2024. augusztus 10. szombat

aug. 10
10:42
Etióp győzelem minden idők leggonoszabb maratoni pályáján (Sportal)
"Ha csak futni akarsz, fuss egy mérföldet! De ha egy új világot akarsz megismerni, fuss egy maratont!" Ezt minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója, Emil Zátopek mondta, mi meg azt mondjuk: a szombati verseny valamennyi indulója már jól ismerte ezt az új világot.
aug. 10
10:42
Dráma a maratonon, a szám királyán kifogott a kegyetlen pálya, feladta a versenyt (Telex)
Eliud Kipchoge harmadik olimpiai győzelmére készült, de már az első hosszú emelkedően lemaradt, majd feladta a versenyt, amit az etióp Tamirat Tola nyert meg.
aug. 10
10:44
Eldőlt, kizárták a menekültcsapat egyik tagját (Sportal)
Politikai állásfoglalás miatt kizárták a párizsi olimpiáról a menekültcsapat egyik tagját, aki breaktáncban volt érdekelt.
aug. 10
10:46
Húszéves átkot tört meg Major Veronika (Sportal)
Egyévesen elvesztette édesapját, anyukája egyedül nevelte - 2004 óta ő az első sportlövőnk, aki olimpiai dobogóra állhatott.
aug. 10
11:09
Az olimpia záróünnepsége várhatóan szintén "emlékezetes", "kivételes" és "zavarba ejtő" lesz (HírTV)
Az olimpia erősen megosztó nyitóünnepsége után félő, hogy a zárórendezvényre tervezett show is botrányosan sülhet el. A rendezvény augusztus 11-én, vasárnap 21 órakor kezdődik és a tervek szerint 23 óráig tart.
aug. 10
11:12
A "majdnem érmesek" táblázatán sem vagyunk a TOP10-ben (Sportal)
A magyar küldöttség 5 arany-, 5 ezüst- és 5 bronzéremmel az éremtáblázat 13. helyén áll, ahol az élen pillanatnyilag Egyesült Államok, Kína, Ausztrália a sorrend. De van egy másik, hasonló táblázat, azoké, akiknek "majdnem sikerült". Ott sem vagyunk a legjobb tízben. Az más kérdés, hogy ez jó vagy rossz...
aug. 10
11:18
Gazsó nagyszerű versenyzéssel döntős női K-1500 méteren (Sportal)
Gazsó Alida Dóra a női K-1500 méter középfutamában futamgyőztesként jutott a döntőbe.
aug. 10
11:18
Török sportlövő a pózáról: Nyugodtnak tűntem, de viharok tomboltak bennem (Telex)
A laza beállása és egyszerűség mémmé tette Yusuf Dikeçet, aki szerint lövőpozíciója az olimpia eszmét, a természetességet is megtestesíti.
aug. 10
11:24
Gazsó és Csipes nagyszerű versenyzéssel döntős női K1-500 méteren (Sportal)
Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara a női K1-500 méter középfutamában futamgyőztesként jutott a döntőbe.
aug. 10
11:24
Kajak-kenu: Négy kajakosunk is futamgyőztesként jutott döntőbe, kenuban Takács Kincső ment tovább (Telex)
Péntek után szombaton is magyar éremeső jöhet kajak-kenuban, a középfutamokból a női kajakosoknál Gazsó és Csipes, a férfiaknál Kopasz és Varga jutott tovább, és a női kenusoknál is lesz magyar a döntőben.
aug. 10
11:30
Gazsó és Csipes nagyszerű versenyzéssel döntős női K-1 500 méteren (Sportal)
Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara a női K-1 500 méter középfutamában futamgyőztesként jutott a döntőbe. A férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint és Varga Ádám szintén futamgyőztesként jutott a fináléba.
aug. 10
11:36
A papírformát igazolva döntőbe jutottak a női kajakosok (Demokrata)
A döntőt 13 órakor rendezik.
aug. 10
11:36
Nekünk maga a csoda az olimpia! (Sportal)
Melyik a fontosabb, az út vagy a cél? Nem minden olimpikon nyer érmet, de az, hogy eljutnak a játékokra, már önmagában egy olyan teljesítmény, amiről egész életükben álmodtak, még akkor is, amikor látszólag minden körülmény ellenük szólt.
aug. 10
11:42
Megtörte az egyéni átkot az amerikai atléta (Sportal)
A férfi 400 méteres gátfutás pénteki győztese, az amerikai Rai Benjamin már régóta üldözte az egyéni aranyérmet, amelyet a párizsi olimpián végül egy remek hajrával tudott megszerezni.
aug. 10
11:42
Hát nem megrendült a Föld? – Márton Viviána sikeréről a spanyol vezetőedző (Telex)
Már eddig is sok rekordot megdöntöttek, és még sok áll a Párizsban olimpiai bajnok Márton Viviána, és ikertestvére, Luána előtt. Az edzőjük Hummereknek nevezte őket. Márton annyira nem stresszelt, hogy még aludni is tudott két meccse között.
aug. 10
11:45
Vége a Horner-ügynek, a belső vizsgálat eredménye elleni fellebbezést elutasították (Infostart)
Egy női alkalmazott nem megfelelő viselkedéssel vádolta a csapatfőnököt.
aug. 10
11:48
"Nem köszönhettem el tőle" - Elhunyt édesanyjáért vágtázott az olimpiai bajnok (BorsOnline)
Mély gyásza ellenére megnyerte a párizsi olimpián a férfi 200 m-es síkfutást.
aug. 10
11:48
Sima ügy: bejutottak a döntőbe női kajakosaink az olimpián (SzMo)
Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara is hozta a papírformát.
aug. 10
11:54
Minden csoportmérkőzést elvesztett a 2024-es párizsi olimpián, mégis világszenzációvá vált a breaktáncos (SzMo)
Bár nem sikerült lenyűgözni a zsűrit, Rachel "Raygun" Gunn mégis virálissá vált a közösségi médiában.
aug. 10
12:06
Döntős kajak egyesben Kopasz Bálint és Varga Ádám (Demokrata)
A döntő 13:20-kor kezdődik.
aug. 10
12:09
Mind a négy magyar kajakos futamgyőztesként került a döntőbe (Infostart)
Mind a női kajak egyes 500 méteren, mind a férfi kajak egyes 1000 méteren két magyar lesz a délutáni döntőben. Gazsó Alida Dóra és Csipes tamara, valamint Kopasz Bálint és Varga Ádám is megnyerte a középdöntőjét.
aug. 10
12:18
Nagy a baj, továbbra is kétséges az olimpiai címvédő szereplése a döntőben (Sportal)
Gianmarco Tamberi, a férfi magasugrás olasz címvédője egészségi okok miatt nem biztos abban, hogy el tud-e indulni a szombat esti döntőben a párizsi olimpián.
aug. 10
12:21
Takács Kincső bravúros evezéssel döntős (Infostart)
Takács Kincső az utolsó két húzással becsúszott az A-döntőbe. Bravúros teljesítményt nyújtott!
aug. 10
12:24
Televíziós rekordot döntöttek Szoboszlaiék (Sportal)
A Premier League-ben szereplő Liverpool lett a mögöttünk hagyott idény legnézettebb angol klubja az egész világon.
aug. 10
12:27
Nagy Bernadett nem bírt indiai ellenfelével (Infostart)
A 76 kilogrammos súlycsoportban szereplő Nagy Bernadett szombaton kikapott indiai ellenfelétől a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a párizsi olimpia birkózóversenyén.
aug. 10
12:30
A kenus Takács Kincső finalista, Kiss Ágnes B döntős (Demokrata)
A B döntőt 13.40-kor rendezik, a finálé 13.50-kor leszL
aug. 10
12:30
Latvala szerint Oliver Solberg megérdemelné, hogy ismét Rally1-es autóba üljön (Racing)
Jari-Matti Latvala Oliver Solberg mögött végzett a Finn Rally WRC2-es kategóriájának második helyén, így közelről figyelhette meg a svéd skodás versenyző teljesítményét a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke.
aug. 10
12:30
Gazsó és Csipes nagyszerű versenyzéssel döntős női K-1 500 méteren (Sportal)
Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara a női K-1 500 méter középfutamában futamgyőztesként jutott a döntőbe. A férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint és Varga Ádám szintén futamgyőztesként jutott a fináléba.
aug. 10
12:32
Világbajnok birkózónk nyert, Európa-bajnoki bronzérmesünk vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben (Sportal)
Felemás magyar kezdés az olimpia utolsó előtt napján szabadfogású birkózásban: míg Nagy Bernadett kikapott az indiai Reetika Reetikától, Muszukajev Iszmail nagyon szép birkózással verte a kirgiz Akmataliev Ernazart, így a negyeddöntőbe jutott.
aug. 10
12:33
Muszukajev Iszmail technikai tussal mutatkozott be (Infostart)
A világbajnok Muszukajev Iszmail technikai tussal nyerte meg első mérkőzését az egy kategóriával feljebb, 70 kilóban vb-ezüstérmes Ernazar Akmatalijevvel szemben.
aug. 10
12:34
"Kanári ízű olimpiai arany Magyarországnak" - Márton Vivianát ünnepli a Kanári-szigeteki sajtó (Sportal)
Péntek este, ki ne emlékezne rá, a tekvandó női 67 kilós súlycsoportjában parádés versenyzéssel Márton Viviana olimpiai bajnok lett. A szám 18 éves aranyérmese a magyar zászló mellett egy másik lobogóval is ünnepelt, mint kiderült, szülőhelye, a Kanári-szigetek trikolórja volt a kezében.
aug. 10
12:36
A birkózó Muszukajev technikai tussal jutott negyeddöntőbe (Demokrata)
Muszukajev a negyeddöntőben mexikói vagy azeri riválissal találkozik.
aug. 10
12:36
A dánoké lett a bronzérem női kézilabdában (Sportal)
A dán válogatott nyerte a bronzérmet a párizsi olimpia női kézilabdatornáján, mivel a harmadik helyért rendezett szombat délelőtti mérkőzésen 30-25-re legyőzte a svéd együttest.
aug. 10
12:36
Gulyás Michelle és Guzi Blanka is bejutott az öttusa döntőjébe, Muszukajev döntőért birkózik (Telex)
A szombati magyar olimpiai eredmények egy helyen.
aug. 10
12:38
döntője után kérte meg barátnője kezét az olimpikon (Sportal)
A 11. helyen zárta a távolugrást a brazil Almir dos Santos az olimpián, ennek ellenére nagyon boldogan távozott a Stade de France-ból.
aug. 10
12:39
Elsírta magát az ellenfél, berobbant Párizsba a magyar olimpikon (Metropol)
A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail könnyed győzelmet aratott a nyolcaddöntőben szombaton a párizsi olimpia birkózóversenyén.
aug. 10
12:42
A végletekig kiélezett mérkőzésen végül Hollandia szerezte meg a bronzérmet női vízilabdában (Sportal)
Hollandia 11-10-re legyőzte a címvédő Egyesült Államok női vízilabda-válogatottját szombaton a párizsi olimpia bronzmérkőzésén.
aug. 10
12:42
Összevesztek a kanadaiak és a brazilok a női strandröplabda döntőjében, John Lennon tett békét (Telex)
Pontosabban a DJ, aki berakta a leginkább a békéről szóló, Imagine című számát,. Ettől aztán el is simult a konfliktus.
aug. 10
12:48
Ma este ismét aranyat szerezhet egy biológiai férfi a női ökölvívók sportágában (HírTV)
Az elvégzett nemi tesztek mind arról tanúskodnak, hogy a két sportoló biológiai és genetikai értelemben is férfi. Az eseményeket nagy felháborodás övezte.
aug. 10
12:57
Márton Viviana: szeretném, hogy mindenki megőrüljön (Infostart)
A legújabb magyar olimpiai bajnok Tenerifén született, ikertestvére tanácsaival, spanyol és finn edzői felkészítéssel jutott el a csúcsra 18 évesen.
aug. 10
13:06
A birkózószőnyegen született újabb magyar siker (HírTV)
A 11-0-ás győzelem után Muszukajev régi ismerősével, a Tokióban ezüstérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok azeri Haji Aliyevvel csap össze az elődöntőért.
aug. 10
13:06
Ahogy azt kell: döntősök férfi kajakosaink is a párizsi olimpián (SzMo)
Kopasz Bálint és Varga Ádám is a papírformának megfelelően került be a döntőbe, mindketten megnyerték futamukat.
aug. 10
13:06
Szerbia visszavágott az elveszített vb-döntőért az olimpia bronzmérkőzésén (Sportal)
Az Nba-sztár Nikola Jokics vezérletével Szerbia 93-83-ra legyőzte Németországot a párizsi olimpia férfi kosárlabdatorna bronzmérkőzésén.
aug. 10
13:24
Ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyes 500 méteren (444.hu)
A másik magyar, Gazsó Alida Dóra a hatodik helyen végzett.
aug. 10
13:24
Csipes Tamara ezüstérmes az olimpián! (BorsOnline)
Harmadik érmét is megszerezte Párizsban a kajakos.
aug. 10
13:24
"Nem ütötte meg a szintet" – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak (Racing)
Daniel Ricciardo szívesen venné a lehetőséget, ha még egyszer azonos autóban összemérhetné magát Max Verstappennel, ám tudja, hogy a Red Bull ehhez egyenletesen erős formát vár tőle.
aug. 10
13:24
Csipes Tamara és Varga Ádám ezüstöt nyert, Kopasz bronzot, de 48 év után újra arany nélkül maradtunk (Sportal)
Az egyesek napja követezett az olimpiai kajak-kenu-versenyeken, négy magyar indulóval, közülük hárman éremesélyeként ültek a hajóba. Elsőként Csipes Tamara, aztán a kajakos fiúk. Három érem megint összejött, de az arany nagyon hiányzik...
aug. 10
13:24
Csipes Tamara egyesben is ezüstérmes lett az olimpián (Telex)
Nagyot küzdött, de nem tudta megelőzni Lisa Carringtont. Gazsó Alida Dóra hatodik lett.
aug. 10
13:27
Csipes Tamara ezüstérmes egyesben (Infostart)
Harmadik érmét szerezte Párizsban a magyar kajakozó.
aug. 10
13:30
Csipes Tamara ezüstérmet szerzett kajak egyes 500 méteren a párizsi olimpián (SzMo)
Megvan a magyarok 16. érme az ötkatikás játékokon. Gazsó Alida Dóra hatodik lett.

Keresés