új-zélandi Hamish Kerr nyerte a férfi magasugrók versenyét Párizsban, a döntő azonban sokáig emlékezetes marad: majdnem megismétlődött a tokiói eset a számban, miután az élen holtverseny alakult ki, most viszont nem osztoztak meg az első helyen, és végül az új-zélandi nyert. Az aranyérmes elmondása szerint, hónapokkal ezelőtt már el
aug. 11
18:14
Kína az utolsó pillanatban lecsúszott a trónról, mutatjuk az olimpia végleges éremtáblázatát! (Sportal)
Az utolsó pillanatig kiélezett volt a harc Kína és az Amerikai Egyesült Államok között a párizsi olimpia éremtáblázatának élén. Vasárnap délután kialakult a végeredmény, Magyarország a 14. helyen zárt.
aug. 11
18:18
Továbbra is veretlen az MTK (m4sport.hu)
Bognár mindkét büntetőt értékesítette, az ETO-nak nem jött össze a pontszerzés.
aug. 11
18:18
Vitatható tizenegyes, szurkolói balhé, a Győr ellen folytatta jó sorozatát az MTK (Sportal)
A labdarúgó Nb I 3. fordulójának vasárnapi nyitó mérkőzésén az Mtk 2-1-re nyert az újonc Győr ellen az Eto Parkban.
aug. 11
18:30
Befejeződtek a párizsi olimpia versenyszámai – az amerikai női kosarasoké az utolsó arany (m4sport.hu)
Az Egyesült Államok sorozatban a nyolcadik olimpiai aranyérmét nyerte meg a párizsi játékok női kosárlabdatornáján.
aug. 11
18:30
Büntetőkkel nyert Győrben az MTK (HírTV)
Az újonc ETO FC Győr otthon 2-1-re kikapott az MTK Budapesttől a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
aug. 11
18:30
Ingram nyert és szorossá tette a Brit Bajnokságot a Ceredigion Rally előtt (Racing)
Chris Ingram nyerte a Voyonic Grampian Forest Rallyt, így egy pontra csökkentette hátrányát a Brit Bajnokságban a Ceredigion Rally előtt, mely az ERC-szezon utolsó előtti futama lesz.
aug. 11
18:33
Egy másik magyar olimpikon ad erőt Guzi Blankának (Infostart)
Az úszásával nem elégedett az öttusaverseny negyedik helyezettje, aki ígéri, Los Angelesben megszerzi azt az érmet, amiről most lemaradt.
aug. 11
18:36
Élő eredménykövető az Újpest-Fehérvár mérkőzéshez (Sportal)
A labdarúgó Nb I 3. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén az Újpest a Fehérvárt fogadja a Szusza Ferenc Stadionban. Kövesse élőben az eredményt.
aug. 11
18:42
Fürjes Balázs: a magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben (Demokrata)
Magyarországon is meg tudnának rendezni egy, a párizsihoz hasonló olimpiát.
aug. 11
18:48
Fürjes Balázs: A magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben (HírTV)
Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja szerint a párizsi olimpián szerepelt magyar csapat - amely hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton - helytállt egy nehéz versenyben; ugyanakkor kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy budapesti olimpia ügyében lenne-e összefogás.
aug. 11
18:54
Fürjes Balázs: A magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben (m4sport.hu)
Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja szerint a párizsi olimpián szerepelt magyar csapat – amely hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton – helytállt egy nehéz versenyben; ugyanakkor kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy budapesti olimpia ügyében lenne-e összefogás.
aug. 11
18:54
Vitatható tizenegyes, szurkolói balhé, a Győr ellen folytatta jó sorozatát az MTK (Sportal)
A labdarúgó Nb I 3. fordulójának vasárnapi nyitó mérkőzésén az Mtk 2-1-re nyert az újonc Győr ellen az Eto Parkban.

Keresés