2024. augusztus 1. csütörtök

aug. 1
21:36
Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett a női tornászok összetett döntőjében (Demokrata)
A 17 éves magyar versenyző már a döntőbe jutással is nagy sikert ért el.
aug. 1
21:54
A ciprusi Omonia Nicosia lesz a Videoton ellenfele a Konferencia-liga selejtezőjében (Demokrata)
A szigetországi csapat már a múlt héten, hazai környezetben megalapozta továbbjutását.
aug. 1
22:00
Kós Hubert: Hihetetlen érzés, egyelőre nem tudtam feldolgozni (HírTV)
A 200 méteres hátúszásban Párizsban olimpiai bajnok Kós Hubert megpróbált nem rágörcsölni a csütörtöki döntőre, amely során végig a saját versenyzésére koncentrált, ez pedig meghozta számára a sikert.
aug. 1
22:00
Kós Hubert: Úgy sétáltam ki, hogy rá sem néztem az ötkarikára (Demokrata)
Kós Hubert végig a saját versenyzésére koncentrált, ez pedig meghozta számára a sikert.
aug. 1
22:06
"Próbáltam csak élvezni" - Kós Hubert elárulta, a győzelme titkát (Metropol)
Kós Hubert 200 méter háton győzött a párizsi olimpián.
aug. 1
22:12
Czifra Bettina Lili büszke arra, hogy komolyabb hiba nélkül versenyzett (Demokrata)
A tornász a selejtezővel együtt számolva nyolc gyakorlatot mutatott be komolyabb rontás nélkül.
aug. 1
22:24
Szabó-Feltóthy és Molnár sem jutott döntőbe 200 méter háton (Demokrata)
A délelőtti előfutamból Szabó-Feltóthy a 9. (2:09.72), Molnár a 16. (2:10.51) idővel került be az esti programba.
aug. 1
22:42
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiállt a nőket verő férfi bokszoló mellett (HírTV)
"A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt" – írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helif a tavalyi vb előtt évekig szerepelt női boksztornákon. "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson." – írják.
aug. 1
22:42
Szenzációs videó: így nyerte meg Kós Hubert a 200 méteres férfi hátúszást (SzMo)
Ilyen hajrát nem mindennap lát az ember!
aug. 1
22:42
Hét góllal verte Japánt a férfi vízilabda-válogatott (Demokrata)
A magyar csapat szombaton az ausztrálokkal, hétfőn pedig a szerbekkel játszik.
aug. 1
22:54
A hatodik helyen végzett a 4x200 méteres női gyorsváltó (Demokrata)
A magyar csapat a délelőtti előfutamban a favorit ausztrálok mögött a második idővel került a fináléba.
aug. 1
23:00
A NOB megvédte Hámori Luca negyeddöntős ellenfelét (Demokrata)
A NOB védelmébe vette a tavalyi vb-ről a magas tesztoszteronszintje miatt kizárt Imane Helifet.
aug. 1
23:06
"Úgy sétáltam ki, hogy rá sem néztem az ötkarikára" – Kós Hubert értékelte olimpiai aranyát (SzMo)
A fiatal magyar úszó sok mindent beáldozott azért, hogy élete álma teljesüljön. A döntőben szédítő hajrával nyert.
aug. 1
23:24
Nagyot ugrott előre az olimpiai éremtáblázaton Magyarország Kós Hubert aranyérmével (SzMo)
Nincs okunk szégyenkezni, és számos olyan versenyszám van még, aminek komoly éremeséllyel indulunk neki.

Keresés